Tapodi Zsuzsa (Szatmárnémeti, 1961. május 5. –) erdélyi magyar irodalomtörténész, B. Kovács András (1949) felesége.
Életútja
A középiskolát Nagykárolyban végezte (1980). A kolozsvári BBTE Bölcsészettudományi Karán, magyar–spanyol szakon szerzett oklevelet. 1984–94 között a sepsiszentgyörgyi 1. sz. Általános Iskola, valamint a Művészeti Líceum magyar nyelv- és irodalom szakos tanára, 1993–2002 között adjunktus a Bukaresti Tudományegyetem Hungarológiai Tanszékén, 2003 - 2018 docens a Sapientia EMTE Humán Tudományok Tanszékén, Csíkszeredában, 2018-tól professzor ugyanitt. Doktori disszertációját Gaál Gábor pályájának utolsó szakaszáról 2000-ben a BBTE-n védte meg. 1985–94 között a kommandói Nyári Anyanyelvi Táborok szervezője és előadója volt. Alapító tagja az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetségének, konferenciák, versenyek, táborok szervezésében vesz részt. 1997-től tagja az Erdélyi Múzeum-Egyesületnek, 2000-től az MTA köztestületének és a Nemzetközi Magyarságtudományi Társaságnak. 2005-től alapító tagja a Romániai Hungarológiai Társaságnak, 2011-től tagja a Román Összehasonlító Irodalmi Társaságnak, 2019-től a Nemzetközi Összehasonlító Irodalmi Társaságnak (AILC).
Munkássága
Első írását az Utunk közölte 1979-ben. Külső munkatársként a sepsiszentgyörgyi Európai Idő Tik-Tak c. gyermeklapjának Mitológia című rovatát vezette (1990–91); anyanyelvápoló jegyzeteit a bukaresti rádió magyar adása sugározta (1993–96); tudománynépszerűsítő, nyelvhelyességi cikkei, közleményei, könyvismertetései a Romániai Magyar Szó, Háromszék, Nagykároly és Vidéke hasábjain jelentek meg.
Irodalomtörténeti tanulmányaiban a romániai rendszerváltás előtti időszak irodalmi kánonjainak, kultusz és irodalom viszonyának kritikai vizsgálatát tűzte ki célul; irodalomoktatóként, több tankönyvével és szöveggyűjteményével az irodalmi mű szövegközpontú megközelítését kívánta elősegíteni. Kutatási területei: összehasonlító irodalom, imagológia.
Tanulmányai (válogatás)
Gumipitypang és irodalomkritika (Hungarológia, 1997/11); Kánonok színeváltozása (Helikon, 1998/21); Dicsőséges kudarcaink – továbbélő paradoxonaink (Tóth Sándor Gaál Gábor-könyvének kritikája. Erdélyi Múzeum, 1998/1–2); A sors mint jelkép. A Gaál Gábor-utóélet kultikus vonulata (Helikon, 1999/19); Gondolatok közelmúltunkról leveleket lapozgatva (Helikon, 2001/6); Gaál Gábor (in: Erdélyi panteon. Művelődéstörténeti vázlatok. Marosvásárhely, 2001); Libertate în întuneric. Despre Kertész Imre, laureatul Premiului Nobel 2002. (Observator cultural, 139/2002); Budapest – Európa, via Auschwitz (Székelyföld, 2002/11); Dilettánsok dühöngése? (Az ÁIMK kiadói politikájáról). (Korunk, 2003/8); *Tükrök a tükörben. Az intertextualitásról Nabokov Lolitája kapcsán (Székelyföld, 2004/7); Egy huszadik századi szerkesztő-kritikus utóéletének alakulása a kultusz, autorizáció és kisajátítás koordinátái között (in: Hatalom és kultúra. Budapest, 2004); Egy bodhiszattva kultusza és a transzszilvanista eszmerendszer továbbélése a hetvenes évek erdélyi magyar irodalmában. Magyari Lajos: Csoma Sándor naplója (in: Kultusz, Mű, Identitás. Kultusztörténeti tanulmányok. Budapest, 2005); Metamorfozele istoriei profetului Iona în operele