bélyeg|400px|A kínai nagy fal részlete bélyeg|A világ legrégebbi és legnagyobb fa pagodája Szucsouban 1056 Kína művészete a legrégebbi fennmaradt, több mint három évezredes múltra visszatekintő kínai civilizáció művészeti megjelenése. A kínai művészet sajátos művészi felfogása, természetszemlélete az európaitól jelentősen eltérő művészeti nyelvet, jelképrendszert és értékrendet alkot.
A képzőművészetben a kerámiák, bronzok, jáde faragványok, selymek és a lakk műtárgyak művészi színvonala évszázadokig itt volt a világon a legmagasabb. A kínai művészet átfogja a hatalmas ország múltját és jelenét, a kínai művészek alkotásait otthon és külföldön egyaránt.
Kína művészete a századok során jelentős hatást gyakorolt Japán, Korea, Vietnám és más környező országok művészetére. Korszakait alapvetően a császári dinasztiák szerint tárgyalja a művészettörténeti szakirodalom.
A pekingi Tiltott Város múzeuma és a tajpeji Nemzeti Palotamúzeum hatalmas gyűjteményekkel rendelkezik a kínai művészetek témakörében, de világszerte találhatók jelentős kollekciók nagyobb múzeumokban, Magyarországon a Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeumban.
Hagyományok és hatások A nyugati civilizációtól eltérően a kínai kultúrában rendkívül erős a hagyománytisztelet és folytonosság, ami az ázsiai típusú társadalmi szerkezet szilárdságát tükrözi. A Ming-dinasztia korának fejlett regényirodalma például jól felismerhetően a hat-nyolc évszázaddal korábbi Tang-dinasztia hagyományaira épül. A tájképfestményei hasonló koncepción alapulnak, mint a korabeli alkotások. A kínai művészek elsődleges célja sok évszázadon át nem valami új létrehozása, hanem az ősi modellek lehető leghűségesebb utánzása, újraalkotása volt. Végső soron ez a koncepció a konfucianizmusban gyökerezik, amely többek között arra utasítja a tanítványokat, hogy tiszteljék a mestert.
A Kínában elterjedt egyéb vallási és filozófiai tanítások is jelentős hatást gyakoroltak a művészi alkotásra. A taoizmus főleg a természettel harmóniában lévő élettel foglalkozik. A festészeti technikák a taoista jin-jang doktrína hatásait is mutatják, például a festett és az üres felületek dialektikus váltakozásában, vagy a „nedves” és „száraz” ecsetvonások kontrasztjában. A taoista mitológia alakjai is gyakran megjelennek a kínai művészeti alkotásokban. A buddhizmus hatása kevésbé hangsúlyos, különösen mivel idővel szinte a felismerhetetlenségig kínaiasodott. A 16. századtól kezdve a nyugati hatások is megjelentek Kínában, főleg az európai misszionáriusok munkássága révén.
A kínai művészet fő pillérei a császári udvar, valamint a tudományos körök voltak. Emellett, különösen az irodalomban és a festészetben, magányos művészi személyiségek, tudósok vagy volt tisztviselők is voltak, akik műveiket a „világ zajától” visszavonultan alkották, különösen a dinasztikus változások politikai viharai, belső háborúi idején.
A kínai művészet kisugárzása egész Kelet-Ázsiában megfigyelhető. Különösen hangsúlyosak azokon a területeken, amelyek egyes korszakokban kínai uralom alatt álltak, mint Korea és Vietnám, vagy amely térségekben sok kínai telepedett le (Szingapúr, Malajzia, Indonézia). Japán művészeire is nagy hatással volt Kína, ők egyes területeken lényegesen túl is szárnyalták példaképeiket, például a lakkművészetben. A 16. századtól kezdve a kínai műalkotásokat – különösen a porcelánt – nagyobb mértékben exportálták Európába, ahol hatással voltak a nyugati művészetre is.
Története Újkőkor bélyeg|Jáde humanoid, (i. e. 4700–2900) A kínai művészet korai formáit az újkőkorszaki a időszakából találták meg, amely az i. e. 6. évezredre nyúlik vissza. A korai kerámiaedények gyakran festetlenek voltak, és zsinórdíszítéssel látták el őket. A legkorábbi díszítőelemek között halak és emberi arcok voltak, de ezek végül szimmetrikus-geometrikus absztrakt mintákká fejlődtek, amelyek közül sokat festettek is.
