A Feketében az Omen zenekar bemutatkozó albuma, amely 1991-ben jelent meg. A zenekar egy évvel korábban alakult, az akkori legnépszerűbb magyar rockegyüttesekből kivált tagok által. A zenekart Kalapács József (ex-Pokolgép énekes, Nagyfi László (ex-Pokolgép) és Szekeres Tamás gitárosok, Ács András basszusgitáros (ex-Varga Miklós Band) és Nagyfi Zoltán (ex-Ossian) dobos alkották. A dalszövegeket Horváth Attila írta, aki korábban a Piramis és a Korál zenekarok számára is írt szövegeket.
Előzmények
A zenekart alapkövét a két korábbi Pokolgép tag tette le. A kiválás oka az volt, hogy a Pokolgép két fő zeneszerzője, Kukovecz Gábor és Nagyfi László gitárosok már nem tudták megoldani a kettőjük között folyamatosan felmerülő zenei nézeteltéréseket. A Pokolgép basszusgitáros Pazdera György elmondása szerint Kukovecz a jobban kidolgozott zenét szerette, míg Nagyfi az inkább ösztönösen jövő keményebb zenét. Ez az eltérés nagyban megmutatkozott a klasszikus-Pokolgép felbomlása után, ugyanis az azt követő Pokolgép lemezeken nagyban érződik, hogy Kukovecz a főszerző, míg az Omen lemezeken a Nagyfi által preferált zúzás dominál; de az eltérés már tisztán érezhető a "Régi Gép" utolsó lemezén, a Metál az ész című albumon.
Az album dalai
A harmadik – (Szekeres T.) – 2:59 Az áldozat – (Szekeres T. – Nagyfi L.) – 3:56 Bízd rám magam – (Ács A.) – 5:15 A gonosz hétszer él – (Nagyfi L. – Ács A.) – 3:15 A rozsda lesben áll – (Szekeres T. – Nagyfi L.) – 3:43 Lányok feketében – (Szekeres T.) – 3:51 Hajsza a tűzzel – (Szekeres T.) – 4:08 Könnyű szívvel – (Nagyfi L.) – 4:58 Rossz hely, rossz idő – (Nagyfi L. – Ács A.) – 3:32 Kísértetek órája – (Szekeres T.) – 3:16
A dalok szövegét Horváth Attila írta
Közreműködők
Kalapács József – ének Nagyfi László – gitár Szekeres Tamás – gitár Ács András – basszusgitár Nagyfi Zoltán – dob
Források
Hivatalos honlap
Kategória:1991 nagylemezei Kategória:Heavy metal albumok Kategória:Rockalbumok Kategória:Magyar zenei albumok