Az AFC Ajax csapatát 1894-ben alapították meg először. Pár év után megszűnt a klub, de 1900-ban újra megalapították és azóta létezik. Az elmúlt több mint 100 évben nagyon sok minden történt a csapat háza táján.
Rengeteg bajnoki-szezont megért már a csapat, az amatőr és a profi időszakban is. Ezáltal nagyon sok sikeres és jópár sikertelen szezon is van már a hátuk mögött. Mivel a bajnoki címek terén már a 3. csillagon (30. bajnoki cím) is túl vannak, ezért is ők a holland labdarúgás legsikeresebb csapata. A nemzetközi porondon az 1957/1958-as szezonban mutatkoztak be. Már itt is letették a névjegyüket, mivel már az összes kupát megnyerték, néhányat több alkalommal is. Rengeteg rekordot döntöttek már meg, nagyon sok jó játékos játszott már a csapatban, volt nagyon jó és gyenge időszaka is a csapatnak. Ahogy általában minden csapatot, az Ajax csapatát is nagyon sok edző és elnök irányította már.
A csapat kronológiája ezeket a dolgokat időrendi sorrendben sorolja fel, hogy könnyebb legyen átnézni a csapat történetét.
Kronológia Kronológia 1894. május 15.· Megalapították a "Footh-Ball Club Ajax" nevű klubot Amszterdamban 1896.· Megszűnt a klub, mivel nem feleltek meg az AVB (Amszterdami Labdarúgó Szövetség) követelményeinek
1900. március 18.· Ismét megalapítják a klubot "Football Club Ajax" néven 1900. · A csapat első elnöke az egyik alapító Floris Stempel lett (1.) Megkapta első címerét a csapat Bérbevették az első hazai pályájukat Buiksloterhamban Szeptember 29-én játszották le első hivatalos AVB-bajnoki mérkőzésüket, megnyerve 2:1-re 1901. · Április 8-án játszották le első idegenbeli mérkőzésüket Haarlemben melyet 4:1-re nyertek 1902. · Beléptek a Holland Nemzeti labdarúgó-bajnokság (NVB) harmadik osztályának nyugati csoportjába Megnyerték az NVB-bajnokságot és feljutottak a 2. osztályba 1907. · Áttették hazai pályájukat a Middenwegbe 1907-1908 · Megnyerték első rangos díjukat, az "Arany Kereszt" nevű amszterdami tornát 1908. · Júliusban egyesült az "Ajax" és a "Holland" nevű labdarúgóklub Az egyesülés után a csapat új neve "Amsterdamsche Football Club Ajax" lett December 26-án játszottak először külföldi csapat – Daring Brüsszel – ellen, amit 3:0-ra nyert meg az Ajax Floris Stempel lemondott, a csapat új elnöke Chris Holst lett (2.) 1909. · Májusban megnyerték másodszor az "Arany Kereszt"-et 1910. · Kinevezték Jack Kirwant, aki az Ajax első hivatalos edzője lett Elnökváltás a csapatnál, az új elnök Han Dade (3.)
1910-1911 · Megnyerték a második osztályt, így feljebb léptek 1911. · Átadták a csapat új stadionját, az ún. "fastadiont" Címerváltás. Megkapták második címerüket Március 19-én debütált a Holland-válogatottban az Ajax első játékosa, Gerardus "Ge" Fortgens Nyáron megváltoztatták a csapatmezt és így kialakult az Ajax jelenlegi felszerelése 1911–12 · Holland első-osztály (nyugati csoport): 8. hely 1912. · A csapat első külföldi mérkőzése: MTK-Ajax 5:1 Az új elnök ismét Chris Holst lett (4.) 1912–13 · Holland első-osztály (nyugati csoport): 9. hely 1913. · Elnökváltás. Az új elnök a holland Willem Egeman lett (5.) 1913–14 · Holland első-osztály (nyugati csoport): 10. hely (kiesés az első osztályból) 1912. · Edzőváltás. A csapat új edzője Jack Reynolds lett (2.) 1916-1917 · Ismét megnyerték a második osztályt és újra feljebb léptek Holland kupagyőztes (1. alkalommal) 1917–18 · Holland bajnok (1. alkalommal) 1918–19 · Holland bajnok (2. alkalommal) (Veretlenül 1x) 1919–20 · Holland első-osztály (nyugati csoport): 5. hely
