A Rómeó és Júlia (franciául: Roméo et Juliette: de la Haine à l'Amour) egy musical William Shakespeare Rómeó és Júlia című tragédiája nyomán. Zeneszerzője és szövegírója Gérard Presgurvic. Az ősbemutatójára 2001. január 19-én került sor a párizsi Palais des Congrès-ben, Redha rendezésében.

Az ősbemutató óta számos színházban bemutatták már szerte a világon, többek között a következő helyeken:Kanada, Antwerpen, London, Amszterdam, Budapest, Szeged, Moszkva, Bécs, Bukarest, Szöul, Puszan (Dél-Korea), Tajpej, Monterrey, Japán és Sanghaj.

Készült angol, német, spanyol, román, japán, koreai, orosz, olasz, flamand és magyar fordítása.

Cselekménye A fő különbség a musical és Shakespeare eredeti műve között a szerelmesek halálának módjában van. Ez a különböző országok bemutatóiban változó, a magyar és a román változatban például Rómeó felakasztja magát, Júlia pedig felvágja az ereit Rómeó tőrével. A drámai hatás kedvéért a musical-ban megjelennek új szereplők is: a Halál (a francia, holland, belga és orosz változatokban) és a Költő (csak a francia változatban). Capuletné szerepe jelentősen megnövekedett, és a magyar változatban viszonya van egy szolgájával. Tybalt személyisége kicsit árnyaltabb, erőszakosságának a Júlia iránt érzett viszonzatlan szerelme és a rossz gyermekkora az oka.

Szinopszis Első felvonás A történet az olaszországi Veronában játszódik. Itt él két módos család, a Capuletek és a Montague-k, akik, bár már maguk sem tudják miért, de ősi ellenségek. A két család torzsalkodása miatt rendszeresen tör ki erőszak a város utcáin. Verona hercege ezért rendeletet ad ki, miszerint halálbüntetés jár annak, aki még egyszer megbontja a békét, és harcolni mer a városban (Vérone). Amíg Capuletné és Montaguené lemond a két család közti erőszakról (La haine), Rómeó (Montague fia) és Júlia (Capulet egyetlen lánya) reménytelenül keresik a szerelmet (Un jour).

Capuletéknál bált rendeznek, hogy Júlia megismerkedhessen Párissal, aki megkérte Capulettől lánya kezét (). Rómeó barátaival, Mercutióval és Benvolióval Verona utcáin cselleng (Les rois du monde, La folie). Rómeónak rossz előérzete van valamitől (J'ai peur). Hogy eltereljék figyelmét, barátai ráveszik, hogy álruhában menjenek el a Capulet-bálra (Le bal). Ott első látásra egymásba szeretnek Júliával, anélkül, hogy tudnák, ki a másik (L'amour heureux). Tybalt felismeri Rómeót, és tájékoztatja jelenlétéről a Capulet-szülőket. Júlia megtudja a dajkától, hogy Rómeó Montague, Rómeó pedig, hogy Júlia Capulet (Le bal 2). Tybalt szíve összetörik (titokban szereti Júliát), és tudomásul veszi, hogy ő a gyűlölet és megvetés fia (C'est pas ma faute).

A bál után Júlia felmegy a szobájába, és Rómeóról álmodozik (Le poète), aki kihallgatja őt, vállalva a kockázatot, hogy rátalálnak a Capulet-kertben. Kölcsönösen szerelmet vallanak, és elhatározzák, hogy minél hamarabb összeházasodnak (Le balcon). Tudva, hogy a szüleik nem egyeznének bele a házasságba, Rómeó felkeresi Lőrinc barátot, és megkéri, hogy adja össze őket. A barát beleegyezik, mert azt reméli, a házasság a két család béküléshez vezethet (Par amour).

