A Sátán / A maszk a Pokolgép zenekar 1985-ben kiadott kislemeze. A két dal, a Pokolgép kezdeti időszakának legkedveltebb dalai között volt. A dalok ugyan soha nem jelentek meg hivatalos Pokolgép stúdióalbumon, de így is a '80-as évek Pokolgép koncertjeinek kedvelt darabjai voltak. A maszk című dalt, eljátszották az 1995-ben megrendezett búcsúkoncerten, s így felkerült Az utolsó merénylet című koncertalbumra. A dalok megjelentek a 2000-ben kiadott Az első merénylet című Kalapács albumon is.
A kislemez dalai
Sátán A maszk
Közreműködők
Kalapács József – ének Kukovecz Gábor – gitár Nagyfi László – gitár Pazdera György – basszusgitár Tarca László – dob
Források Filmmúzeum Televízió, Privát rocktörténet sorozat, 19. rész: Pokolgép Pokolgép: Totális metal lemezismertető és zenekari történet (Rattle.hu) A Pokolgép története (Hivatalos honlap archivált változata)
Kategória:1985 kislemezei Kategória:Heavy metal albumok