bélyeg|260px|Emlékháza Pusztakamaráson

Sütő András (Pusztakamarás, 1927. június 17. – Budapest, 2006. szeptember 30.) Herder- és Kossuth-díjas erdélyi magyar író.

Életpályája Mezőségi szegényparaszti családból származott, szülei Sütő András és Székely Berta voltak. 1940 őszétől a nagyenyedi református kollégium, majd 1945 januárjától kolozsvári református gimnázium diákja volt. Első írását 18 éves korában közölte a kolozsvári Világosság című lap, Levél egy román barátomhoz címmel.

1949-ig Kolozsváron a Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskola rendező szakos hallgatója volt, majd tanulmányait megszakítva a Falvak Népe című hetilap főszerkesztője lett. 1951-ben Bukarestbe költözött, mivel a szerkesztőséget oda helyezték át.

Stefano Bottoni tárta fel és közölte a kommunista párttal való kapcsolatát, amelyet az Irodalmi Jelen is publikált ez 2013-ban.

A kommunista párttal való kapcsolatának köszönhetően "olyan hatalmat kap  a kezébe, amelyről kortársai nem is álmodhatnak. Forgatókönyvet ír, amelyből nem készül film, de  munkáját 30 000 lejjel jutalmazzák, ami körülbelül 30 akkori fizetést jelent. A kommunizmusban csak az számított írónak, aki írószövetségi tag volt, így juthatott hozzá az Irodalmi Alap jelentős támogatásaihoz, publikálhatott könyveket. Sütő is él a lehetőséggel. Neki és a hozzá hasonló fiataloknak nincs olyan műveltségük, erkölcsi normarendszerük, amely visszatarthatná őket. Benne élnek a mozgalomban, amely sodorja őket – magyarázta Bottoni.

Sütő nem a Securitaténak, hanem a pártnak, a legfelső vezetőknek írt jelentéseket, egyebek mellett a kolozsvári kritikusról, Földes Lászlóról is. 1969-ben a Központ Bizottság póttagja, ennek köszönthető, hogy ’79-ben megírhatja az Anyám könnyű álmot ígér címűregényét, amely háromszázezer példányban jelenik meg. Az ötvenes évek falusi osztályharcáról írhat kritikus hangon,  nem esik bántódása" (Irodalmi Jelen, 2013)

1954-ben lemondott állásáról és Marosvásárhelyre költözött, ahol az Igaz Szó című irodalmi folyóirat főszerkesztő-helyetteseként dolgozott. 1958-1989 között a Művészet, illetve az Új Élet című marosvásárhelyi képeslapnak volt főszerkesztője. 1989-ig az Erdélyi Figyelő főszerkesztői pozícióját töltötte be.

1965–1977 között parlamenti képviselő, 1974–1982 közt a Romániai Írószövetség alelnöke volt. 1980-tól kezdve a Ceaușescu-rezsim betiltotta műveinek kiadását és színdarabjainak bemutatását, ezért 1980 és 1990 között csak Magyarországon tudott publikálni. Ebben az időszakban ő és családja a hatalom és a Securitate folyamatos zaklatásainak voltak kitéve.

1990. március 19-én a marosvásárhelyi fekete március idején a magyarok és románok között kitört etnikai zavargások során, melyet később fekete márciusnak, a marosvásárhelyi pogromnak neveztek el, az RMDSZ székház ostromakor veszítette el bal szeme világát. Saját kérésére Magyarországra szállították gyógykezelésre, 1990. március 20-án este érkezett meg katonai repülőgéppel Tökölre, ahonnan Budapestre vitték tovább.Farkas József orvos vezérőrnagy, MH és Túri Károly orvos vezérőrnagy, a MH főszemésze vizsgálatai alapján Sütő András a fején és bal szemén sérült, bal mellkasán elmozdulás nélküli bordarepedést, bal kezén pedig törés nélküli zúzódásokat szenvedett. (TV1 Híradó 2. és 3. kiadás, 1990. március 20.)