1920–21 · Holland első-osztály (nyugati csoport): 1. hely 1921–22 · Holland első-osztály (nyugati csoport): 3. hely Október 9-én játszották le az első De Klassieker-t a Feyenoord ellen 1922–23 · Holland első-osztály (nyugati csoport): 5. hely 1923–24 · Holland első-osztály (nyugati csoport): 6. hely 1924–25 · Holland első-osztály (nyugati csoport): 3. hely 1925. · Edzőváltás. Az új edző Harold Rose lett (3.) Elnökváltás. Az új elnök a holland Frans Schoewaart lett (6.) 1925–26 · Holland első-osztály (nyugati csoport): 4. hely 1926. · Edzőváltás. Az új edző Stanley Castle lett (4.) 1926–27 · Holland első-osztály (nyugati csoport): 1. hely 1927–28 · Holland első-osztály (nyugati csoport): 1. hely 1928. · Edzőváltás. A csapat új edzője ismét Jack Reynolds lett (5.) Címerváltás. Megkapták harmadik címerüket 1928–29 · Holland első-osztály (nyugati csoport): 8. hely 1929–30 · Holland első-osztály (nyugati csoport): 1. hely
1930. · NEGATÍV-REKORD! A csapat máig tartó legnagyobb különbségű vereségét szenvedte el a Rapid Wien csapatától (16:2) 1930–31 · Holland bajnok (3. alkalommal) AJAX-REKORD! Történetük máig tartó legnagyobb bajnoki győzelmüket aratták (Ajax-VUC 17:0) 1931–32 · Holland bajnok (4. alkalommal) 1932. · Elnökváltás. Az új elnök Marius Koolhaas lett (7.) Április 3-án Piet van Reenen hét gólt lőtt a Veendam ellen 9:1-re megnyert bajnoki mérkőzésen, így ő lett az a játékos aki egy bajnoki mérkőzésen a legtöbb gólt lőtte 1932–33 · Holland első-osztály (nyugati csoport): 2. hely De Klassieker-rekord! Máig tartó legnagyobb arányú győzelmüket aratták a Feyenoord ellen (7:1) 1933–34 · Holland bajnok (5. alkalommal) 1934. · Átköltöztek az új stadionjukba, a De Meer-be 1934–35 · Holland első-osztály (nyugati csoport): 1. hely Bajnoki rájátszásban elért helyezés: 3. hely 1935–36 · Holland első-osztály (nyugati csoport): 1. hely Bajnoki rájátszásban elért helyezés: 2. hely 1936–37 · Holland bajnok (6. alkalommal) 1937–38 · Holland első-osztály (nyugati csoport): 2. hely 1938–39 · Holland bajnok (7. alkalommal) 1939–40 · Holland első-osztály (nyugati csoport): 6. hely
1940. · Az új edző átmenetileg (6 napra) Jan Distelbrink lett (6.) Edzőváltás! Distelbrink helyét Halpern Vilmos vette át, ő lett a csapat új edzője (7.) 1940–41 · Holland első-osztály (nyugati csoport): 2. hely 1941. · Edzőváltás. A csapatot a Wim Volkers – Arie de Vitt edzőpáros vette át (8.) 1941–42 · Holland első-osztály (nyugati csoport): 6. hely 1942. · Edzőváltás. A csapat új edzője Dolf van Kol lett (9.) 1942–43 · Holland első-osztály (nyugati csoport): 6. hely Holland kupagyőztes (2. alkalommal) 1943–44 · Holland első-osztály (nyugati csoport): 2. hely 1944–45 · A második világháború miatt nem volt bajnoki szezon 1945. · Edzőváltás. A csapat új edzője ismét Jack Reynolds lett (10.) 1945–46 · Holland első-osztály (nyugati csoport): 1. hely Bajnoki rájátszásban elért helyezés: 2. hely 1946–47 · Holland bajnok (8. alkalommal) 1947. · Edzőváltás. A csapat új edzője Robert Smith lett (11.) 1947–48 · Holland első-osztály (nyugati csoport): 3. hely 1948. · Edzőváltás. A csapat új edzője Walter Crook lett (12.) 1948–49 · Holland első-osztály (nyugati csoport): 4. hely 1949–50 · Holland első-osztály (nyugati csoport): 1. hely Bajnoki rájátszásban elért helyezés: 4. hely
