A Magyar Királyi Helytartótanács (rövid nevén Helytartótanács) (latinul: consilium regium locumtenentiale Hungaricum) egy bécsi központi szervek irányítása alatt működött magyar kormányszerv volt a 18-19. században. Az 1722/1723. évi országgyűlés iktatta törvénybe mint Magyarország országos kormányzati szervét; működési időszaka az 1867-es kiegyezésig tartott.

Működése Elnöke az uralkodó helytartója, vagyis a nádor volt, vagy a kinevezett királyi helytartó, illetve – mint II. József idejében is – a nádort helyettesítő zászlósúr (országbíró, tárnokmester).

A Helytartótanács rendi kormányzati szerv volt, és ez tagjainak összetételében is tükröződött: meghatározott számban főpapok, fő- és köznemesek alkották, ugyanakkor a tanácsosok kinevezése az uralkodó joga volt. Tisztán királyi hatóság volt, mely utasításait közvetlenül a királytól kapta. Első ülése 1724-ben zajlott, székhelye Pozsony volt. II. József 1785-ben Budára helyezte át a Helytartótanácsot.

A Helytartótanács rendszeres üléseken, kollegiális alapon hozta döntéseit. Szavazategyenlőség esetén az elnök szavazata döntött. II. József uralkodása alatt néhány kisebb változáson ment át, többek között 29 ügyosztályt szerveztek, melyekkel a király hatékonyabbá kívánta tenni az intézmény működését. Székhelye Pozsony volt, majd 1784-ben költözött Budára.

Nem tartozott a Helytartótanács hatáskörébe sem a kamarai és katonai igazgatás, sem az igazságszolgáltatás. Horvátország ügyeinek intézését is csak az 1767 és 1779 között fennállt Horvát Tanács megszűnésével vette át.

Erdélyben a magyarországi Helytartótanácsnak sok tekintetben megfelelő országos kormányzati szerv az Erdélyi Királyi Gubernium volt.

A kiegyezés után a Helytartótanács megszűnt, jogutódja a Belügyminisztérium lett.

Elnökei névhivatal kezdetehivatal végemegjegyzésPálffy Miklós17241732Lotaringiai Ferenc17321741Pálffy János17411751Batthyány Lajos17511765Albert Kázmér szász-tescheni herceg17651780Niczky Kristóf17831787Zichy Károly17871790Sándor Lipót főherceg17901795József főherceg17951847István főherceg18471848

Kutatható iratanyaga Működési időszakából csaknem 2400 iratfolyóméternyi, maradandó értékűnek minősített iratanyaga került az Országos Levéltár, mai nevén Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára őrizetébe, ahol a C szekcióban, a C 1–C 97 törzsszámokon, a Helytartótanács alá rendelt Számvevőség iratai pedig a C 98–C 114 és C 182 törzsszámokon kutatható. Az iratanyag túlnyomó része az 1724–1876 közti időkört öleli fel.

A Helytartótanácsi Levéltár gazdag forrásanyag az ország történetének legkülönbözőbb problémáira vonatkozóan, a 18. század elejétől körülbelül az 1848. évi polgári forradalomig. Az iratanyag tagolódása a helytartótanács szervezetének rendjét tükrözi, az 1783 utáni iratok esetében pedig II. József azon szervezeti reformjait, melyek értelmében a helytartótanács hivatalán belül – a szakszerűbb és gyorsabb ügyintézés céljából – külön ügyosztályok jöttek létre. A helytartótanács iratai nagyrészt latinul, 1784 és 1790 között németül, 1845-től pedig magyarul készültek.A Magyar Királyi Helytartótanács iratainak jegyzéke az MNL OL nyilvántartásában; hozzáférés: 2025. november 29.

Kapcsolódó szócikkek

Magyar Udvari Kancellária

Jegyzetek

Kapcsolódó szócikkek Boehm János

Kategória:Magyar történelmi államszervezet Kategória:Az 1720-as években alapított szervezetek