Jónás könyve de Babits Mihály şi Iona de Marin Sorescu (in: Modele şi metamorfoze inter- şi intraculturale. Bukarest, 2006); Jelentés a „szív-atmoszféra” változásairól. Lám Béla levelezése Áprily Lajossal, Mannsberg Arvéddal, Olosz Lajossal és Reményik Sándorral (Korunk, 2006/9); Az identitás kígyók és hollók labirintusában. Szilágyi István: Hollóidő; Rakovszky Zsuzsa: A kígyó árnyéka (Székelyföld, 2007/7); Az Ady-kultusz hatása az induló erdélyi magyar irodalom identitástudatára (in: Közösség, kultúra, identitás. Kolozsvár, 2008); Új manierizmus? Rejtély és kulturális emlékezet négy posztmodern regényben (in: Idő(m)értékek, kontextusok. Bukarest, 2008); Cultură generală? Context comun european? (in: O evaluare a politicilor de producere a bilingvismului. Kolozsvár, 2008); New Mannerism? Mystery and Cultural Memory in Four Postmodern Novels (in: Acta Universitatis Sapientiae, seria Philologica 1/1, 2009, Sapientia Hungarian University of Transilvania); Az érzelmes utazó és a tudós hazafi Kazinczy Erdélyi leveleiben (in: Létünk, Novi Sad 2009/IV); Kis- és nagyrégiók, centrum és periféria a 21. század elején (in: Erdélyi Múzeum, Kolozsvár, 2011/2); Imagológia – egy ősi gyakorlat megújuló megközelítésben (in: Létünk, Novi Sad 2011/12); Milyen esélye van az irodalomnak és az irodalomtanításnak a XXI. században? (Kultúratudományi kontextusok és imagológia – Intermedialitás és adaptáció) (in: Létünk, Novi Sad 2012/12); Kulturális identitás és alteritás az időben (Identitate culturală și alteritate) (in: Létünk, Novi Sad, 2013/3); Tudományos műhelyek a Székelyföldön (in: Létünk CD melléklete, Novi Sad, 2013/4); Mozgó tükrök. Egy kortárs székely író regényei (in: Tanulmányok=Studije=Studies (A Novi Sad-i egyetem folyóirata), 2013); Geocultural Aspects in Contemporary Novels (in: Romanian Journal of Literary Studies. nr.4/ 2014. Tg. Mureș); Translation and Transtextuality (in: Acta Universitatis Sapientiae, seria Philologica 6/1, 2014, Sapientia Hungarian University of Transilvania); Utazás Bécsbe. A saját és a másik idegensége (in: Hungarológiai Közlemények, Novi Sad, 2015/2); Quo Vadis, Homo Viator? Journeys in Joze Hradil’s Faceless Pictures (in: Acta Universitatis Sapientiae, Philologica, 7/1, 2015); „Egy, kit a szó nevén szólít” Három jegyzet a 110-hez (Böndör Pál regényéről) (Studiu despre romanul lui Böndör Pál ). In Nemzet- sors- identitás (Națiune/soartă/identitate). Ed. Papp Ágnes Klára- Sebők Melinda- Zsávolya Zoltán, Károlyi Gáspár Református Egyetem, L’Harmattan Kiadó, Budapest, 2015 Recenzió Bence Erika könyvéről: Virtual History of Literature (in: Philobiblon- Transylvanian Journal of Multidisciplinary Research in the Humanities, 21/1, 2016); Itt és máshol- térben, lélekben, létben (Tompa Andrea: Fejtől s lábtól) (in: Topos. Journal of Space and Humanities 2016/5, Egyetemi Kiadó, Pannon Egyetem, Veszprém); Recenzió Dani Erzsébet: Identitásgyarmatosítás Erdélyben cimű könyvéhez(in: Híd, 2016/ 10-11, Novi Sad); Liminality and Border Crossing in Ádám Bodor’s Novels (in: Acta Universitatis Sapientiae, Philologica, 9/1, 2017); Recenzió Lakatos István könyvéről: Siculia (in: Acta Universitatis Sapientiae, Philologica, 11, 2017); Két posztszovjet írónő