Cristoforo Colombo vagy magyarosított nevén Kolumbusz Kristóf (, , ; Genova, Genovai Köztársaság, 1451. augusztus 25. és október 31. között – Valladolid, Kasztíliai Királyság, 1506. május 20.) itáliai származású, a portugál, majd a spanyol korona szolgálatában állt utazó, tengerésztiszt, az amerikai kontinens 1492-es felfedezője. Bár az első, Amerika földjére lépő európaiak a 10. századi viking hajósok voltak – feltehetően Leif Eriksson, esetleg Bjarni Herjólfsson és harcosaik –, de művelődéstörténeti szempontból Kolumbusz felfedezése vezetett a korabeli világkép dinamikus kitágulásához, annak nyomán indult meg az amerikai kontinens feltérképezése és gyarmatosítása.
Colombo, Colón, Kolumbusz
A liguriai partvidéken a Colombo~Columbo családnév a 14. századtól kimutathatóan gyakori volt. Az olasz colombo jelentése ’galamb’, amely az azonos jelentéstartalmú latin columbus szóra vezethető vissza. A nagy felfedező idegen földön nevét az autochton nyelvekhez igazította, így Portugáliában a Cristóvão Colombo, Kasztíliában a Cristóbal Coloma, majd a Cristóbal Colón nevet vette fel. A világ különböző nyelvein Pietro Martire d’Anghiera latin nyelvű munkájának (De Orbe Novo, 1530) köszönhetően többnyire latin névváltozata, a Christopher Columbus, illetve ennek származékai terjedtek el, így az angolban Christopher Columbus, a németben Christoph Kolumbus, a franciában Christophe Colomb, az oroszban Христофор Колумб, a magyarban pedig Kolumbusz Kristóf néven ismerték a középkor vége óta.Jakov Szvet, Kolumbusz, Budapest, Kossuth, 1977, 7.
Élete Családi háttere bélyeg|228px|A genovai Kolumbusz-ház
A Colombo családról szóló legkorábbi feljegyzést 1429-ből ismerjük. Giovanni de Colombo maconesei születésű, Quintóban tevékenykedő posztótakács – a későbbi felfedező apai nagyapja – ez év februárjában adta tizenegy éves, Domenico nevű fiát hatévnyi szolgálatra Guilelmo de Brabante posztókészítő keze alá, hogy tőle a mesterséget kitanulja. Domenico Colombo tanulóévei letelte után elhagyta mesterét, de nem Quintóba tért vissza, hanem a Ligur-tenger partján fekvő Genovába költözött. A város ebben az időben pezsgő gazdasági-pénzügyi központ volt, és a Genovai Köztársaság fővárosaként élénk tengeri kereskedelmet folytatott az ismert világ nagy részével.
Domenico azonban Genova egyetlen olyan negyedébe költözött, amelynek az életét nem a tenger határozta meg: a város keleti részén, a városfalhoz közel elterülő, gyapjúfonók, takácsok és kelmefestők benépesítette San Stefanóba. Domenico 1440-ben saját használatra házat és telket vett a Benedek-rendi San Stefano-kolostortól az Olivella közben. A genovai nótárius feljegyzése ekkor már textor pannorum megjelöléssel, azaz önálló posztókészítő takácsként említi. 1447-ben közfeladatot vállalt: a közeli Olivella városkapu őre lett, ami tényleges és állandó munkavégzéssel nem járt ugyan, de szerény fizetséggel igen, emellett Colombónak a helyi társadalomban betöltött helyéről is vall.
Ekkor már két éve házasságban élt, 1445-ben vette feleségül egy, a közeli Bisagno folyó völgyében műhelyt fenntartó, tehetős takács leányát, Susanna Fontanarossát. Az ara hozományként három házat vitt a házasságba. Ezek egyike a Sant’Andrea-városkapunál állt, és a feltételezések szerint ebbe költözött a család, itt születtek meg utódaik is: Cristoforo (1451-ben, de lehet, hogy 1452 elejénA világ ötszáz évvel ezelőtt), Giovanni (145?), Bartolomeo (1460), Giacomo (1468) és az egyetlen leány, Bianchinetta (147?). A napjainkban a helyén álló épületet Kolumbusz házának nevezi a köznyelv.Jakov Szvet, Kolumbusz, Kossuth, Budapest, 1977, 7–14.
Gyermek- és ifjúkora
A Sant’Andrea-kapu melletti házban élő család sora nem sokkal Cristoforo születését követően rosszra fordult. Noha a családfő kapuőri tisztsége hozott némi pénzt a konyhára, a genovai posztókészítő takácsok nehéz idők elé néztek. Nagymértékben függtek a termékeiket felvásárló genovai posztókereskedőktől, akik egyre alacsonyabb áron vették át a posztót. Az Oszmán Birodalom terjeszkedésével párhuzamosan ugyanis a Genovai Köztársaság keleti piacainak jelentős részét elveszítette, így a San Stefanó-i posztó iránti kereslet is csökkent. Domenico Colombo egyre több adósságügyletbe keveredett, s hitelezői száma az évek elteltével gyarapodott. Igyekezett több lábon állni: kereskedett borral és sajttal, kocsmát nyitott, földeket és házakat bérelt, s ezeket kis haszonnal bérbe adta. Adósságain azonban nem tudott felülkerekedni, s 1470. szeptember 22-én a genovai hatóságok elrendelték tömlöcbe vetését. A börtönből vesztegetéssel (azaz további adósságokkal) megszabadult, és a család még az év őszén a közeli Savonába költözött. Az uzsorások azonban itt is megtalálták, s végül 1473-ban potom árért túladott Olivella közi házán, hogy adósságának egy részét hitelezőinek visszafizethesse.
Az 1469–1474 közötti évekből fennmaradt iratokban a húszéves Kolumbusz Kristóf mindvégig apja társaként – azaz apja céhéhez tartozó posztókészítő takácsként – és adóstársaként tűnik fel. Jóllehet, ezekben az években a Colombo család már inkább posztó-, valamint borkereskedéssel foglalkozott, Kristóf eleinte gyapjúkártolóként dolgozott. Az 1460-as évek végétől vélhetően utazó ügynökként Liguria part menti falvait járta hajón. Ezt a hipotézist támasztja alá 1492. december 21-i naplóbejegyzése: „Már 23 éve járom a tengert, és sohasem hagytam el említésre méltó időre.” A Kolumbusz-kutatás ma még bizonytalan afelől, hogy hitelt érdemlő-e ez a dátum (1469) mint Kolumbusz első tengerre szállásának időpontja. Egyik 1501-es levelében ugyanis negyven évnyi tengerjáró múlttal dicsekszik, fia, Fernando Colón pedig azt írta, hogy apja tizennégy évesen kezdte tengerész pályafutását.
Annyi bizonyos, hogy 1473 végén, esetleg 1474-ben Kolumbusz végleg szakított a családi hagyománnyal, a posztókészítéssel és -kereskedelemmel. Az ifjút Genova ötven nagy hatalmú nemzetségének egyike, a Centurione-albergo karolta fel, és megbízásaikat teljesítve kezdte meg tengerész pályafutását. Évszázadokig tartotta magát az a feltételezés, hogy ebben az időben a paviai egyetemre iratkozott be, a 19. század végén azonban kiderült, hogy a források valójában a genovai gyapjúszövők Pavia utcai kézműves iskolájáról szólnak– ennek padjait Kolumbusz még gyerekkorában koptathatta. Mindezt alátámasztja az is, hogy bár kézírása szép volt, latinul csak felnőtt korában tanult meg, és az alapvető földrajzi-kozmográfiai ismereteket még ez után sajátította el.Jakov Szvet, Kolumbusz, Budapest, Kossuth, 1977, 14–19, 30–31.
Az apa, Domenico Colombo 1484-ben tért vissza Genovába, és 1499-ben halt meg – akkor, amikor már egész Európa legidősebb fiának felfedezéseitől volt hangos.Jakov Szvet, Kolumbusz, Kossuth, Budapest, 1977, 17.
Első hajóútja
1476-ban kihajózott a Földközi-tengerről az Atlanti-óceánra. Hajója kalóztámadás áldozata lett. Portugáliába vetődött, az év augusztusának végén vagy szeptemberének elején érkezett meg Lisszabonba, és a következő 10 évben ott lakott. 1477 és 1485 között (kereskedőként) bejárta az Atlanti-óceán ismert részét Izlandtól a portugál és spanyol szigeteken át egészen a Volta folyó torkolatának újonnan létesített portugál aranytermelő telepig. Eközben érlelte meg nagy tervét, hogy nyugatról érje el Indiát úgy, hogy az Atlanti-óceánon átkel, eljut Kínába, onnan a mai Japánba és végül Indiába.
Portugália bélyeg|bal|280px|Kolumbusz Kristóf arcképe. Sebastiano del Piombo festménye (1529–1531)
1474-ben meghalt IV. Henrik kasztíliai király. Két örököse között javában dúlt a kasztíliai háború a trónért, amikor Kolumbusz az országba érkezett.