Reggel Rómeó találkozik a barátaival és elmondja a dajkának, akit mindenki kigúnyol (Les beaux, les laids), hogy Lőrinc barát adja össze őket aznap délután. A dajka, aki saját lányaként szereti Júliát, elújságolja neki a jó hírt (Et voilà qu'elle aime). Végül, Rómeó és Júlia összeházasodnak (Aimer).

Második felvonás Másnap Benvolio és Mercutio találkoznak Rómeóval: azzal vádolják, hogy cserben hagyta őket (On dit dans la rue). Tybalt Verona utcáin keresi Rómeót (C'est le jour), és mikor rátalál, párbajra hívja ki, amit Rómeó elutasít (Le duel). Mercutio felvállalja helyette a párbajt, és halálosan megsebesül. Rómeó bosszúból Tybaltra támad és megöli (Mort de Mercutio). A két gyászoló család a herceg igazságszolgáltatását kéri (La vengeance). Ő végül száműzi Rómeót Veronából, és politikai hatalomról gondolkodik (Le pouvoir). Júlia értesül a rossz hírről dajkájától. A férje és az unokatestvére közti szeretet között őrlődik. Rómeó Lőrinc baráthoz menekül. Úgy gondolja, a száműzetés rosszabb a halálnál (Duo du désespoir).

Rómeó és Júlia együtt töltik a nászéjszakát a lány szobájában, de a fiúnak menekülnie kell a száműzetés miatt (Le chant de l'alouette). Nem sokkal férje távozása után Júlia megtudja szüleitől, hogy össze kell házasodnia Párissal. Júlia kétségbe esik, ellenkezik, de az igazat nem mondhatja meg. Apja éktelen haragra gerjedve kötelezi az esküvőre (Demain), majd a lánya iránti szeretetéről énekel (Avoir une fille). A szobájában Júlia arról gondolkodik, miért kell engedelmeskednie (Pourquoi). Mantovában Rómeó Júliára gondol. Kétségbeesésében Júlia Lőrinc baráthoz fordul, aki tervet eszel ki, amivel remélhetőleg megmentheti a szerelmeseket és kibékítheti a családokat (Sans elle). Átad Júliának egy mérget tartalmazó üvegcsét, amitől tetszhalott lesz negyvenkét órára, ezt követően ő értesíti Mantovában Rómeót, aki a magához térő Júliát majd Mantovába szökteti.

Júlia úgy tesz, mintha beleegyezne a házasságba, de az esküvő előtti este megissza a Lőrinc baráttól kapott mérget (Le poison), és reggelre valóban holtnak látszik. A lányt a családi kriptába viszik, de Lőrinc barát üzenete nem jut el Rómeóhoz, Júlia halálhíre viszont igen (Comment lui dire).

Az elkeseredett Rómeó erős mérget vásárol, majd azonnal Veronába siet. A kriptában elbúcsúzik halottnak hitt szerelmétől, majd mérget iszik (Mort de Roméo). Nem sokkal később a lány felébred, és látja, hogy Rómeó holtan fekszik a padlón. Szerelme tőrével zokogva szíven szúrja magát (La mort de Juliette). Lőrinc barát belép a kriptába, és megtalálja a két szerelmes holttestét. Istenhez panaszkodik (J'sais plus). A két családot a fiatalok halála ráébreszti a viszály tragikus voltára és annak következményeire, ezért kibékülnek (Coupables).

Dalok listája

Első felvonás “Overture” (Hangszeres) "Vérone" – Verona hercege "La Haine" – Capuletné és Montaguené "Un Jour" – Rómeó és Júlia "La Demande en mariage" – Paris és Capulet "Tu dois te marier" – Capuletné és a dajka "Les Rois du monde" – Rómeó, Benvolio és Mercutio "La Folie" – Mercutio, Rómeó és Benvolio "J'ai peur" – Rómeó "Le Bal" (Hangszeres) "L'Amour heureux" – Rómeó és Júlia "Le Bal 2" (Hangszeres) "C'est pas ma faute" – Tybalt "Le Poète" – A Költő és Júlia "Le Balcon" – Rómeó és Júlia "Par amour" – Lőrinc barát, Rómeó és Júlia "Les Beaux, les Laids" – Dajka, Benvolio és Mercutio "Et voilà qu'elle aime" – Dajka "Aimer" – Rómeó és Júlia

Második felvonás "On dit dans la rue" – Rómeó, Benvolio és Mercutio "C'est le jour" – Tybalt "Le Duel" – Mercutio, Tybalt és Rómeó "Mort de Mercutio" – Mercutio és Rómeó "La Vengeance" – Capulet, Montaguené, Verona hercege és Rómeó "Le Pouvoir" – Verona hercege "Duo du désespoir" – DAjka és Lőrinc barát "Le Chant de l'alouette" – Rómeó és Júlia "Demain" – Capulet, Capuletné, Júlia és a dajka "Avoir une fille" – Capulet "Pourquoi" – Júlia "Sans Elle" – Rómeó és Júlia "Le Poison" – Júlia "Comment lui dire" – Benvolio "Mort de Roméo" – Rómeó "La Mort de Juliette" – Júlia "J'sais plus" – Lőrinc barát "Coupables" (final) – Capulet, Montaguené, a dajka és a társulat

Megjegyzések:- A "La folie"-t és a "Pourquoi"-t csak 2001. június 27-ig énekelték. Megtalálhatóak a L'Integrale felvételén és néhány más felvétel második lemezén.- A "Sans elle"-t a felvételen csak Rómeó énekli, az előadás alatt pedig Rómeó és Júlia együtt. Meghajlásra az "Aimer"-t, a "Vérone"-t és a "Les rois du monde"-t énekelték.

Eredeti szereposztás SzereplőSzínész Rómeó Damien Sargue Júlia Cécilia Cara Benvolio Grégori Baquet Mercutio Philippe d'Avilla Tybalt Tom Ross Montaguené Eléonore Beaulieu Capuletné Isabelle Ferron Capulet Sébastien Chato Dada Réjane Perry Escalus, Verona hercege Frédéric Charter Lőrinc barát Jean-Claude Hadida Költő Serge Le Borgne Paris Essaï

Bemutatók A musical bemutatói a bemutatás sorrendjében:

"Palais des Congrès, Párizs (2001. jan. 19. – 2002. dec. 21.) Théâtre St-Denis, Montréal (2002. jún. 18. – 2002. szept. 21.) Stadsschouwburg Theater, Antwerpen (2002. szept. 22. – 2003. márc. 16.) Piccadilly Theatre, London (2002. nov. 5. – 2003. febr. 8.) Budapesti Operettszínház, Budapest (bemutató 2004. jan. 23-án) Nieuwe Luxor Theater, Rotterdam (bemutató 2004. jan. 27-én) Moskauer Operetten Theater, Moszkva (2004. máj. 20. – 2006. jún. 12.) Raimundtheater, Bécs (2005. febr. 24. – 2006. júl. 8.) Ázsiai Turné (2007. jan. 20. – 2007. márc. 21.; 2007. ápr. 5. – 2007. ápr. 21.) Espacio Verona/Parque Funidora Monterrey (2008. aug. 28. – 2008. okt. 19.) Teatrul National de Opereta, Bukarest (2009. ápr. 30. – 2015. febr. 15.) Umeda Arts Theatre; Hakataza Theatre, Japán (2010. júl. 10. – 2010. júl. 26.; 2010. aug. 2. – 2010. aug. 24.) Takarazuka Grand Theater; Tokyo Takarazuka Theater, Japán (2011. jan. 1. – 2011. jan. 31.; 2011. febr. 17. – 2011. márc. 20.)

