bélyegkép|jobbra|250px|Tamási Áron szülőháza bélyegkép|jobbra|250px|Életének utolsó két évtizedében a Németvölgyben, a XII. kerület Alkotás utca 51/b-ben – a nagy hírű budai gyár a MOM közvetlen szomszédságában – élt. Emléktábla a ház falán bélyegkép|jobbra|250px|Tamási Áron sírköve Farkaslakán

Tamási Áron (született: Tamás János, Farkaslaka, 1897. szeptember 19.Tamási Áron a gyulafehérvári püspökség levéltárában őrzött anyakönyv (és több hivatalos dokumentum, valamint a halotti anyakönyvi kivonat szerint) 1897. szeptember 19-én, a község plébániájának bejegyzésében (és más hivatalos anyagokban) 20-án született Farkaslakán, a Nagy utca felső részében. – Budapest, 1966. május 26.)Halálesete bejegyezve a Budapest XII. ker. állami halotti akv. 1003/1966. folyószáma alatt. Kossuth-díjas székely magyar író, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja. Leggyakrabban az ún. népi írók közé sorolják. Testvére Tamási Gáspár erdélyi magyar népi emlékíró.

Élete Tamási Áron kisbirtokos, sokgyermekes, szegény székely földművescsalád gyermekeként született 1897. szeptember 19-én Farkaslakán. Apja Tamás Dénes, földműves, anyja Fancsali Márta. Kilencéves korában pisztollyal ellőtte a bal hüvelykujját, ezért a szülők úgy határoztak, hogy taníttatni fogják, mert nem lesz képes elvégezni a gazdasági munkát.Tamási Gáspár: Vadon nőtt gyöngyvirág. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1983, 15-16. oldal 1904-től Farkaslakán járt elemi iskolába. 1910-től a székelyudvarhelyi római katolikus főgimnázium tanulója (amelyet az 1989-es fordulat után róla neveznek majd el). 1916-ban behívták katonának. 1917-ben hadiérettségit tett Gyulafehérváron, majd 1918-ban karpaszományos őrvezetőként az olasz frontra került.

Ki akart törni az elődök paraszti életformájából, méghozzá nem is a szellemi élet, hanem a városi-polgári életforma felé. Ezért 1918. november 18-án megkezdte jogi tanulmányait a kolozsvári egyetemen, majd 1921-ben, miután diplomát szerzett, a Kereskedelmi Akadémián tanult tovább, ahol 1922-ben kapott diplomát. Nevét is ekkoriban változtatta meg Tamás Jánosról Tamási Áronra. Tanulmányai befejeztével banktisztviselőként helyezkedett el előbb Kolozsváron, majd Brassóban.

Az első világháború után családjával együtt a Romániához csatolt Erdélyben maradt, majd 1923 júliusában, huszonhat éves korában kivándorolt az Amerikai Egyesült Államokba, ahol volt alkalmi munkás, majd banktisztviselő is, noha írói karrierje épp ekkoriban kezdett beindulni, Szász Tamás, a pogány című novellájával ekkor nyerte meg a Keleti Újság novellapályázatát. A székely népballadák, népdalok és népi mókák ihlették azokat a novellákat, amelyekből első kötete, a Lélekindulás összeállt. Amerikából küldte haza a kéziratot a kolozsvári kiadóhoz, ahol 1925-ben megjelent. A műre a romániai magyar és a magyarországi irodalom is azonnal felfigyelt. 1923–1925 között New Yorkban élt, majd rövid ideig a Chicago melletti Garyben, és végül a nyugat-virginiai Welchben. Innen települt haza Kolozsvárra 1926 májusában, hogy azt követően rövid időn belül szűkebb hazájában, de Magyarországon is az egyik legnépszerűbb író váljék belőle.

