A DeLorean DMC–12 (általában egyszerűen csak a DeLorean [ejtsd:"dőlórien"] ) sportautót a John DeLorean által alapított DeLorean Motor Company gyártotta 1981-ben és 1982-ben elsődlegesen az amerikai autópiac számára. Az autónak különleges formát adó sirályszárnyajtói vannak és üvegszálas műanyagból készült „karosszériája”, amihez a nem teherhordó szálcsiszolt rozsdamentesacél-lemezeket rögzítették. A DeLorean egy módosított változata a Vissza a jövőbe filmtrilógiában szerepelt mint időgép, és így legenda lett.
Az első prototípus 1976 márciusában jelent meg, a gyártás pedig hivatalosan 1981-ben kezdődött el Dunmurryben, az észak-írországi Belfast egyik külvárosában. Az első DMC–12 január 21-én gördült le a gyártósorról. Gyártása során az autó számos részét megváltoztatták, mint például a csomagtartó tetejének formáját, a kerekeket és a belsőt is. Körülbelül 9000 darab DMC–12 készült el, mielőtt 1982 végén a gyártást leállították.
A DMC–12 volt az egyetlen típus, amit a cég gyártott. A DeLorean Motor Companyt ugyanis felszámolták, mivel rövid működése során az 1980-as évek elején az amerikai autópiac az 1930-as évek óta az egyik legnagyobb pangásán ment keresztül. A bukást továbbá az autó különlegessége is okozta, hiszen a rozsdamentes anyagok drágák, és John DeLoreannek nem volt elég forrása a gyártás további finanszírozásához. Elpártoltak tőle a támogatók, a hírneve is megkopott, még drogcsempészettel is megvádolták. A DMC–12-esek azonban nem tűntek el teljesen, mert még több ezer példány létezhet, és Európában is számos van közülük, rajongói és tulajdonosi klubok alakultak világszerte. Igazi autókülönlegességként rendszeresen feltűnnek különböző rendezvényeken. Része lett a modern kultúrának, hiszen filmek, videóklipek, rajzfilmek és videojátékok szereplője.
Egy texasi vállalkozó, Stephen Wynne 1995-ben különálló cégként megalapította a DeLorean Motor Company nevet viselő vállalkozást, majd nem sokkal azután megszerezte a DMC-logó védjegyét, valamint az eredeti DeLorean Motor Company megmaradt alkatrészkészletét. Ez a vállalkozás, amely Texasban, Houston Humble nevű külvárosában működik, megrendelésre újonnan összeszerelt autókat is készít, de még az eredeti készletből vagy az eredeti beszállítótól származó, illetve utángyártott alkatrészekből és a létező alvázszámplakettek (VINVehicle Identification Number ’gépjármű-azonosítási szám’) felhasználásával.
Története John DeLorean szülei révén erdélyi román–magyar származású amerikai mérnök, aki kezdetben a Chryslernél, majd az amerikai luxusautókat gyártó Packardnál dolgozott, aztán a General Motorsnál a Pontiac igazgatója lett, majd 1969-től már a Chevroletet bízták rá. A fizetése ekkor már évi amerikai dollár volt, amihez dolláros éves bónusz prémium is járt. Csodálatos karriert épített, ennek ellenére 1973-ban felmondott és saját álmai megvalósításába kezdett. 1975-ben megalapította a Delorean Motor Companyt, mert elege lett abból, hogy öt-hat év után használhatatlanná váltak az akkoriban forgalmazott autók, és ő olyat akart készíteni, ami hosszú életű sportkocsi és sokáig kiszolgálja a tulajdonosát.
1976 októberében William T. Collins, a cég vezető mérnöke és tervezője (korábban vezető mérnök a Pontiacnél) befejezte a DeLorean DMC–12 első prototípusát. Eredetileg az autó erőforrása egy Citroën/NSU (Comotor) gyártmányú Wankel forgótárcsás motor lett volna, de miután a Comotor beszüntette a gyártást, a következő jelölt a Ford Motor Company „Cologne V6” nevű motorja volt. Végül a svéd–francia PRV (Peugeot–Renault–Volvo) befecskendezéses V6-os motort választották. A motor helyzetét is megváltoztatták: áthelyezték hátulra. A tervek szerint egy új és nem tesztelt technológiát használtak volna a karosszéria gyártására, az ERM-et (Elastic Reservoir Molding, két üvegszálas műanyag lap közé beinjektált, műgyantával impregnált poliuretánhabból összeállított szerkezet préselése a megfelelő formára). Ezáltal az autó könnyebb lehetett volna, és a gyártási költségek is csökkenhettek volna. Ez az új technológia, aminek a használati jogát DeLorean megvásárolta, végül nem bizonyult megfelelőnek.
bélyegkép|250px|DeLorean DMC–12 csukott sirályszárnyajtókkal bélyegkép|250px|DeLorean DMC–12 elölről, nyitott sirályszárnyajtókkal jobbra|bélyegkép|250px|Hátsó nézet
Ez és az eredeti tervhez képest történt egyéb változtatások komoly csúszáshoz vezettek a gyártási ütemezésben. Úgy volt, hogy az egész autót majdnem teljesen újra kellett tervezni, amit Colin Chapman angol versenyautó-konstruktőrre, a Lotus alapítójára és tulajdonosára bíztak. Chapman a legtöbb kipróbálatlan anyagot és gyártástechnológiát lecserélte a Lotus által akkoriban használtakra. Az alváz nagyon hasonló a Lotus Espritéhez. Az eredeti, Giorgetto Giugiaro által tervezett karosszériát nagyjából változatlanul hagyták, ugyanúgy, mint a feltűnő rozsdamentesacél-lemezeket és a sirályszárnyajtókat. Az autó karosszériája nagyon hasonlít az 1969-ben szintén Giugaro által tervezett Alfa Romeo 33 Iguanára.
A texasi DeLorean Motor Company alelnökével, James Espey-vel készült egyik interjú során előkerült rajzon az látszott, hogy az autót eredetileg Z Taviónak akarták hívni. John DeLorean második keresztneve Zachary, és a fiát is így hívták, a Tavio pedig az apja keresztneve és a fia második keresztneve. A meglehetősen szegényes dokumentáció ennél alig tartalmaz többet a Z Tavio névről és arról, hogy miért választották a DMC–12 nevet.
DeLoreannek 175 millió dollárra volt szüksége az autógyár megépítéséhez. Olyan hollywoodi hírességeket győzött meg arról, hogy a vállalkozásba fektessenek, mint Johnny Carson és Sammy Davis Jr. Így végül pár kilométerre Belfast központjától, az észak-írországi Dunmurryben megépülhetett a DMC–12-gyár.
A DeLorean Motor Company a gyárat eredeti szándék szerint Puerto Ricóban építette volna meg, de megváltoztatták a döntésüket, amikor az Észak-Írországi Fejlesztési Ügynökség (Northern Ireland Development Agency, NIDA) 100 millió fontot ajánlott fel, annak ellenére, hogy a NIDA által felbérelt szakértői csoport az üzleti siker esélyét egy tízes skálán egyre értékelte.
A gyár építése 1978 októberében kezdődött el, és bár a DMC–12 gyártását 1979-re tervezték, végül tervezési problémák és túlköltekezések miatt csak 1981 elején indulhatott meg az összeszerelés. Ebben az időben Észak-Írországban a munkanélküliségi ráta nagyon magas volt, és a helyi lakosok sorban álltak a gyárnál munkáért. A munkások nagy részének nem volt autóipari munkatapasztalata, viszont mégis prémium szintű fizetést és a lehető legjobb felszereléseket kapták. A legtöbb minőséggel kapcsolatos problémát 1982-re megoldották, és a kereskedők az autókat 12 hónapos, illetve mérföldes ( km) garanciával árulták, valamint lehetett hozzá ötéves, illetve mérföldes ( km) kiterjesztett garanciát vásárolni.
A DeLorean Motor Company 1982 végén ment csődbe, miután John DeLoreant ugyanezen év októberében letartóztatták drogkereskedelem vádjával. Később úgy találták, hogy nem bűnös, de már túl késő volt ahhoz, hogy a DMC–12-gyártásban tudjon maradni. Körülbelül száz, a gyártósoron levő, részlegesen összeszerelt DMC-t befejezett a Consolidated International (most Big Lotsnak hívják). A gyári készletből származó maradék alkatrészeket, az amerikai garanciális alkatrészközpont alkatrészeit és az eredeti beszállítóktól a gyárba még nem leszállított alkatrészeket is az ohiói Colombusba szállították 1983–1984-ben. Egy KAPAC nevű cég ezeket az alkatrészeket kis- és nagykereskedőknek árulta postai szállítással. 1997-ben a texasi DeLorean Motor Company megvette ezt a készletet. Hosszú időn keresztül keringtek pletykák arról, hogy a karosszéria sajtolóelemeit az óceán mélyére süllyesztették, hogy meggátolják a későbbi gyártást. A hír részben igaz volt, hiszen ezeket az elemeket a connemarai Ards Bayben halhálók rögzítésére használták egy halfarmon.
1981 januárja és 1982 decembere között nagyjából DMC–12-t gyártottak, ennek majdnem ötödét 1981 októberében. Körülbelül 1000 darab 1982-es modellt gyártottak 1982 februárja és májusa között; ezeknek az alvázszámát megváltoztatták, miután a Consolidated International megvette őket, hogy 1983-as autóknak tűnjenek. Ezek a 15xxx-es, 16xxx-es és 17xxx-es alvázszámok, melyek eredetileg 10xxx, 11xxx és 12xxx kezdetűek voltak. Mára összesen 12 darab 12xxx alvázszámú autó maradt fenn. Ezek a Wooler-Hodec jobbkormányos autók (lásd lentebb).
A rövid életű vállalkozás szerencsétlensége, hogy pont akkor működött, amikor az 1980-as évek elején az amerikai autópiac az 1930-as évektől számított egyik legnagyobb pangásán ment keresztül. A bukást még az is segítette, hogy a korát jóval megelőző modellbe épített rozsdamentes anyagok sokba kerültek, és DeLoreannek nem volt elég forrása a vállalat további finanszírozásához.
Az autó igazi népszerűsége pedig éppen akkor kezdett el nőni, amikor a gyár már nem létezett. A DeLorean DMC–12-nek komoly filmes támogatást jelentett, amikor 1985-ben bemutatták a Vissza a jövőbe sci-fi-vígjátékot. Ez a film és az ottani szereplésből fakadó márkajog elég szép jövedelmet biztosított John DeLoreannak és óriási hírverést jelentett az autónak. Ő közben tisztázta magát a drogkereskedés vádja alól, és aktív tagja lett az "Újjászületett keresztények" egyháznak. Viszont a pereskedés mindenét felemésztette, és 1999-ben a személyes csőd is elérte. Az autógyártásba soha többet nem tudott visszakerülni.
Felépítés A DMC–12 rendelkezik pár sajátos, a felépítését tekintve szokatlan részlettel, ilyen például a sirályszárnyajtó, a festetlen rozsdamentesacél-karosszériaelemek és a hátulra beépített motor. Az alváz speciálisan kezelt acélból készült, melyre huszonöt év átrozsdásodás elleni garanciát vállaltak.
Karosszéria A DMC–12 karosszériáját Giorgetto Giugiaro, az Italdesign alapítója tervezte. A karosszériát szálcsiszolt, SS304-es kódnevű rozsdamentesacél-ötvözetből készült lemezek borítják. Három autó kivételével, amit 24 karátos arannyal vontak be, az összes DMC–12 festetlenül és lakkozatlanul hagyta el a gyárat. Léteznek lefényezett DeLoreanek, de mindet azután festették le, hogy megvették a gyártól. Több száz DMC-t gyártottak rozsdamentes acéllemezek nélkül is, a dolgozók oktatására, ezeket hívták „fekete autónak” vagy „öszvérnek” a fekete üvegszálas lemezek miatt, amiket a rozsdamentes lemezek helyett szereltek rájuk, azonban ezeket sohasem forgalmazták. A rozsdamentes szálcsiszolt acélelemeken levő felesleges kis karcolásokat el lehet távolítani egy „dörzsi szivacs” (a mosogatószivacs durvább oldala) segítségével. A fémből készült súroló nem megfelelő, mivel a lekopó vasszemcsék a dörzsölés során beragadhatnak a rozsdamentes acél csiszolataiba. Megfelelő finomságú csiszolópapír viszont szintén megfelelő lehet. A rozsdamentes acélpaneleket az üvegszál-erősítésű műanyagból készült héjszerkezetű karosszériához rögzítették, a karosszériát pedig a dupla Y formájú alvázhoz, amit a Lotus Espritéből alakítottak ki.
bélyegkép|250px|balra|A festetlen rozsdamentes acél külső és a nyitott sirályszárny ajtó