A Gebauer-golyószóró Gebauer Ferenc, a magyar Danuvia Ipari és Kereskedelmi Részvénytársaság konstruktőrének golyószóró tervezete, melyet a második világháború előtt fejlesztett ki, azonban rendszeresítésre és így sorozatgyártásra nem került.
Történet Gebauer Ferenc munkásságának középpontjában a repülőgép géppuska fejlesztése állt, azonban emellett harcjárművek fedélzeti géppuskáinak tervezésével is foglalkozott. Gebauer a gáznyomásos automatái tervezése során nem egymástól független szerkezeteket álmodott meg. Lőfegyvereinek azonos rendeltetésű részegységei formába öntésekor azonos modulokból indult ki.
1934 júniusában ismertetett egy 7,92 mm-es űrméretű, gáznyomásos, állítható tűzgyorsaságú, függőleges szekrénytárból tüzelő, 9,5 kilogramm súlyú géppuskát.
A golyószóró működése A lövés kiváltását követően, amikor a lövedék a csövet elhagyva a csőtoldalékba jut, a mögötte feltorlódott lőporgázok egy része a gázkamrába ömlik és nyomást gyakorol a gázdugattyúra, azt a zárvezetővel együtt hátra tolja. A mozgó zárvezető kényszerpályája kiemeli a reteszt a tok reteszelő vájatából és magával húzza a zártömböt is. A hátrasikló zártömb egyrészt végrehajtja az ürítést, másrészt összenyomja, előfeszíti a helyretolórugót. Hátsó holtpontjáról az előfeszített helyretolórugó hatására mellső helyzetbe sikló zárvezető a zártömb közbeiktatásával a tárból a soron következő töltényt a töltényűrbe tolja. A csőfarnak ütköző zár megáll, a zárvezető továbbhalad előre és kényszerpályája a reteszt lebillenti a tokvájatába, majd kiváltja a lövést (előreveti az ütőszeget, amely ráüt a csappantyúra).
Szét- és összeszerelés A szét- és összeszerelés műveletei a rendszeresített szerelékekkel (padiátverő, csavarhúzó) elvégezhető. Szétszerelés: Töltetlenség ellenőrzése: tár kivétele, zár hátrafeszítése és hátsó helyzetben megtartása, töltényűr töltetlenségének ellenőrzése, zár mellső helyzetbe engedése elsütőszerkezet fesztelenítése (elsütés) és biztosítás. Tokfedél levétele: rögzítő oldása (jobb hátsó sarok, padiátverő használata), fedél lehúzása a tok pereméről. Ütközőtok kiszerelése: tokcsap kar hátra fordítása ütközőtok elfordítása 45-al balra, ütközőtok kivétele a tokból. Helyretoló-szerkezet kivétele. Fogantyú kiszerelése: tokcsap kar előre fordítása, fogantyú levétele a tokról. Zárfeszítő kiszerelése: rögzítő billentyű benyomása, hátrahúzása ütközésig, zárfeszítő kilincs benyomása, zárfeszítő kihúzása a tokból. Zár kivétele a tokból. Gázdugattyú kihúzása a tokból.
Az összeszerelés a szétszerelés fordított sorrendjében történik.
Források
Kategória:Golyószórók Kategória:Magyarországon kifejlesztett fegyverek