A százados játékok [ludi (ludus=játék) saeculares (saeculum=évszázad)] az ókori Róma történetét végigkísérő, változó tartalmú, szakrális eredetű ünnepségsorozat volt. Kezdetben megtisztító jellegű szertartássorozat, a principatus idejétől pedig az állam felmagasztalásának eszköze.
A játékok eredete
A saeculum-számítások Valószínűleg az emberiség történetének kezdete óta különösen fontos szerepet játszott az idő, és múlásának szakrális vonatkozásai, az egyén és a közösség szemében egyaránt. Az év, az évek váltakozása, az új év, az új korszak beköszönte mindig egyfajta újjászületést jelképezett, minden évben újjáteremtődött a világ. A saeculum is egy ilyen, nagyobb korszakváltást jelentett. A rómaiak számára az éves ciklus, az évszakok rendezettsége jelentette az eszményi normát. Bármiféle rendellenesség (természeti jelenségek, születési hibák) az istenek és az emberek közötti problémát jelezte számukra, isteni megnyilvánulásként tartották számon. Ezen események pontos magyarázata nem volt nyilvánvaló az átlagpolgár számára, így alakult ki többek között a jövendőmondók, az etruszk haruspexek intézményei, majd pedig a Sybilla-könyveket és egyéb jóslatok értelmezőit övező nagy társadalmi tisztelet (a jövendölés mind az etruszk és a római vallás szerves részét képezték).Eliade, Mircea: Vallási eszmék és hiedelmek története II. Budapest, Osiris, 1997. 93-94 bélyegkép|Michelangelo Buonarroti: A küméi Szibülla A Sybilla-könyvek a hagyomány szerint Tarquinius király uralkodása alatt kerültek Rómába, amikor egy idegen asszony kilenc, jóslatokat tartalmazó könyvet ajánlott neki megvételre. Mivel a király nem volt hajlandó megfizetni az árukat, a nő hatot elégetett közülük. A haruspexek szerint Tarquinius isteni eredetű könyveket utasított el, azt javasolták neki, hogy vegye meg a maradék hármat. A király ezt követően megbízott két embert a jóslatok tanulmányozásával. A királyság bukása után élethossziglani kinevezéssel bírókat állítottak a feladatra, akik mentesültek minden egyéb állampolgári kötelezettségtől. Belőlük alakult ki először a duoviri sacris faciundis intézménye, amit majd Sulla bővített ki tizenöt fősre, így jött létre a quindecemviri sacris faciundis testület.Halikarnassosi Dionysios: Római régiségek IV. 59-62. In: Hahn István: Róma istenei. Budapest, Gondolat, 1975. 76-78.
A saeculum, a saecularis gondolat az etruszkok felfogásában jelent meg. Úgy gondolták, hogy a sors tíz századot szabott meg a nép életére. Valószínűleg nagyban ehhez köthető az etruszk vallást átható sötétség és hanyatlásérzet, a gyászistenségek (Tukhulkha, Mantus, Kalu, Letham, valamint a görögöktől átvett Kharón) fontos szerepe.Havas László – Hegyi W. György – Szabó Edit: Római történelem. Bp., Osiris, 2007. 48. Az etruszk saeculum-számítások Censorinus De Die Natali (A születésnap) című műve alapján maradtak fenn, azon belül is a Terentius Varro-kivonatolásokban. Varro szerint az etruszkok 10 saeculumra osztották népük történetét, az első négy 100 évig tartott, az ötödik 123, a hatodik és a hetedik 119 évig. Hozzáteszi azt is, hogy élte alatt a nyolcadik saeculum íródott. A tizedik saeculum végével az etruszk nép története is leáldozik.Censorinus: De die natali XVII. 6.
Kétféle saeculumot tartottak számon: a természetest (saeculum naturale) és a polgárit (saeculum civile). A természetes saeculumot úgy tartották, mint egy ember életének leghosszabb időtartamát. Ennek számszerű hossza megoszlott az ókoriak körében. Az etruszkok ezt úgy számolták, hogy az állam alapításakor születettek közül a legtovább élőnek halálakor záródott az első saeculum. Akik ezen a napon abban a városban éltek, hasonlóképp a leghosszabb életű halálakor ért véget a második, és így határolódtak be a sorra következő századok. A polgári saeculum egy valamely hivatalos – elsősorban papi – testület által meghatározott időtartamot jelent, aminek alapján alakult ki a saeculumok száz, illetve száztíz éves hossza. Az egyes természetes saeculumok végét – az új korszak eljöttét – a gyakorlatban lehetetlen lett volna valóban a legtovább élő egyén halálakor megjelölni, mivel az illető személy általában ismeretlen volt, így azt mindig valami égi, isteni esemény jelezte. Példaként említhető, hogy amikor Cornelius Sulla i. e. 88-ban Nolát ostromolta, a sereg furcsa jelenségeket vett észre. A jelvényhordozó rudak meggyulladtak, az állatok természetellenesen viselkedtek, az égből pedig trombitaszó hallatszott, ugyanis ebben az évben következett be az etruszkok kilencedik saeculuma. Ebből levonható a következtetés, hogy a rómaiak Sulla korában már ismerték a saeculum-számítást.Hall, John F.: The Saeculum Novum of Augustus and its Etruscan Antecedents. In: Haase, Wolfgang—Temporini, Hildegard (szerk.): Aufstiegung und Niedergang der Römischen Welt Band II 16.3. Berlin, De Gruyter, 1986. 2567.
Egy másik ilyen esemény Iulius Caesar halálához kapcsolódik. Meggyilkolását követően, i. e. 44. június 20. és 30. között, amikor Caesar halálának és győzelmeinek tiszteletére ünnepi játékokat tartottak (ludi Victoriae Caesaris), Róma lakói arra lettek figyelmesek, hogy egy ragyogó hullócsillag tűnt fel a nappali égbolton. Többen úgy vélekedtek, hogy ez Octavianus Caesar dicsőségét jelenti, és fel kell állítani a Capitoliumon apja szobrát, ami fölé egy csillagot kell erősíteni. Egy etruszk haruspex, Vulcius szerint viszont a csillag megjelenése azt jelentette, hogy véget ért az etruszkok kilencedik saeculuma, megkezdődött az utolsó korszak. Ezzel a kijelentéssel azonban felfedte az istenek szándékát, és ott helyben meghalt. Mindkét jelenségre jellemző, hogy egy válságos időszakban történt meg, és az államforma gyökeres megváltozása követte. A második eset különösen fontos a római történelem további történéseit ismerve, az üstököst (amit később Sidus Iuliumnak vagy Astrum Caesarisnak hívtak) ugyanis Iulius Caesar istenivé lényegüléseként értelmezték, a későbbi Augustus nyomására, mivel ez az ő pozícióját erősítette, mint divi filius. Így az újonnan alakult Caesar-kultusz tudatos politikai célokat is szolgált.Németh György: Saeculum. In: A zsarnokok utópiája. Budapest, 1996. 112.
A rómaiak tehát átvették az etruszkoktól a saeculum-számítást. A rómaiak mesterséges százada alapvetően száz évig tartott, de megesett, hogy száztízig. Ez a látszólagos ellentmondás a ludi saecularesekhez köthető. Romulus augurjai ugyanis az első saeculum kezdetét a Város alapítására tették. Az új saeculumok eljövetelekor megünnepelték Róma fennállásának százéves évfordulóit. Minden bizonnyal ez volt a mi mai évszázad-számításunk mintaképe. Az ókorban még nem létezett a miénkhez hasonló, pontos időszámítás, így máskorra eshetett egy-egy új saeculum kezdete, mint annak matematikailag kellett volna történnie. Ezt a hiányosságot kihasználva pedig az évforduló idejét könnyen lehetett manipulálni az aktuális politikai céloknak megfelelően. A ludi saeculares megrendezése ugyanis kiváló alkalmat adott a vezetői propaganda elősegítéséhez. Első példa erre az Octavianus Caesar Augustus által rendezett ludi saeculares i. e. 17-ben. Augustus elevenítette fel ezt a több évszázados hagyományt, i. e. 263 után először (Addig úgy számolták az éveket, hogy minden évben bevertek egy szeget a capitoliumi Minerva-templom falába, és minden századik alkalmat megünnepelték).Horváth István Károly: Az etruszk saeculum-számítás továbbélése a rómaiaknál In: Antik Tanulmányok 1967/2. 254. A fentebbeket figyelembe véve, érthetően terjedhetett el egyesek körében az elképzelés, hogy a saecularis játékoknak nincs is közük a valódi (természetes) saeculumokhoz.