Több tucatnyi magas színvonalú prózai és drámai műve a jelenkori magyar írók élvonalába emelte. 1998-ban a Digitális Irodalmi Akadémia egyik alapító tagja volt.

Darabjait 1971 óta Magyarországon is folyamatosan játsszák, Kaposváron mutatták be a Pompás Gedeon című darabját. A színháztörténeti jelentőségű ősbemutató rendezője Komor István volt.

Életének 80. évében, 2006. szeptember 30-án, hosszan tartó betegség után melanómában hunyt el. A marosvásárhelyi vártemplomban volt felravatalozva, majd a református temetőben helyezték örök nyugalomra.

Sírját kopjafa díszíti, melyre felvésve megtalálható pár, fontosabb művének a címe: Anyám könnyű álmot ígér, Engedjétek hozzám jönni a szavakat, Advent a Hargitán.

Művei 1989-ig Hajnali küzdelem; Állami, Bukarest, 1949 Egy képviselőnő levelei; Irodalmi és Művészeti, Bukarest 195? Mezítlábas menyasszony (dráma) Bukarest, 1950 Anikónén' felébred. Novella; Írószövetség, Bukarest, 1950 Emberek indulnak. Elbeszélések; Szépirodalmi, Budapest, 1953 Az új bocskor. Elbeszélések; Ifjúsági, Bukarest, 1954 Októberi cseresznye. Elbeszélések; Irodalmi és Művészeti, Bukarest, 1955 (Kincses könyvtár) Egy pakli dohány. Novellák és karcolatok; Szépirodalmi, Budapest, 1955 Félrejáró Salamon (kisregény) Marosvásárhely, 1956 Fecskeszárnyú szemöldök. Vidám játék; Nyomtatványok és Kiadványok Állami Kiadója, Bukarest, 1960 Tártkarú világ. Válogatott elbeszélések; Állami Irodalmi és Művészeti, Bukarest, 1959 A nyugalom bajnoka. Elbeszélés; Irodalmi és Művészeti, Bukarest, 1959 Szerelem, ne siess! (színpadi játék), 1961 Az ismeretlen kérvényező; Ifjúsági, Bukarest, 1961 Fügedes a Paradicsomban; Nyomdaipari Vállalat, Marosvásárhely, 1965 (Népi Alkotások Tartományi Háza) Félrejáró Salamon; 3. jav. kiad.; Irodalmi, Bukarest, 1967 Pompás Gedeon (dráma) Bukarest, 1968 Anyám könnyű álmot ígér. Naplójegyzetek; Kriterion, Bukarest, 1970 Rigó és apostol. Úti tűnődések; Kriterion, Bukarest, 1970 Misi, a csillagos homlokú; Dacia, Kolozsvár, 1972 (Tanulók könyvtára) Pompás Gedeon. Vidám játék; Népi Alkotások és Műkedvelő Tömegmozgalom Irányító Központja, Csíkszereda, 1972 (Színpadi füzetek) Istenek és falovacskák. Esszék, újabb úti tűnődések; Kriterion, Bukarest, 1973 Egy lócsiszár virágvasárnapja (dráma) Bukarest, 1975 Nyugtalan vizek. Válogatott írások; bevezette: Veress Dániel; Creangă, Bukarest, 1975 (Beszélő tükör) Itt állok, másként nem tehetek... Két dráma / Egy lócsiszár virágvasárnapja. Dráma három felvonásban Heinrich von Kleist krónikája nyomán / Csillag a máglyán. Dráma három felvonásban; Kriterion, Bukarest, 1975 Egy lócsiszár virágvasárnapja / Csillag a máglyán; Magvető, Budapest, 1976 Káin és Ábel (dráma) Bukarest, 1977 Engedjétek hozzám jönni a szavakat. Jegyzetek hómezőn és porban; Kriterion, Bukarest, 1977 Három dráma; Kriterion, Bukarest, 1978 Káin és Ábel / Sütő András Anyám könnyű álmot ígér c. regénye nyomán színpadra alkalmazta Szabó József; Magvető, Budapest, 1978 Nagyenyedi fügevirág. Esszék, tűnődések; Szépirodalmi, Budapest, 1978 Évek – hazajáró lelkek. Cikkek, naplójegyzetek, 1953–1978; Kriterion, Bukarest, 1980 A szuzai menyegző; Szépirodalmi, Budapest, 1981 Gyermekkorom tükörcserepei; válogatta, szerkesztette: Ablonczy László; Móra, Budapest, 1982 Perzsák; Kriterion, Bukarest, 1982 Az Idő markában. Esszék, naplójegyzetek; válogatta, sajtó alá rendezte: Ablonczy László; Szépirodalmi, Budapest, 1984 Kalandozások Ihajcsuhajdiában. Mesejáték; ILK, Budapest, 1986 Sikaszói fenyőforgácsok. Cikkek, naplójegyzetek; válogatta, sajtó alá rendezte: Ablonczy László; ILK–Berzsenyi Dániel Irodalmi és Művészeti Társaság, Budapest, 1987 Advent a Hargitán. Három játék / Vidám sirató egy bolyongó porszemért / Pompás Gedeon élete, halála és feltámadása / Advent a Hargitán; vers Weöres Sándor, sajtó alá rendezte, jegyzetekkel ellátta: Ablonczy László; Szépirodalmi, Budapest, 1987 Az álomkommandó (dráma) Budapest, 1987 A lőtt lábú madár nyomában; Szépirodalmi, Budapest, 1988

