Tanügyi és Pedagógiai Könyvkiadó – A román tanügyminisztérium alárendeltségébe tartozó állami könyvkiadó, amelynek gondozásában 1948-at követően a romániai magyar általános és középiskolai oktatásban használatos tankönyvek, egyetemi tankönyvek és segédkönyvek megjelentek. De szerepelt kiadványai között pedagógiai szakirodalom, nevelés- és oktatáselméleti és módszertani segédkönyv, sőt többféle szemléltető eszköz is. Székhelye Bukarestben volt (többnyire a minisztérium épületében, az 1960-as években átmenetileg a Scînteia-házban).

A kiadó működése

1950-1970 között

1950 júniusában, Állami Tudományos és Tankönyvkiadó néven, a Tudományos Kiadó alosztályaként kezdte meg működését (előtte az iskolák államosítását követő első évek tankönyvei „Állami Könyvkiadó – Közoktatási Minisztérium” név alatt jelentek meg) s 1951 decemberétől önállósult – története során több névváltozatot is használva.

1948 óta működött nemzetiségi szerkesztősége. Vezetője (és az első években a kiadó igazgatója) Aszódi János, a magyar szerkesztőség vezetője Bukarestben Udreáné Vitus Erzsébet (matematika szakos), a szakszerkesztők Vartanoviciné Molnár Ágnes (kémia), Negreanuné Győri Magda (magyar irodalom). Néhány év múlva a nemzetiségi szerkesztőség élére *Ney András került, és a magyar szerkesztőség is kibővült Ivănuţ Margit (tanítónő), Mosoni Magda (földrajz), Bernád Ágoston (magyar) és Szabó György (matematika) szaktanárokkal. Kolozsváron kezdettől fogva működött magyar szerkesztősége, Temesváron kirendeltsége, Nagyszebenben és Nagyváradon (ahol a könyvek legnagyobb részét nyomták) technikai kollektívája.

A kolozsvári magyar szerkesztőség élén eleinte Salamon Ella állt, majd amikor bővülésére sor kerülhetett, Buttinger Mária, Heim Róza, Kuszálik Piroska, Péterfy Emília, Vallasek Gyula, 1960 után Berger György, Czondi Gyula, Kónyi József, Maksay Mária, Nagy Zoltán, Zsizsmann Kristóf is a szerkesztőség tagja lett. Közben 1958-ban (a hírhedt tankönyvper után) a nemzetiségi szerkesztőséget feloszlatták és a magyar könyvek szerkesztőit a megfelelő román szakszerkesztő kollektívákba osztották be. Ugyanakkor Marosvásárhelyen magyar nyelv és irodalom fiókszerkesztőséget szerveztek.

A tankönyvkiadás egész rendszerében a szigorú központosítás uralkodott; ez vonatkozott a tankönyvek terjesztésére és elosztására is. Az elemi iskolai fokozatban a tankönyvek teljesen, az általános iskola felső tagozatán és a líceumokban részben ingyenesek voltak, s az állam (az iskola, illetve a tanfelügyelőség) tulajdonát képezték; 3–5 éves használat után cserélték őket. Az évenkénti utánnyomásra csak a tanulólétszám 10–25%-os arányában került sor.

Az állami tankönyvkiadásnak szinte az egész első évtizedére a folyamatos átszervezés és a szigorú felső hatósági felügyelet volt a jellemző. Némi lazulás 1954–56-ban következett be, amikor a kiadó magyar részlegének lehetőséget adtak arra, hogy egyetemi és kiváló középiskolai tanárokat felkérve, elindítsák a magyar nyelv és irodalom tankönyvek (ez utóbbinál egyelőre az irodalmi szöveggyűjtemények) sorozatait. A magyar forradalom leverését követő romániai megtorlások azonban a tankönyvkiadásban is a szigorítások, a nagy megrázkódtatások időszakának kezdetét jelentették. Ezután a szerkesztőséget úgyszólván ötévenként átszervezték, ami újabb és újabb felső szempontok érvényesítése mellett minden alkalommal a kialakuló munkaközösségek szétzilálását eredményezte. A tankönyveket 1958 után a minisztérium illetékesein kívül a Sajtófőigazgatóság és a párt központi bizottságának nemzetiségi osztálya is ellenőrizte, ami a szakterülettől idegen politikai elvárások egész sorának erőszakos érvényesítését jelentette. Emiatt legalább tíz éven át jószántából senki nem vállalkozott tankönyvírásra.