a „nagy utópia” kiépítéséről és összeomlásáról (in: Hungarológiai Közlemények, 2017/1, Novi Sad); Between Human and Animal in. Acta Universitatis Sapientiae, Philologica, 11/ 1 (2019) 65-82 A történelmi regény változatairól. Bence Erika: Miért sír Szulimán? Elemzések, bírálatok a magyar irodalom köréből in. Korunk, Kolozsvár 2019/2; Tisztelgés Fényi István születésének centenáriumán. Sugárút. Szatmári Műhely, Szatmárnémeti, 2019/1 Tisztelet az alapozónak. Berki Tímea: A román irodalom magyar bibliográfiája 1970-1980 in. Helikon, Kolozsvár, 2019/18 Határ. Sugárút. Szatmári Műhely, Satu Mare, 2019/1
Kötetei (válogatás)
Eszmélet; Rongyszőnyeg. Irodalmi szöveggyűjtemények középiskolások számára (Sepsiszentgyörgy 1998); Irodalmi kánonok; Editura Universitatii din Bucuresti, Bucureşti, 2000 Irodalom a politika szolgálatában. Gaál Gábor munkássága pályája utolsó szakaszában, 1946-1954; NHK, Bp., 2001 (Officina Hungarica) Közösség, kultúra, identitás. Válogatás a Kultusz, kultúra, identitás (Csíkszereda, 2003. szeptember 26-28.), Közösség és idegenek (Csíkszereda, 2005. szeptember 14-16.) című konferenciák előadásaiból; szerk. Pap Levente, Tapodi Zsuzsa; Scientia, Kolozsvár, 2008 (Műhely) A soha el nem vesző könyv nyomában. Irodalmi tanulmányok; Pallas-Akadémia, Csíkszereda, 2008 A hagyomány burkai. Tanulmányok Balázs Lajos 70. születésnapjára; szerk. Lajos Katalin, Tapodi Zsuzsanna Mónika; Kriza János Néprajzi Társaság, Kolozsvár. 2009 (Kriza könyvek) Kapcsolatok, képek. Imagológiai tanulmányok; szerk. Pap Levente, Tapodi Zsuzsa; Státus, Csíkszereda, 2011 Tükörben. Imagológiai tanulmányok; szerk. Tapodi Zsuzsa, Pap Levente; Scientia, Kolozsvár, 2011 (Műhely) A tér értelmezései, az értelmezés terei; szerk. Pieldner Judit, Tapodi Zsuzsa; Erdélyi Múzeum-Egyesület–Státus, Kolozsvár–Csíkszereda, 2012 Györgybiró István: Pokoljárás a Don-kanyarnál és az erdős Kárpátoknál; szerk. Tapodi Zsuzsa; T3, Sepsiszentgyörgy, 2013 Szövegek szövete. Irodalomtörténeti tanulmányok; RHT–Erdélyi Múzeum Egyesület, Bukarest–Sepsiszentgyörgy–Kolozsvár, 2014 Itinerare textuale. Studii și eseuri de istoria culturii și de literatură comparată, Editura Vasiliana...98, Iași, 2017 Szövegekben csemegézve. Az olvasástól a megértésig.Tanulmányok, esszék. Ed. Státus, Csíkszereda, 2017 Köztes terek. szerk. Lajos Katalin, Tapodi Zsuzsa, Scientia, EME, Kolozsvár, 2019
Díjak
Kiváló oktató - 2009, Sapientia EMTE, Csíkszereda, Gazdaság- és Humántudományok Kar Kiváló oktató - 2013, Sapientia EMTE A Román Összehasonlító Irodalmi Társaság díja, 2018 Magyar Arany Érdemkereszt, 2025Erdélyi alkotókat, oktatókat részesített magas rangú állami kitüntetésben a magyar államfő, Maszol.ro, 2025. augusztus 22. Online hozzáférés Jegyzetek
Források
Sapientia EMTE honlapján található önéletrajz
További információk
Tóth Sándor: Egy félreértés természete. Erdélyi Múzeum, 1999/1–2. Papp István Géza: A „szentté avatás” változatai. A Hét, 2001/3. Pieldner Judit: Kánon, szövegköziség, kultusz. Háromszék, 2008. december 6.
Kategória:Romániai magyar irodalomtörténészek Kategória:Szatmárnémetiek Kategória:1961-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:A Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetettjei