Szardeszi Szent Melitón (ógörögül: Μελίτων Σάρδεων, Melítón Szárdeón; † 180 körül vagy a 2. század vége előtt) kis-ázsiai keresztény püspök, apologéta (hitvédő), egyházatya és görög nyelvű egyházi író volt. A lüdiai Szardeisz püspökeként működött Marcus Aurelius uralkodása idején, amikor a kereszténység még nem volt elismert vallás a Római Birodalomban. Az ókeresztény irodalom egyik jelentős 2. századi szerzője, akit a katolikus és az ortodox hagyomány szentként tisztel.

Melitón műveinek többsége elveszett; Caesareai Euszebiosz még számos írásának címét ismerte, de ezekből később többnyire csak töredékek maradtak fenn.Caesareai Euszebiosz: Egyháztörténet, IV, 26. Legismertebb fennmaradt műve az A húsvétról vagy Húsvéti homília című görög beszéd, amely a Kivonulás könyvének húsvéti bárányát Krisztus előképeként értelmezi. Jelentősége nemcsak a húsvéti teológiában, hanem a korai keresztény retorika, krisztológia és bibliaértelmezés történetében is nagy. Melitónnak tulajdonítják az egyik legkorábbi fennmaradt keresztény ószövetségi kánonlistát is.Tarjányi Béla: Keresztény emlékek az első három századból. Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat, Budapest, 2019, 163.

Élete

Melitón életéről kevés biztos adat maradt fenn. A róla szóló legfontosabb ókori tanúságokat Caesareai Euszebiosz őrizte meg Egyháztörténet című művében. Euszebiosz szerint Melitón Szardeisz püspöke volt, és a 2. század második felében, Marcus Aurelius császár idején tűnt ki az ázsiai egyházak vezetői között. Szardeisz a római Asia provincia egyik jelentős városa volt; a Jelenések könyve is megemlíti a szárdeszi keresztény közösséget a hét kis-ázsiai egyház között (Jel 3,1–6).

Euszebiosz megőrizte Efezusi Polükratész levelének részletét is, amelyet Polükratész Viktor római püspökhöz írt a húsvét időpontjáról folytatott vitában, 190 körül. Ebben Melitónt az ázsiai egyházak nagy tekintélyei között sorolja fel, és azt írja róla, hogy Szardeiszben nyugszik, „várva az égből jövő látogatást”. A levél „eunuchnak” nevezi Melitónt; ezt az ókori és későbbi értelmezés többnyire nem testi értelemben, hanem szüzességben vagy nőtlenségben élő, cölebsz egyházi férfiként magyarázza.Caesareai Euszebiosz: Egyháztörténet, V, 24.Andrew MacErlean: „St. Melito”, in: The Catholic Encyclopedia, Vol. 10. Robert Appleton Company, New York, 1911.

A hagyomány szerint Melitón elzarándokolt Palesztinába, hogy megismerje a „régi könyvek” rendjét, vagyis az Ószövetség zsidó kánonját. Ez a híradás fontos kánontörténeti adat, mert mutatja, hogy a 2. századi keresztény szerzők közül némelyek tudatosan keresték a Szentírás könyveinek pontos határait és sorrendjét. Halálának pontos éve nem ismert. Mivel Polükratész 190 körül már elhunyt tekintélyként említi, Melitón valószínűleg 180 körül vagy a 2. század vége előtt halt meg.

Történeti és egyházi háttér

Melitón a 2. századi Kis-Ázsia kereszténységéhez tartozott. Ez a régió különösen fontos volt az ókeresztény egyház történetében: Efezus, Szmirna, Pergamon, Thiatira, Szardeisz, Filadelfia és Laodicea közösségeit a Jelenések könyve is említi. A kis-ázsiai kereszténységben erős volt a jánosi hagyomány emlékezete, és jelentős szerepet játszottak azok a püspökök, akik az apostoli kor közelségére hivatkozva védték helyi liturgikus és tanításbeli hagyományaikat.

A 2. századi apologéták feladata az volt, hogy a keresztény hitet a pogány művelt közönség és a birodalmi hatóságok előtt védelmezzék. Melitón is ebbe a körbe tartozik: Marcus Aureliushoz intézett védőiratában a keresztények elleni zaklatások és igazságtalan eljárások megszüntetését kérte. Érvelése szerint a kereszténység nem ellensége a birodalomnak, hanem erkölcsi és társadalmi szempontból annak javára válhat.Perendy László: Patrológia. Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola jegyzete.

