Athéni Szent Athénagorasz (ógörögül: Ἀθηναγόρας ὁ Ἀθηναῖος; működött a 2. század második felében) görög nyelven író ókeresztény filozófus és apologéta volt. Az apologéta szó hitvédőt jelent: olyan szerzőt, aki a keresztény hitet külső támadásokkal és félreértésekkel szemben védelmezte. Athénagorasz műveiben a kereszténységet a művelt görög-római közönség számára, főként filozófiai és logikai érvekkel mutatta be. Az ortodox keresztény hagyomány szentként tiszteli, emléknapja július 24.Saint Athenagoras of Athens. Orthodox Church in America. Hozzáférés: 2026. június 4.
Két művet hagyományoznak a neve alatt. A Kérvény a keresztények ügyében Marcus Aurelius és Commodus császároknak címzett védőirat, amely 176–177 körül vagy tágabban 176–180 között keletkezhetett. A másik mű A halottak feltámadásáról című értekezés, amely a testi feltámadás tanát védi észérvekkel; ennek szerzősége a modern kutatásban vitatott.William R. Schoedel (szerk. és ford.): Athenagoras: Legatio and De Resurrectione. Oxford: Clarendon Press, 1972.Athénagorasz. In: Magyar Katolikus Lexikon. Hozzáférés: 2026. június 4.Robert M. Grant: Athenagoras or Pseudo-Athenagoras. Harvard Theological Review, 47/2, 1954, 121–129.
Athénagorasz jelentősége abban áll, hogy a keresztény hitet nem csupán vallási hagyományként, hanem értelmesen védhető világnézetként mutatta be. A keresztényeket ért vádakra válaszolva kifejtette az egyistenhitet, beszélt az Atyáról, a Fiúról és a Szentlélekről, valamint hangsúlyozta a keresztények erkölcsi életét. Írásai az apostoli kor után mintegy másfél évszázaddal keletkeztek, Marcus Aurelius uralkodásának idején, amikor a keresztények társadalmi helyzete a Római Birodalomban még bizonytalan volt.
Élete és forrásaink
Athénagorasz életéről nem maradt fenn összefüggő ókori életrajz. Saját művének címfeliratában „athéni, filozófus és keresztény” szerzőként jelenik meg, és ebből következtethető, hogy görög filozófiai műveltséggel rendelkező keresztény író volt.John Bertram Peterson: Athenagoras. In: The Catholic Encyclopedia, vol. 2. New York: Robert Appleton Company, 1907. Hozzáférés: 2026. június 4. Az ókori keresztény irodalom meglepően keveset mond róla. Euszebiosz Egyháztörténete és Szent Jeromos A kiváló férfiakról című műve nem tárgyalja külön, bár más 2. századi hitvédőkről, például Szent Jusztinoszról részletesebb hagyományt őriztek meg.
Egy késői forrás, Philipposz Szidétész 5. századi egyháztörténeti művének töredéke azt állítja, hogy Athénagorasz eredetileg pogány filozófus volt, aki a keresztény iratokat cáfolni akarta, de tanulmányozásuk közben megtért. Ugyanez a hagyomány Alexandriával és a kateketikai iskola korai történetével is kapcsolatba hozza. Ezek az adatok érdekesek, de óvatosan kezelendők, mert nem támasztják alá korábbi és biztosabb források.Bernard Pouderon: Athénagore d'Athènes, philosophe chrétien. Paris: Beauchesne, 1989.
A születési és halálozási évre vonatkozó hagyományos adatok — például a 133 körüli születés vagy a 180/190 körüli halál — nem kortárs forrásokon alapulnak. Biztosabban csak annyi állítható, hogy Athénagorasz a 170-es években már keresztény íróként működött, és a Kérvény címzettjei alapján Marcus Aurelius és Commodus korának szerzője volt.
Történeti háttér
Athénagorasz a 2. századi görög keresztény apologéták közé tartozik. Az apologéták olyan szerzők voltak, akik a kereszténységet a zsidó és pogány bírálókkal, a római hatóságok gyanakvásával és a népi rágalmakkal szemben védték.apologéták. In: Magyar Katolikus Lexikon. Hozzáférés: 2026. június 4. A keresztények helyzete ekkor nem írható le egyszerűen folyamatos, birodalomszerte egységes üldözésként. Inkább helyi feljelentések, közösségi indulatok és időnként súlyos erőszakos fellépések jellemezték.
