A magyarok őstörténete,„Szokták a magyarság korai történetét »őstörténetnek« is nevezni, és sok esetben magunk is ezt tesszük. közmegegyezés szerint az »őstörténet« azon kor története, amelynek nincsenek írásos forrásai. A magyarok korai története azonban olyan időszakban zajlik, amikor az emberiség már számos írásrendszert ismert, és azokkal le is jegyezte korának eseményeit. Ezért tulajdonképpen jogosulatlan az államalapításig tartó korról mint »őstörténetről« írni. Mégis, mivel a magyar történészi hagyományban, és a magyar közbeszédben továbbra is él az »őstörténet« kifejezés, időnként mi is használjuk.” Róna-Tas András: Kis magyar őstörténet (2007) 9. o. a néppé válás folyamata, a magyar nép etnogenezise még nem teljesen tisztázott. Számos elmélet látott napvilágot a középkortól a 20. századig, mindegyiknek vannak támogatói és ellenzői. A magyarok ősei a legelterjedtebb nézet szerint az Urál hegység környékéről származó időszakos legelőváltó állattenyésztő törzsek voltak. Vándorlásaik során sok más néppel kapcsolatba kerültek. Ennek során kultúrájuk gazdagodott olyan elemekkel, amelyeket korábban nem ismertek, miközben maguk is átadták saját kultúrájukat. A kiterjedt kereskedelem ez időben valószínűleg egy közlekedőnyelvet alakított ki. A Volga és Káma folyók vidékén, a mai Baskíria területén a 13. században erre járó Julianus barát magyar nyelvű népet talált, és ezért a latin Magna Hungaria, vagyis „Nagy Magyarország” nevet adta az országnak.

A 2010-es éveknek az MTA által 2023-ban publikált kutatási eredményei alapján a magyarokhoz köthető legkorábbi ismert szállásterület, vagyis az „őshaza” nyelvészeti és régészeti érvek alapján egyaránt az Urálontúl és Délnyugat-Szibéria nyugati zónájában körvonalazható, a Tobol–Irtis–Isim folyók vidékén.

Az őstörténet eredményei Az őstörténet kutatásának diszciplinái A magyar őstörténet kutatásának első lépése az egykorú és közel egykorú források elemzése volt. A fellelhető írásos emlékek szűk körűek, hiteles forrásmű már igen régen került elő utoljára. A Magyar Tudományos Akadémia 1900-ban kiadott, „A magyar honfoglalás kútfői” című kiadványa gyakorlatilag ma is teljesnek tekinthető. Ezeket kiegészíthetik esetleg olyan források, amelyekről ma még nem tudjuk, hogy a magyarok elődeiről szólnak (más néven emlegetik őket, illetve olyan területeken és helyeken, ahol és amikor a főáramlati őstörténet szerint nem lehettek). A forráselemzés mellé a 19. századtól a régészet eredményei sorakoztak fel, amelyek a források értelmezését is segítik.

A történettudomány két nagy ága, és azok segédtudományai mellett szintén az értelmezést segítő tudományok az összehasonlító történeti nyelvészet és a genetika. Ezek azonban önmagukban nem alkalmasak egy nép történetének leírására. A forrásokkal és régészeti eredményekkel is egyre inkább alátámaszthatóY-chromosomal connection between Hungarians and geographically distant populations of the Ural Mountain region and West Siberia (Nature, 2019. május 24.) uráli őshaza a magyar őstörténet elfogadott modellje, amely több tudományág eredményeire támaszkodik.Azt hittük, nincs genetikai szál a finnugorok felé. Kiderült, hogy van (Válasz Online, Borbás Barna interjúja Klima László régész-nyelvésszel és Németh Endre matematikussal, 2019. június 17.)Hogyan mászott be a genetika a nyelvészet porcelánboltjába? (Qubit, Vajna Tamás cikke, 2019. június 21.)Magyar DNS az Urálban (Nyelv és Tudomány, 2019. május 29.)Megtalálták Julianus barát elveszett magyarjait? (ELTE BTK, 2019. június 10.)

Az uráli őshaza

bélyegkép|balra|300px|Az andronovói kultúra területe. A cserkaszkuli kultúra ennek a szélén, az Aral-tótól északra található.

Az elmúlt évtizedekben a volt Szovjetunió területén folyt régészeti kutatások nyomán kezd lehetővé válni egyes régészeti kultúrák nyomon követése és néprajzi csoportokkal való azonosítása. Ha feltételezzük, hogy a finnugor őshaza az i. e. 3. évezred elején Európa és Ázsia határán volt, akkor a következő kép vázolható fel, a nyelvészet eredményeit és az első írott forrásokat, például Hérodotoszt is figyelembe véve.