Melitón kora egyben a kereszténység és a zsidóság fokozódó elkülönülésének időszaka is volt. A Húsvéti homília ószövetségi kiindulópontja, zsidó haggadikus jellegű magyarázata és erőteljesen Krisztusra irányított tipológiája ezt a közös, de vitatott bibliai örökséget tükrözi. A műben ugyanakkor megjelenik a korai keresztény antijudaizmus egyik éles formája is, amelyet a modern értelmezésnek történeti, liturgikus és retorikai összefüggésben kell kezelnie.Vanyó László bevezetése Szardeszi Melitón homíliájához és töredékeihez, in: A II. századi görög apologéták, Ókeresztény Írók 8. Szent István Társulat, Budapest, 1984.

A kvartodecimánus húsvéti hagyomány

Melitón a kvartodecimánus hagyomány képviselője volt. A kifejezés a latin quartus decimus („tizennegyedik”) szóból ered, és azokra a kis-ázsiai keresztényekre vonatkozik, akik a húsvéti ünneplést a zsidó naptár niszán hónapjának 14. napjához kötötték. Ez a nap a zsidó pészah előkészületi és ünnepi idejéhez kapcsolódott. A kis-ázsiai gyakorlatban a húsvét elsősorban Krisztus szenvedésének és megváltó halálának emlékezete volt, amely elválaszthatatlanul kapcsolódott feltámadásához.

A későbbi egyházi gyakorlatban egyre nagyobb súlyt kapott az a felfogás, hogy a húsvétot mindig vasárnap, Krisztus feltámadásának napján kell ünnepelni. A 2. század végén Viktor római püspök és a kis-ázsiai püspökök között éles vita alakult ki erről. Polükratész Efezus püspökeként Melitónt is azok közé a tekintélyek közé sorolta, akik a régi kis-ázsiai gyakorlatot követték. Melitón A húsvétról című művét ezért nem lehet későbbi felekezeti ellentétként értelmezni; a szöveg a 2. századi ókeresztény liturgia és bibliaértelmezés keretében áll.

Művei

Melitón igen termékeny író volt. Euszebiosz még sok művét ismerte, és felsorolásában körülbelül húsz írás címét őrizte meg. A felsorolás értelmezése nem minden ponton biztos, mert a címeket összekapcsoló kötőszavak miatt néha nehéz eldönteni, egy vagy két műről van-e szó. A későbbi hagyományban műveinek túlnyomó része elveszett; Szent Jeromos már jóval kevesebbet ismert belőlük, és a középkorban több hamis vagy tévesen Melitónnak tulajdonított irat is forgalomba került.

Euszebiosz műjegyzéke szerint Melitón írt többek között:

a húsvétról; a keresztény életről és a prófétákról; az egyházról; az Úr napjáról; az ember hitéről; a teremtésről; a test és a lélek viszonyáról; a keresztségről; az igazságról; a hitről és Krisztus születéséről; a próféciáról; a vendégszeretetről; A kulcs című művet; az ördögről; János jelenéseiről; Isten megtestesüléséről; valamint hat könyvnyi szemelvényt a Törvényből és a Prófétákból.

A fennmaradt anyag legfontosabb része az A húsvétról című homília és néhány töredék. A Keresztségről írt műből egy nagyobb részlet maradt fenn. Az apológiából csak néhány sor ismert Euszebiosz közvetítésében. A Melitón nevéhez kapcsolt középkori Clavis Scripturae nem azonos a 2. századi szerző elveszett Kulcs című művével; modern kutatás szerint későbbi latin kompiláció.

A Marcus Aureliushoz írt apológia

Melitón egyik elveszett műve Marcus Aurelius császárhoz intézett apológia volt. Euszebiosz töredékeket őrzött meg belőle. A mű általában 169 és 176 közé, gyakran 170 körülre datálható. Célja az volt, hogy a császárt rávegye a keresztények elleni igazságtalan eljárások felülvizsgálatára.

Az apológia érvelése politikai és erkölcsi jellegű. Melitón nem csupán azt állítja, hogy a keresztények ártatlanok, hanem azt is, hogy a kereszténység a birodalom jólétével összhangban áll. A keresztény hit szerinte Augustus korában kezdett elterjedni a birodalom népei között, és nem gyengítette, hanem erősítette a római rendet. Ezzel a gondolatmenettel Melitón a 2. századi apologetika egyik tipikus, de különösen markáns érvét használta: a keresztények nem államellenes csoport, hanem erkölcsös életükkel és imádságukkal a közjó szolgálói.

A későbbi hagyományban Melitón nevéhez kapcsoltak egy szír nyelven fennmaradt apológiát is, de ezt a kutatás általában nem azonosítja a Marcus Aureliushoz intézett hiteles Melitón-irat töredékével.