A római vallási környezetben a keresztényeket azért tartották gyanúsnak, mert nem áldoztak a város és a birodalom isteneinek, nem tisztelték az istenképmásokat, és nem vettek részt a hagyományos kultuszokban. A keresztény közösségek zárt összejövetelei, testvéri megszólításai és az Eucharisztia — vagyis a kenyér és bor keresztény szertartásos vétele, a katolikus és ortodox szóhasználatban az oltáriszentség — kívülről könnyen félreérthetővé váltak.
Athénagorasz Kérvénye három, a keresztények ellen gyakran hangoztatott vádat emel ki:
ateizmus vagy istentelenség: a keresztényeket azért nevezték istentelennek, mert nem imádták a római és görög isteneket; thüesztészi lakomák: ez a kannibalizmus vádját jelentette, és a görög mitológia Thyestész-történetére utalt; oidipuszi egyesülések: ez a vérfertőzés vagy szexuális kicsapongás vádja volt, amelyet a keresztény „testvér” és „nővér” megszólítások, illetve a közösségi szeretetlakomák félreértése is táplálhatott.
A mű megírásának ideje egybeesik a 177-ben lezajlott lyoni és vienne-i keresztényüldözés időszakával. A Magyar Katolikus Lexikon szerint elképzelhető, hogy e hírek is szerepet játszottak Athénagorasz írásának megszületésében, bár ezt közvetlen forrás nem bizonyítja. A Kérvény mindenesetre olyan helyzetet tükröz, amelyben a keresztények jogi méltányosságot kérnek: ne pusztán a „keresztény” név alapján ítéljék el őket, hanem csak akkor, ha valódi bűncselekményt bizonyítanak rájuk.
Athénagorasz érvelése hasonlít más 2. századi hitvédők, például Jusztinosz módszeréhez, de hangvétele általában visszafogottabb és filozófiai jellegűbb. A császárokat filozófusként szólítja meg, és azt próbálja bizonyítani, hogy a keresztény hit nem társadalomellenes babona, hanem értelmes, erkölcsös és a közrenddel összeegyeztethető életforma.Athenagoras: A Plea for the Christians. New Advent. Hozzáférés: 2026. június 4.Leslie W. Barnard: Athenagoras: A Study in Second Century Christian Apologetic. Paris: Beauchesne, 1972.
Művei
Kérvény a keresztények ügyében
Athénagorasz legismertebb műve a görögül Πρεσβεία περὶ Χριστιανῶν című irat, amelyet latinul gyakran Legatio pro Christianis vagy Supplicatio pro Christianis címen idéznek. Magyarul a Kérvény a keresztények ügyében vagy Kérvény a keresztények érdekében cím használatos. A mű Marcus Aurelius Antoninus és fia, Lucius Aurelius Commodus császárokhoz szól; a bevezetés a császárokat Armenia és Sarmatia győzteseiként, mindenekelőtt pedig filozófusokként nevezi meg.
A címben szereplő presbeia szó alapján a művet korábban olykor „követségként” vagy „követségi beszédként” értették. A szakirodalom többsége azonban nem szóbeli védőbeszédnek, hanem gondosan megszerkesztett írásos kérvénynek tekinti. Athénagorasz nem kiváltságot kér, hanem következetes eljárást: azt, hogy a keresztényeket ne név, hírnév vagy szóbeszéd alapján büntessék, hanem csak bizonyított bűn esetén.
A mű első nagy témája az ateizmus vádja. Athénagorasz szerint a keresztények nem istentagadók, hanem az egy, keletkezés nélküli, láthatatlan és mindent teremtő Istent imádják. Ez az egyistenhit — idegen szóval monoteizmus — különbözik a görög-római többistenhittől, de Athénagorasz azt igyekszik megmutatni, hogy nem ésszerűtlen. Érvelésében nemcsak a prófétákra és a keresztény tanításra hivatkozik, hanem pogány költőkre és filozófusokra is. Homérosz, Euripidész, Szophoklész, Platón és más görög szerzők idézésével azt mutatja be, hogy az egy legfőbb isteni ok gondolata nem idegen a görög műveltségtől sem.
A második téma a pogány istenképek bírálata. Athénagorasz nem a görög irodalmat mint műveltséget utasítja el, hanem azt állítja, hogy a mitológiai istenalakok nem felelnek meg az igazi istenség fogalmának. A mítoszok istenei születnek, szenvedélyeknek vannak alávetve, viszálykodnak, és sokszor erkölcsileg méltatlan tetteket hajtanak végre. A keresztény Isten ezzel szemben nem része a világnak, hanem annak teremtője; nem anyagi, nem változékony és nem erkölcsileg megosztott.David Rankin: Athenagoras: Philosopher and Theologian. Farnham–Burlington: Ashgate, 2009.