Magyarországi bemutató A musical magyarországi változatát 2004. január 23-án mutatták be a Budapesti Operettszínházban, Kerényi Miklós Gábor rendezésében. Az előadás hatalmas sikert váltott ki. Dalai felkerültek a rádiók slágerlistáira, a musical CD-je 2006-ban platinalemez lett. A Szegedi Szabadtéri Játékokon monumentális díszletek között, káprázatos jelmezekkel, 200 táncossal és statisztával, és a Budapesti Operettszínház színészeivel DVD-felvétel is készült róla. A produkció öt év alatt mintegy 400 előadást ért meg, közel 400 ezer nézővel. Látható volt a Szegedi Szabadtéri Játékok, a Pécsi Expo Center, a Debreceni Főnix Csarnok és a Soproni MKB Aréna hatalmas színpadán is.

Szereposztás Az összes szereplő, aki valaha játszott a darabban: Szereplő Színész A Szegedi Szabadtéri Játékokon (2005)15 éves jubileum

Papp László Budapest Sportaréna (2019) Rómeó Braga Nikita, Veréb Tamás, Bálint Ádám, Dolhai Attila, Száraz Tamás, György-Rózsa Sándor, Szerényi László, Kocsis Dénes Dolhai AttilaVeréb Tamás Júlia Kardffy Aisha, Jenes Kitti, Vágó Bernadett, Vágó Zsuzsi, Mahó Andrea, Szinetár Dóra Szinetár DóraKardffy Aisha Benvolio Gömöri András Máté, Kerényi Miklós Máté, Mészáros Árpád Zsolt, Szentirmai Zsolt, Mészáros Árpád ZsoltKerényi Miklós Máté Mercutio Barkóczi Sándor, Bereczki Zoltán, Szabó Dávid, Brasch Bence, Bálint Ádám Bereczki ZoltánCseh Dávid Péter Tybalt Fazekas Ernő, Jegercsik Csaba, Karányi Péter, Magócs Ottó, Miklós Attila, Sándor Péter, Szabó P. Szilveszter, Varga Lajos, Horváth Dániel Szabó P. SzilveszterHorváth Dániel Montaguené Csengeri Ottília, Baranyai Annamária, Auksz Éva, Kapócs Zsóka, Siménfalvy Ágota Csengeri OttiliaDétár Enikő Capuletné Füredi Nikolett, Janza Kata, Peller Anna, Polyák Lilla, Prescsák Zita, Siménfalvy Ágota, Vadász Alexa, Heiter Ágnes, Molnár Szilvia Janza KataMuri Enikő Capulet Csuha Lajos Csuha LajosMakrai Pál Dada Benedekffy Katalin, Kalocsai Zsuzsa, Nádasi Veronika, Náray Erika, Polyák Lilla Náray ErikaMester Viktória Escalus, Verona hercege György-Rózsa Sándor, Imre Sebastian Zsolt, Németh Attila, Szentmártoni Norman, Angler Balázs Németh AttilaEgyházi Géza Lőrinc barát Földes Tamás, Pálfalvy Attila, Szomor György Földes TamásMészáros Árpád Zsolt Paris Egyházi Géza, Homonnay Zsolt , Kádár Szabolcs, Szerényi László, Cseh Dávid Péter Homonnay ZsoltKádár Szabolcs

Jelenlegi szereposztás az operettszínházban: SzereplőSzínész Rómeó Kocsis Dénes / Veréb Tamás Júlia Vágó Zsuzsi / Jenes Kitti Benvolio Kerényi Miklós Máté/ Gömöri András Máté Mercutio Barkóczi Sándor / Bálint Ádám Tybalt Szabó P. Szilveszter / Horváth Dániel Montaguené Siménfalvy Ágota / Auksz Éva Capuletné Füredi Nikolett / Prescsák Zita Capulet Csuha Lajos Dada Nádasi Veronika / Kalocsai Zsuzsa / Polyák Lilla Escalus, Verona hercege Szentmártoni Norman / Angler Balázs Lőrinc barát Földes Tamás / Szomor György / Pálfalvy Attila Paris Szerényi László / Cseh Dávid Péter

Dalok