1963-ban a magyar szerkesztőséget újból átszervezték, összevonva a német (mint anyanyelv és egyben idegen nyelv) és a többi modern nyelvek szerkesztőségével, német felelős szerkesztő vezetésével. A magyar nyelv- és irodalom szakos szerkesztőknek az ún. „átdolgozások”, az idegen nyelvek (angol, francia, német, orosz, latin) tanítására szánt tankönyvek szerkesztése is feladatkörébe tartozott, ezek egyébként külön kiadásban készültek az V. osztálytól a XII. osztályig. Ez azt jelentette, hogy a román iskolák számára készült tankönyvek nyelvtani és szótári részét, fordítási gyakorlatait kellett a magyar nyelv és az idegen nyelv összehasonlító nyelvtana, szabályai alapján megszerkeszteni. Így ezek a tankönyvek, az átdolgozó hozzáértése függvényében, elfogadhatókká váltak a magyar iskolai gyakorlat számára.

E tankönyvek összeállítói nagy tapasztalattal és gyakorlattal rendelkező nyelvtanárok voltak: Somodi Albert (latin), Bodolai Gyöngyi, Gampe József, Haller Béla, Nagy Ernő, Nagy Zsuzsa (francia), Czeglédi Enikő, Kristó Boróka, Kristóf Sarolta, Miróka Éva (angol), Fábián Lajos, Katona József, Lukács László, *Ulrich Ferenc (orosz), Boér Richárd, Ráczné Zeitler Anna (német). Így a magyar osztályokba jól használható idegen nyelvi tankönyvek kerültek, s ezek alapján bármely idegen nyelvből felkészülhettek a tanulók, akár arra is, hogy az egyetemen idegen nyelvszakot válasszanak. Évente 36 ilyen tankönyv szerepelt a kiadó tervében, egészen 1985-ig, amikor ezeknek az átdolgozásoknak a további kiadását leállították, s a magyar osztályokban is csak a román nyelvű idegen nyelv tankönyveket lehetett használni, ami azt jelentette, hogy a magyar tanulóknak nem az anyanyelv, hanem a román nyelv közvetítésével kellett elsajátítaniuk az idegen nyelvet.

Az eredeti tankönyvek az Ábécéskönyvvel kezdődtek. Ezeknek 1987-ig összesen négy változata született: az 1957-ig használt első ábécéskönyv még a szerzők nevének feltüntetése nélkül jelent meg; a másodikat, külön olvasókönyvvel Bakó Béla, Lászlóffy Ilona és Trózner Piroska állította össze; ezt követte 1970-től a harmadik: Balla Sára és Simon Jolán tankönyve, amelyhez módszertani kézikönyv is készült. Végül 1977-ben egy pályázat eredményeként megszületett Bocz Irma és Albert Ibolya szóképes olvasástanítási módszert alkalmazó ábécéskönyve, Pusztai Péter rajzaival. Ennek előkészítésére Bocz Irma már 1976-ban megjelentette Így érünk a betűk országába című, módszertani leírásokat is tartalmazó segédköny­vét, amely a tanítóképzőkben a hiányzó módszertani tankönyvet is pótolta.

Az 1970-es években sikerült tematikai illusztrációs anyagát tekintve megújítani az I–IV. osztályos olvasó- és nyelvtankönyveket is. Ez az újítás Péterfy Emília érdeme, aki a gyermekirodalom művelésében is közismert szerző volt, s aki vonzó és közismert gyermekirodalmi anyagot épített be a maga, módszerét tekintve is újító tankönyveibe. Az olvasókönyveket ugyanabban a kötetben nyelvtani ismeretek is kiegészítették, a II. osztályban az anyagba a természetismeret is beletartozott. A tankönyveket Deák Ferenc grafikus címlapjai, Soó Zöld Margit illusztrációi tették külsejükben is vonzókká.

A magyar tankönyvek illusztrálása egyébként külön nehézséget okozott. Egy ideig a kiadó által felkért bukaresti román grafikusok készítették a rajzokat a magyar tankönyvekhez is, anélkül hogy azok tartalmát nyelvileg s világát érzelmileg megközelíteni képesek lettek volna. Mivel foglalkoztatásuk anyagi érdekeltség kérdése is volt, csak hosszas küzdelmek árán és tekintélyes magyar képzőművészek, köztük Kovács Zoltán festő, segítségével sikerült érvényre juttatni azt az igényt, hogy a magyar tankönyveket magyar – vagy legalábbis magyarul értő – grafikusművészek illusztrálják.

Kiegészítésül és a tanítóképzők számára tankönyvként 1979-ben elkészült A magyar nyelv tanításának módszertana az I–IV. osztályban, A fogalmazás tanításának módszertana (mindkettő Péterfy Emília munkája) és az első Tantárgymódszertan az I–IV. osztályban tanítók számára.