Az i. e. 26. század és az i. e. 22. század között lezajlott globális éghajlatváltozás miatt az urali őshaza területén a növényföldrajzi határok észak felé tolódtak, ezért az egyes urali csoportok vándorlásba kezdtek. A finn csoportok nyugat felé – továbbra is a lombos erdő lakóiként –, a szamojédek északkelet felé – és így továbbra is a tundra lakóiként – változtattak helyet. Az ugorok viszont helyben maradtak, de mivel lakóhelyükön a lombos erdőt felváltotta a ligetes sztyeppe, az ugorok életmódot váltottak.

Az ugor őshaza Az ugorok ezután kerültek kapcsolatba a tőlük délre, a mai Kazahsztán területén élő feltehetően iráni (szarmata), majd jóval később török etnikumú népekkel. Velük párhuzamosan tértek át az erdei halász-vadász életmódról a sztyeppei állattenyésztő, földművelő, kézműves életmódra. Az ugoroknak a többi finnugor csoporttal való kapcsolatuk ekkor megszakadt. Az ugorokat a manysik, hantik és magyarok alkotják, és mindhárom nép ugor kori önelnevezését a nyelvészek *mańć3 alakban rekonstruálták. Mai alakja ennek mansi, mos-mont ill. a magy- előtag. Egy feltevés szerint etimológiailag a mese szóval rokonítható, azaz tulajdonképpen beszélőt ill. beszélni tudó embert jelent a manysi ill. magyar. Az ugoroknak ez a többi finnugor csoporttól való eltérő (ld. számi, Suomi, szamojéd) önelnevezése az idegen nyelvi környezetbe kerüléssel magyarázható, ahol a szomszédok nem tudtak beszélni. Más feltevés szerint az ugorok kívülről vették fel ezt az önelnevezést, amikor az iráni szomszédokkal kapcsolatba kerültek, és az iráni manu (ld. angol man) szóból eredne, illetve a magukat Manu-tól származónak mondó irániak önelnevezésének átvétele lenne mitológiai elemekkel együtt. Hasonló példa egy bő évezreddel későbbről a türkök neve, ami iráni szaka eredetű.

Az ugorok ligetes sztyeppei környezete alkalmas volt az állattenyésztésre és a délebbi sztyeppénél nagyobb csapadék miatt a földművelésre is. Lakóhelyük – ahol a régészet szerint már a paleolitikum óta éltek vadlovak – része volt a ló háziasítása területének, összetett földművelő-állattenyésztő gazdálkodást folytattak, amelyben azonban az állattartás dominált. A nyelvészet, régészet és antropológia eredményei alapján kijelenthető, hogy a cserkaszkuli kultúra – az andronovói kultúra egyik változata – az ugorsággal azonosítható. Az andronovói szélesarcú protoeuropid típus – ami még a honfoglaló magyaroknál is jól kimutatható – antropológiailag jól elkülöníthető a tőlük nyugatra élő szintén europid szkítáktól.

A magyar őshaza A finnugor nyelvészek sokáig úgy gondolták, hogy az ugor nyelvi egység felbomlása valamikor az i. e. 5. század táján következett be, de a régészet és az őstörténeti kutatás legújabb eredményei alapján ez korábban történt. Az i. e. 12. század környékén globális klímaváltozás, – az ugorok területén lehűlés – következett be. Ez újabb életmódváltásokhoz, vándorlásokhoz – például a Földközi-tenger vidékén a tengeri népek vándorlásaihoz – vezetett. Az ugorok szállásterülete ekkor elmocsarasodott, és ekkor szétváltak az ugor csoportok útjai. Az obi-ugorok helyben maradtak, és visszatértek a halász-vadász életmódra, míg a magyarok elvándoroltak dél felé, amit a régészetben a cserkaszkuli kultúra dél felé való eltolódása jelez az i. e. 12. századtól az i. e. 10. századig. Mindezzel jó összhangban van az, hogy a szótörténeti időrend alapján a nyelvészek ma már i. e. 1300 körülre becsülik az ugor nyelvi egység felbomlását. Ekkor kezdődik a korai ősmagyar kor, amely az i. sz. 5. századig, a török népekkel való európai érintkezés koráig tartott, először az előmagyar korral.Tóth Valéria: A magyar nyelv történetének korszakai - Debreceni Egyetem