A kifejlett -kultúra legszembetűnőbb vonása a festett kerámia széles körű használata volt, emberi arcokkal, állatábrázolásokkal és geometriai mintákkal. A későbbi gyakorlatától eltérően a -kultúra még nem használta a fazekaskorongozást. A régészek szerint a társadalom a matriarchátuson alapult. Az ásatások kimutatták, hogy a gyerekeket festett kerámiaedényekben temették el.
A volt az utolsó neolitikus kultúra a Jangce deltájában, és körülbelül 1300 évig tartott, már a történelmi előzményének tekinthető. Jáde-kultúrának is nevezik gazdag jáde művészet alapján. Jellemzőek a finoman kidolgozott nagy rituális jáde-darabok, a finoman vésett madarak, teknős vagy hal formájú medálok és amulettek.
Bronzkor – -dinasztia A kínai rituális bronzok készítésének kezdetét a művészettörténet hagyományosan a legendás idejére teszi, de magának ennek a dinasztiának a létezése is kérdéses. Az első kínai bronzokat mindenesetre az Erlitou-kultúra leleteiből tárták fel az i. e. 1750–1530 közötti időszakból. Original article in Kaogu 2007.8: 74–84.
A kínai bronzkor a (i. e. 1600 körül – i. e. 1046) idején bontakozott ki, a kor gazdagon kidolgozott bronz műtárgyairól nevezetes. A kovácsok jellemzően a városokon kívüli műhelyekben dolgoztak, rituális edényeket, valamint főleg katonai célokra szekérfelszereléseket készítettek. A százszámra készült, tucatnyi különböző típusú bronzedényt vallási szertartásokon használták folyadékok tárolására, ételek, italok kínálására. Megjelentek a bronz fegyverek is, bár még sokáig használtak a hadviselésben kőből készült fegyvereket is.
A -korszak edényein jellemzően a teljes rendelkezésre álló felületet díszítéssel borították be, gyakran stilizált formákkal, valós és képzeletbeli állatokkal. A leggyakoribb motívum a tao-tie, egy kétdimenziós, szimmetrikusan ábrázolt mitikus lény.
A kor végére kialakult egy összetett díszítési mód, viszonylag állandó, korlátozott számú motívummal, amely később megjelent az elefántcsontból és jádéból készült tárgyakon is. Ez a díszítési mód rendkívül leegyszerűsített, szimmetrikusan elhelyezett figurákat használt.
A -dinasztia és a közötti átmenet során a bronzok formája és funkciója fokozatosan megváltozott, egyre inkább világi célokat szolgáltak. A hadakozó fejedelemségek korában a bronzedényeken gyakran jelentek meg lakomák és vadászjelenetek, míg mások absztrakt mintákat ábrázoltak arany- és ezüstberakásokkal, valamint értékes drágakövekkel. A csiszolt bronztükrök is egyre gyakoribbá váltak.
A -korszak bronzai nagy elismerésnek örvendtek a több mint kétezer évvel későbbi (960–1279) idején is. Különösen nagyra értékelték a föld alól előkerült bronzedényeken képződött zöld, kék, sőt néha vöröses patinát.
A korai kínai bronzművészet tanulmányozása a művészettörténet speciális területe.
Korai kínai zeneművészet bélyeg|Bronzharangok, -dinasztia A kínai zene és költészet első írásos emléke a Dalok Könyvében () testesül meg. Az i. e. 1000 és 600 között keletkezett mű népdalokat, vallási himnuszokat és állami himnuszokat, valamint mindenféle udvari, háborús, böjti és siratódalt tartalmaz. Különösen a szerelmes dalok lenyűgözőek nyelvezetük frissességével és ártatlanságával.
A korai kínai zene elsősorban ütőhangszereken alapult, mint például a bronzharang, amelyet kívülről ütöttek meg; gyakran egész harangsorokat függesztettek fakeretbe. A harangok belsejében karcolásokat és kopásokat találtak, amelyek feltehetően a harang „hangolásából” származnak. A hadakozó fejedelemségek időszakában az ütőhangszereket fokozatosan felváltották a vonós és fúvós hangszerek.
A kínai írásban a „zene” szó második jele (音乐) ugyanúgy íródik, mint az „öröm” szóé (快乐). Konfuciusz i. e. 551–479 és tanítványai nagy jelentőséget tulajdonítottak a zenének, mivel úgy vélték, hogy képes békéssé és kiegyensúlyozottá tenni az embereket, de fordítva, csüggedtté és vitatkozóvá is teheti őket. (i. e. 298–220) szerint a zene ugyanolyan fontos volt, mint a lǐ (礼; „szokás”), a konfucianizmus központi fogalma. Mo Ti (墨子; i. e. 5. század vége), a konfucianizmus kritikusa a zenét pusztán esztétikai kategóriának, és így haszontalan időpocsékolásnak tekintette.
Korai kínai költészet A híres Dalok Könyvét később kiegészítette a (楚辭) című gyűjtemény, amelyben elsősorban a kínai költészet első nagyobb formátumú költőjének, a félig legendás nak és követőinek, tanítványainak az alkotásai maradtak fenn az i. e. 4–3. századból, a hadakozó fejedelemségek korából, fejedelemség területéről. A hagyományos felosztás szerint a kötet 17 egységre (vers, versciklus, hosszabb elégia stb.) osztható, melynek összeállítása az i. sz. 2. században élt nevéhez köthető.A elégiái kínaiul, angol szószedettel: Az ebben a gyűjteményben található dalok líraibb és romantikusabb hangvételűek, így a klasszikus kínai költészetnek a Dalok könyvétől eltérő hagyományát képviselik. A szövegeket gyakran a sámánizmussal hozzák összefüggésbe. A fantasztikus tájak leírása Kína első természetköltészetét képviseli. A leghosszabb Aggodalom szorításában című verset valószínűleg a tragikus alak, írta politikai allegóriaként.
A déli állam képzőművészete A korai kínai képzőművészet egyik virágkorát ugyancsak a Jangce völgyében fekvő fejedelemség területén élte, amely a hadakozó fejedelemségek korának egyik nagyhatalma volt. Az ott feltárt sírokban festett fa szobrokat, jádekorongokat, üveggyöngyöket, hangszereket és gazdag lakkedény-gyűjteményeket tártak fel. A lakkedényeket vörösre feketén, vagy fordítva, finoman festett alakokkal díszítették. A világ legrégebbi selyemfestményét városánál, Hunan tartományban találták meg; egy nőt ábrázol egy főnix és egy sárkány társaságában. Ezek a mitikus lények gyakran szerepelnek a kínai művészetben.
-dinasztia Rövidsége ellenére a , amely gyakorlatilag egybeesik az első császár, uralkodásával, fontos helyet foglal el a kínai művészettörténetben, elsősorban az első császár sírja közeléből feltárt agyaghadsereg miatt. Ez a -korszakban még gyakori temetési emberáldozatokat helyettesítette, amikor az elhunyt uralkodó mellé eltemették számos szolgáját, ágyasát, katonáját is.
Építészet
Kína alapvető építészeti elvei a korai császárkorig nyúlnak vissza, különösen a paloták csarnoképületei. A birodalom egyesítésével az udvari építészet célja a császári nagyság megjelenítése volt.
Korai formájában a császári palota még nagyon differenciálatlan volt, nem tettek szigorú különbséget a lakóövezetek, a reprezentatív épületek, a szakrális építészet, az adminisztratív és kereskedelmi épületek, valamint a raktárak között. Mindezek a területek egymásba olvadtak, és egy viszonylag nagy palotakomplexumot alkottak. Ettől kezdve aztán a palotaépítészet folyamatos fejlődése figyelhető meg az egymást követő dinasztiák során, ami e területek egyre szigorúbb elkülönüléséhez vezetett. A palotaépítészet a Ming-korszakban érte el csúcspontját, a funkciók következetes elválasztásával, a Tiltott Város felépítésével.
Az ősi kínai épületek túlnyomó többsége a történelem folyamán elpusztult, a történelmi viharok mellett elsősorban a favázas épü leteket örökösen fenyegető tűzvészek miatt, de a mágikus és vi lágnézeti-filozófiai alapozású építészeti alapelvek gyakorlatilag változatlanok maradtak hosszú évezredeken keresztül. A szigorúan központosított kínai ál lam uralkodó ideológiai felfogása teljesen kifejeződött az építészet ben: a centrális alaprajz, a pat riarchális társadalomnak megfe lelő hierarchikus rend, a természettől való függés felismerése meghatározó elemei lettek a kínai építészeti kultúrának. Ennek megfelelően a kínai építészetben ismeretlenek voltak az európai építészettörténetre oly jellemző éles váltások is: a stílusváltozások Kínában alig észrevehetően, bizo nyos építőelemek lassú módosu lásával történtek.Magyar Hírlap, 1985-09-07 /Hagyományos kínai építészet