Az általános iskolai olvasó- és nyelvtankönyvek egy ideig külön, később egybekötve jelentek meg, mindig a mindenkori román tankönyvek analógiájára. Az 1960-as években néhány tankönyv összeállításában írók is részt vettek: az V. osztályos tankönyvnél Zoltán Ildikó és Bukaresti Erzsébet mellett Sütő András, a VI. osztályos tankönyvnél Kálmán Viktória mellett Katona Szabó István; a VII. osztályos tankönyvnél a Kalevala-fordító Nagy Kálmán, a VIII. osztályos tankönyvnél Márki Zoltán. Ez utóbbit P. Dombi Erzsébet állította össze. Az 1970-es években sor került a nyelvtankönyvek megújítására is, ezt a munkát Péntek János, Kuszálik Piroska, Kalapáti Jolán és Tamás Éva végezték el. A könyveket Porzsolt Borbála illusztrálta. Ezek a tankönyvek többszöri módosítással 1997-ig érvényben voltak, amikor pályázatok meghirdetésével elkezdődött egy új tankönyvsorozat kidolgozása.

Az olvasókönyvek törzsanyagát a magyar klasszikus irodalom már hagyományszerűen kijelölt és kipróbált művei képezték: a János vitéz, a Toldi, Fazekas Mihály Ludas Matyija, a Csongor és Tünde, Móricz Zsigmondtól a Légy jó mindhalálig.

1970-1989 között

1971-től a magyar szerkesztőség újból különvált: ezúttal „magyar és német nyelv és irodalom szerkesztőség” lett a neve, s feladata az anyanyelvi tankönyvek mellett a magyar osztályokban idegen nyelvek oktatását szolgáló tankönyvek gondozása is. A szerkesztőség vezetője ebben az időszakban Rózsa Mária, szerkesztők Negreanuné Győri Magda és Györfi Ibolya. Ez a kollektíva igyekezett kapcsolatot teremteni a magyar szépirodalmat vagy tudományos és technikai irodalmat kiadó szerkesztőségekkel (Kriterion Könyvkiadó, Dacia Könyvkiadó, Ion Creangă Kiadó), a munkatársi hálózat kiépítése és az irodalmi műveltség fejlesztésének összehangolása érdekében. Ugyanakkor számos tankönyvelméleti és strukturális kérdést is tisztázni kellett, egyelőre a tanárokkal, tanítókkal, a Pedagógiai Továbbképző Intézet magyar munkatársaival. Először az olvasókönyvek sajátos elképzelése alakult ki: ennek alapelve az volt, hogy az irodalmi olvasókönyv is mindenekelőtt tankönyv, de anyaga, a szépirodalom, megkülönbözteti minden más tankönyvtől. Tárgya ugyanis az irodalmi mű, s e köré kell csoportosítani a didaktikai elemeknek, az alapszövegen kívüli komponenseknek a rendszerét, amelyek a nevelést, a tanulói munka hatékonyabb előmozdítását, az irodalmi mű tanulmányozását segítik elő. Ezeknek az új típusú tankönyveknek a kimunkálásában Csutak Judit, P. Dombi Erzsébet, Gazda József, Kuszálik Piroska és Péterfy Emília vállalt részt.

Sürgetővé vált a középiskolai irodalomtörténet tankönyvek megíratása is, a tanárok ugyanis addig csak a Tanulók Könyvtára sorozat bevezető tanulmányaira, az irodalmi folyóiratokban közölt cikkekre, tanulmányokra támaszkodhattak (ezek közül kiemelkedett Láng Gusztáv Kiskatedra-sorozata az Utunkban), a tanulók kezében pedig nem volt olyan szöveg, amelyet hivatalosan is normatívnak lehetett tekinteni. Abban az időben egyedül a magyar irodalomnak nem volt jóváhagyott tankönyve, s az előző idők politikai természetű szorongattatásai, fenyegetettségei közepette ennek hiánya egyre jobban érződött. Végül elkészültek a középiskolai magyar irodalom tankönyvek: a sorozatot bevezető, az irodalomelméleti és stilisztikai alapfogalmakkal megismertető VIII. osztályos tankönyvet Gazda József, a IX. osztályosat 1973-ban Gazda József és Kocziány László, a X. osztályosat 1974-ben Antal Árpád és Kocziány László, a XI. osztályosat (a 20. század magyar irodalmi tankönyvét) 1975-ben Láng Gusztáv készítette el, végül 1977-re elkészült a romániai magyar irodalom történetét tartalmazó XII.-es tankönyv is, Dávid Gyula, Marosi Péter és Szász János munkája (címlapján, mintegy az alapszempontot is kifejezve, egy-egy Gaál Gábort és Kós Károlyt ábrázoló Nagy Imre-grafika egymással szembenéző portréjával). A tankönyvsorozat belső szerkesztője Győri Magda volt, a bőségesen illusztrált könyvek címlapjait Cseh Gusztáv, Deák Ferenc és Johann Untch tervezte. Eredeti borítótervet készített ezeknek a tankönyveknek a számára Szervátiusz Tibor is, ezt azonban a kiadó felettes szervei nem hagyták jóvá, mivel „magyar történelmi vonatkozásokat sugallt”.