Az ETO FC magyar labdarúgócsapat Győrött. 1904-ben alapították Győri Vagongyár ETO néven. 1960-tól 2015-ig megszakítás nélkül az élvonal tagja volt, ki sosem esett, a klub akkori tulajdonosa körüli káosz okozta a csapat visszasorolását a harmadosztályba. Öt bajnoki címmel, három ezüst és hat bronzéremmel a második legsikeresebb vidéki klub Magyarországon. Ehhez a statisztikához hozzá tartozik a négy kupagyőzelem, valamint egy szuperkupa-győzelem is. A csapat színei a zöld és a fehér, hazai pályája az ETO Park.

A klub története A klub először 1908-ban ünnepelhetett bajnoki címet nyugaton, és az első világháborúig rendre megvédte címét, sőt, a vidék legjobbja címet is elnyerte. A háború törést jelentett az egyesület életében is, 1932-ben lett újra nyugat bajnoka, és 1937-ben nyerte el először a jogot az NB I-es részvételre.

Az 1937/38-as idényben még nem vetette meg a lábát a legjobbak között, azonnal kiesett, legközelebb 1943-ban állt közel a feljutáshoz, ám botrányos körülmények között az osztályozón elbukott. A második világháborút követően újraosztott bajnoki rendszerben újra az elsőosztályban szerepelhetett az ETO, 1955-ig tartott az első hosszabb NB I-es tagság. A klubot olyan kiválóságok alkották, mint a játékosként és edzőként is maradandót alkotó Baróti Lajos, a klub első magyar válogatott játékosa Kovács Imre "Murok", Fehérvári Alfréd, Dombos Ágoston Péter, Pálfi Antal, Pális Ferenc, a később a Vasasnál is legendává váló Kárpáti Béla, Kalmár II György, vagy Kertesi Ignác.

Az ETO 1958-ban és 1960-ban is megnyerte a másodosztályt, a hatvanas évek pedig a vagongyáriak első aranykorszakát jelentik. Az 1963-as félidényes bajnokságot Hidegkuti Nándor vezetésével óriási meglepetésre megnyerte az ETO. Már Sopronban játszott edzőmérkőzést a csapat, amikor kiderült, a Ferencváros kikapott Dorogon, ami a győriek aranyérmét biztosította be.

Hidegkuti irányításával a Magyar Népköztársasági Kupában 1964-ben ezüst, 1965-ben aranyérmet szerzett az ETO, a Bajnokcsapatok Európa-kupájában pedig a Chemie Leipziget, a Lokomotiv Szófiát, a DWS Amsterdamot kiejtve egészen az elődöntőig jutott, ahol az Eusébio fémjelezte Benfica jelentette a végállomást.

Szusza Ferenc 1966-ban második időszakát kezdte a vagongyáriaknál edzőként, hagyatéka újabb két kupagyőzelem 1966-ban és 1967-ben, bajnoki bronzérem szintén 1967-ben, és emlékezetes európai kupamérkőzések a KEK-ben: az 1966–1967-es idényben a Fiorentina és a Braga búcsúztatása után a Standard Liege ellen úgy esett ki az ETO a negyeddöntőben, hogy az első mérkőzést megnyerte. A következő idényben is nüanszokon múlt a hatalmas bravúr: az Apollon Limassol kiütése után a világklasszisokkal felálló AC Milan következett, Győrben 2–2-es, Milánóban 1–1-es döntetlen született úgy, hogy hazai pályán 2–1-re, idegenben 1–0-ra vezetett az ETO. A sors fintora, hogy a Milan, amely nem bírt a győriekkel, végül megnyerte a sorozatot. A hatvanas évek utolsó nagy eseménye a Barcelona elleni Vásárvárosok kupája párharc 1969-ből.

A klub történetének legnagyobb legendái közül ebben az időszakban futballozott Kiss Zoltán, Tamás László, Máté János, Izsáki László, az európai kupákban a klub történetének legtöbb gólját szerző Győrfi László, a klub történetének harmadik legeredményesebb játékosa Stolcz János, Varsányi Tibor, az európai kupákban a klub történetének második legtöbb gólját szerző Szaló József, a DWS Amsterdam elleni BEK-negyeddöntőben legendás győztes gólt szerző Povázsai László, az olimpiai bajnok trió, Orbán Árpád, Palotai Károly és Keglovich László, valamint a válogatottban is szerepet kapó Tóth László kapus, és Somogyi József.

Az 1970-es évek átmenetet képeztek a következő aranykorszak, a nyolcvanas évek előtt: az ETO 1974-ben harmadik lett az NB I-ben, 1979-ben pedig negyedszer nyerte meg az MNK-t, a KEK-ben pedig majdnem csodát tett, a torinói 0–2-t követően Győrben 2–0-ra vezetett a Juventus ellen, végül Pozsgai Lajos kiállítását követően 2–1-re nyert csak, így kiesett a csordultig megtelt Rába ETO Stadionban.

