A hobbit vagy: oda-vissza, Szobotka Tibor fordításában: A babó (eredeti címe: The Hobbit, or There and Back Again) J. R. R. Tolkien eredetileg gyerekeinek írt meseregénye. Először 1937. szeptember 21-én publikálták az Egyesült Királyságban, jelölték a Carnegie Medalra és megkapta a New York Herald Tribune legjobb gyerekkönyvnek járó díját. A könyv a mai napig rendkívül népszerű és a klasszikus gyermek-irodalom fontos darabja. A jámbor hobbit, Zsákos Bilbó messzi tájakra jut el, hogy segítsen 13 törpnek visszaszerezni elkobzott vagyonukat a nagy és rettenetes sárkány, Smaug karmai közül. A regényben Tolkien mitológiájának népei tűnnek fel (a fentieken túl még többek között tündék, orkok, trollok, wargok), Bilbó pedig, ahogy az otthon melegét elhagyva vad és veszélyes helyekre keveredik, látványos jellemfejlődésen megy keresztül. A regény kicsúcsosodása az öt sereg csatája, amelyben szinte az összes, előző fejezetekből megismert karakter és lény feltűnik.

A regény jó fogadtatása miatt a kiadó, az Allen and Unwin folytatást kért Tolkientől. Ekkor kezdte el írni a Gyűrűk Urát, és közben változtatásokat végzett a Hobbiton, hogy a két regény cselekménye passzoljon egymáshoz. Ezek a változtatások a könyv második kiadásában láttak napvilágot.

A regényt a 2010-es évek elején Peter Jackson új-zélandi rendező három részben megfilmesítette, a filmek kasszasikert jelentettek a készítők számára.

Története Tolkien már az 1920-as évektől kezdve írt meséket a gyerekeinek, ezek a következők: Kóborló és varázsló (Roverandom), Mr. Bliss (Mr. Bliss), A Mikulás levelei (The Father Christmas Letters), A sonkádi Egyed Gazda (Farmer Giles of Ham). Ezek a mesék később írásban is megjelentek. A hobbit először is annyiban különbözik ezektől, hogy nem elbeszélt, hanem már eredetileg írott műnek indult, bár a szerző egyes fejezeteit megírásuk után (az 1930–1931-es évektől kezdve) felolvasta gyermekeinek. További különbség, hogy A hobbit volt az első olyan nagyobb írása, mely, mint később több más is, születése közben a szerző régóta fejlődő és őt végül világszerte ismertté tévő, a tünde mitológiának otthont adó fantáziavilágának (lásd Középfölde) részévé vált.

A hobbit első verzióira az 1920-as és 30-as évek fordulójáról vannak utalások: a Tolkien-gyerekek ezekből az évekből emlékeztek ezen kalandok felolvasásaira. Mára szinte legendássá váltak az első mondat leírásának körülményei. Humphrey Carpenternek az író naplóin és levelein alapuló Tolkien-életrajza szerintHumphrey Carpenter: J. R. R. Tolkien élete – ember a mű mögött (a továbbiakban: Ember a mű mögött). Ciceró, 2001. . Tolkien professzor éppen egyetemi vizsgadolgozatokat javított, amikor eszébe ötlött a majdani mű nevezetes első sora, ami olyan furcsán hatott rá, hogy zavarában az egyik dolgozatlap üres hátoldalára firkantotta le: Élt egyszer egy földbe vájt üregben egy hobbit.

Az írás keletkezésének pontos datálása több ok miatt is nehéz, mert Tolkien nem dátumozta meg a korai formáit hordozó nyers szövegváltozatokat, de visszaemlékezéseinek ellentmondásossága miatt is. Egyes utólagos visszaemlékezései szerint az első mondat leírásához vezető ihletet 1930-ban vagy 1931-ben kaphatta: „Máig látom a Northmoor Road 20-as számú házam sarkát, ahol az ötlet első bevillanása történt. Ott [jobbra mutat] állt egy óriási halom vizsgadolgozat […]. Emlékszem, ahogy felemeltem egy lapot és észrevettem […], hogy az egyik oldalát üresen hagyták. […] így hát ráfirkantottam, magam sem tudom, miért: »Élt egyszer egy földbe vájt üregben egy hobbit«.”. (eredetiben: "In a hole in the ground there lived a hobbit")(Tolkien in Oxford – BBC-műsor, 1968).

Ha Tolkien helyesen emlékezett, akkor az „ötlet első bevillanása” nem történhetett 1930 előtt, mivel ebben az évben költöztek a Northmoor Road 20-ba; több bizonyíték azonban arra utal, hogy az említett interjúban mégsem emlékezett helyesen; és az első mondat a húszas évek végén, valószínűleg 1928 nyarán született, az ihlet után a kidolgozás évekig elhúzódott. Mint maga is írta: „Nem tudtam és ma sem tudom, miért firkantottam le az első mondatot; Sokáig nem kezdtem vele semmit, és évek múlva sem jutottam túl azon, hogy megrajzoltam Thrór térképét”.Carpenter: Ember a mű mögött, 165. old.

A hobbit egyik lehetséges irodalmi előzménye, az E. A. Wyke-Smith által írt A snergek csodálatos országa c. kötet 1927-ben jelent meg, így 1927 előtt valószínűleg nem születhetett A hobbit. A szerző fia, Michael Tolkien egyes feljegyzései szerint A hobbit már 1929-ben létezett, Tolkien szerint pedig legidősebb fia (John) 13 éves volt (1930), amikor felolvasta neki az első fejezeteket (ha az első mondat és a többi megírása között valóban évek teltek el, és a fejezetek kidolgozása is hosszú időbe telt; mely utóbbit a Tolkien-fiúk visszaemlékezései is megerősítik, akkor az első mondat nem születhetett 1930-ban, hanem előbb).

A harmincas évek elejétől kéziratról kéziratra és tisztázatra haladva fejlődött a szöveg, amit 1930–31 telének estéin mesélhetett el először a gyerekeknek.

1933-ban az író barátja és „házi” kritikusa, C. S. Lewis már véleményt mondott egy (igaz, befejezetlen) változatáról; 1936-ban pedig Tolkien már kimondottan a kiadás reményével fordult újra a történet felé, hogy az addig csak vázlatosan kidolgozott befejezést is megírja. A harmincas évek második felében a még kiadatlan regényből fejezeteket olvasott fel az Inklingek összejövetelein.Ld. Carpenter: Ember a mű mögött, 138. old.

Publikálás A regény első angol kiadása 1937. szeptember 21-én jelent meg az Allen & Unwin kiadónál. Fogadtatása kedvező volt a közönség és a kritikusok nagy többségének körében. A legelső kritikusok is észrevették, hogy mily mértékben építkezik az észak- és északnyugat-európai mítoszok és mesék elemeiből is, s megjegyezték, mennyire „tanult mese” a regény: alkotó módon vesz át a verses Eddából (Gandalf és a törpök nevei), az óangol Beowulf cselekményéből, klasszikus tündérmesék elemeiből; de kortárs hatásokat is magába olvasztott (ld. irodalmi előzmények).

A regény sikere nem volt minden előzmény nélküli: a kiadó három, tőle szokatlan egész oldalas előzetes hirdetésben jelentette be a „talán egy új Alice csodaországban” szerepét betöltő „az év gyerekkönyve” megjelenését (a Publishers´ Circular és a The Publisher & Booksteller február 6-i, július 3-i, és szeptember 4-i számai). A kiadó a Tolkiennek és a C. S. Lewisnak küldött tisztelet- és recenziós példányokon kívül kritikusoknak (Richard Hughes, Arthur Ransom) is kiküldött példányokat véleményezésre, és a kapott kritikákból az említett folyóirat november 6-i számában újabb egész oldalas hirdetést tett közzé. További reklámfogásként a kiadó Museum Streeten elhelyezkedő központjában A hobbit kb. ötven példányát felhasználva művészien berendeztek egy kirakatot, és erről is megjelent egy kisméretű fénykép (Publishers´ Circular and The Publisher & Booksteller, 1937. november 20.).

Ahogy abban az időben számos brit kiadónak, az Allen & Unwinnek is szerződése volt egy amerikai kiadóval, a bostoni Houghton Mifflin Company (HMC) céggel, ennek értelmében az A&U felkínálta a HMC-nek a lehetőséget mint előjogot a regény amerikai kiadására. Az Amerikai Egyesült Államokban a regény kiadását 1938. február 23-ára jelentették be a Retail Bookseller c. folyóiratban; de a könyv első amerikai példányai csak március 2-ára készültek el.

A hobbit műfaja elsősorban az ifjúságnak szóló fantasyregény. C. S. Lewis ezt a következőképp kívánta pontosítani: „… Meg kell értenünk, hogy csak abban az értelemben gyerekkönyv, hogy a sokszori olvasás közül az első megtörténhet már az óvodában is. Az Alice-t a gyerekek komolyan, a felnőttek nevetve olvassák; A hobbitot ellenben a legfiatalabb olvasók fogják a legmulatságosabbnak találni, és csak évekkel később, a tizedik vagy huszadik olvasás után kezdik majd kapisgálni, micsoda ügyes tudósmunka és mélységes elmélkedés érlelt mindent ilyen teljesre, ilyen barátságosra, és a maga módján ilyen igazra.” (Times Litterary Supplement, 1937. október 2.)

