Jacques Villeneuve (kiejtés: , teljes nevén Jacques Joseph Charles Villeneuve; St-Jean-sur-Richelieu, Québec, Kanada, 1971. április 9. –) francia származású kanadai autóversenyző, 1995-ben az Indianapolisi 500 győztese és az IndyCar bajnoka, 1997-ben Formula–1-es világbajnok. Apja a szintén autóversenyző Gilles Villeneuve, kinek nevét ma is a montréali versenypálya viseli. A Villeneuve Racing Team alapítója.

Pályafutása A Formula–1 előtt 1989 és 1991 között az olasz, majd 1992-ben a japán Formula–3-as bajnokságban versenyzett. A következő évben került át Észak-Amerikába az Atlantic sorozatba, ahol öt győzelmet aratott. Innen egyenes út vezetett az IndyCarba, ahol első évében egy győzelmével megkapta az év újonca címet. 1995-ben négy futamelsőséggel (köztük az indianapolisi 500 mérföldessel) megnyerte a bajnokságot 172 ponttal (második helyezett Al Unser Jr. 161 ponttal). Még ebben az évben meghívást kapott a Williams Formula–1-es csapattól egy silverstone-i tesztelésre. A biztató szereplés jutalmaként kétéves szerződést kötött a brit istállóval.

A Formula–1-ben left|250px|thumb|Villeneuve 1996-ban a Williamsnél Villeneuve Formula–1-es pályafutása a korai évek hihetetlen sikerei és a későbbi évek halmozódó kudarcai miatt sokak által vitatott, ámde az igazán nagy szakértők szerint a korszaka egyik legnagyobb versenyzőjét láthattuk az 1997-es világbajnok alakjában – csak egy rossz döntés okozta a sötét második éráját.

Élete első Formula–1-es versenyét Melbourne-ben pole-pozícióból kezdhette és kis híján meg is nyerte, csak az utolsó körök motorproblémája vetette vissza a második helyre. Az évad során négy győzelmet szerzett és összesített második helyen fejezte be a bajnokságot csapattársa, Damon Hill mögött. Az év újonca.

Év végén a csapattól távozó Hillt a német Frentzen váltotta fel, Villeneuve első pilótává válhatott 1997-ben. A világbajnokságot szoros küzdelemben nyerte Michael Schumacherrel szemben, autója messze kiemelkedett a mezőnyből,viszont új csapattársával Frentzennel való rivalizálás sok pontot vett el tőle. Ausztráliában az első két helyről rajtolva máris összeütköztek. Brazíliában győzedelmeskedett, majd Imolában pont nélkül ért célba,a futamot csapattársa nyerte. A magyar nagydíjon a pole-ból lerajtolta korábbi csapattársa Hill, aki egészen a verseny végéig vezetett, az utolsó erőnek számító Arrows-sal, amíg az utolsó lkörben motorproblémák nem léptek fel. Villenevue nyert. A Nürburgringen megörökölte a győzelmet az elfüstölő motorú Häiknentől. Ausztriában nyert. Japánban a pole-ból indult,de feltartásba keveredett. A futamról diszkvalifikálták, viszont a Williams óvásának köszönhetően indulhatott a futamon, ahol ötödik lett. Ezek után a csapat visszavonta az óvást, a pilótát pedig kizárták. Jerezben az időmérőn Villeneuve, Schumacher és Frentzen ezredere azonos kört futottak. A rajtnál Shumacher megelőzte Villeneuve-öt. A boxkiállások után a német előnye tetemesen fogyott,majd a 40. körben, a Dry Stacks kanyarban ütköztek.aki a jerezi európai nagydíjon egy vitatható manőverrel ütközött vele és kicsúszott. 1998-ban csapata gyengélkedése folytán csak kétszer állhatott dobogóra, Hockenheimben és a Hungaroringen.

Pénzügyi természetű viták miatt 1998 végén távozott Frank Williams csapatától, majd barátjával és menedzserével, Craig Pollockkal új istállót alapított British American Racing néven. Első évükben sem neki, sem csapattársának, Ricardo Zontának nem sikerült pontot szerezniük. Ezután sikeresebb évek következtek, két dobogós helyezés is összejött 2001-ben, Barcelonában és Hockenheimben, bár az eredmények még így is várakozáson aluliak maradtak. 2001-ben Ausztráliában nagyon lehangolódott, amikor Ralf Schumacherrel ütközött és az autója hátsó része elsodort egy pályabírót, aki a mentőautóban életét vesztette. A csapatfőnöki székbe 2002 elején érkező David Richards reformjai során az év végére ismét anyagi viták kerekedtek Villeneuve és főnöke között. Villeneuve a csapattól még az évad vége előtt távozott, amikor bejelentették, hogy 2004-re a Honda által protezsált Takuma Szatót szerződtették helyére. 250px|right|thumb|Villeneuve a 2003-as amerikai nagydíjon a BAR-ral Erre az évre más csapatnál sem akadt számára versenyzői ülés, így pihenőre kényszerült. Nyár végén egy héten belül leszerződött a Renault csapathoz az utolsó három nagydíjra és kétéves szerződést kötött a Sauber-Petronasszal. Ám a kihagyott időszak és a francia csapat autójának szokatlan felépítése miatt nem sikerült pontot szereznie, csalódást keltett mind az istállóban, mind a szurkolókban.

2005 első felében tovább folytatódott a botladozása, csapattársa, Felipe Massa is gyorsabbnak bizonyult nála. Miután szabad kezet kapott az autó beállításánál, javult a helyzete, meggyőzőbb eredmények születtek. Közben a BMW felvásárolta a svájci istállót, így kétessé vált a szerződés második évének letöltése, de végül mégis a BMW Sauber színeiben állt a bahreini rajtrácsra 2006 tavaszán. A 2006-os évben a versenyzés nem sikerült nagyon fényesre, végül is egészségi problémákra hivatkozva a BMW a magyar nagydíj előtt felbontotta vele a szerződést, helyére Robert Kubica került.

Zenei karrier 2006-ban Villeneuve popzenei pályafutást kezdett Accepterais-tu? című dala kanadai piacra dobásával. A francia nyelvű rock dalt és klipet hamarosan egy egész album követte.

Magánélet Jacques Villeneuve 2006. május 29-én vette feleségül Johanna Martinezt Chateau d'Aigle-ben, Svájcban. Két kisfiuk született, Jules és Joakim. 2009 júliusában elváltak.

Becenevek Jacques Villeneuve barátai által is használt beceneve „Newtown” (Új város) – ami a Villeneuve név angol fordítása. Newtownnak hívják Villeneuve montreali vendéglőjét is.

Eredményei 1990 – Olasz Formula 3 bajnokság – 0 győzelem, 10 pont (összesített 14.) 1991 – Olasz Formula 3 bajnokság – 0 győzelem, 20 pont (összesített 6.) 1992 – Japán Formula 3 bajnokság – 3 győzelem (összesített 2.) 1993 – Formula Atlantic bajnokság – 5 győzelem 1994 – Indy Car bajnokság – 1 győzelem (összesített 6.; az év újonca) 1995 – Indy Car bajnokság – 4 győzelem, 172 pont (bajnok; Indy 500-as győzelem) 1996 – Williams-Renault – 4 győzelem, 78 pont (összesített 2.; az év újonca) 1997 – Williams-Renault – 7 győzelem, 81 pont (világbajnok) 1998 – Williams-Mecachrome – 0 győzelem, 21 pont (összesített 5.) 1999 – BAR-Supertec – 0 győzelem, 0 pont (helyezés nélkül) 2000 – BAR-Honda – 0 győzelem, 17 pont (összesített 7.) 2001 – BAR-Honda – 0 győzelem, 12 pont (összesített 8.) 2002 – BAR-Honda – 0 győzelem, 4 pont (összesített 12.) 2003 – BAR-Honda – 0 győzelem, 6 pont (összesített 16.) 2004 – Renault – 0 győzelem, 0 pont (helyezés nélkül) 2005 – Sauber-Petronas – 0 győzelem, 9 pont (összesített 14.) 2008 – Le Mans-i 24 órás autóverseny, 2. hely

Teljes Formula–1-es eredménysorozata

Év Csapat 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 Helyezés Pont 1996 Williams AUS2 BRAKi ARG2 EUR1 SMR11 MONKi ESP3 CAN2 FRA2 GBR1 GER3 HUN1 BEL2 ITA7 POR1 JPNKi 2. 78 1997 Williams AUSKi BRA1 ARG1 SMRKi MONKi ESP1 CANKi FRA4 GBR1 GERKi HUN1 BEL5 ITA5 AUT1 LUX1 JPNKiz EUR3 1. 81 1998 Williams AUS5 BRA7 ARGKi SMR4 ESP6 MON5 CAN10 FRA4 GBR7 AUT6 GER3 HUN3 BELKi ITAKi LUX8 JPN6 5. 21 1999 BAR AUSKi BRAKi SMRKi MONKi ESPKi CANKi FRAKi GBRKi AUTKi GERKi HUNKi BEL15 ITA8 EUR10 MALKi JPN9 21. 0 2000 BAR AUS4 BRAKi SMR5 GBR16 ESPKi EURKi MON7 CAN15 FRA4 AUT4 GER8 HUN12 BEL7 ITAKi USA4 JPN6 MAL5 7. 17 2001 BAR AUSKi MALKi BRA7 SMRKi ESP3 AUT8 MON4 CANKi EUR9 FRAKi GBR8 GER3 HUN9 BEL8 ITA6 USAKi JPN10 7. 12 2002 BAR AUSKi MAL8 BRA10 SMR7 ESP7 AUT10 MONKi CANKi EUR12 GBR4 FRAKi GERKi HUNKi BEL8 ITA9 USA6 JPNKi 12. 4 2003 BAR AUS9 MALNi BRA6 SMRKi ESPKi AUT12 MONKi CANKi EURKi FRA9 GBR10 GER9 HUNKi ITA6 USAKi JPN 16. 6 2004 Renault AUS MAL BHR SMR ESP MON EUR CAN USA FRA GBR GER HUN BEL ITA CHN11 JPN10 BRA10 22. 0 2005 Sauber AUS13 MALKi BHR11 SMR4 ESPKi MON11 EUR13 CAN9 USANi FRA8 GBR14 GER15 HUNKi TUR11 ITA11 BEL6 BRA12 JPN12 CHN10 14. 9 2006 BMW Sauber BHRKi MAL7 AUS6 SMR12 EUR8 ESP12 MON14 GBR8 CANKi USAKi FRA11 GERKi HUN TUR ITA CHN JPN BRA 15. 7

További információk Hivatalos oldal

Kategória:Formula–1-es világbajnokok Kategória:Kanadai Formula–1-es versenyzők Kategória:Champ Car-versenyzők Kategória:A ralikrossz-világbajnokság versenyzői Kategória:1971-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Williams F1 Kategória:Renault F1 Kategória:Sauber F1