Események Január január 1. Az Európai Unióval összefüggő események: Ciprus és Málta saját valutaként bevezeti az eurót, amit így már a közösség 15 tagállamában használnak. Szlovénia adja az Európai Unió elnökét elsőként az új tagállamok közül. Megszűnik a Magyar Köztársaság Határőrsége, mert integrálódik a Magyar Köztársaság Rendőrsége kötelékébe. Közigazgatási reform Oroszországban: 85 helyett 84 közigazgatási egység, miután Uszty-Ordinszkiji Burját AK Irkutszk része lesz. Az ENSZ átveszi az Afrikai Unió – AMIS keretei között – szolgálatot teljesítő egységeitől az irányítást, és létrejön az ENSZ–AU „Hybrid Force”. január 2. – a rendőrséget és a katonaságot is be kellett vetni Nápolyban a felhalmozódott 200 ezer tonnánál is több hulladék eltakarítására, a szeméttárolókat elbarikádozó tüntetők szétzavarására. január 3. Előválasztások az Amerikai Egyesült Államokban: Iowa államban a demokratáknál Barack Obama, a republikánusoknál Mike Huckabee győz. A Srí Lanka-i kormány felmondja a tamil tigrisekkel 2002-ben kötött tűzszünetet. január 4. A mauritániai franciák elleni támadás miatt a szervezők úgy döntöttek, hogy törlik a 2008-as Lisszabon–Dakar-ralit. 1979 óta először fordul elő ilyen. Anyang Nyongo, a Narancssárga Demokratikus Mozgalom főtitkára bejelenti, hogy a kenyai ellenzék új elnökválasztást követel. január 5. – Grúziában Miheil Szaakasvili nyeri az elnökválasztást. január 6. Nagy erejű földrengés rázza meg Görögországot. A rengés epicentruma Athéntól 150 kilométerre délnyugatra, a Peloponnészosz-félszigeten fekvő Leonídi városánál volt. január 7. – Kocsis L. Mihály főszerkesztő-helyettes látja el a Magyar Hírlap főszerkesztői teendőit, miután Gazsó L. Ferenc 4-én kérte felmentését. január 8. Pokolgépes merényletet követnek el D. M. Dasszanajake Srí Lanka-i nemzetépítési miniszter ellen, aki a kórházba szállítás után nem sokkal életét veszti. Késsel támadt a Maldív-szigetek államfőjére egy fiatalember, de Maumun Abdul Gajum köztársasági elnök sértetlenül élte túl az esetet. Előválasztások Amerikában: New Hampshire államban a demokratáknál Hillary Clinton, a republikánusoknál John McCain győz. Bilával Bhutto Zardári az ENSZ által felügyelt vizsgálatot kér anyja, Benazír Bhutto halála ügyében. bélyegkép|250px|jobbra|George W. Bush és Halífa bin Zajed al-Nahaján sejk Abu-Dzabiban (január 13.) A Gyurcsány-kormány gazdasági okokra hivatkozva leállítja a 2007 tavaszán elhatározott kormányzati negyed-beruházást. január 9–16. – George W. Bush nyolcnapos közel-keleti körútja: első állomása Jeruzsálem volt, ahol Simón Peresz államfővel és Ehúd Olmert miniszterelnökkel tárgyalt az izraeli–palesztin béke lehetőségéről, majd január 10-én a ciszjordániai Rámalláhba látogatott, ahol Mahmúd Abbász palesztin elnök fogadta. Ezt követően Kuvaitban felkereste az amerikai hadsereg Camp Arifjan bázisát, majd Bahreinbe (12-én), az Egyesült Arab Emírségekbe (13–14-én), Szaúd-Arábiába (15-én) és Egyiptomba (16-án) látogatott. január 10. Kenyában – az egymással szemben álló – pártok megállapodnak abban, hogy egy olyan afrikai bizottság segítségével igyekszenek úrrá lenni a belpolitikai válságon, amelyet Kofi Annan volt ENSZ-főtitkár vezet. Megváltoztatja a Postabank-perben hozott elsőfokú ítéletet a Fővárosi Ítélőtábla: a korábban felmentett Princz Gábort és társait másodfokon bűnösnek mondja ki. január 12. Parlamenti választások Tajvanon. A horvát parlament beiktatja hivatalába az Ivo Sanader vezette új jobbközép koalíciós kormányt. január 13. Több mint 50 ezer ellenzéki tüntet a grúziai Tbiliszi központjában az elnökválasztás végeredménye miatt. Nalcsikban – a Kabard- és Balkárföld fővárosában – ismeretlenek az utcán lelövik a szervezett bűnözés elleni csoport és a különleges kommandós alakulat főnökeit. január 14.bélyegkép|230px|jobbra|A MESSENGER a Merkúrnál (fantáziarajz) A NASA MESSENGER nevű műholdja a Merkúrhoz az első utazását teszi meg a három közül, majd 2011-ben bolygó körüli pályára fog állni. január 15. Az Ice Prince görög teherszállító hajó – 20 fős legénységgel és több mint ötezer tonna fűrészáruval a fedélzetén – elsüllyed Nagy-Britannia délnyugati partjainál, Devon közelében. január 16. Lemond az olasz igazságügy-miniszter (Clemente Mastella), arra hivatkozva, hogy korrupció vádjával eljárást indítanak felesége ellen. A kenyai kormány bejelenti, miszerint szívesen látja az afrikai közvetítőket az ország belpolitikai válságának megoldása érdekében. A palesztinokkal való tárgyalások miatt kilép az izraeli kormányból Avigdor Liberman, a stratégiai ügyek minisztere. Leteszi hivatali esküjét a hét évre újraválasztott üzbég elnök, Islom Karimov. Sólyom László a Sándor-palotában, a parlamenti pártok frakcióvezetői előtt ismerteti új ombudsmanjelöltjeit: Fülöp Sándor a jövő nemzedékek ombudsmanja, míg Zombor Ferenc adatvédelmi biztos lenne. január 17. – Csalással, hivatali visszaéléssel és megvesztegetéssel vádolja meg Traian Băsescu román államfő Adrian Năstase egykori kormányfőt, valamint nyolc volt és hivatalban levő minisztert. január 18. – Rakétát lő ki egy izraeli repülőgép a Gázai övezetben lévő palesztin belügyminisztérium épületére. A támadás során egy ember meghal, több mint harmincan megsebesülnek. január 19. – Irakban, az ország északnyugati részén – az egyik legnagyobb síita vallási ünnepségről (asúra) hazatartó zarándokok közül – heten veszítik életüket egy rakétatámadás során. A budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren először száll le az AN-225-ös, a világ legnagyobb repülőgépe. január 20. Nemzetgyűlési választások Kubában. Tbilisziben, a parlament előtti téren – amerikai mintára megrendezett szabad ég alatti ceremónián, a meghívott külföldi és hazai vendégek előtt – beiktatják hivatalába Miheil Szaakasvili elnököt. Nabih Berri libanoni házelnök bejelenti, hogy a január 21-ére tervezett elnökválasztást február 11-én tartják. Elnökválasztás Szerbiában. január 21. Clemente Mastella igazságügy-miniszter távozásával felbomlik az olasz kormánykoalíció. A Kongói Demokratikus Köztársaság nemzetgyűlésének elnöke, Vital Kalmer sajtóértekezleten bejelenti, hogy egyezség jött létre a kormány és a lázadó szervezetek képviselői között az ország keleti felében dúló harcok befejezéséről. január 22. Záhonynál az Európai Unió területére érkezik az első közvetlen Kína–Európa konténerszállító vonat. Maszkos fegyveresek a gázai oldalról számos ponton felrobbantják a – két részre szakadt Rafah határvárost átszelő – mintegy 14 km-es betonfalat, majd az ezt követő hajnalon több száz palesztin hatol be egyiptomi területre. jobbra|150px|bélyegkép|Romano Prodi január 23. Kosztasz Karamanlisz személyében 49 év óta először látogat görög kormányfő Törökországba. január 24. A bizalmi szavazás elvesztése után benyújtja lemondását az olasz miniszterelnök, Romano Prodi. New York közelében három hajó – köztük egy olajszállító – ütközött össze. Lemond Peter Hain, brit munka- és nyugdíjügyi miniszter, miután rendőrségi vizsgálat indult kampánypénzekkel kapcsolatos szabálytalanságok miatt. Miheil Szaakasvili grúz elnök üdvözölte Szergej Lavrov orosz külügyminiszter nyilatkozatát, miszerint Koszovó függetlenségének kikiáltása orosz részről nem vonja maga után a Grúziától elszakadt Dél-Oszétia elismerését. Vallomást tett Jérome Kerviel bróker, akinek ügyletein majdnem 5 milliárd eurót bukott a francia Société Générale bank. január 25. Benyújtja lemondását František Kašický szlovák védelmi miniszter. Boris Tadić szerb köztársasági elnök és Vojislav Koštunica kormányfő találkozik Vlagyimir Putyin orosz elnökkel Moszkvában. Az olasz államfő, Giorgio Napolitano tárgyalásokat kezd Franco Marini szenátusi és Fausto Bertinotti képviselőházi elnökkel a Romano Prodi miniszterelnök lemondása nyomán kialakult belpolitikai válság rendezéséről. január 27. Tartományi parlamenti választások Hessenben és Alsó-Szászországban. Mindkét parlamentbe bekerül a Die Linke, ahogy egy hónappal később a hamburgiba is. január 30. – cunamiriadót rendelnek el Indonéziában, miután a Richter-skála szerinti 6,6 erősségű földrengést észlelnek a Fűszer-szigetek (Maluku-szigetek) térségében. január 31. Szabadlábra helyezik Franciaországban a 9. óta fogva tartott volt grúz védelmi minisztert, Irakli Okruasvilit, akinek letartóztatását a grúz kormány kérte.

Február február 2. – Heves harcok törnek ki a csádi kormányerők és lázadó fegyveresek között N’Djamena közelében, majd a lázadó fegyveresek betörnek a fővárosba és körülzárják az elnöki palotát. Az Afrikai Unió elnöke bejelenti, hogy a szervezet mindaddig kizárja Csádot tagjai sorából, míg a demokratikus rend helyre nem áll. február 2–3. – Több erős földrengés rázza meg a kelet-afrikai Nagy-tavak vidékét; Ruandában és a Kongói Demokratikus Köztársaságban 43-an halnak meg, több százan megsérülnek. február 3. Boris Tadić, a Demokrata Párt elnöke – addigi szerb államfő – a szavazatok 50,6%-ával megnyeri a szerbiai elnökválasztás második fordulóját. Hervé Morin francia védelmi miniszter az Europe 1 rádióban bejelenti, hogy a lázadókkal vívott harcokban életét vesztette Daoud Soumain csádi vezérkari főnök 1-jén. február 5. Giorgio Napolitano olasz köztársasági elnök feloszlatja a parlamentet. Sólyom László köztársasági elnök a bolgár államfő, Georgi Parvanov meghívására Szófiába látogat. február 6. Az Adriai-tengeren, Isztambulból Triesztbe tartó török teherhajó 200 tehergépkocsival, olajszármazékokkal és kilenctonnányi veszélyes anyaggal a fedélzetén kigyullad és elsüllyed Rovinj horvát kikötővárostól 13 tengeri mérföldre. Alessandro Bianchi szállítási miniszter bejelenti, hogy az előrehozott olaszországi parlamenti választások dátuma: április 13–14. Ecuadorban kitör a Tungurahua tűzhányó. február 7. – Benyújtotta lemondását Edward Lowassa tanzániai kormányfő és két minisztere, mert a nevüket kapcsolatba hozták egy korrupciós üggyel. február 9. A japán védelmi minisztérium közlése szerint egy orosz harci repülőgép rövid időre behatolt Japán légtérbe, a csendes-óceáni Idzu-szigetek déli része felett, Tokiótól 650 km-re délre, helyi idő szerint reggel fél nyolckor (közép-európai idő szerint 8-án éjjel fél tizenkettőkor). Kudarcba fullad a cseh államfőválasztás, miután a harmadik fordulóban egyik jelölt sem szerzi meg a győzelemhez szükséges szavazatszámot. A pártelnökök megegyeznek, hogy 15-én megismétlik a választást. A libanoni parlament – 14. alkalommal – ismételten elhalasztja az államfő megválasztását. A Richter-skála szerint 5,4-es erősségű földmozgás rázza meg Mexikó északnyugati részét, melynek epicentruma az egymillió lakosú Mexicali város közelében volt. Az ankarai parlament, az alkotmányt is módosítva kimondta, hogy szabad a muszlim fejkendő viselete a törökországi egyetemeken. február 10. A mianmari katonai kormányzat bejelenti, hogy májusban népszavazást rendeznek az új alkotmányról, 2010-ben pedig általános választásokat tartanak. Ukrajna hajlandó kifizetni a Gazprom orosz gázipari céggel szemben felhalmozott tartozását, ha az ukrán Naftohaz közvetlenül a Gazpromtól, közvetítő cég beiktatása nélkül vásárolhatja meg a földgázt – jelenti ki Olekszandr Turcsinov, a miniszterelnök első helyettese. február 11. Sikertelen katonai hatalomátvétel Kelet-Timorban; a zendülők megtámadják Xanana Gusmão miniszterelnököt, José Ramos-Horta államfőt pedig otthona előtt hasba lövik. A Nobel-békedíjas elnököt egy ausztráliai kórházba szállítják.Hasba lőtték az elnököt Kelet-Timorban URL hozzáférés – 2008. február 11. Porig ég a dél-koreai főváros, Szöul egyik fő nevezetessége, a 14. századi városfalból fennmaradt déli kapu kétszintes, pagodatetős építménye.Leégett Szöul egyik fő nevezetessége Több ezer diák tüntet Belgrádban, követelve Szerbia Európai Unióhoz való közeledésének folytatását, amely körül egyelőre bizonytalan kimenetelű politikai válság alakult ki. február 12. – A Richter-skála szerinti 6,6-os erősségű földrengés rázza meg Mexikó déli, Oaxaca térségét. február 13.