Az 1980-as években Verebes József kinevezése után a klub újra felülhetett a magyar bajnokság trónjára, ráadásul két egymást követő szezonban, 1982-ben és 1983-ban. A következő két idényben ezüstérmet (1984-ben a Kupában is), majd 1986-ban bronzérmet szerzett a klub. A nemzetközi porondon csak részsikerek jutottak, hiszen a Standard Liege elleni idegenbeli 0–5 után ugyan majdnem visszakapaszkodott a Rába, de csak 3–0-ra nyert otthon. A helyzet 1983-ban sem változott, a Vikingur kiejtését gólzáporos kiesés követett a Dinamo Minszk ellen. Az UEFA-kupában 1984-ben a Manchester United ejtette ki a Rába ETO-t, a hazai visszavágó azonban Preszeller Tamás és Hannich Péter bombagóljaival emlékezetes 2–2-t hozott. A Bohemians Praha 1985-ben a Verebes-féle ETO utolsó európai szereplése, 1986-ban már Gellei Imrével sikerült visszavágni a Dinamo Minszknek, hogy aztán a Torino túl nagy falatnak bizonyuljon. Győrben a mai napig fogalom a Kovács – Csonka, Hlagyvik, Mile, Magyar – Hannich, Póczik, Burcsa – Szabó, Szentes, Hajszán gálakezdő.

Az 1990-es évek küzdelmesen alakultak, a Reszeli Soós István-féle 1997-től 1999-ig tartó időszak jelentett fénypontot egy őszi első és második hellyel, de a dobogóra egyszer sem ért oda a csapat, pedig kiváló játékosok alkották Stark Péter, Korsós György, Lakos Pál, Csató Sándor, Mracskó Mihály, vagy Fehér Miklós személyében. A futballcsapatot 96 éve támogató vagongyár 2000-ben kiszállt, Tarsoly Csaba és a Quaestor 2001-es tulajdonosi szerepvállalása megoldotta a súlyos anyagi gondokat. A Győri ETO FC a 2000-es évek végére újra Magyarország topklubja lett, harmadik aranykorszaka a 2008-as bronzéremmel indult, 2009-ben a Magyar Kupában harmadszor szerzett ezüstérmet, 2010-ben újabb bajnoki harmadik hely, az Európa-ligában pedig csak a playoffban búcsúzott a Dinamo Zagreb ellen. A 2011–2012-es idény végén a klub történetének hatodik bronzérmét szerezte meg az ETO, hogy aztán 2013-ban bajnoki címet, kupaezüstöt, és Szuperkupa-aranyat ünnepelhessen. A következő évben csak a gólkülönbségen múlt, hogy nem védi meg a címét, a bajnokságban.

2015. május 8-án bejelentették, hogy a csapat a Quaestor Csoport csődje miatt nem tudta határidőre teljesíteni a Magyar Labdarúgó-szövetség által a licenc kiadására előírt feltételeket, ezért a csapat nem indulhat az NBI-ben a 2015/2016-os szezonban.

2015 májusában az ETO Futsal csapata és Győr városa mentette meg a megszűnéstől a klubot és így vált csak lehetővé a harmadik osztályban való folytatás. A teljesen új alapokra helyezett ETO a nyáron radikális változásokon ment keresztül és többnyire saját nevelésű, győri kötődésű játékosokkal, ETO FC Győr néven indult az első osztályba visszakerülésért folytatott harcba. A 2015–2016-os évben a csapatnak nem sikerült az osztályváltás.

A következő szezonban NB I-et megjárt játékosokkal és edzővel, Bekő Balázzsal kezdte a bajnokságot a csapat. A győri csapat könnyedén jutott fel az idény végén a másodosztályba. Az NB II nem indult jól az ETO-nak, ezért menesztették Bekő Balázst. A csapatot Szentes Lázár, korábbi győri kiválóság vette át. Az ETO a bajnokságban a 7. helyen végzett. Ezzel nem volt megelégedve a vezetőség, ezért menesztették Szentes Lázárt is. A helyét 2018 nyarán a csapat vezetőedzője, Mészöly Géza vette át. A klubot 2017-ben átvevő tulajdonos NB II-es középcsapatot tudott csupán finanszírozni, az ETO FC Győr hosszú középszerű évekre volt ítélve, mígnem 2022-ben az akkori polgármester, Dr. Dézsi Csaba András közbenjárására Világi Oszkár, a Dunaszerdahelyi AC-t irányító üzletember vette át a méltatlanul vergődő, a hírekbe csak edzőváltásaival bekerülő klubot. Ugyan a 2021–2022-es bajnoki évad nem sikerült jól, a Világi-éra Magyar Kupa-elődöntővel indult, hogy aztán a következő idényben sokáig a kiesés réme is fenyegesse a csapatot.

