Sepsiszentgyörgy magyar irodalmi és művelődési élete A város művelődési életének igen korai hagyományai vannak. Jelen szócikk a város sajtóját, könyvkiadását, könyvgyűjteményét, színházi, zenei és irodalmi életét tekinti át 1918-tól a 2000-es évekig.

Előzmények

Sepsiszentgyörgy városának első okleveles említése 1332-ből való, 1461-ben már mezővárosként, 1492-ben egy alkalommal Báthori István vajdának egy okiratában kiváltságos városként is említik. Történetében a legnagyobb pusztítást az 1658-as tatár és az 1661-es török betörés okozta. Az erdélyi határőrvidék megszervezésekor Mária Terézia rendeletére huszárezred székhelye lett. Sok évszázados létének legdicsőségesebb időszaka az 1848–49-es forradalom és szabadságharc másfél éve, amikor önvédelmi harcát sikerrel vívta meg a Habsburg császári seregekkel szemben. A szabadságharc orosz cári segédlettel történt leverése utáni Habsburg-ellenes szervezkedések egyikének, a Makk József és Gáll Sándor-féle összeesküvésnek a szálai ide is elvezettek: két tagját, Bartalis Ferencet és Váradi Józsefet 1854-ben a város határában, az Őrkő alatt végezték ki.

A 19. század második felében újabb fejlődésnek indult város művelődési életének igen korai hagyományai vannak: 1668-ból való az első iskolája, 1835-ben létesült a helyi Kaszinó, amelynek könyvtárát 1856-ban alapították. A fordulatot a város szellemi életében az 1859-ben létrehozott középiskola hozta (amely később támogatója, gróf Mikó Imre nevét is felvéve, mint Református Székely Mikó Kollégium szerzett magának jó hírnevet a magyar oktatás történetében), valamint az özv. Cserey Jánosné Zathureczky Emília által alapított Székely Nemzeti Múzeum. Ennek 1879-től előbb a Kollégium biztosított helyet, mindaddig, amíg be nem költözhetett a Kós Károly tervezte mai múzeumépületbe. A Kollégium és a Múzeum között 1890-ben kötött egyezmény alapján 1949-ig a múzeumőrök a kollégium tanárai közül kerültek ki. Ez a helyzet a két intézmény gyümölcsöző összefonódását eredményezte, s ezt olyan nevek fémjelzik, mint az erősdi őskori települést feltáró, világhírűvé vált régész-igazgatóőr László Ferencé és a kollégiumi igazgató történész Csutak Vilmosé, amely hagyomány igazgató-utódaik (Herepei János, Szabédi László, Székely Zoltán, Kónya Ádám) munkásságában is kifejezésre jutott.

Sepsiszentgyörgyöt az igazi várossá válás útján Császár Bálint polgármester indította el, aki főbíróként szerepet játszott abban, hogy Jókai Mórt, aki 1881-től illyefalvi képviselő volt, később Sepsiszentgyörgy díszpolgárává választották.

A város sajtója 1867-1918 közt

A kulturális és irodalmi érdeklődés növekedésének jó bizonyítéka a kiegyezés után indult helyi sajtó: 1874-ben költözött Sepsiszentgyörgyre a néhány évvel korábban (1871) Brassóban indított Nemere c. lap (1884-ben szűnt meg, abban az évben már Nemere Határszéli Közlöny a címe), majd itt jelent meg vele párhuzamosan 1883-tól a Székely Nemzet, mely – nevét 1906-ban Székely Népre változtatva – az erdélyi magyar sajtótörténet egyik leghosszabb életű (1944-ig megjelenő) lapja. Közben több más sajtóterméknek is otthont adott a város: 1875–1876-ban jelent meg Málik József nevelés-oktatásügyi szakközlönye, a Székely Tanügy, mely előbb csak a sepsiszentgyörgyi és a brassói tanítóegyletek hivatalos lapja, majd bevonta vonzáskörébe a dévai, szászvárosi, kézdivásárhelyi, udvarhelyszéki tanítóegyleteket is. 1878-tól pár évig heti két alkalommal megjelent a Háromszék (D. Veres Gyula lapja), 1885–1918 között Háromszék vármegye Hivatalos Lapja, 1902-től legalább 1904-ig Vitályos Béla társadalmi hetilapja, a Háromszéki Híradó, 1906–1909 között a Független Székelység. De akadnak a város sajtótörténetének olyan kuriózumai is, mint Incze Manó gidófalvi (és Szentgyörgyön nyomtatott) Gyakorlati Székelygazdája (legalább két szám, 1904-ben) és 1917-ben a legkevesebb két számot megért katonalapok.

