Borka Géza (Gúta, 1894. július 11.Gútai r.k. keresztelési anyakönyv 1888-1899, 161. oldal (az internetes mikrofilmes adatbázisból az oldal hiányzik) – Kaposvár, 1977. június 17.) költő, író, tanár, lapszerkesztő, színműíró.

Élete Középiskoláit Komáromban, Pozsonyban és Győrben, a főiskolát Pannonhalmán és Budapesten végezte. 1913-ban belépett a bencés rendbe, ahonnan 1917-ben távozott. Latin-magyar szakos tanári oklevelet 1922-ben, bölcsészdoktorátust 1923-ban szerzett a finnugor számnevekről készített disszertációjával. 1923–1944 között a komáromi bencés gimnázium tanára volt. Később Gútán, majd 1945 után Kaposváron tanított. Az ötvenes években az ÁVO politikai tevékenysége miatt letartóztatta és pár évet börtönben töltött. Tudós tanárként 1964-ig tanított a kaposvári Táncsics Mihály Gimnáziumban, ahol a "Borka Centenárium" alkalmából hálás tanítványai márvány táblát helyeztek el. Ötvenéves tanári tevékenysége elismeréseként 1972-ben kitüntették.

1929-1937 között a Szivárvány, 1932-1936 között a Tábortűz gyermeklap főszerkesztője volt. A kassai Új Életet és a komáromi Közművelődés-Könyvtáréletet, valamint pedagógiai lapokat is szerkesztett. A komáromi Jókai Egyesület irodalmi osztályának titkári posztját is betöltötte.

Versei jelentek meg a Komáromi Lapokban és az Új Aurórában. Népies hangvételű színdarabjait a műkedvelők gyakran játszották. Csehszlovákiai Magyar Közművelődési Szövetség egyik vezetője.

Kitüntetései és emlékezete Magyar Népköztársaság Érdemrendje (1972) Emléktábla, Táncsics Mihály Gimnázium, Kaposvár (1994) Emléktábla, Gúta (2024)dunataj.sk

Művei Bánatmalom. Komárom, 1920 Magyar bánatok (versek). Komárom, 1920 Gerde Tamás lánya (népszínmű). Rozsnyó, 1922 Szavalókönyv, a tanuló ifjúság számára; szerk. Borka Géza; Spitzer Sándor, Komárno, 1925parameter.sk Rozmaring. Népszínmű; zene Mihola Gyula; Egyesült Országos Keresztényszocialista és Magyar Nemzeti Párt, Pozsony, 193? (Barázda-könyvtár) Színpadi mókák, jelenetek a diák- és cserkészéletből; Tábortűz, Nové Zámky, 1930 (Tábortűz könyvtára) Borka Géza–Kocsis Károlyː Római régiségek. A csehszlovákiai magyar tanításnyelvű középiskolák felső osztályai számára; Metleschich Kálmán Ny., Komárno, 1932 Göre Gábor a tsörkész előadáson. Vidám jelenet; Magyar Cserkészszövetség, Bp., 1933 (Magyar cserkész színdarabjai) A nadrág. Cserkész-tréfa; Magyar Cserkészszövetség, Bp., 1933 (Magyar cserkész színdarabjai) Rádióebéd. Cserkész-móka; Magyar Cserkészszövetség, Bp., 1933 (Magyar cserkész színdarabjai) Jókai kritikai reviziója. Nemzeti Kultúra, 1934 Kis képeskönyv (Harmos Károly illusztrációival), 1935 k. Karikagyűrű. Budapest, 1936 Muskátli. Olvasókönyv a római és görög kat. népisk. 4. évfolyama számára. Magyar nyelvtannal; szerk. Dinnyés Károly, Borka Béza, Vaskó Imre; Szt. Ágoston Társaság, Galánta, 1936 A maharadzsa. Népies bohózat; zene Mihola Gyuszi; Kókai, Bp., 1937 Áldomás / Csillagok. Vidám falusi játék, Mihola Gyuszi zenéjével; Kókai, Bp., 1937 Muskátlis ablakok (népszínmű, 1937) A furfangos cigány. Vidám falusi játék; Kókai, Bp., 1937 Műkedvelők tanácsadója; Unio, Komarno, 1937 Borka Géza–Liszkay Zsuzsánna Eszterː Szól a mese róla... Mesék Jókairól. Költemények; Csehszlovák Grafikai Unió, Praha–Presov, 1938 (Az én könyvtáram) Aranylánc (népszínmű, 1941) Marci lánynézőben. Budapest, 1942 Az olajfák hegyén. Komárom, 1942 Karácsonyi krisztkindli Géza bácsitól. Gúta, 2014 A három kívánság; Kultura, Bp., 1947 (A Magyar Falu Színpada)

Irodalom Sírja A (cseh)szlovákiai magyarok lexikona 1918-tól Fónod Zoltán 2004 (főszerk.): A cseh/szlovákiai magyar irodalom lexikona 1918-2004, 53. Magyar katolikus lexikon Wallentinyi Samu: Új magyar líra. Kassa, 1936MÉL (Főszerkesztő: Kenyeres Ágnes; hibásan W. Sándor) Szlovenszkói magyar írók antológiája IV. Nyitra, 1937 Ványi 1926, 158-159. KL I:234. Gulyás 111:927. Ker. közél. almanach I, 130. Viczián 1978, 90. (266.) PN 1987, 167.

Források

További információk kaposvarmost.hu intezet.nori.gov.hu/nemzeti-sirkert kaposvarmost.hu

Kategória:Gútaiak Kategória:Kaposváriak Kategória:Magyar költők Kategória:Magyar pedagógusok Kategória:Szlovákiai magyar pedagógusok Kategória:Szlovákiai magyar költők, írók Kategória:1894-ben született személyek Kategória:1977-ben elhunyt személyek