A harmadik fontos rész a keresztény Istenről szóló tanítás. Athénagorasz az Atyáról, a Fiúról és a Szentlélekről beszél, miközben hangsúlyozza, hogy Isten egysége nem bomlik meg. A Fiút Isten örök Igéjének, görög szóval Logoszának nevezi. A Logosz kifejezés itt azt jelenti, hogy a Fiú Isten örök értelme, Szava és teremtő ereje, aki által Isten a világot alkotta. Athénagorasz nyelve még nem azonos a 4. századi niceai hitvallás pontos fogalmaival, de már világosan mutatja, hogy a keresztény gondolkodás a 2. században foglalkozott az Atya, a Fiú és a Szentlélek hármasságával és egységével.
A thüesztészi lakomák vádját Athénagorasz azzal utasítja el, hogy a keresztények tisztelik az emberi életet. Szerinte aki elítéli az emberölést, tartózkodik a véres látványosságoktól, és hisz a test feltámadásában, az nem lehet kannibalizmus híve. Az abortuszt is elveti, és a magzatot Isten gondviselésének tárgyaként említi. Ezt nem modern jogi fogalmakkal, hanem a keresztény élet- és emberfelfogás alapján teszi.
Az oidipuszi egyesülések vádjára válaszolva a keresztény házassági és tisztaságeszményt mutatja be. Athénagorasz szerint a keresztények nem szabados nemi életet élnek, hanem a házasságot komoly erkölcsi köteléknek tekintik. A gondolatban elkövetett bűnt is komolyan veszi, és hangsúlyozza az önmegtartóztatást. A mű e részei a 2. századi keresztény család- és nemiségfelfogás fontos forrásai.Henri Crouzel: « Selon les lois établies par nous » : Athénagore, Supplique, chap. 33. Bulletin de littérature ecclésiastique, 76, 1975, 213–217.
A mű végén Athénagorasz arra hivatkozik, hogy a keresztények imádkoznak a császárokért és a birodalom békéjéért. Ezzel azt kívánja bizonyítani, hogy a keresztények vallási különállása nem jelent politikai felforgatást. A Kérvény így egyszerre vallási védőirat, filozófiai érvelés és jogi méltányosságot kérő beadvány.
A halottak feltámadásáról
A Περὶ ἀναστάσεως νεκρῶν című értekezést magyarul A halottak feltámadásáról vagy A holtak feltámadásáról címen idézik. A kézirati hagyomány Athénagorasznak tulajdonítja, és a művet gyakran a Kérvény folytatásaként vagy kiegészítéseként tárgyalják. A szerzőség azonban vitatott. A Kérvény Athénagorasz szerzőségét a kutatás általában elfogadja, a feltámadásról szóló mű esetében viszont több kutató óvatosabb.Nikolai Kiel: Ps-Athenagoras De Resurrectione. Datierung und Kontextualisierung der dem Apologeten Athenagoras zugeschriebenen Auferstehungsschrift. Leiden–Boston: Brill, 2016.
Robert M. Grant 1954-ben amellett érvelt, hogy a mű nem Athénagorasz alkotása. Nikolai Kiel 2016-os monográfiája szintén Pszeudo-Athénagoraszként tárgyalja a szerzőt. Más kutatók, köztük Bernard Pouderon és David Rankin, óvatosabban fogalmaznak, illetve védhetőnek vagy valószínűnek tartják az athénagoraszi szerzőséget.Bernard Pouderon (szerk. és ford.): Athénagore: Supplique au sujet des chrétiens et Sur la résurrection des morts. Sources Chrétiennes 379. Paris: Cerf, 1992.
A mű jelentőségét nem csökkenti, hogy a szerzősége vitatott. A testi feltámadás korai keresztény filozófiai védelmének egyik fontos dokumentuma, sőt a keresztény irodalomban a tan első teljesebb, önálló kifejtései közé tartozik. A szerző olyan ókori ellenvetésekre válaszol, amelyek ma is könnyen érthetők: ha a test elbomlik, porrá lesz, állatok vagy más emberek testébe kerül, hogyan támadhat fel ugyanaz az ember?
Athénagorasz vagy a neki tulajdonított szerző válasza egyszerű alapelvre épül: aki először meg tudta teremteni az embert, annak nem lehetetlen a szétszóródott testi elemek helyreállítása sem. A feltámadás tehát nem nagyobb nehézség Isten számára, mint maga a teremtés. A mű szerint a test felbomlása az emberi értelem számára nehéz kérdés, de az isteni tudás és hatalom szempontjából nem lehetetlen.Athenagoras: On the Resurrection of the Dead. New Advent. Hozzáférés: 2026. június 4.