A 2023/2024-es NB II-es szezonnak a csapat nagy reményekkel, Antonio Muñoz vezetőedzővel az élen vágott neki. A szezon közben Kuznyecov Szergej váltotta Muñozt a vezetőedzői poszton. Kuznyecov személye azonban nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket, az NB I-be jutás esélye kritikussá vált. Ekkor váltotta a vezetőedzői poszton Kuznyecov Szergejt Borbély Balázs. A feladat adott volt: az 5 hátralévő mérkőzés megnyerésével az ETO biztosan feljut az első osztályba. Teljesítette, a csapat a 2024/2025-ös szezont már az NB I-ben kezdhette. Az ETO 9 év után jutott vissza az első osztályba.

A csapat a 2024/2025-ös NBI-es szezonban az első 5 mérkőzést követően csupán 1 ponttal az utolsó helyen állt, azonban Borbély Balázs vezetőedzőnek, és a csapat kimagasló tavaszi teljesítményének köszönhetően végül a negyedik helyen zárt, ezzel indulási jogot szerezve az Konferencia Liga selejtezőkörében. Az ETO méltó módon képviselte a zöld-fehér színeket, a tapasztalatlan csapat egészen a rájátszásig jutott a sorozatban, a tavasszal negyeddöntőig jutó Rapid ellen egy gólra volt a hosszabbítástól.

A 2025–2026-os NB I-es idényt megnyerte a klub, amely 13 év után ünnepelhetett bajnoki címet.

Névváltozások 1904 – 1949 A klub alapítása Győri Vagongyár ETO néven. 1949 – 1950 Stadtauswahl Győr 1950 – 1957 Győri Vasas 1957 – 1958 Magyar Vagon- és Gépgyár ETO 1958 – 1968 Győri Vasas ETO 1968 – 1990 Rába Vasas ETO (sportsajtóban: Rába ETO) 1990 – 1994 Győri Rába ETO 1994 ETO FC Győr 1995 Győri FC 1995 – 2015 Győri ETO FC 2015 – 2017 ETO FC Győr 2017 – 2022 WKW ETO FC Győr 2022 – ETO FC Győr 2025 – ETO FC

Sikerek Magyar bajnokság Aranyérmes: 1963 ősz, 1981–82, 1982–83, 2012–13, 2025–26 Ezüstérmes: 1983–84, 1984–85, 2013–14 Bronzérmes: 1967, 1973–74, 1985–86, 2007–08, 2009–10, 2011–12 Magyar kupa Győztes: 1965, 1966, 1967, 1978–79 Döntős: 1964, 1983–84, 2008–09, 2012–13 Szuperkupa Győztes: 2013 Bajnokcsapatok Európa-kupája (BEK) Elődöntős: 1964–65

Magyar bajnoki gólkirályok A csapat színeiben ketten lettek gólkirályok a magyar bajnokságban. Elsőként, Hannich Péter érdemelte ki a díjat, aki az 1981–82-es szezonban huszonkét találatot jegyzett a Rába ETO játékosaként. Több mint húsz évet kellett várni arra, hogy újra győri játékosé legyen a trófea. Ez végül a 2006–07-es idényben történt meg, amikor is Bajzát Péter tizennyolc gólt szerezve lett gólkirály. Két év múlva újra ő bizonyult az első osztály legjobb góllövőjének, akkor húsz gólt ért el. Összesen eddig háromszor adott gólkirályt az ETO FC Győr csapata, viszont, két játékos személyében.

IdényNévGól1981–82 Hannich Péter222006–07 Bajzát Péter182008–09 Bajzát Péter20

Nemzetközi kupaszereplések Bajnokcsapatok Európa-kupája/Bajnokok Ligája Szezon Bajnokság Forduló Ország Csapat Otthon Idegenben Össz.1964–65BEKSelejtezőChemie Leipzig4–22–06–2NyolcaddöntőLokomotiv Szofija5–33–48–7NegyeddöntőAFC DWS1–01–12–1ElődöntőBenfica0–10–40–51982–83BEK1. FordulóStandard Liège3–00–53–51983–84BEK1. FordulóVíkingur2–12–04–1NyolcaddöntőDinama Minszk3–61–34–92013–14BLSelejtező 2. fordulóMakkabi Tel-Aviv0-21-21-4

Kupagyőztesek Európa-kupája Szezon Bajnokság Forduló Ország Csapat Otthon Idegenben Össz.1966–67KEK1. FordulóFiorentina4–20–14–32. FordulóBraga3–00–23–2NegyeddöntőStandard Liège2–10–22–31967–68KEK1. FordulóApóllon Lemeszú5–04–09–02. FordulóMilan2–21–13–3 (i.g.)1968–69KEK1. FordulóDinamo BucureștiA Győr visszalépett az 1968-as csehszlovákiai események miatt.1979–80KEK1. FordulóJuventus2–10–22–3

UEFA-kupa/Európa-liga