Törőcsik András (Budapest, 1955. május 1. – Budapest, 2022. július 9.) válogatott labdarúgó, csatár.
Cselezése, helyzetfelismerése, ritmusváltásai és robbanékonysága nemzetközi szinten is kiugró karrierre predesztinálták, de – sokszor külső tényezők hatására – lehetőségeinek csak töredékét sikerült megvalósítania. Sokak szerint tündöklő legenda,Törő, a tündöklő - hatvanesztendős az újpesti legenda, nemzetisport.hu az utolsó magyar futballzseni.Ma lett hatvan éves az utolsó magyar futballzseni, hvg.hu Pályafutását két nagy törés hátráltatta, az 1978-as argentínai világbajnokságon történt kiállítása, valamint az 1979-es súlyos autóbalesete következtében csípőízületi töréses ficamot szenvedett, Akit máig kísért Törőcsik autóbalesete, vs.hu amely miatt nem tudott eleget tenni a világválogatotti meghívásnak. Többször került fel a France Football Aranylabda-szavazásának listájára (legjobb eredménye 9. hely), éveken keresztül volt Magyarország és klubcsapata, az Újpesti Dózsa egyik legnépszerűbb labdarúgója. Egyéni megoldásait, fifikás trükkjeit pályafutása befejezése után is emlegetik a szurkolók. Harmincévesen külföldre szerződött és a Montpellier játékosa lett. 1988-ban hazatérése után a Volán SC-ben, aztán Kanadában teremfutball-csapatokban játszott.„Törőcsik András tehetségesebb volt, mint Maradona”, szovetseg.mlsz.hu Az MTK-VM csapatában a Verebes-korszakban játszott, és ott fejezte be egy súlyos sérülés miatt a vártnál sokkal korábban a pályafutását.
Virtuóz játéka kapcsán született a legendás „Táncolj, Törő!” rigmus. Legkedvesebb barátja Ebedli Zoltán volt, a Ferencváros csapatából.FTC: „Soha semmit nem bántam meg” – Ebedli Zoltán 65 éves lett, nemzetisport.hu
Pályafutása Klubcsapatokban 12 évesen a BVSC-ben kezdte a labdarúgást. Tehetségére hamar felfigyeltek és 1974-ben, 19 évesen leigazolta az Újpesti Dózsa. Itt háromszoros magyar bajnok és kupagyőztes lett. Ekkoriban született a szurkolói dal: „Az Újpest pályán egy csillag ragyog / Tőrőnek hívják a csillagot, / Az Újpest-tábor kedvence Ő / előre Lilák és Táncolj Törő.”Újpest FC - Táncolj Törő, zeneszoveg.hu Az 1983-84-es Kupagyőztesek Európa-kupája szezonban a negyeddöntőig jutottak, ahol csak az előző évi győztes skót Aberdeen FC csapatával szemben maradtak alul. 1985–86-ban egy idényt a francia Montpellier csapatában játszott. 1986–87-ben kanadai teremlabdarúgó-csapatokban szerepelt (Toronto, North York Rockets). Hazatérése után, 1987 tavaszán előbb a Bp. Honvédhoz igazolt, ám ott egyetlen mérkőzésen sem kapott lehetőséget. Ezután előbb a másodosztályú Volán SC, majd az első osztályban Verebes-féle MTK-VM játékosa lett, azonban utóbbi klubjában a második meccsen, a Tatabánya elleni összecsapáson lesérült, és többször nem is lépett pályára.
A válogatottban 1976 és 1984 között 45 alkalommal szerepelt a magyar válogatottban és 12 gólt szerzett. Részt vett az 1978-as argentínai és az 1982-es spanyolországi labdarúgó-világbajnokságon. Egy 2015. június 27-én, a Népszavában megjelent ujságcikk szerint: „Az ő tehetségéhez mérhető játékosok valódi kibontakozását erőteljesen hátráltatta a hazai labdarúgás állapota és légköre.… Az "újpesti Maradona" kudarca a magyar futballé.”