1990–2006 Omló egek alatt. Arcképvázlatok és tűnődések. Gyászőrségben; sajtó alá rendezte: Ablonczy László; Szépirodalmi–Kriterion, Budapest–Bukarest, 1990 (Sütő András munkái) Naplójegyzetek. 1989. április 30–december 22.; szerkesztette: Marosi Barna, Cseke Gábor; Romániai Magyar Szó, Bukarest, 1990 (RMSZ zsebkönyvek) Sárkány alszik veled. Beszélgetések könyve; válogatta, szerkesztette, sajtó alá rendezte: Ablonczy László; Szépirodalmi, Budapest, 1991 (Sütő András munkái) Mese és reménység. Válogatott elbeszélések; válogatta, utószót írta: Pomogáts Béla; Madách–MVSZ–Kriterion, Bratislava–Budapest–Bucureşsti, 1991 (Magyarok világkönyvtára) Szemet szóért. Dokumentumok – naplójegyzetek; Csokonai, Debrecen, 1993 Az élet és halál kapuiban; Pallas-Akadémia, Csíkszereda, 1993 Csipkerózsika ébresztése. Arcképvázlatok, esszék, úti-tűnődések II.; válogatta, sajtó alá rendezte Ablonczy László; Szépirodalmi, Budapest, 1993 (Sütő András munkái) Engedjétek hozzám jönni a szavakat, Budapest, Akadémiai, 1994 Heródes napjai. Naplójegyzetek az erdélyi magyarok exodusáról, 1984–1987; Csokonai, Debrecen, 1994 Vadpávamenyegző. Igaz mesék, csodás történetek; Tellér, Budapest, 1994 Az utolsó köntös. A szerző válogatása életművéből; Trikolor–Intermix, Budapest–Ungvár, 1994 (Örökségünk) Színművek, Budapest, Akadémiai, 1995 Kék álhalál. Elbeszélések; válogatta, sajtó alá rendezte, jegyzetekkel ellátta: Ablonczy László; Akadémiai, Budapest, 1997 (Sütő András munkái) Napló; Helikon, Budapest, 1998 (Sütő András munkái) Balkáni gerle; Helikon, Budapest, 1999 (Sütő András munkái) Hargitai vadászkalandok. Igaz mesék, csodás történetek; Pallas-Akadémia, Csíkszereda, 1998 Fülesek és fejszések között; Impress, Marosvásárhely, 1999 Fülesek és fejszések között. Naplójegyzetek 1987–1992; 2. javított kiadás; Pallas-Akadémia, Csíkszereda, 2001 Erdélyi változatlanságok. Esszék, cikkek, beszélgetések; jegyz. Cs. Nagy Ibolya; Kossuth Egyetemi, Debrecen, 2001 Kalandok könyve; Pallas-Akadémia, Csíkszereda, 2001 (Sütő András munkái) Erdélyország mit vétettem? Esszék, cikkek, beszélgetések, 1-2.; 2. bővített kiadás; Neptun, Csíkszereda, 2002 (Sütő András munkái) Sütő András; válogatta szerkesztette, bevezetőt írta, jegyzetekkel ellátta: Bertha Zoltán; Alexandra, Pécs, 2002 (Kossuth-díjas írók) Létvégi hajrában. Esszék, jegyzetek, beszélgetések, levelek; szerkesztette, jegyzetekkel ellátta: Ablonczy László, Cs. Nagy Ibolya; Kossuth Egyetemi Kiadó, Debrecen, 2006 Volt egyszer egy édesszájú medve; Cerkabella, Szentendre, 2006