A hobbitot több, mint 40 nyelvre fordították le 2006-ig (ld. még: „Magyar kiadások”).

Utóélete és a folytatás

A hobbit folytatása az író későbbi regénye, a háromkötetes A Gyűrűk Ura, mely számtalan szállal kapcsolódik a megelőző regényhez. A legfontosabb, hogy a törpök társaságában megtett utazás során találja meg Bilbó láthatatlanná tévő varázsgyűrűjét (valójában az Egy Gyűrűt), ezenkívül megszerzi a később életmentőnek bizonyuló mithril-páncélinget, és kardját, a Fullánkot.

Ezenkívül találkozik (és ezáltal az Olvasó is) többekkel Középfölde A Gyűrűk Urában is megjelenő népei (törpök, trollok, erdőtündék, orkok, wargok), fontos helyei (Völgyzugoly, Magányos Hegy) és hírességei (Gandalf, Elrond) közül. Bilbó útiélményeiről megírja a később Nyugatvégi Piros Könyvnek nevezett krónikáját.

A Gyűrűk Ura kedélyes indítása írásakor még azt is egy ehhez hasonló meseregénynek szánta, később kezdtek csak átütni az óidőkről szőtt gondolatai, amelyek végül az elmúlt nagyság, a mitikus dicsőség kifejezőjévé – és nem utolsósorban a huszadik század egyik leghíresebb regényévé – tették.

Irodalmi és életrajzbeli előzmények és párhuzamok 1922 táján Tolkien egy versciklust kezdett íni, A Bimble-öböl meséi és dalai címmel. Ennek második versében (A sárkány látogatóban) megjelenik nemcsak egy, az öblöt feldúló sárkány, de egy vele szembeszálló Mrs. Biggins nevű alak is. A harmadik vers címszereplője, Glip, egy különös, sikamlós, barlangi teremtmény, a sötétben világító szemekkel.H. Carpenter: Ember a mű mögött, 101–102. old.

A „hobbit” név eredete, hogy Tolkien honnan vette, nem dönthető el teljes bizonyossággal; Tolkien visszaemlékezései szerint, a szó (pontosabban: A hobbit című regény első mondata) mintegy véletlenül jutott eszébe 1930 körül,Ld. a regény születése és megírása. iskolai vizsgadolgozatok javítása közben, más visszaemlékezéseiben azonban azt is lehetségesnek tartotta, hogy tudat alatt más irodalmi művek vagy hatások is befolyásolhatták. Azok, akik Tolkien munkáival filológiai és irodalmi szempontból foglalkoznak, teljesen különböző, a „hobbit” szó kitalálására vezető forrásokat: köznyelvi fordulatokat vagy irodalmi műveket tartanak ihletadónak.Részletesebben ld. Hobbitok#Elnevezésük

A hobbitokhoz sok tekintetben hasonló alakok megjelentek E. A. Wyke-Smith A sznergek csodálatos országa (The marvellous land of Snergs, a továbbiakban: Snergek) c. mesekönyvében is, melyben két kisgyermek egy távoli helyre, a sznergek országába kerül, és óriásokkal meg boszorkányokkal kerül szembe. A sznergek „egy olyan nép, amely kicsit magasabb egy átlagos asztalnál, de széles vállú és nagyon erős.” A sznergekről állíthatóak a hobbitokról elterjedt (esetenként, túlzó) középföldei vélekedések: butácskák, az étkezések pedig rendkívül fontosak a számukra. A könyv játékos, ironikus atmoszférájában is emlékeztet néhol A hobbitra, különösen az elejére. A könyvet Tolkien nemcsak ismerte, de igen nagyra tartotta, mint az angol tündérmese-irodalom kiválóságát. Egy 1955-ben W. H. Audenhez írt levele szerint a Snergek „alighanem tudatalatti forrás a hobbitokhoz, de semmi máshoz”, híres, a tündérmesékről tartott előadásánakVö. H. Carpenter: J. R. R. Tolkien élete – ember a mű mögött, 152–153. old. vázlataiban pedig ez található: „Szeretnék megemlékezni arról, mennyire szeretem és szeretik gyerekeim E. A. Wyke-Smith-től A snergek csodálatos országát, vagy legalábbis a mese snerg-motívumát, és Gorbót, a nehézfejűek gyöngyét, az útitársak drágakövét a kalandok során”.Szövegkritikai kiadás, 25–26. old.

Zsákos Bilbó alakja: jellemében többen felismerni vélik magát Tolkient. A már említett Snergek c. könyv sznerg főszereplőjét Gorbónak hívják. Nemcsak Bilbó, de a megyei hobbitok neveinek nagy része is hasonló hangzású.Ld. még a következő cikket: Zsákos Bilbó.