Az aranykor gondolata
A saecularis gondolathoz kapcsolódik az aranykor eszméje. Már a görög kultúrában is szerepel az elképzelés: Hésiodos Munkák és napok című művében sorolta fel az egymást követő korszakokat. Az I. könyv 174-176. soraiban írja, hogy szeretne minél előbb meghalni, hogy ne kelljen a vaskorban élnie, vagy a távoli jövőben kívánna élni, ami jobb lesz, mint a mostani kor, tehát valószínűleg egy eljövendő, újabb aranykorra számít.Hésiodos: Munkák és napok. I.
Igen sok irodalmi alkotás született az aranykor-várás jegyében, ennek legjobb példái Vergilius IV. eclogája, valamint Horatius Carmen Saeculareja, amelyben az aranykor eljövetele mellett megénekelte, hogy az új korszak Augustusnak köszönhető. A IV. ecloga elhozta a római irodalom aranykorát. Fő gondolata, hogy egy isteni gyermek fog születni, aki harcok árán elhozza Róma népének az aranykort. A versben megjelennek mind a hésiodosi korszakok és az etruszk saecularis gondolat is. Vergilius számos forrásból merítkezett: héber és etruszk jövendölésekből, Platóntól, Homérosztól és Catullustól is vett át elemeket.Adamik Tamás: Római irodalom az aranykorban. Pécs, Seneca, 1994.
A hésiodosi fémkorszakok sora nagyban hasonlít az etruszk saeculum-elképzelés dekadenciájához. A hanyatlás elképzelése világbirodalmi szinteken is jelentkezett. Az i. e. 1. században terjedt el Rómában a 4+1 világbirodalom (Asszíria, Média, Perzsia, Makedónia és Róma) toposza. A negyedik, a zsidók által hamisított Sybilla-jóslat értelmében a világbirodalmak élte tíz generáción át tart, amiből hat jutott az asszírnak, kettő a médeknek, egy a perzsáknak, az utolsón pedig a makedónok és a rómaiak osztoznak, ezután következik az ítéletnap. Róma népe ebben az időszakban igen fogékony volt a különböző dekadencia-elképzelésekre, mivel a köztársaság hanyatlása már az átlagpolgár számára is könnyen érzékelhetővé vált. Elegendő a Gracchusok meggyilkolásától Augustus hatalomra jutásáig tartó, majd egy évszázados válságidőszakra gondolni.Németh, 1996. 116-117.
A korábbi, saeculumhoz kapcsolódó ünnepek
A saeculummal kapcsolatos legfontosabb ünnep a ludi saeculares volt. Gyökerei egészen a római köztársaság első éveibe nyúlnak vissza, a Valerius genshez kötődően (Valerius Maximus és Zósimos művei őrzik a történetet ). A hagyomány szerint P. Valerius Publicola teremtette meg a ludi saeculares (akkor még nem így nevezték) hagyományát, hogy elhárítsa a Várost sújtó járványokat. Valerius, az i. e. 509-es év consulja gyermekei gyógyulásáért cserébe áldozatot mutatott be Disnek és Proserpinának a Campus Matriuson, a Tiberis partjához közel. A szertartás a közösség megtisztulását volt hivatott szolgálni. Ezt követően pedig három napon át tartó éjszakai játékokat és istenlakomákat rendezett Tarentumban, ezért is nevezték a játékokat ludi tarentininek. Fontos megjegyezni, hogy ezek a természetes saeculumhoz kapcsolódtak. Mindennek a szavahihetőségét megkérdőjelezi, hogy a dátum a ludi saecularesek számításának valamennyi kronológiája közül egyikkel sincs közös időponton, így a hivatalos történészi álláspont szkeptikus ezt illetően.Hall, 1986. 2569-2570. Elmondható, hogy a principatus előtti, polgári saeculumhoz kapcsolódó (Róma alapítása) ludi saecularesekről igen hiányosak az információink. Arra semmi sem utal, hogy a királyság idején tartottak volna ünnepet. A római köztársaság alatt rendszeresen megünnepelték a Város fennállásának százéves évfordulóit, azonban mivel egészen az i. e. 1. századig nem volt „hivatalos” dátum Róma alapítására, több, egymástól évtizedes eltéréssel működő számítások voltak életben.Németh, 1996. 121.