bélyegkép|Moldva Nagy István uralkodása alatt, 1483-ban.
A Moldvai Fejedelemség vagy Moldvai Vajdaság ( vagy Voievodatul Moldovei, régiesen Țara Moldovei (= „Moldva Földje“)) nem összekeverendő a mai Moldova állammal) egykori fejedelemség, később egyike Románia történelmi tartományainak, Havasalföld (Olténiával együtt) és a tengerparti Dobrudzsa mellett. Régen Havasalfölddel együtt, összefoglalóan Oláhország névvel is illették. A 14. században független ország volt. 1859-ben indult meg az egyesülése Havasalfölddel, így jött létre Románia.
Az északi és délkeleti része, tehát a Csernyivci terület és a Budzsák ma Ukrajnához tartozik, a nyugati fele, tehát Moldva ma Románia része.
Fekvése Románia északkeleti részén található. Jelenleg két részből áll: a romániai Moldva és a Szovjetunió felbomlása után az 1990-es évek elején függetlenedett Moldova (Moldovai Köztársaság, régi szovjet nevén Moldávia), ez utóbbi Chișinău (Kisjenő) fővárossal. A két területet a Prut folyó választja el egymástól, amely egyben természetes államhatárt képez Románia és Moldova között. A történeti Moldva területét nyugaton a Keleti-Kárpátok, keleten a Dnyeszter folyó, délen a Duna-delta és a Milcov (Milkó) folyó határolja.
Földrajza A Keleti-Kárpátok és a Prut folyó között az északnyugat-délkeleti irányban húzódó dombvidéken terül el. Felszínének alkotóelemei harmad- és negyedkori üledékek; elsősorban mészkő, agyag, homok, homokkő konglomerátumok. A dombvidék jelenlegi arculatát a kéregmozgás és a folyóvizek eróziós hatása alakította ki. A harmadidőszaki eredetű, összetöredezett és felboltozódott medence felszínét a folyóvizek darabolták fel; a természeti erők munkájának eredménye a hegyekkel és medencékkel tagolt tájszerkezet.
A Moldvai-dombvidék vagy Moldvai-fennsík (Podișul Moldovenesc) domborzati sajátosságai alapján három nagyobb egységre tagolható: Suceavai-, Bârladi-dombvidék és Moldvai-mezőség.
Moldva területe is a Duna vízgyűjtő területéhez tartozik. Folyóinak vizét a Szeret (Sirețul) és a Prut folyó gyűjti össze. A két folyó közül a Szeret a bővebb vizű, ez a folyó egyesíti a Keleti-Kárpátok vizeinek jelentős részét. Mindkét folyó az országhatáron kívül ered, s Galacnál ömlenek a Dunába. Ezenkívül Moldva jelentősebb folyói még a Szeretbe ömlő Szucsáva, Moldova, Aranyos-Beszterce (Bistrița), Tatros (Trotuș), Putna, Bârlad, valamint a Prutba ömlő Jijia. A folyók vízszintje erősen ingadozó; a nyári aszályok és a kora nyári esőzések között néha sokszoros lehet a vízhozam különbsége.
Növényvilága A Moldva területén élő növényzet a Kárpáti-flóratartomány része, mely jellegét tekintve a közép-európai flóraterülethez kapcsolódiik.
Moldva növénytakarójának legnagyobb részét egykor erdős, ligetes sztyepp alkotta, dombos tájait sűrű tölgyesek, a folyók mentét ligeterdők, a Szeret és a Prut torkolatvidékét pedig nagy kiterjedésű mocsári erdők borították. Az ebből mára még megmaradt ősi erdőmaradványokat napjainkra természetvédelmi területekké nyilvánították.
A tölgyerdők helyét többnyire nyír-, gyertyán-, rezgőnyár- és juharfák, míg a folyók mentét fűz- és nyírfaligetek foglalták el. A Moldvai-dombvidék déli és nyugati lejtőinek megmaradt tölgyesei itt-ott még 950 méter magasságban is megélnek, ahol juhar, szil, gyetyán és hárs társaságában fordulnak elő. A Keleti-Kárpátok külső homokkő zónáját pedig bükkerdők borítják. Az 1000 méternél magasabb vidékeken összefüggő lucfenyvesek, az 1500 méter fölötti részeken pedig törpefenyő, boróka és áfonya a legjellegzetesebb növény.
Állatvilága Állatvilága is igen változatos. Az erdei állatok közül gyakori a szarvas, őz, vaddisznó, mókus, de nem ritka a medve, a róka, a farkas, a hiúz és a vadmacska sem.
