bélyegkép|jobbra|Talajszelvény, a főbb talajszintek megjelölésével A talaj a földkéreg legkülső, laza, termékeny rétege. A talaj a földi élet egyik alapja, a növényeket (és ezáltal az állatokat, valamint az embert) ellátja tápanyagokkal, vízzel, megköti és átalakítja az anyagokat.
A talaj alkotórészei A talaj kémiai szempontból keverék, háromfázisú polidiszperz rendszer: azaz alkotórészei között szilárd, folyadék- és gázfázisú anyagokat találunk, melyek egymással diszperz rendszert alkotnak. A szilárd fázisú anyagok általában a talaj térfogatának nagyjából felét töltik ki (50%); a kitöltetlen rész a pórustér, amelyben folyadékfázisú anyagok (30–45%) és a gázfázisú anyagok (5–20%) fordulnak elő.Szendrei 1998. 9. o. A talaj alkotórészeinek csoportosítása a fázisok szerint:Szendrei 1998. 9–72. o.
A talaj szilárd fázisú anyagai Szerves szilárd anyagok – a talaj szervesanyag-tartalma. Élő szerves anyag – a talaj élővilága. Csoportosítása:Széky 1983. 40. o., 150. o. Növényi gyökerek. Edafon – a talajlakó élőlények összessége. Mikroorganizmusok (baktériumok, algák, gombák) Mikrofauna (ostoros egysejtűek, csillós egysejtűek, medveállatkák) Mezofauna (fonálférgek, kerekesférgek, ugróvillások, atkák) Makrofauna (televényférgek, ászkák, ikerszelvényesek, százlábúak, rovarok) Megafauna (földigiliszták, emlősök) Holt szerves anyag Nem-humuszanyagok – fehérjék és aminovegyületek, lignin és származékai, szénhidrátok, egyéb egyszerű szerves vegyületek. Új képződmények – a talajban található mikroszervezetek élettevékenységének szabályozói és termékei (pl. poliuronidok, enzimek). Humusz Szervetlen szilárd anyagok – a talaj ásványianyag-tartalma. A hideg területeken különösen fontos szerepe van a talaj víztartalmának halmazállapot-változásával (a H2O fázisváltozásával) keletkező vízjégnek. A talaj folyadékfázisú anyaga – nagyrészt víz, mely oldott szabad ionokat, ionpárokat, oldható szerves vegyületeket és fémkomplexeket, valamint semleges molekulákat tartalmaz (talajoldat). Beszivárgó víz – a felszín felől beszivárgó víz (pl. csapadékvíz, öntözővíz). Adszorbeált víz – erősen kötött, a talajszemcsék felületére közvetlenül tapadó vízfilm. Gyengén kötött hártyavíz – az adszorbeált vízfilm külső része, amely gyengén kötött. Kapilláris víz – a talaj kapillárisaiban található víz. Talajvíz A talaj gázfázisú anyagai – a talajlevegőt alkotják.
Talajképződés A talajképződés első szakasza a talajképző üledék kialakulása. Ennek feltétele az alapkőzet mállása. A fizikai mállás a kőzet felaprózódása a fagy, a szél és víz munkájának hatására. A kémiai mállás eredményeként a kőzet egyes alkotóelemei elbomlanak. A többszakaszos mállási sorok végén több ásvány és a főleg a vulkáni kőzetekre jellemző kőzetüveg kisebb fajlagos tömegű, nagyobb illóanyagtartalmú másodlagos ásványokká alakul át. Ezt a folyamatot a különböző élő szervezetek élettevékenysége, azaz a biológiai mállás jelentősen felgyorsítja. A kémiai és a biológiai mállás gyakorlatilag elkülöníthetetlen.
A kőzet málladékát a szél és főleg a felszíni víz többnyire áthalmozza, és alacsonyabb térszíneken ülepíti le. Amikor a málladék többé-kevésbé eredeti helyén marad, helyben maradó (eluviális) talajokról beszélünk. Az áthalmozás rendszerint több fázisú. Így például az ártéren kiülepedő hordalék talajosodik, majd a medrét változtató víz ezt a talajt, elmossa. Anyaga ismét hordalékká válik, a víz továbbszállítja, és lejjebb ülepíti ki, ahol a friss áradmány ismét talajosodni kezd.
A biológiai mállás már a közvetlen talajképződés része: ennek eredményeként halmozódik fel az üledékben a talajok jellemző speciális szervesanyag-formája, a humusz.