A két háború között gyors egymást követően jelentek meg novelláskötetei, regényei is, közülük is az elsők között A szűzmáriás királyfi, amelyet javarészt még Amerikában írt, de csak hazatelepülése után fejezett be. Ezután jött a Címeresek, amelyekben az erdélyi világ feszültségeit rajzolta meg, majd fő műve, az Ábel-trilógia. Előbb az Ábel a rengetegben, majd folytatásai: Ábel az országban és Ábel Amerikában, melyek tartalmát javarészt saját életéből merítette.

1926-tól 1944-ig Kolozsvárott élt, ahol az Az Ujság és az Ellenzék munkatársa volt. 1926-ban feleségül vette Haliker Erzsébetet, gyermekük nem született. Az Erdélyi Helikon alapító tagja lett, 1933 májusától külön rovata volt a Brassói Lapokban „Tiszta beszéd” címmel. 1935-ben részt vett az Új Szellemi Front kísérletében. 1936-ban cikksorozatában (Cselekvő ifjúság) az „erdélyi gondolatot” igyekezett megújítani. 1937 októberében a népfrontos vásárhelyi találkozó elnöke volt. Ezen időszaka alatt többször is kitüntették a Baumgarten-díjjal (1929, 1930, 1933, 1943), valamint 1940-ben átvehette a Corvin-koszorút is.

1940-ben a második bécsi döntéssel Kolozsvár, illetve Tamási Áron szűkebb otthona is visszakerült Magyarországhoz, amitől kezdve az erdélyi mellett a magyarországi irodalmi életben is aktívan részt vett. 1942 novemberében felszólalt a lillafüredi írótalálkozón. 1943-tól 1949-ig a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja volt. 1944 augusztusában az Erdélyi Magyar Tanács tagjaként a háborúból való kilépést szorgalmazta. 1944-ben feleségével Budapestre költöztek, ahol Bajor Gizi házában vészelték át Budapest ostromát.

A második világháború után (melyben tartalékosként szolgált, ténylegesen azonban sohasem hívták be) Magyarországon maradt, az 1945-ös választás után pedig egyike lett annak a tíz (később tizenkét) kiemelkedő közéleti személyiségnek, akiket az alakuló Nemzetgyűlés külön törvény alapján meghívott képviselőnek az Országgyűlésbe. A felkérést elfogadta, egyidejűleg a Nemzeti Parasztpárt színeiben a fővárosi törvényhatósági bizottság tagja is lett. Képviselősége alatt kétszer is felajánlották neki a vallás- és közoktatásügyi tárcát, de mindkét alkalommal elutasította azt. Mandátuma lejárta után, mivel a törvényt, ami alapján behívták, eltörölték és az 1947-es választáson nem indult, politikai karrierje be is fejeződött. A Parasztpárton belül mindvégig Kovács Imre irányvonalával szimpatizált.

1949 és 1953 között kiszorították az irodalmi életből, egyúttal akadémiai levelező tagságától is megfosztották; akkoriban leginkább jeleneteket, bábjátékokat, verses önéletrajzot írt. A Sztálin halála utáni enyhülés jegyében 1954-től a Hazafias Népfront Országos Tanácsának tagja lett, és megjelenhettek cikkei, elbeszélései is, valamint kitüntették a Kossuth-díjjal is. 1956 szeptemberétől 1957 áprilisáig a Magyar Írók Szövetségének társelnöke volt.

1956. október 31-én a Petőfi Párt Irányító Testületének tagjává választották. Tamási fogalmazta a december 28-án, az írószövetség közgyűlésén felolvasott Gond és hitvallás című nyilatkozatát. 1963-tól az Országos Béketanács elnökségi tagja volt.

Tamási Áron 1966. május 26-án hunyt el Budapesten. Kívánságára szülőfalujában, Farkaslakán temették el. Ott látható a sírja a templomkertben; sírkövén ez a felirat olvasható:

„Törzsében székely volt, fia Hunniának Hűséges szolgája bomlott századának.”

A Digitális Irodalmi Akadémia posztumusz tagja.

Művei 1944-ig Szász Tamás, a pogány – Kolozsvár, 1922 – novella Ördögváltozás Csíkban – 1923 – novella Ősvigasztalás; USA, 1924 – dráma Lélekindulás; Fraternitas, Cluj-Kolozsvár, 1925 Ábel az országban; Erdélyi Szépmíves Céh, Kolozsvár, 1926 (Az Erdélyi Szépmíves Céh jubileumi díszkiadása) Szűzmáriás királyfi, 1-2.; Erdélyi Szépmíves Céh, Cluj-Kolozsvár, 1928 Hajnali madár; Athenaeum, Bp., 1929 (Erdélyi írók művei) Erdélyi csillagok. Elbeszélések; Minerva, Cluj-Kolozsvár, 1929 (Pásztortűz könyvtár) Címeresek. Regény; szerzői, Kolozsvár, 1931 Helytelen világ. Novellák; Concordia Ny., Kolozsvár, 1931 (Az Erdélyi Szépmíves Céh könyvei) Ábel a rengetegben Online hozzáférés. Regény; Erdélyi Szépmíves Céh, Kolozsvár, 1932 (Erdélyi Szépmíves Céh kiadványa VI. sorozat) Ábel az országban Online hozzáférés. Regény; Erdélyi Szépmíves Céh, Kolozsvár, 1933 (Erdélyi Szépmíves Céh VII.) Ábel Amerikában Online hozzáférés. Regény; Révai, Bp., 1934 Énekes madár Online hozzáférés. Székely népi játék; Kazinczy, Tornalja, 1934 (a kék madár vonulathoz kapcsolódik). Rügyek és reménység; SZEFHE, Bp., 1935 (A SZEFHE könyvek SZEFHE magyar regényei) Jégtörő Mátyás Online hozzáférés. Regény; Erdélyi Szépmíves Céh, Kolozsvár, 1935 (Erdélyi Szépmíves Céh. kiadványa IX. sorozat) Tündöklő Jeromos – Kolozsvár, 1936 – színmű Magyar sorskérdések. Egy erdélyi író gondolatai; szerzői, Kecskemét, 1937 Ragyog egy csillag; Erdélyi Szépmíves Céh, Kolozsvár, 1937 Virágveszedelem; Révai, Bp., 1938 Szülőföldem; Révai, Bp., 1939 Három játék; Erdélyi Szépmíves Céh, Kolozsvár, 1941 (Erdélyi Szépmíves Céh kiadványa XII. sorozat) Magyari rózsafa. Regény; Révai, Bp., 1941 Erdélyi jelentés a magyar szellem küzködéseiről; s.n., Bp., 1941 bélyegkép|jobbra|250px|A Vitéz lélek bemutatója a Nemzeti Színházban, 2013 őszén Csalóka szivárvány. Színjáték; Minerva Ny., Kolozsvár, 1942 (Az Erdélyi Szépmíves Céh könyvei XIII.) Tamási Áron összes novellái; Révai, Bp., 1942 Téli verőfény. Elbeszélések; Erdélyi Szépmíves Céh, Kolozsvár, 1942 (Erdélyi Szépmíves Céh kiadványa. XIII. sorozat) Virrasztás; Révai, Bp., 1943 A legényfa kivirágzik. Elbeszélések; vál., előszó Kanyár József; Stádium Ny., Bp., 1944 (Nemzeti könyvtár)

1945–1966 Szívbéli barátok. Ifjúsági regény; Révai, Bp., 1946 Hullámzó vőlegény. Színpadi játék; Révai, Bp., 1947 (Révai könyvtár) Zöld ág; Révai, Bp., 1948 Kikelet. Válogatott elbeszélések; Révai, Bp., 1949 Bor és víz. Szüreti játék; Művelt Nép, Bp., 1951 (Színjátszók könyvtára) Búbos vitéz. Mesejáték; Művelt Nép, Bp., 1952 (Bábszínpad) Kossuth nevében. Toborzási jelenet; zene Lajtha László, táncösszeáll. Náfrádi László; Művelt Nép, Bp., 1952 (Színjátszók könyvtára) Bölcső és bagoly. Regényes életrajz; Szépirodalmi, Bp., 1953 Hazai tükör. Krónika. 1832–1853; Ifjúsági, Bp., 1953 Szegény ördög; Művelt Nép, Bp., 1954 (Bábszínpad) Szegénység szárnya. Félszáz elbeszélés; Szépirodalmi, Bp., 1954 Tamási Áron: Harmat és vér, Szinmű 1956 Kakasok az édenben. Színpadi játék; Szépirodalmi, Bp., 1956 Elvadult Paradicsom. Novellák. Összegyűjtött novellák 1922–1936; Szépirodalmi, Bp., 1958 Világ és holdvilág. Novellák. Összegyűjtött novellák 1936–1957; Szépirodalmi, Bp., 1958 Hegyi patak – 1959, színmű Szirom és Boly. Magyar rege; Szépirodalmi, Bp., 1960 Játszi remény. Új novellák. Virágszál gyökere, és egy költői elbeszélés, Zöld ág; Szépirodalmi, Bp., 1961 Akaratos népség, 1-2.; Szépirodalmi, Bp., 1962 Hétszínű virág; Magvető, Bp., 1963 Világló éjszaka; Magvető, Bp., 1966

1967–1989 Vadrózsa ága Online hozzáférés; bev. Illés Endre; Szépirodalmi, Bp., 1967 Énekes madár Online hozzáférés. Székely népi játék; utószó Izsák József; Irodalmi, Bukarest, 1968 Rendes feltámadás. Válogatott novellák; vál., bev. Sütő András; Irodalmi, Bukarest, 1968 A bölcső és környéke. Szülőföldem. Részlet; Kriterion, Bukarest, 1976 Virágos veszedelem; vál. Bessenyei György; Móra, Bp., 1979 (Mókus könyvek) Tiszta beszéd. Publicisztikai írások. 1923–1940; összegyűjt., utószó Bernáth Ernő, jegyz. Dávid Gyula; Kriterion, Bukarest, 1981 Szólít a szülőföld; szöveggond., bev. Z. Szalai Sándor, tan. Illés Endre; Szépirodalmi, Bp., 1985

1990– Szülőföldem; Szépirodalmi Kvk., Bp., 1990 (Online elérhetőség) Egyenes Tóbiás. Novellák; vál. Dávid Gyula, Polis, Kolozsvár, 1994 Aranyos tekergők. Elfeledett írások; szerk. Urbán V. László; Kertek 2000, Bp., 1998 Gyökér és vadvirág. Válogatott novellák, 1922–1964; vál., szerk. Tamás Menyhért; Palatinus, Bp., 1999 Gyertyaláng a szélben; szerk. Annus József; Szabad Föld, Bp., 1999 (Szabad Föld kiskönyvtár) Gondolat és árvaság. Esszék, cikkek, útirajzok, riportok. 1923–1935; összegyűjt., szerk., jegyz. Nagy Pál; Palatinus, Bp., 2000 Hűséges Mártonka; ill. Rusz Lívia; Alexandra, Pécs, 2000 Szellemi őrség. Esszék, cikkek, útirajzok, 1936–1965; összegyűjt., szerk., jegyz. Nagy Pál; Palatinus, Bp., 2001 Emberi szavak. Beszélgetések, vallomások, naplójegyzetek; összegyűjt., szerk., jegyz. Nagy Pál; Palatinus, Bp., 2003 Árnyas szülőföld; vál., szerk. Hunyadi Csaba Zsolt; Lazi, Szeged, 2006 Kedves otthoniak. Tamási Áron levelezése a farkaslaki családdal; összeáll., szerk., előszó Nagy Pál; Erdélyi Gondolat, Székelyudvarhely, 2006 Lőrincz József: Kellő igék, megtartó gondolatok. Szentenciák, vallomások Tamási Árontól; Erdélyi Gondolat, Székelyudvarhely, 2007 Ölelő szeretettel. Válogatott irodalmi levelek; vál., jegyz. Nagy Pál; Palatinus, Bp., 2007