Madárvilágát az erdőkben többnyire a harkály, pinty, a sas, fakókeselyű, a héja és a karvaly jellemzi. A sztyeppek többnyire szegényebb állatvilágának legjellegzetesebb lakói a rágcsálók, de a ragadozók közül főleg a farkas, róka, borz ezeken a helyeken is élnek.
Rendkívül gazdag a folyók és a tavak halállománya is.
Története Moldva területe a 837 körüli időktől 895-ig magyar törzsek szálláshelye volt, majd 900 körül a besenyők Jyla (Gyula) törzse települt ide, később úzok, komán-kunok nyomultak be a területre.
A 11. század végén a fekete és fehér kunok (kománok) és kevés besenyő maradványnépesség lakta Moldvát. Ez időtől kezdve nevezték a Don és a Duna közét latinul Cumaniá-nak, míg a keleti forrásokban Kipcsaknak. Ekkoriban Dél-Ukrajna, Moldva és Havasalföld (a későbbi Ó-Románia) térsége kun-komán törzsek lakóterülete volt egészen 1223-ig, miután több menekülő kun törzs Moldvába, az Árpád-kori Magyarországra szorult össze, a magyar király függősége alá kerülve. Részükre alapította II. Endre király és Róbert esztergomi érsek 1227-ben a dél-moldvai Milkó római katolikus püspökséget. A Magyar Királyság Kárpátokon túli peremterületeire már a 12. század közepétől olyan magyar népelemek is áttelepedhettek, amelyek a szászok Kelet-Erdélybe telepítésekor kiszorultak onnan. E csángó-magyarok lelki gondozását is a milkói kun püspökség láthatta el.
1239-ben, a tatárjárás hírére a moldvai kunok zöme betelepült a magyar Alföldre, de királyuknak a muhi csata előtt Pesten történt megölése miatt átköltöztek Konstantinápoly közelébe, a védettebb Trákia területére.
A román államalapítás előtt bélyegkép|jobbra|350px|A mai Románia történelmi tartományai:A Partium, a Bánság és Erdély korábban a Magyar Királyság, Dobrudzsa a Bolgár Cárság része volt. Olténia és Munténia a román Havasalföldi Fejedelemség, Moldva és Bukovina az ugyancsak román Moldvai Fejedelemség része volt A Kárpátok és a Dnyeszter közötti területeken a középkor folyamán szlávok, románok, magyarok, besenyők, kunok, németek, jászok, lengyelek laktak.
A 9. században Moldva területe valószínűleg a magyar honfoglalás előtti Etelköz része volt. Feltehetően a magyar honfoglalás után a területen határőrzőként hagyott magyarok alkották a későbbi moldvai csángók (moldvai magyarok) magját. A 10. század eleje és 1071 között a terület Pacinakia, azaz Besenyőország része, majd 1071 és 1241 között Kunországhoz (Cumania) tartozott. A románokat az első dokumentumok vlachok (volohi) néven említik.
A 13. században és a 14. század elején lassú magyar terjeszkedés kezdődött Kunország felé. A középkori moldvai magyarság legnagyobb részét egy tudatos birodalmi politika keretében II. András és IV. Béla telepítette a térségbe a Magyar Királyság területéről. Ennek egyfelől az volt a célja, hogy Magyarország keleti határait megerősítse, másfelől hogy pápai közbenjárásra az ezen a vidéken élő pogány kunokat keresztény hitre térítse.
A tatárjárás idején a Fekete-tenger északi vidékén fekvő alán állam elpusztult. Lakóinak egy része, a jászok (saját nevükön alánok) a szintén megsemmisült Kunország keleti részére, a mai Moldva és Havasalföld területére vonultak. Nagy létszámukat mutatja, hogy 1283 körül a bizánci császár a birodalma határainak védelmére 10 000 jászt telepített le a Bizánci Birodalom határvidékére. A mai Moldva egész területét Alani névvel jelöli Angelino Dulcert 1330-as években készített térképe. Más 14. századi források a területet mint alán fejedelemségeket írják le. A jászok a kunoktól eltérően tartós településeket hoztak létre, és életmódjukban is különböztek tőlük. A délről betelepülő románokkal (vlahokkal) nagyon hosszú ideig éltek együtt ezek a népek. A vlahokkal lassan olvadtak össze török (besenyő, kun, tatár), jász, magyar, szláv és német csoportok, melyekből a moldvai románság született.
Később a magyar királyok a tatárok ellen a Szeret folyó partján újabb magyar telepesekből álló határőrvonalat telepítettek: a mai Szucsávától Bákóig a Szamos völgyéből, délre pedig a Székelyföldről származókat. A magyarokon kívül a magyar királyok jelentős számú németet is telepítettek Moldvába. A kereskedelmi utak mentén számos városi jellegű település alakult ki. A legrégibbek Bákó (Bacău), Jászvásár (Iași), Németvásár (Târgu Neamț), Karácsonkő (Piatra Neamț), a Duna torkolatánál fekvő Kilia () és a Dnyeszter menti Dnyeszterfehérvár () voltak.