A húsvétról

Melitón legismertebb fennmaradt műve az A húsvétról (ógörögül: Περὶ πάσχα, Peri Pascha) című beszéd, amelyet magyarul gyakran Húsvéti homília néven említenek. A művet sokáig csak töredékekből ismerték. 1940-ben Campbell Bonner adta ki csaknem teljes görög szövegét egy 4. századi papiruszkódex alapján, amely A. Chester Beatty gyűjteményéhez tartozott. 1960-ban Michel Testuz a Papyrus Bodmer XIII alapján még teljesebb görög szöveget közölt. Később kopt és georgiai változatok is ismertté váltak.Othmar Perler (szerk.): Méliton de Sardes. Sur la Pâque et fragments, Sources Chrétiennes 123. Cerf, Paris, 1966.

A homília hitelességét a kutatók többsége elfogadja, bár a datálás körül vannak bizonytalanságok. Euszebiosz szerint Melitón a művet Servilius Paulus prokonzulsága alatt írta, de a név azonosítása vitatott. Ha a kéziratokban névromlás történt, és az eredeti név Servilius Pudens volt, a homília 160–170 között keletkezhetett.

A mű valószínűleg az Exodus 12. fejezetének felolvasása után hangzott el a húsvéti liturgiában. Műfaja nem egyszerű magyarázó prédikáció: a szöveg sok szempontból a későbbi húsvéti öröménekhez, az Exsultethez hasonlítható paschalis dicséret. Nyelve emelkedett, ritmikus és retorikailag kidolgozott. Vanyó László szerint a beszéd a zsidó haggadikus magyarázat módszerét krisztológiai tipológiává alakítja: a húsvéti bárány, az egyiptomi kivonulás és Izrael megmenekülése Krisztus szenvedésének, halálának és feltámadásának előképe lesz.

A homília központi gondolata, hogy az Ószövetség eseményei „előképek”, amelyek Krisztusban teljesednek be. Melitón a húsvéti bárányt Krisztusra vonatkoztatja: a bárány leölése előre jelzi Krisztus szenvedését, a vér általi szabadulás pedig a megváltást. A szövegben erősen jelen van Krisztus istenségének és emberi szenvedésének együttese. Melitón Krisztust egyszerre mutatja be szenvedő emberként és isteni Úrként, aki a halálon győzelmet arat.

A Húsvéti homília különösen fontos a görög keresztény retorika történetében. Felfedezése előtt gyakori volt az a vélemény, hogy a görög retorikai eszközöket a keresztény homíliában elsősorban Hippolütosz és Órigenész kezdték magas szinten alkalmazni. Melitón szövegének megismerése ezt a képet módosította: a szárdeszi püspök már a 2. században mesterien használta az ismétlést, ellentétet, párhuzamot, fokozást, megszólítást és ritmikus prózát. Stílusa nagy hatást gyakorolhatott későbbi szerzőkre, köztük Iréneuszra és a latin apologetikai hagyományra.G. Racle: „Melito of Sardes”, in: New Catholic Encyclopedia, 2nd ed., Vol. 9. Gale, Detroit, 2003.

Antijudaista retorikája

A Húsvéti homília egyik legtöbbet vitatott vonása az erőteljes antijudaista retorika. Melitón a mű második felében vádbeszédet intéz „Izraelhez”, és Krisztus haláláért a zsidó népet teszi felelőssé. Ezzel a szöveg az istengyilkosság-vád egyik korai keresztény megfogalmazásaként is fontos dokumentum a keresztény antijudaizmus történetében.Lynn H. Cohick: The Peri Pascha Attributed to Melito of Sardis: Setting, Purpose and Sources. Brown Judaic Studies, Providence, 2000.

A szöveg értelmezésekor ugyanakkor több szempontot kell figyelembe venni. Melitón nem modern faji értelemben vett antiszemita szöveget ír, hanem 2. századi keresztény teológiai és liturgikus vitaszöveget, amelyben a bibliai Izrael, a kortárs zsidóság és a keresztény önazonosság kérdései összekapcsolódnak. Retorikája a prófétai vádbeszédek, a húsvéti tipológia és a zsidóságtól elkülönülő keresztény közösségek önmeghatározásának nyelvét használja. Ez nem teszi a szöveg polemikus állításait semlegessé, de segít elkerülni, hogy a 2. századi forrást kritikátlanul vagy anakronisztikusan olvassuk.Alistair Stewart-Sykes: The Lamb’s High Feast: Melito, Peri Pascha and the Quartodeciman Paschal Liturgy at Sardis. Brill, Leiden, 1998.

A modern szakirodalom ezért Melitón homíliáját egyszerre tárgyalja jelentős húsvéti és krisztológiai szövegként, valamint a korai keresztény antijudaizmus fontos, történetileg összetett tanújaként.

A kánonlista