Visszavonulása után Harmincnégy évesen fejezte be labdarúgó pályafutását, miután 1989-ben már az MTK-VM játékosaként egy bajnoki mérkőzésen, az ellenfél szabálytalankodó játékosa, a tatabányai Udvardi Endre, egy szerencsétlen belépőt követően eltörte a lábát.Léha fiú, léha ország, nepszava.hu Udvardi később egy rádiós nyilatkozatban elismerte, hogy mozdulata ugyan nem volt szándékos csak egy szerencsétlen belépő, azonban a szurkolók között sokáig viselte a ráragasztott „mészáros” jelzőt.Csonttörők nemzeti tizenegye , index.hu Visszavonulása után az örökös Újpest-VIP-bérletének tulajdonosaként járt ki az újpesti csapat hazai mérkőzéseire.Az Újpest legendás focistája egyre jobb állapotban van, origo.hu Ugyanígy 1985. június 13-án született Attila fia meccseinek hűséges nézője is.Keserédes történet "Keséről", nemzetisport.huTörőcsik András (Budapest 1955.05.01 - ) , magyarfutball.hu 2014-ben a Merényi Gusztáv Kórházban operálták,Törőcsik András kómában van, hvg.hu életmentő műtétét követően a berceli Rózsák Völgye Szociális Otthonban volt rehabilitációs kezelésen.Törőcsik: Kösz, jól vagyok! , blikk.hu 2016-ban összefogtak az MTK és az Újpest szurkolói a beteg labdarúgó megsegítésére. Két agyműtétjét követően új helyen, Budakeszin a Honvéd Rehabilitációs Intézetben ápolták,Gesztesi pénzt gyűjtött Törőcsiknek, blikk.hu ahol mindent elkövettek, hogy minél jobb fizikai állapotba kerüljön, szeretett volna teljesen felgyógyulni.Több agyműtét után hatalmas elszántsággal dolgozik a magyar focilegenda, infostart.hu 2019-ben jelent meg ifj. Dunai Ede író Törő visszatér című könyve az Aposztróf Kiadó gondozásában, amelyben Törőcsik András szemüvegén keresztül ismerheti meg az olvasó a pályafutását.Dunai Ede: Törő visszatér, Aposztróf Kiadó, 2019,
Sikerei, díjai Magyar bajnokság bajnok: 1974–75, 1977–78, 1978–79 2.: 1976–77, 1979–80 3.: 1975–76 Magyar Népköztársasági Kupa (MNK) győztes: 1975, 1982, 1983 Kupagyőztesek Európa-kupája (KEK) negyeddöntős: 1983–84
Statisztika Mérkőzései a válogatottban
Magánélete A budapesti Teleki Blanka Gimnáziumban érettségizett. 200px|bélyegkép|Sírja a Megyeri temetőben Irodalom Bocsák Miklós: A Császár és utána a sötétség; Sport, Bp., 1984 Szabó Ferenc: Táncolj tovább Törő!; Sportpropaganda Vállalat, Bp., 1985 Rokob Péter–Zombori Sándor: A Törő!; előszó Vitray Tamás; Press10s Sajtóügynökség, Bp., 1995 Egressy Zoltán: Lila csík, fehér csík; Európa, Bp., 2015 Dunai Ede: Törőcsik András. Út a csúcsra; Aposztróf, Bp., 2019 Dunai Ede: Törő visszatér; Aposztróf, Bp., 2019
Jegyzetek
Források
További információk Football legend...András Törőcsik...from Hungary. (Képek,villanások Törőtől), youtube.com Magyar old boys labdarúgó-válogatott, tancoljtoro.eu 60 éves Törőcsik András , zuglo.hu Meglátogattuk Törőcsik Andrást, youtube.com A labda tartja életben Törőcsiket, lokal.hu Táncolj Törő – Gyógyulj Törő!, nepszava.hu
Kategória:1955-ben született személyek Kategória:2022-ben elhunyt személyek Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Magyar labdarúgók Kategória:Labdarúgócsatárok Kategória:A Montpellier HSC labdarúgói Kategória:Az MTK labdarúgói Kategória:A Volán SC labdarúgói Kategória:Az Újpest FC labdarúgói Kategória:Az 1978-as világbajnokság labdarúgói Kategória:Az 1982-es világbajnokság labdarúgói Kategória:Zuglóiak Kategória:Magyar bajnok labdarúgók Kategória:Az NB I labdarúgói Kategória:A budapesti Teleki Blanka Gimnázium diákjai