2007– Sikaszói fenyőforgácsok. Cikkek, naplójegyzetek; Erdélyi Gondolat, Székelyudvarhely, 2007 A készülődés éjszakái. Emlékek, beszélgetések, tanulmányok. Pusztakamarástól Marosvásárhelyig; szerkesztette: Ablonczy László; Helikon, Budapest, 2008 (Sütő András összes művei) A máglya füstje; szerkesztette: Ablonczy László; Helikon, Budapest, 2008 (Sütő András összes művei)

Digitalizált művei https://web.archive.org/web/20080915134336/http://www.pim.hu/object.417D5CB5-6FE8-490F-BD16-52CE48693BBF.ivy Digitális Irodalmi Akadémia

Díjak, elismerések Román Népköztársaság Állami Díja (1951; 1953, harmadik fokozat) Füst Milán-díj (1978) Herder-díj (1979) Alföld-díj (1986, 1987) SZOT-díj (1989) Bethlen Gábor-díj (1990) Kossuth-díj (1992) Tiszatáj-díj (1992)PIM.hu Erzsébet-díj (1993) Kisebbségekért díj (1995) A Magyar Művészeti Akadémia tagja (1996) Magyar Örökség díj (1996) A Magyarság Hírnevéért-díj (1997) Marosvásárhely díszpolgára (1997) A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (1997) Hazám-díj (2002) A Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztje (polgári tagozat) (2005) – az egyetemes magyar kultúrához való hozzájárulásáért, valamint az erdélyi magyarság szülőföldön való boldogulása, kisebbségi jogainak védelme érdekében végzett kiemelkedő tevékenysége elismeréseként. A Magyar Kultúra Lovagja (2006)

Emlékezete Pusztakamaráson emlékház őrzi az emlékét. Tiszanána általános iskolája az ő nevét viseli.

Jegyzetek

Források Kuszálik Péter: Purgatórium. Vitairat; Pro-Print, Csíkszereda, 2009

Sütő András Nemzeti Színház

Görömbei András: Sütő András; Akadémiai, Budapest, 1986 (Kortársaink) Sütő András irodalmi munkássága. Válogatott bibliográfia; Gáspárné Monostori Judit készülő bibliográfiájának felhasználásával összeáll. és kieg. Fegó Lajos; Állami Gorkij Könyvtár–Baranya Megyei Könyvtár, Budapest–Pécs, 1987 Péter Orsolya: Csillagok a máglyán. Sütő-drámák elemzése; Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1997 (Irodalmi zsebkönyvek) Bertha Zoltán: Sütő András; Kalligram, Pozsony, 1995 (Tegnap és ma) Lázok János: Sütő András drámatrilógiája; Custos–Mentor, Marosvásárhely, 1997