1918 után

A két világháború között a helyi sajtóban, a Székely Nép és a református egyház 1933-ban indított Üzenet (1937-től majd Üzenet a sepsiszentgyörgyi református egyházközség tagjainak) c. lapja mellett csak kérészéletű lapkezdeményezéseket ismerünk: ilyen a Balás Ernő kezdeményezte s a Világosság című röpiratokból (1920, négy szám) szövetkezeti hírlappá fejlesztett, rövid életű Haladás (1921–25), annak megszűnése után 1925-ben egy újabb Nemere (egyetlen számmal). 1925–26-ban Felei Fazakas Bertalan tett kísérletet a Független Székelység feltámasztására, de sem ez, sem az 1927-ben indított másik, a Háromszéki Lapok c. politikai hetilap nem hosszú életű (utóbbi mindössze két hónapig jelent meg). A Háromszék és Hétfalu számára 1929-ben indított Délkeletet tulajdonosa, Lázár Dezső megpróbálta Brassóban és Hétfaluban társszerkesztőséggel, Csíkszeredában, Kézdivásárhelyen, Budapesten vidéki szerkesztőt, illetve állandó munkatársat szerződtetve szélesebb alapra helyezni lapját, de ő is csak 1931-ig bírta. 1933-ban jelenik meg egy alkalmi lap, a Székely Nemzeti Múzeum és az EMGE szervezte székely kiállítás Kiállítási híradója (három szám).

Kétnyelvű a vármegye hivatalos közlönye, az 1922-ben indított Gazeta Oficială a Judeţului Treiscaune – Háromszékvármegye Hivatalos Lapja, amely 1923–25-ben, mint Gazeta, már csak magyar nyelvű mellékletet (Értesítő a Háromszékvármegye hivatalos lapjában megjelent közérdekű határozatok, rendeletek és közleményekről) vállalt. Emellett román párttámogatással 1926-ban a főispánt dicsőítő egyszeri megjelenésű politikai röpirat került ki az egyik helyi nyomdából, Feltámadás címmel, egy évtizeddel később pedig (1935–36-ban) egy hetilap, az Igazság, amelynek szerkesztője, Ferenczy György a Horthy-rendszer és a „magyar irredenta” ellen intézett fulmináns kirohanásokat.

A bécsi döntéseket követő négy évben a Székely Nép és az Üzenet – meg a magyar nyelvű vármegyei hivatalos lapok – mellett mindössze két lapkezdeményezést ismerünk: a Koréh Ferenc szerkesztette Hétfői Székely Népet (tulajdonképpen a Székely Nép melléklapját, 1942–44), valamint az EMGE és a Háromszék vármegyei Gazdasági Egyesület Csík- és Háromszék vármegyei Értesítőjét (1942–43), amelyet szerkesztőként Séra István jegyzett. 1941–44-ben jelenik meg a Háromszékvármegye Hivatalos Lapja (melléklapja 1942-ben legalább egy megjelenéssel a Háromszékvármegye Tűzrendészeti Értesítője).

A második világháború után

Miután a második világháború erdélyi harctereiről nyugat felé továbblépett a front s Háromszék is a szovjet–román csapatok megszállása alá került, elsőnek, még 1944. november 16-án, a Dolgozók Szava jelentkezett, előbb mint „demokrata politikai napilap”, majd decembertől mint „demokrata hetilap”. Tordai Sándor szerkesztette, mögötte az impresszum szerint a nyomdászok szakszervezete állt. 1945 februárjában Szabadságra változtatta a nevét, de így sem élt sokáig: utolsó száma 1945. április 16-án jelent meg. Ezt 1946-ban az Új Székely Nép c. rövid életű kezdeményezés követte. Közben Háromszék magyar olvasóihoz is eljutott a még Brassóban szerkesztett Népi Egység, az MNSZ napilapja, amely – impresszuma szerint – az 1946. szeptember 4-i számtól költözött át Sepsiszentgyörgyre, ahol néhány hónap múlva Szabédi László, a múzeum akkori igazgató-őre kapta feladatul a főszerkesztői teendők ellátását, egészen a lap megszűnéséig, 1948. március 1-jéig.

A változás után még egy ideig megjelentek egyházi, felekezeti lapok is: 1945–46-ban legalább négy alkalmi számmal jelentkezett a római katolikus Sepsiszentgyörgyi Egyházi Tudósító, 1948-ig még megjelent a helyi református egyházközség 1933-ban indított lapja, az Üzenet (szerkesztője ekkor Czirmay Zoltán lelkész), s 1946–48 között az Székelyföldi Evangélikus Missziós Egyházközség lapja, a Magvető (szerkeszti Kovács László). A névsort 1946–49-ben a vármegye Buletinul Oficial al Jud. Treiscaune – Háromszékvármegye Hivatalos Lapja c., ismét kétnyelvű hivatalos közlönye teszi teljessé.