A 14. századig Portugália nem játszott jelentős szerepet az európai történelemben, de a 15. században a legnagyobb tengeri hatalmak sorába emelkedett, és elérkezettnek látták az időt a gyarmati terjeszkedéshez. 1415-ben elfoglalták Ceutát, a mórok Gibraltári-szoros afrikai partján fekvő erődjét. Ezzel megszületett Portugália első tengerentúli birtoka.
A következő utakat az Avis-ház megalapítójának harmadik fia, Henrik herceg, Tengerész Henrik dolgozta ki, aki tengeri utat épített ki Afrika nyugati partjain. 1419-ben – nyugat felé terjeszkedve – kapitányai felfedezték Madeirát, majd 1449-ben az Azori-szigeteket.
1434-ben – a déli területek felé indulva – a portugálok elérték a Bojador-fokot, majd Szenegál partjainál hajózva Afrika legnyugatibb csücskét, a Zöld-fokot. 1442-ben fekete rabszolgákat vittek Lisszabonba.
1456-ban felfedezték a Zöld-foki-szigeteket, majd telepeket alapítottak a Guineai-öböl partvidékén. 1460-ban meghalt Tengerész Henrik, de ez nem állította meg a portugálokat. Sorban elfoglalták a Borspartot, az Elefántcsontpartot, az Aranypartot és a Rabszolgapartot. Kolumbusz ez idő tájt ismerkedett meg Lisszabonban Porto Santo elhunyt kormányzójának leányával, donna Felipa Perestrello e Monizzal, akit (valószínűleg 1476 telén) feleségül vett, és ezzel családi kapcsolatba került a portugál nemességgel.
1477 első napjaiban indult egy kereskedelmi expedíció Albion felé. Az egyik hajón tartózkodott Kolumbusz is. Télen fejezték be az északi hajóutat. Elhagyták az Ír-tengert és Albion partjait, Izlandot, de nem találták Thule szigetét. Ebben az időben Kolumbusz cukorral és könyvekkel kereskedett. bélyeg|280px|Kolumbusz Kristóf portréja (1584)
Testvérével térképészeti vállalkozása volt, közben önképzéssel elsajátította a latin nyelvet, tanulmányozta az Ó- és Újszövetséget.
1478-ban Diego nevű fia született Porto Santón. Ettől az évtől gyakorlati hajózási tanfolyamra járt. 1483–84-ben Guineában járt. Ezzel az úttal fejeződött be gyakorlati tengerészkiképzése.
1485-ben meghalt felesége, anyagi helyzete egyre rosszabbodott. 1485 nyarán – miután teljesen megszakadt kapcsolata felesége családjával – elhagyta Portugáliát, és Kasztíliába utazott. Vele ment az akkor 7 éves Diego fia, testvérét pedig Angliába küldte.
Kasztília bélyeg|350px|Kolumbusz bemutatja tervét a királyi párnak (színezett metszet, ismeretlen művész alkotása)
Kolumbusz Lisszabonból Palosba indult, hogy Hualva városban, sógornőjénél elhelyezze kisfiát, de útközben megpihentek a La Rabida-kolostorban, s Kolumbusznak annyira megtetszett a hely, hogy egy időre otthagyta fiát.
Kolumbusz Córdobába utazott Kasztíliai Izabella királynő és Aragóniai Ferdinánd udvarába, hogy „vízumot” kérjen. A királyi pár sokat váratta Kolumbuszt, míg végül kb. 5 hónap után, 1486. január 20-án fogadták őt Alcalá de Henaresben, de döntést nem hoztak. 3000 maravedí segélyt kapott a várakozás idejére. Július 3-án ismét fogadták, döntés azonban újra nem született, ezért ismét 3000 maravedít adtak neki megélhetési segély címén. 1487. október 15-én még mindig nem döntött a királynő és a király, ezért újabb 4000 maravedít kapott Kolumbusz.
Kolumbusz sok időt töltött Cordobában, így lassacskán megismert pár családot. 1487 nyarán így ismerkedett meg Beatríz Enríquez de Haranával.
Anyagi helyzetük nagyon rossz volt, ezért Kolumbusz életjelt küldött magáról II. János portugál királynak, aki válaszlevelében megírta, hogy fogadja őt. Kolumbusz tehát audienciára ment, de miután elmondta tervét a királynak, ő „kitette a szűrét”. Ekkor Kolumbusz újra próbálkozott a spanyol királyi párnál, de azok nem fogadták, ellenben 1488. június 18-án újabb 3000 maravedít adományoztak neki.
1488. augusztus 15-én megszületett Beatríz és Kolumbusz Fernando nevű gyermeke, de a szülők soha nem házasodtak össze. A királyi pár Granada visszafoglalásával és a mórok kiűzésével volt elfoglalva, így Kolumbusz csak 1491-ben találkozhatott újra velük.