JUNO vagy ZUNO, születési nevén Kim Dzsunho (1986. december 15. –) Japánban és Kínában tevékenykedő dél-koreai énekes, Kim Dzsunszu ikertestvére. 2014-ben Kim Mujongra (김무영) változtatta a nevét.

Pályafutása 1986. december 15-én született, személyi irataiban azonban 1987. január 1. szerepel, mert akkor regisztrálták szülei a hatóságoknál. Angol fordítás Édesanyja Miss Korea-résztvevő volt, egy öccse van, a szintén énekes Dzsunszu, akivel kétpetéjű ikrek. Általános iskolás kora óta baseballozott, a középiskolában egy bajnokságon nyújtott teljesítménye alapján leigazolta a dél-koreai SK Wyverns profi baseballcsapat. Felvételt nyert a puszani Tongi Egyetemre, azonban az első évben feladni kényszerült tanulmányait és profi sportolói karrierjét egy sérülés következtében. fordítás

Két évig színészetet tanult, majd egy évig a Pekingi Általános Egyetem (北京师范大学, ) hallgatója volt, mielőtt 2010-ben kínai nyelvű dallal debütált ZUNO néven. 2011-ben JUNO néven Japánban debütált, második kislemeze, a Believe, melyet egy japán televíziós sorozat betétdalaként is felhasználtak, harmadik helyen kezdett az Oricon napi slágerlistáján. Harmadik kislemeze, az Everything második helyen debütált a napi slágerlistán, a hetin pedig 10. volt.

2012-ben szerepet kapott a Stroke of Luck című koreai televíziós sorozatban, 2013-ban pedig az Empress Ki című sorozatban.

Diszkográfia Ring (kislemez, 2013) Style (nagylemez, 2012) Everything (kislemez, 2012) Believe… (kimi vo sindzsite) (kislemez, 2011) Fate (kislemez, 2011) Beginning (kislemez, 2010)

Dalszerzőként

DalAlbumKözreműködésMission JYJ: In Heaven dalszövegíróTarantallegra XIA: Tarantallegra 돌고 돌아도 (Tolgo torado)FeverThank U For XIA: Thank U For 가지마(Don’t Go)XIA: IncredibleTurn It Up나비 (Butterfly)XIA: FlowerLove You MoreHello Hello

Jegyzetek

További információk

Hivatalos YouTube-csatorna Hivatalos kínai honlap

Kategória:1986-ban született személyek Kategória:Dél-koreai énekesek Kategória:Japán zene Kategória:Mandopopénekesek Kategória:Élő személyek Kategória:Nevet változtatott koreai személyek