A város és a vidék szellemi életében fontos szerepet játszott az 1948-ban államosított híres Jókai Nyomda, amelynek hamarosan bekövetkező felszámolásával jó időre megszakadt a sajtótörténet szentgyörgyi fejezete. 1950-től több mint egy fél évtizeden át semmiféle magyar nyelvű lapja nem volt a városnak. A közigazgatási átszervezés során Sepsiszentgyörgy Sztálin tartomány egyik rajonjának székhelyévé minősült vissza, ahol mindössze 1957–58-ban jelent meg Bőség Útja címmel a Román Munkáspárt Sepsiszentgyörgy és Kézdi­vásárhely rajoni Bizottságainak közös híradója (8 számmal), s 1958. augusztus–november között a Tömegsport, a rajoni sportunió szervezőbizottságának híradója.

Erről a mélypontról még az 1968-as új közigazgatási átalakulás (az ún. „megyésítés”) előtt csupán egy iskolai lap, az 1966/67-es tanévben gépelt kéziratként indult kétnyelvű Gyökerek, az egykori Székely Mikó Kollégium utódjaként működő 1. sz. Líceum lapja (tanárvezetője 1976-ig Albert Ernő) jelzi az emelkedést, amelyhez (már 1968 után) további diáklapok társultak: a Sirius és az Aurora, előbbi szintén az 1. sz. Líceum tudományos profilú lapja (1969–71 között), utóbbi a 2. sz. Líceum lapja (1980-ig), a diákok magyar és román nyelvű írásaival. Ezek a diáklapok azért érdemelnek figyelmet, mert számos később ismertté vált író, költő első irodalmi próbálkozásai találhatók meg bennük, s diákszerkesztőik között olyanok, mint Dani Árpád, Kádár Gyula, Kapui Ágota, Mánya Zita, Nagy Dezső, Székely Zsolt, Veress Gerzson, Willmann Walter.

Az újonnan létrehozott Kovászna megye és Sepsiszentgyörgy szellemi életének kétségtelenül nagy változást hozó eseménye a Megyei Tükör c. napilap megindulása, egyrészt rendszeres megjelenése és a város és a vidék kulturális-művészeti eseményeit nem csak híradásokkal megkereső, hanem a szellemi élet országosan felvetődött problémáihoz hozzászóló belső tartalma révén, hanem azáltal is, hogy ide vonzotta a romániai magyar irodalom új nemzedékének nem egy számottevő képviselőjét, akik Dali Sándor, majd 1974-től Jecza Tibor főszerkesztősége alatt az egyik leginkább figyelemre méltó fórummá tették lapjukat.

A Megyei Tükörnek 1977–86 között Fórum címmel külön társadalmi és művészeti melléklapja is volt (a tíz év alatt összesen 12 szám), amelyeket a lap szerkesztősége állított össze esetenként.

Több önálló, két- vagy többnyelvű lap is jelent meg 1977–78-ban. Érdeklődésre tarthat számot közülük a román–magyar, majd román–magyar–német nyelvű, sőt címét héber betűkkel is reprodukáló Colocviu–Kollokvium, amelynek 3–3 számát az 1978-ban és 1980-ban megrendezett kisebbségi színházak kollokviuma alkalmából adták ki, valamint a bál­ványosi néptánc-fesztiválokra 1971–72-ben megjelentetett Bálványos.

1968–71-ben újra van magyar nyelvű helyi közlönye is a megyének, a kétnyelvű Buletinul Oficial al Consiliului Popular Judeţean Covas­na – Kovászna Megye Néptanácsának Hivatalos Közlönye (fordítás), majd 1972–74-ben Kovászna Megye Néptanácsa Hivatalos Közlönye (a román főlap fordítása). (Ezt követően 1983–89-ből adatolt még hasonló Hivatalos Közlöny.)

A többi 1968–89 között megjelent közel 30 lap legtöbbje még cím szerinti számontartásra sem érdemes. Általában kétnyelvű párt-, néptanácsi, vállalati és KISZ-lapok, olykor román nyelvű kiadványok magyar fordítású kolligátumai: van köztük a belügyminisztérium helyi hatósága által kiadott kétnyelvű lap (Szemafor, 1976–82), pártagitátorok részére készült periodika (Agitátor, majd Agitátor Fórum címmel 1971–84 között), vöröskeresztes lap (Egészségünkért, 1976–80) és egy szintén kétnyelvű Turisztikai Híradó (1979–86).

1989 után