A talajképző üledék (ásványtani és szemcse-) összetétele, a talajvíz jellege és áramlásának sebessége, valamint a növényborítás hatására alakulnak ki a különböző genetikai talajtípusok. Ezekben – a csekély mértékben talajosodott, kevés humuszt tartalmazó, ún. váztalajok kivételével – többnyire szabad szemmel is jól látható talajszintek különülnek el. Ezeket számos tényező alakítja ki; ezek közül a legfontosabb a biogén akkumuláció: a növény gyökerei tápanyagokat szívnak fel a mélyebb szintekről; a növény ezeket felhalmozza; az elpusztult növényi részek hosszú szénláncú szerves molekuláit a lebontó, zömmel talajlakó szervezetek (oxidálják és ezzel) egyszerű vegyületekké alakítják; ezen egyszerű vegyületek zöme a talaj magasabb szintjeiben kötődik meg.
A talajképződés speciális folyamatai
Humuszosodás A humuszosodás a talajra jellemző szervesanyag, a humusz kialakulása. Ez szorosan összefügg a talajra jutó szervesanyag átalakulásával és majd bomlásával; lényege, hogy a bomlástermékek a talaj ásványi anyagával keveredése és ahhoz kapcsolódnak. A humuszosodást befolyásoló tényezők: a talajra és a talajba jutó szervesanyag mennyisége, minősége és eloszlása, a szervesanyag bomlásának és átalakulásnak feltételei, valamint a talajképző üledék összetétele. A talajra és a talajba jutó szervesanyag jellege a talajon élő növénytársulástól, mennyisége főként a biomassza fajlagos tömegétől függ, így földrajzi övezetenként különböző. A humuszanyagok sorsa és jellegzetessége a talajlakó állatok keverő hatásának következménye. A különösen termékeny mezőgazdasági talajok egyik legfőbb ismérvei az agyag-humusz-komplexek. Létrejöttük legfőbb aktiválói a földigiliszták (Lumbricidae); ezek bélcsatornájában ugyanis az agyagásványok és humuszanyagok szorosan, tartósan összekapcsolódnak. A humuszosodásnak is fontos feltétele az idő: a talajképző üledékre és a rajta megtelepült növénytársulásra jellemző egyensúlyi állapot kialakulásához esetenként több száz, olykor több ezer évre van szükség.
Kilúgzás Az elbomló alapkőzet anyagának egy része másodlagos ásványok formájában a talajban marad, más része oldhatóvá válik és kimosódik a talajszelvényből. A kilúgzás, vagyis a vízben oldódó anyagok kimosódása egyrészt a kémiai a mállás része, másrészt a növények élettevékenységének következménye. A kilúgzás feltétele a lefelé szivárgó (vagy közel vízszintesen áramló) talajoldat, valamint az oldható anyagok keletkezése. A kilúgzás tehát függ a csapadék mennyiségétől és a párolgástól, valamint a talajoldat kémhatásától és a talajon élő növényzet vízfelhasználásától. A kilúgzás eredményeként a felső talajszintekben elsősorban a kalcium-karbonát és az annál jobban oldható anyagok mennyisége csökken.
Agyagosodás Az agyagosodás az agyagásványok erőteljes felszaporodása. Ehhez egyrészt arra van szükség, hogy a talajképző kőzetben viszonylag földpát, illetve kőzetüveg legyen, mert ezek kémiai mállása produkál agyagásványokat, másrészt arra, hogy a talaj kémhatása viszonylag savanyú legyen, mert ez meggyorsítja a földpátok és a kőzetüveg bomlását. A kilúgzás lényegesen felgyorsítja az agyagosodást, mert a karbonátmentes szintek kémhatása savanyúbb; ezért a kilúgzást az agyagosodás előfutárának tekinthetjük.
Agyagbemosódás Az agyagbemosódás lényege, hogy a felső talajszintek, vagyis az A és az E szint agyagtartalma lényeges változás nélkül lemosódik a B szintbe, ahol bevonva a talajszemcsék felületét, majd kitölti a pórusokat. Felismerését segíti a talajszemcsék agyagos bevonata. Az ilyen talajokban az E szint jellemzően világos, fakó, a B szint sötétebb: barnás, illetve vörösesbarna. Az agyag nemcsak a savanyú, hanem a lúgos, szikes talajokban is lemosódhat.
Podzolosodás Amikor a talajra hulló szervesanyag bomlása nagyon sok szerves savat termel és az A szintben kevés a talajkolloid, a savtöbblet „nem elégszik meg” a kolloidok diszpergálásával és peptizálásával hanem elbontja magukat az agyagásványokat is, amelyek egyszerű vegyületekre esnek szét. Ezek közül a kovasav nagy része helyben marad, a vas és az alumínium ionos állapotban vagy komplex kötésekben lemosódik. Az amorf, vagy gyengén kristályos vas- és alumínium-oxidhidrátok többnyire a B szintben halmozódnak fel. A podzolosodás az E és a B szint agyagtartalmának nagy különbségéről, az E szint piszkosfehér és a B szint vörösesbarna vagy barnásfekete színéről ismerhető fel.
Szologyosodás A szologyosodás az a folyamat, amelyben az agyagásványok nem savas, hanem erősebben lúgos közegben esnek szét. Hatására a szikesek felszínén és az E szintben is frissen képződött kovasav csapódik ki.
Kovárványosodás A kovárványosodás a homokon kialakult talajokra jellemző. Lényege, hogy a lefelé mozgó talajoldatból az anyagok nem összefüggő szintekben, hanem szalagokban-rétegekben csapódnak ki. Feltételei: a talajoldat gyors diffúziója (durva szemcseösszetétel), többé-kevésbé savanyú közeg, a háromfázisú zóna oxidatív jellege.
A kovárványcsíkok távolsága és vastagsága a talajoldatok töménységétől és a diffúzió sebességétől, valamint a talajképző üledék rétegzettségétől függ; mindkettő néhány cm-től 15–20 cm-ig változhat.
Glejesedés A kovárványosodással ellentétben a glejesedéshez reduktív közeg kell. Szemmel láthatóvá a vas vegyértékváltása teszi (a ferrivas vegyületei sárga-barna-vörös, a ferrovaséi szürke-zöld színűek), de a vas együtt más szervetlen, illetve szerves anyagok is redukálódnak. A glejesedés a talajvíz és a felszíni vízborítás felől egyaránt elindulhat, sőt a talajszelvényben kialakult vízzáró szintek feletti, úgynevezett függő vizekben is bekövetkezhet. A redukciót jelző kékes-szürkés glejszinteket a szárazabb időszakokban bekövetkező oxidáció hatására rozsdás szint is kísér(het)i.
Szikesedés A szikes talajokban a talajvíz mélysége csekély, a párolgás több, mint a csapadék. A talajvíz a felszín közelében betöményedik, majd túltelítetté válik. A sófelhalmozódás hatására a talajkolloidok felületén megnő a nátriumionok mennyisége, a talaj fizikai és kémiai tulajdonságai romlanak.
Láposodás A láposodás olyankor jellemző, a talajt az év nagy részében vagy akár állandóan víz borítja. A vízi növényzet maradványai levegőtlen körülmények között bomlanak le és halmozódnak fel, tehát bomlástermékek alapvetően különböznek a humusztól.
Más megközelítésben a talaj kialakulását befolyásoló tényezőket két csoportra osztjuk: Felülről lefelé ható tényezők: csapadék gyökerek által kiválasztott anyagok Alulról felfelé ható tényezők: talajvíz alapkőzet növények felszívó ereje
Talajpusztulás
bélyegkép|Talajpusztulás
Vannak olyan behatások is, amelyek a talaj vékonyodását, fogyását, terméketlenné válását idézik elő. Ilyenek például a talajerózió, az elsavasodás, az elszikesedés, a lemosódás, az elsivatagosodás. Ezt igyekszik gátolni a talaj védelmét biztosítani igyekvő szabályozások . A jelenlegi talajpusztulási folyamatokról készített felmérések azt mutatják, hogy éves szinten mintegy 75 milliárd tonna termőtalaj tűnik el a földfelszínről, s ezzel a pusztulási ütemmel számolva, mindössze 60 évig marad még termőképes talaj a Földön. A talajpusztulásnak egyik velejárója, hogy kevesebb ásványi anyag tud felszívódni a növényekbe, így azok terméseinek, gyökereinek egyre kevesebb lesz az ásványi anyag és tápanyagtartalma.
A legrosszabb a helyzet a talaj pusztulása szempontjából Kínában, ahol 57-szer gyorsabban pusztulnak a talajok, mint ahogyan újratermelődnének. Európában ez az arány 17-szeres, Észak-Amerikában 10-szeres, Ausztráliában ötszörös.
A talaj termékenysége A talaj termékenységének egyik legfontosabb tényezője a benne található szerves anyag, azaz a humusz mennyisége és minősége. A humusz tápanyagot szolgáltat, javítja a szerkezetet, valamint az ásványi alkotókkal együtt kolloidokat képez.
A talajban végbemenő természetes folyamatok A termékenységet meghatározó legfontosabb folyamatok a mállás, a nitrifikáció, ammonifikáció, humuszképződés és a nitrogénkötés.
Talajtípusok Az alapkőzet, az éghajlat és a növényzet befolyása alatt különféle talajtípusok alakulhatnak ki.
Osztályozási szempontok A Földön nagyon sok talajtípus található. Ezek különbözőképp osztályozhatók. A talajtani szakemberek néhány egymástól jelentősen különböző nagyobb csoporton belül több kisebb csoportot különítenek el.
Az osztályozás szempontjai: