thumb|right|220px|Amir Ahmad szultán 16. században épült fürdője (Irán) A törökfürdő (arabul hammám, törökül hamam, jelentése: forró) a török és arab térségben elterjedt közfürdő. A muszlim fürdő- és egészségkultúra fontos része.
Jelentősége az iszlám kultúrában Az iszlám kultúrában a fürdésnek, tisztálkodásnak több okból is nagy jelentőséget tulajdonítottak. Az iszlám az imádkozás előtt kötelezően előírja a rituális mosakodást (arab: vudú), valamint bizonyos cselekmények és események után a test teljes megtisztítását (arab: guszl). A fürdőkultúra fontossága ugyanakkor levezethető abból az iszlám elképzelésből is, hogy az egészség és a szépség Allah művének beteljesülése, így a test ápolása és tisztán tartása a vallási kötelezettségek részét képzi. A fürdők építészeti kialakítása szimbolikusan az univerzumot képezte le, a fürdő maga pedig a paradicsomot jelképezte. A víz a Korán szerint az élet forrás: „ … Allah vizet bocsát le az égből, és újjáéleszti vele a földet, miután az már meghalt … „ (2 szúra 164). A keleti néphiedelmekben a fürdők megítélése már nem ilyen egyértelműen pozitív. A néphit szerint a fürdők az elhunytak lelkének és a démonoknak a lakhelye. A Mohamed próféta döntéseit, mondásait megörökítő hagyományokban (arabul hadísz) találunk olyat, ahol a vallásalapító dicséri a közfürdőket, másutt egyenesen az ördög (arabul iblísz) lakhelyekének írják le a hammámokat.
Fajtái Az épített közfürdőt az arab és török nyelvben egyaránt hamamnak hívják. A törökben ugyanakkor más fogalmakat is használnak (törökül kaplıca, ılıca), melyek általában hőforrás által táplált szabadtéri fürdőhelyet jelölnek, olykor azonban a hamam szinonimájaként is használják.
A törökfürdők elrendezése thumb|170px|Egykori római fürdő Algériában, Khenchela tartományban A törökfürdők eleinte a római, illetve bizánci fürdők mintájára létesültek, bár a fürdők elrendezése sokat módosult az idők folyamán. A törökfürdőkben is hőfok szerint osztották fel a fürdőt, hasonlóan a római és bizánci fürdőkhöz. A klasszikus törökfürdő három részből áll:
öltözőterem (camekan) átmeneti helyiség (soğukluk) forró fürdőterem (harara, sıcaklık)
A városokban lévő fürdőket egy kis folyosón keresztül lehetett megközelíteni, itt volt a díszes kivitelezésű öltözőterem. Az öltözőteremből és a forró fürdőbe egy átmeneti helyiségen keresztül lehetett eljutni. A forró fürdőterem (harara vagy sıcaklık) közepén egy márványlapot helyeztek el (törökül: göbek taşı, azaz köldökkő), ezen masszírozták a vendégeket. A forró fürdőben a fal mentén kis mosdómedencéket helyzetek el (törökül: kurna), ebből lehetett vizet meríteni a test hűtésére. A fürdőteremből a nagyobb létesítményekben kis kamrák (törökül: halvet) nyíltak. A vendégek számára szolgáló fűtőhelyiségektől külön helyezték el a víztartály és a fűtőkemencét (törökül: külhan). A kemence segítségével a padló alatt elhelyezett fűtőrendszert.
A törökfürdők használata thumb|170px|Márványkút a Topkapı palota hammámjában A fürdők használata részben a törökfürdők felépítéséből adódott: a vendégek a termeken áthaladva először a meleg részről a langyosba jutottak, majd egy hidegebb területre, végül pedig egy száraz részre.
Abd al-Latíf al-Bagdádi (1162-1231) középkori arab polihisztor a kairói fürdő használatát a következőképpen tanácsolta a férfi vendégeknek: kezdjék a fürdőzést az első teremmel, majd menjenek át a melegebb medencékbe és pihenjenek le egy puha heverőre, hogy testük izzadhasson. A szerző ezután azt javasolta, hogy törülközzenek meg többször tiszta vászonkendővel, menjenek át a fürdő elkülönített részébe és végezzek él a rituális mosdást, majd üljenek bele egy kád kellemes vízbe és mosakodjanak meg szappannal. Ezután bedörzsölhetik testüket az évszakhoz illő ecettel, letisztíthatják bőrüket vízzel vagy krémek segítségével. Ezt követi egy újabb megmártózás langyos vízzel teli kádban, majd a test letörlésre ámbra vagy rózsa illatú kendőkkel. A szerző felhívta a fürdőzők figyelmét arra is, hogy a folyadékveszteség miatt tanácsos rózsavizet vagy almaszörpöt kortyolgatni.
A fürdőket hagyományosan külön használták a nők és a férfiak: vagy nemek szerint eleve megosztott fürdőházakat (ez inkább a nagyvárosokra volt jellemző), vagy ugyanaz a fürdő különböző napokon csak az egyik vagy másik nem számára állt nyitva. A mindkét nem számára nyitva álló fürdőket a nők általában a déli és az esti ima közötti időszakban használhatták, ilyenkor a fürdőn egy törülköző kiakasztásával jelezték, hogy kizárólag női vendégeket fogadnak. Épültek ún. ikerfürdők is (törökül çifte hamam), ahol egyetlen intézménynek férfi és női részlege is volt. A fiúgyermekek közül kizárólag a serdületlen gyerekek mehettek édesanyjukkal a fürdőbe, a felnőttnek számító fiúk (mukallaf) az idősebb férfiakkal együtt vehették igénybe a törökfürdőt.
A nők számára a fürdők egyben a társadalmi érintkezés helyszínei is voltak, ezen kívül számos testápolási, kozmetikai szolgáltatást is igénybe vehettek (agyagos pakolások, bőrtisztítás dörzsöléssel). A fürdőkben a nők hennát is készíttethetek magunknak.
Mindkét nem számára kínáltak a fürdők testszőrtelenítést, masszázst és hajfestést (nők hajukat, a férfiak hajukat és szakállukat is festették). A szőrtelenítést egy nura nevű anyaggal végezték, mely oltatlan meszet és arzénos triszulfátot tartalmazott. A muszlim kultúrában a testszőrzet az ápolatlanság jele volt, ezért rendszeresen eltávolították.
A törökfürdő házasságkötés előtti szerepe
A törökfürdőknek már a házasság előkészítésben is fontos szerep jutott, ugyanis az anyák gyakran itt vették pontosan szemügyre fiaik leendő házastársát (a férj csak a házasságkötés után láthatja az arab hagyományok szerint felesége testét). Elterjedt szokás volt, hogy a leendő anyós megmosta a feleségjelölt testét, így vizsgálva meg, nincsenek-e fogyatékosságai. A fürdőben a családok nőtagjai jobban megismerkedhettek, gyakran itt alkudták ki a hozományt. A fürdőnek fontos szerepe volt a házasságkötés előtti napon, ilyenkor ugyanis a menyasszony és a vőlegény is rituálisan megtisztította magát. Erre utalnak a vőlegény-fürdő (törökül: damat hamamı) és a menyasszony-fürdő (törökül gelin hamamı) kifejezések is a török nyelvben. bélyegkép|170px| A törökfürdőben szolgáló fürdőmester, a dellák
A törökfürdők személyzete A törökfürdők élén a fürdős állt (hamamcı, hammámi), aki irányította a fürdőt, elszámolt a tulajdonos felé a bevételekkel és kiadásokkal. A budai törökfürdőket szintén fürdős vezette, aki gyakorlatilag vállalkozó volt. Feladatai közé tartozott a fürdő tulajdonosa felé elszámolni a bevételekkel és kiadásokkal, adott estben azonban nem ez volt a főfoglalkozása. A budai állami fürdőt pl. a vértkészítők parancsnokhelyettese, később egy budai polgár majd egy gránátos üzemeltette a török uralom idején. A fürdő személyzetéhez tartozott a forró kövezet miatt megemelt papucsban dolgozó dellák. A dellákok a nem muszlim hitű (arab: dzimma) fiatal fiúk közül kerültek ki, e szakma gyakorlását ugyanis a muszlim hitűek méltóságukon alulinak tekintették. A dellák feladat volt a masszírozás, az iszlám vallás által kötelezően előírt szőrtelenítés elvégzése. A törökfürdőkben fürdőszolga (hadim) is dolgozott, aki a fűtésről és a takarításról gondoskodott.
A törökfürdők története Az arab világban a korai időszakban görög-római típusú fürdőket is építettek, így pl. 641-ben Alexandriában. A 10. és a 15. század között a törökök nyugat felé nyomultak, az elfoglalt területeken a meglévő fürdőket birtokba vették, majd idővel újakat is építettek.
Konstantinápoly elfoglalása után (1453) az új fővárosban hatalmas közfürdőket építettek a török uralkodók. Mimar Sinan (1489–1588) építész nevéhez több kisebb és egy-egy reprezentatív fürdő tervezése is köthető. Az egyik leghíresebb a ma is fürdőként működő hamam az isztambuli Çemberlitaş Hamamı, mely 1584-ben épült.A fürdő története angol nyelven a fürdő honlapján: http://www.cemberlitashamami.com/history Hozzáférés: 2013. április 25. A szintén Isztambulban található 1550-1558 között megépült Szulejmán-mecsethez közfürdő is csatlakozott.
A jelentősebb arab városok (például Damaszkusz és Kairó) nyilvános fürdői is híresek voltak. A törökök szintén építettek fürdőket az általuk meghódított területeken; a budaiak többsége fennmaradt – vagy részben eredeti állapotában őrződött meg, vagy népszerű termálfürdőként működik tovább.
thumb|Viktoriánus kori törökfürdő, George Street, Bath, England - kilátás a hűtőhelyiségből a meleg helyiségek feléEz a fürdőkultúra a 19. század második felében vált népszerűvé az Egyesült Királyságban. Elterjesztésében kulcsszerepet játszott David Urquhart parlamenti képviselő, aki The Pillars of Hercules (Herkules oszlopai) című, marokkói és törökországi utazásait bemutató könyvében írta le a hammamokat.Urquhart, David. (1850). The Pillars of Hercules, or, a narrative of travels in Spain & Morocco in 1848. (London: Bentley). Dr. Richard Barter 1856-ban nyitotta meg az első viktoriánus kori törökfürdőt az írországi Cork közelében, majd számos hasonló fürdőt létesített szerte az országban. Urquhart első angliai fürdője 1857-ben nyílt meg Manchesterben, amelyet 1860-ban egy londoni létesítmény követett. Később számos további viktoriánus törökfürdő épült. A viktoriánus kori törökfürdők száraz, forró levegőjű fürdők voltak, míg a nedves, forró levegőjű fürdőket akkoriban orosz fürdőként ismerték (nemcsak Angliában, hanem Magyarországon is).A viktoriánus fürdőkultúráról angol nyelven: http://www.victorianturkishbath.org Hozzáférés: 2013. április 25. A viktoriánus fürdők népszerűsége idővel csökkent; ez a tendencia az otthoni fürdőszobák elterjedésével és a hagyományos életmód megváltozásával magyarázható. Számos egykori fürdőépület ma helyi látványosságként szolgál, a termálfürdők – amelyeket gyakran egyszerűen csak „spa”-ként emlegetnek – pedig egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek.
Törökfürdők Magyarországon balra|200px|thumb|A Király gyógyfürdő épületrészlete
Magyarországon számos török kori emlék megmaradt, ezek közül a fürdők azért is fontosak, ugyanis gyakran megtartották eredeti funkciójukat. Az elsősorban Budapesten található gyógyfürdők hivatalos megnevezésük szerint is törökfürdőnek számítanak (a Rudas gyógyfürdő, a Király gyógyfürdő, valamint a Veli bej fürdő.
Az egykori budai törökfürdőkből hat törökfürdőnek vannak régészeti nyomai (Jesil direkli, Kücsük, Veli bég, Horosz kapu, Pasa szeráj, Tojgun pasa), ezekből négyben üzemel mai is gyógyfürdő (Horosz kapu: ma Király fürdő, Jesil direkli: ma Rudas gyógyfürdő, Veli bég: ma Veli bej fürdő, Kücsük: ma Rác fürdő). A budai törökfürdők műemléki védelem alatt állnak. A törökfürdők kupolájának kialakítása kétféle módon történhetett: a kupolát oszlopok tartották vagy az épület falaira illetve zömök tartópilléreire építették fel a gömbkupolát. Előbbi megoldásra példa a mai Rudas fürdő termálfürdője, míg a második megoldást a mai Király, Veli bej, illetve a Rác fürdőknél alkalmazták. A budai törökfürdőket az 1500-as évek közepétől kezdték el építeni, a század végére már mindegyik fontosabb fürdő elkészült. Két budai törökfürdő létét régészeti feltárások igazolták.
Székesfehérváron a 16. században kettő, a következő évszázadban pedig már három törökfürdő üzemelt, melyeket a város 1688-as elfoglalása után a keresztesek leromboltak. Güzeldzse Rüsztem pasa fürdőjének romjai ma is megtekinthetők. Szintén három fürdője volt Pécsnek a 16. századtól, köztük Memi pasa fürdője. Esztergomban Rüsztem pasa épített fürdőt. Törökfürdő működött még a hódoltság idején Gyulán, Szegeden, Szekszárdon, Bácsban, Becskereken, Hatvanban, Lippán és Egerben (Arnaut pasa fürdője és Válide szultána fürdő). Sudár Balázs becslései szerint összesen 75 kiépített fürdő létesült a törökök hódoltság ideje alatt.Sudár Balázs: Török fürdő a hódoltságban, Történelmi szemle 45(2003):3/4. 213-263.