A 20. századi magyar történelem egy százéves, 1900 elejétől 1999 végéig tartó időszak alatt megtörtént magyarországi eseményeket jelöli, kiváltképpen a nagyívű folyamatokra, illetve a hosszútávú jelentőséggel bíró társadalmi, politikai, kulturális, illetve gazdasági történésekre való tekintettel. Ez idő alatt minden szempontból rengeteg rendkívül gyökeres változás zajlott le Magyarországon, melynek folyományai, következményei igencsak lényegesek és meghatározóak egészen a mai napig. Számos, különböző jellegű rezsim uralkodott Magyarországon, az ország határai módosultak, két világháborún és több forradalmon esett át. Olykor vetélkedett a konzervatív-nacionalista világszemlélet a liberális, baloldali ideológiákkal; ezentúl gyakorta a Magyarország területén élő sokféle nemzetiség, vallási csoport, és osztály közötti feszültség jellemezte az itthoni nyilvánosságot, habár igen nagy mértékben befolyásolták a belföldi fejleményeket a külső tényezők, többek között a globális szintű hatalmi viszonyok, az aktuálisan releváns világmozgalmak, az új technológiai vívmányok és az innováció. Az évszázad nem elhanyagolható részét töltötte Magyarország megszállás alatt, egyebek mellett a kommunizmus közel ötven évét; mindössze az évszázad utolsó esztendeiben tudhatta magáénak a viszonylag stabil, igazán demokratikus intézményrendszert a teljes nemzeti függetlenséggel egyidejűleg.
A dualizmus kora (1914-ig)
Az 1867-ben megalakult Osztrák–Magyar Monarchia két központú, dualista állam volt. Ausztriát és Magyarországot nem pusztán perszonálunió kapcsolta össze, közös volt a hadügy, a külügy és az ezek finanszírozásához szükséges pénzügy. Ezen tárcák közös irányításáról 60-60 fős delegációk gondoskodtak. Magyarország ezeken az ügyeken kívül teljes önállósággal rendelkezett.
Magyarország államformája alkotmányos monarchia lett, Ferenc József azonban uralkodóként jelentős pozíciókat őrzött meg, például a hadsereg irányítása teljes mértékben az uralkodó hatáskörébe tartozott. A kiegyezés nem biztosította a szabadságharc céljaként kitűzött teljes függetlenséget, de reális kompromisszum volt. A magyar vezetőréteg elvárásait (területi egység, magyar vezetés az országhatáron belül, védelem a német és orosz törekvésekkel szemben) kisebb áldozatokkal nem lehetett biztosítani.
A kiegyezés nem csak politikai, hanem gazdasági síkon is megtörtént. A közös ügyek rendezésére kvótákat szabtak ki, melyeket 10 évente újratárgyaltak. Az 1867-es kvóták alapján Magyarország 30%-kal, Ausztria 70%-kal részesedett a közös költségek hozzájárulásaihoz. A birodalom egységes piaccá alakult, közös valutával fizettek, szabadon áramolhatott a tőke és a munkaerő. Az adó-, a mérték-, a hírközlési-, és közlekedési rendszert szintén összehangolták.
Mindezen rendelkezések biztosították Magyarország számára a gyors gazdasági fejlődést, amely fejlődés az ország adottságaihoz igazodva elsősorban mezőgazdasági téren volt kiemelkedő.
1868-ban megkötöttük a kiegyezést a horvátokkal is. Ennek értelmében Horvátország beligazgatási-tartományi autonómiát kapott, elismertük a horvátokat, mint politikai nemzetet. Hivatalos lett a horvát nyelv, működhetett a szábor, a horvát országgyűlés, s a magyar országgyűlésbe 42 képviselőt delegálhatott. A horvát autonómia egy, a kisszámú európai nemzetiségi kérdések pozitív kezelése közül. Megnyugvást azonban nem hozott, ugyanis a horvátokban felmerült a trializmus gondolata, vagyis hogy a birodalom legyen háromközpontú (Bécs-Budapest-Zágráb). Ezt az uralkodó - a cseh törekvésekhez hasonlóan- elutasította. Továbbá a horvátok nem nyugodtak bele abba, hogy Fiume magyar kézen maradt (fiumei provizórium).
Az első világháborúban
bélyegkép|I. világháborús emlékmű Gyergyóditróban. Magyarországon a lakosság -Európa más területeihez hasonlóan- kitörő örömmel fogadta a háborút, a parlamenti (és parlamenten kívüli) pártok támogatták azt. A háború borzalmainak hatására azonban hamarosan mindez megváltozott. Megérkeztek az első sebesültekkel teli vonatok, hamarosan ellátási nehézségek jelentkeztek, az emberek lassan kezdtek elfordulni a háborútól.
A Monarchia, mint a háború egyik kirobbantója, a kezdetektől hadban állt. Mintegy 9 millió főt küldött a frontokra, melynek nagyjából a fele magyar volt. A magyar katonákat a keleti és az olasz fronton egyaránt, nagy számban bevetették. Hatalmasak voltak veszteségeink; Gorlice, Doberdo, Piave vagy Isonzo neve nemzedékekre beivódott az emberek emlékezetébe.
A háború előrehaladtával az ellátás rohamosan romlott, az életszínvonalat már a jegyrendszerrel sem tudták minimális szinten sem tartani. A hangulat további romlását idézte elő az egyre nyilvánvalóbbá váló háborús vereség, és az arról tudomást nem vevő kormányzati politika. 1916-tól a parlamenten kívüli Magyarországi Szociáldemokrata Párt MSZDP, az -1914-ben alakult, értelmiségieket tömörítő- Országos Polgári Radikális Párt (OPRP), valamint a Kisgazdapárt (FKgP) is egyre erőteljesebben hallatta háborúellenes hangját.
A háború előtt jellemző volt a függetlenségi politika. Ezt töltötte meg Károlyi Mihály baloldali programmal: támogatta a választójog kiszélesítését (mely hazánkban szűkösebb volt az átlagosnál), földreformot sürgetett. Antantbarát politikusként a nép a haza megmentőjét látta benne, elhitték, hogy a történelmi Magyarország még megmenthető.
Az események folyását azonban már nem lehetett megállítani. A központi hatalmak csekély sikerei messze nem voltak elegendők ahhoz, hogy kicsikarják a győzelmet, különösen 1917 után nem, amikor is az USA is belépett a háborúba az antant oldalán. Miután a háborús veszteség elkerülhetetlensége, valamint a Monarchia feldarabolásának terve mindenki számára nyilvánvalóvá vált, IV. Károly békét kért, a birodalmát föderalisztikus alapon kívánta újraszervezni. Ez már kevés volt a nemzetiségeknek, s birodalomszerte nemzeti tanácsok alakultak, Így történt ez Magyarországon is, Budapesten október 24-én megalakult a Magyar Nemzeti Tanács, a Károlyi vezette Függetlenségi és 48-as Párt, a Jászi Oszkár vezette OPRP, és az MSZDP részvételével, pár nappal később (október 30-áról 31-ére virradó éjszaka és reggel) győzött az őszirózsás forradalom.
Talán érdekes lehet a tény, hogy az Osztrák–Magyar Monarchia írta alá a fegyverszünetet november 3-án az antanthatalmakkal (Padova), ugyanakkor Ausztria és Magyarország már külön-külön kötött békét (előbbi a Saint Germain-i, utóbbi pedig a trianoni békediktátumban) a győztes nagyhatalmakkal. Közép-Európa legnagyobb nagyhatalma megszűnt létezni, helyébe több, kisebb állam lépett.
Az 1918–19. évi események Őszirózsás forradalom és polgári köztársaság
Az első világháború alatt, az Osztrák–Magyar Monarchia vereségének közeledtével, 1918. október 23-án Budapesten kitört az őszirózsás forradalom. Károlyi Mihály vezetésével polgári demokratikus kormány alakult. November 13-án IV. Károly király eckartsaui nyilatkozatával a királyság intézménye megszűnt Magyarországon, és november 16-án kikiáltották a Magyar Népköztársaságot.
A volt Magyar Királyság területét a köztársasági kormánynak nem sikerült egyben tartania, mert a szomszédos országok, Csehország, Románia és Szerbia igényt tartottak a szlovák, román és délszláv nemzetiségek által lakott területekre, és az antant támogatásával katonai intervenció indult meg az ország feldarabolására. Az ország jelentős része francia, román és szerb ellenőrzés alá került. Ez a Károlyi-kormány bukásához vezetett, és 1919. március 21-én az ország még magyar kézen maradt részében a kommunisták ragadták magukhoz puccsal a hatalmat. Károlyi nyilatkozatában átadta a hatalmat a proletariátusnak.
Tanácsköztársaság jobbra|bélyegkép|190px|A Tanácsköztársaság kikiáltása
1919. március 21-én az I. világháború után kikiáltott első magyar köztársaság véget ért. Az antanthatalmak által küldött ultimátum hatására – amely a román közigazgatás kiterjesztését írta elő a Tisza vonaláig – lemondtak az addigi koalíciós kormány polgári miniszterei, a gyengülő szociáldemokraták pedig bevonták az addigra a munkások körében megerősödött Magyar Kommunista Pártot a hatalomba: a két párt Magyarországi Szocialista Párt néven egyesült és kikiáltották a Tanácsköztársaságot, létrejött a proletárdiktatúra.
Orosz mintára munkástanács-igazgatást vezettek be az üzemekben, köztulajdonba vették a lakóházakat, szállodákat, oktatási intézményeket, üzleteket, végül pedig a földbirtokok szocializálásáról jelent meg rendelet. Mindez új problémák tömegét hozta felszínre a mindennapi élet és a termelés, elsősorban a frissen létrehozott magyar Vörös Hadsereg ellátása tekintetében.
A Tanácsköztársaság folyamatos külső nyomás alatt állt, és bár vívott néhány sikeres hadjáratot, a több irányból szorongató túlerővel szemben végül július 31-én összeomlott. Magyarország egész területét megszállták a világháborút megnyerő antantországok csapatai.
A Trianon utáni Magyarország története Magyarország 1919–1945 között
1920 márciusában Horthy Miklós a Magyar Királyság kormányzója lett. Ugyanebben az évben, június 4-én Magyarország aláírta a trianoni békeszerződést. 1921 tavaszán IV. Károly király sikertelen kísérletet hajtott végre a hatalomba való visszatérésért, majd megalakult Bethlen István (1921-1931) gróf kormánya. 1922-ben Magyarországot felvették a Népszövetségbe.
Az 1920-as években egyetemi zsidóverésekkel induló Turul Szövetség az 1930-as évekre az ország legjelentősebb és legnépszerűbb társadalmi szervezetévé, 40 000 fős ifjúsági tömegszervezetté nőtt. Nemzeti-konzervatív értékrendje, trianoni irredentizmusa, a zsidóság és a svábok visszaszorítása, a magyar faj megvédése mellett komoly szociális és népi programot hirdetett meg, meghatározta a két világháború közötti fiatal generációk jelentős részének gondolkodásmódját, hatalmas gyűjtőmozgalomként számos későbbi nyilas, népi és kommunista irányzat értelmiségi útkeresőinek gyűjtőhelyéül szolgált.Kerepeszki Róbert: A Turul Szövetség 1919-1945. Egyetemi ifjúság és jobboldali radikalizmus a Horthy-korszakban, Máriabesnyő, 2012, Attraktor Kiadó
Magyarország a II. világháborúban Az 1939. szeptember 1-jén kitört világháború első szakaszában hazánk sikeresen folytatta semlegességi politikáját, azonban a revíziós törekvések okán egyre jobban elkötelezte magát Németország oldalán. Teleki Pál, aki 1939. február 16-tól már másodszor volt Magyarország miniszterelnöke a lemondatott Imrédy helyett, világosan látta, hogy a magyar revíziós eredmények csak akkor tarthatók hosszabb távon, ha azokat a francia és angol politika is elismeri, de erre már akkor sem látott sok reményt. Legsúlyosabb öröksége az Imrédy által benyújtott II. zsidótörvény volt, ami már nem vallási, hanem faji alapon állt. Bár mind a felvilágosult baloldal, mind a hagyományos konzervatív erők harcot indítottak ellene, a képviselők többsége egyetértett a diszkriminációval. Ez a törvény a magyar értelmiség és a gazdasági élet vezetőinek sok tagját érintette, akik ettől fogva korlátozott jogú állampolgároknak számítottak. A törvénynek állítólag olyan célja is volt, hogy kifogja a szelet a nyilas mozgalom vitorláiból, ez azonban nem sikerült. A Teleki által betiltott mozgalom Nyilaskeresztes Párt néven, Hubay Kálmán vezetésével újra szerveződött. A pártot a németek is támogatták, amivel szemben a kormány tehetetlen volt.
A revízió lépései és következményei: Felvidék (első bécsi döntés, 1938. november 2.) visszacsatolása, melynek következtében Magyarország csatlakozott az Antikomintern Paktumhoz. Kárpátalja ugyanekkori önkényes megszállása, ennek következtében Magyarországot kizárják a Népszövetségből. Észak-Erdély, Székelyföld (második bécsi döntés, 1940. augusztus 30.) visszacsatolása. E döntés feltétele, hogy Magyarország csatlakozik a Háromhatalmi egyezményhez. Bácska-Baranya-Muraköz megszállása Jugoszlávia lerohanásakor. Ennek következtében megszakad a diplomáciai kapcsolat a nyugati szövetségesekkel, ekkortól csak idő kérdése, hogy mikor lép be a háborúba az ország.