A moldvai román fejedelemség létrejötte border|1106x1106px
A tatárok a 14. században is gyakran betörtek Moldvából Erdélybe és végigrabolták az erdélyi városokat. Nagy Lajos magyar király a megerősödött Magyarország élén 1345-ben elhatározta, hogy megtisztítja Moldvát a tatároktól. A háborúban az erdélyi székely és magyar csapatokon kívül máramarosi románok is részt vettek, élükön Dragoș máramarosi román vajdával. A tatárok kiszorítása után Nagy Lajos határőrvidéket szervezett Baia székhellyel Erdély védelmére és annak élére Dragoșt helyezte. Ő lett Moldva első vajdája a magyar király hűbéreseként. Utána fia, majd unokája, Balk következett, őt azonban megtámadta a máramarosi románok új vajdája, Bogdán. Ez a támadás a magyar király elleni lázadást jelentette, így Bogdánt megfosztották máramarosi birtokaitól és a vajdaságától. Bogdánnak azonban Moldvában 1359-ben sikerült legyőznie Balk vajdát, Nagy Lajos hűbéresét, és független román fejedelemséget alapított. Nagy Lajos több kísérletet tett Balk visszahelyezésére, de ezek sikertelenek maradtak. 1365-re Bogdán helyzete megszilárdult, a magyar király hallgatólagosan elismerte Moldva függetlenségét. Bogdán elkobzott máramarosi birtokait és vajda méltóságot kárpótlásul Balknak adományozta.
Moldva fővárosa Jászvásár lett. Az ország központosítása Alexandru cel Bun (1400-1432) nevéhez fűződik. A magyar uralom lerázása után azonban nyomban a lengyelek, majd a litvánok is megpróbálták a területet saját uralmuk alá vonni. Moldvának folyton harcolnia kellett a tatárokkal. Alexandru 1402-ben a lengyel királyt ismerte el hűbérurául, és segített neki megnyerni a grünewaldi csatát a német lovagrend ellen.
A jász népnév Bogdán vajda államalapítása után nem fordul elő többé a területre vonatkozó forrásokban, tehát Moldvából eltűntek a jászok, beolvadtak a románokba. Jászvásár városa azonban a mai napig is őrzi nevüket. A középkori magyar és német telepeseknek az utódai a moldvai katolikusok. Egy néhány ezer fős csoportjuk, a Szeret folyó mentén, Románvásár (Roman) közelében élő „északi csángók” még ma is beszélik a magyar nyelv középkori vonásokat mutató, nyelvújítás előtti változatát. Ez ma a magyar nyelv egyetlen önálló regionális dialektusa.
A Moldvai Fejedelemség fejlődése A független Moldvai Fejedelemség kezdetben csak a Moldova folyó környékére terjedt ki. Fél évszázad alatt az új állam határai elérték a Dunát és a Fekete-tengert, Bogdán és utódai lassanként bekebelezték a kisebb kenézségeket. Kialakult a helyi birtokos nemesség, a bojárok osztálya, a lakosság túlnyomó része pedig jobbágy lett.
Moldva gazdasági és ebből fakadóan állami létében nagy szerepet játszott az átmenő kereskedelem. A területen már az új fejedelemség megalapítása előtt is nemzetközi kereskedelem folyt az erdélyi szászok és lengyelországi kereskedők révén; a Hanza-szövetség kereskedői is közlekedtek erre a Fekete-tenger parti kereskedővárosok felé. A moldvai állam biztosította a kereskedők védelmét, cserébe jelentős jövedelmet húzott a forgalomból. E jövedelem vonzotta a magyar és a lengyel király érdeklődését is, akik közül végül Lengyelországnak sikerült hűbéresévé tenni a tartományt. A magyar és lengyel királyok azonban még évtizedeken keresztül vetélkedtek Moldváért, amiből az új román fejedelemségnek csak haszna volt.
A lengyel királyok katolikus térítő tevékenységet is folytattak Moldvában, azonban a moldvai fejedelmek az ortodox egyház megszervezésével és erősítésével is igyekeztek óvni függetlenségük egy részét.
Ștefan cel Mare uralkodása bélyegkép|300px|jobbra|Mátyás király serege (balról) megütközik Stefan cel Mare vajda hadával a baiai csatában (Thuróczi János krónikájában) A középkori Moldva fénykora Ștefan cel Mare (III. István; 1457-1504) uralma idején volt, akit a kortársak is a „Nagy” melléknévvel illettek.