Ural-Aral-Kaszpi őshaza, lovas nomadizmus bélyegkép|250px

Az eurázsiai sztyeppeövezetben ekkor, az i. e. 12. század és az i. e. 7. század közötti időszakban alakult ki a nagyállattartó – lótenyésztő, juhtartó – nomadizmus. Itt a globális éghajlatváltozás részeként felmelegedés volt, ami szárazsághoz vezetett, ezért nyáron az állatokat vizenyős helyekre kellett hajtani. A magyarok állattenyésztési tapasztalataik miatt könnyedén alkalmazkodtak ehhez az életmódhoz, aminek kialakulásában feltehetően nagy szerepet játszottak, messzebbről, északról való idevándorlásuk folytán. Ezen korszak miatt hiányoztak ekkor a magyar nyelvből a földművelés szavai, amelyek azután későbbi csuvasos jellegű (ogurok: kazárok, bolgár-törökök) átvételek a magyar nyelvben a nedvesebb, letelepedettebb (félnomád) életmódot követelő marha- és disznótartás szavaihoz képest. A növénytermesztésben a szárazságtűrő, nomádok által használható gabona, a köles neve a magyarban iráni eredetű.

A Kaszpi-tengertől és az Araltól északra, az Urál folyótól keletre eső száraz sztyeppei területen az i. e. 12. század és az i. e. 2. század között alakult ki azután a honfoglaló magyarok antropológiai arculata, egyedüli finnugor csoportként lovas nomadizálva, és nyelvét is valószínűleg a(z iráni majd török) környezetéhez képesti nagy nyelvi különbség miatt őrizte meg. Mindez azt is jelenti, hogy a régebben elfogadott Volga-Káma-vidéki urali-finnugor-ugor-magyar őshaza elmélete nem állja meg a helyét. A magyarokkal a saját környezetükhöz képest meglepő genetikai hasonlóságot mutató torgáji kazah madjarok törzse ezen terület közelében él.

Ebben az időszakban egy időre mintha meggyengült volna az iráni népekkel való kapcsolat, ami csak a 2. század után erősödött meg a középperzsa szóátvételek tanúsága szerint. Megerősödött viszont a permi nyelvekkel történő kapcsolat, ugyanekkor a permi nyelvekben megszaporodtak az iráni szóátvételek, ami talán arra utalhat, hogy egy ideig a magyarokat és az iráni népeket permi népek (votjákok, zürjének) választották el egymástól.

Baskíria, Magna Hungaria, letelepedett életmód

Egy régebbi elmélet a magyarokat a szargatka kultúrával hozta kapcsolatba, amelyik az i. e. 4. század–i. sz. 4. századig létezett az obi-ugorok településterületének déli részén. Azaz eszerint a magyarok nem vándoroltak délre korábban, hanem kapcsolatban maradtak az obi-ugorokkal, mint letelepedett népesség. Innen költöztek volna Baskíria területére, ahol ők alkották volna a kusnarenkovói kultúra népét, amelyik a 6. században jött létre. Innen egy részük tovább vándorolt nyugatra, ők a honfoglaló magyarok elődei, más részük helyben maradt, ők a volgai magyarok, akiket Julianus barát megtalált az elmélet szerint. Más vélemények ezeket a kultúrákat inkább a baskírokhoz kötik és ez tűnik a jelenlegi többségi véleménynek.

A Káma vidéke Hérodotosz Szküthikája leírja a Fekete-tenger partján, a Dnyeper torkolatához közel fekvő Olbiából a szkíták földjéről induló északkeleti karavánút létezését az i. e. 5. században. Ez a leírás és nyelvészeti analízis alapján az isszédok földjén, azaz a Tobolba ömlő Iszety folyó vidékén végződik, ahol akkor jenyiszeji osztjákok laktak. A karavánút korábbi szakaszán, a Káma mellékén élő iürkákat – egy finnugor környezetben a szomszédok finnugor nyelvén nevezett lovas vadász népet, amit a szó későbbi használata szerint az obi ugorok mindig rokon népekre alkalmaztak – a magyarokkal is azonosíthatjuk, akik ekkorra eszerint már idevándoroltak. Az azonosítást erősíti, hogy csak egyetlen az obi-ugorokkal rokon lovas vadász nép létezett valaha is, a magyar. Ekkorra a magyar nyelv iráni jövevényszavainak tanúsága szerint is a magyarok már elsajátították a lovas életmódot, amelyhez kapcsolódó szavak a jüecsik és hsziungnuk szaka típusú nyelvéből kerültek a magyarba.

A Kaukázus vidéke