1950 · Változtatások a holland bajnokságban. 5 csoportot (A-B-C-D-E) hoztak létre. Az Ajax a B csoportba került Rovid időre átmenetileg újra Jack Reynolds vette át a csapatot Edzőváltás. A csapat új edzője Robert Thompson lett (13.) 1950–51 · Holland első-osztály (B csoport): 8. hely 1951 · Változtatások a holland bajnokságban, leszűkítették 4 csoportra (A-B-C-D) 1951–52 · Holland első-osztály (B csoport): 1. hely Bajnoki rájátszásban elért helyezés: 4. hely 1952 · Az Ajax a bajnokságban az A csoport tagja lett 1952–53 · Holland első-osztály (A csoport): 3. hely 1953 · Átmenetileg először Karel Kaufman, majd pedig Willy Stejskal vette át a csapat irányítását Edzőváltás. A csapat új edzője Walter Crook lett (14.) 1953–54 · Holland első-osztály (A csoport): 2. hely 1954 · Változtatások a holland bajnokságban. Bevezették a professzionális labdarúgást Hollandiában. Edzőváltás. A csapat új edzője Karl Humenberger lett (15.) 1954–55 · Holland első-osztály (A csoport): 3. hely 1955 · Változtatások a holland bajnokságban. Ismét szűkítettek, már csak 2 csoport maradt (A-B) 1955–56 · Holland első-osztály (A csoport): 4. hely 1956 · Változtatások a holland bajnokságban. Létrehozták az Eredivisie-t (a máig fennálló első osztályt) Elnökváltás. Az új elnök Wim Volkers lett (8.) 1956–57 · Holland bajnok (9. alkalommal) Szeptember 2-án játszották le első Eredivisie mérkőzésüket: Ajax-NAC 1:0 1957 · Május 16-án utcát neveztek el Amszterdamban az Ajax egykori holland sztárjáról, Wim Anderiesen-ről 1957–58 · Eredivisie: 3. hely Bajnokcsapatok Európa-kupája: Negyeddöntő 1958 · Elnökváltás. Az új elnök Jan Melchers lett (9.) 1958–59 · Eredivisie: 6. hely 1959. · Edzőváltás. A csapat új edzője Vic Buckingham lett (16.) 1959–60 · Holland bajnok (10. alkalommal) 20px Henk Groot lett az első Ajax-játékos (idei 38 góljával) aki gólkirályi címet szerzett az Eredivisie-ben
1960–61 · Eredivisie: 2. hely Holland kupagyőztes (3. alkalommal) Bajnokcsapatok Európa-kupája: Selejtező 1961. · Edzőváltás. A csapat új edzője Keith Spurgeon lett (17.) 1961–62 · Eredivisie: 4. hely Intertoto-kupa győztes (1. alkalommal) Kupagyőztesek Európa-kupája: 1. forduló 1962. · Edzőváltás. A csapat új edzője Joseph Gruber lett (18.) 1962–63 · Eredivisie: 2. hely 1963. · Edzőváltás. A csapat új edzője Jack Rowley lett (19.) 1963–64 · Eredivisie: 5. hely 1964. · Edzőváltás. A csapat új edzője ismét Vic Buckingham lett (20.) Elnökváltás. Az új elnök Jaap van Praag lett (10.) 1964–65 · Eredivisie: 13. hely 1965. · Edzőváltás. A csapat új edzője Rinus Michels lett (21.) 1965–66 · Holland bajnok (11. alkalommal) 1966–67 · Holland bajnok (12. alkalommal) Holland kupagyőztes (4. alkalommal) Bajnokcsapatok Európa-kupája: Negyeddöntő EREDIVISIE-REKORD! A bajnokság idei szezonjában az Ajax által lőtt 122 gól máig a legtöbb 1967–68 · Holland bajnok (13. alkalommal) Holland-kupa: 2. hely Bajnokcsapatok Európa-kupája: 1. forduló 1968–69 · Eredivisie: 2. hely EREDIVISIE REKORD! Október 20-án Gerrie Mühren belőtte az Ajax 1 000. gólját az Eredivisie-ben Bajnokcsapatok Európa-kupája: Ezüstérem 1969–70 · Holland bajnok (14. alkalommal) Holland kupagyőztes (5. alkalommal) Vásárvárosok-kupája: Elődöntő EREDIVISIE-REKORD! Az idei Feyenoord-Ajax bajnoki mérkőzésen volt jelen máig a legtöbb néző (65.150)
1970–71 · Eredivisie: 2. hely Holland kupagyőztes (6. alkalommal) 15px Bajnokcsapatok Európa-kupája-győztes (1. alkalommal) Világkupa: BEK-győzelem ellenére nem indultak a kupáért 1971. · Edzőváltás. A csapat új edzője Kovács István lett (22.) Johan Cruijff lett az első Aranylabdás játékosa az Ajax-nak 1971–72 · Holland bajnok (15. alkalommal) Holland kupagyőztes (7. alkalommal) 15px Bajnokcsapatok Európa-kupája-győztes (2. alkalommal) Világkupa-győztes (1. alkalommal) 25px UEFA-Szuperkupa-győztes (1. alkalommal) EREDIVISIE-REKORD! A bajnokság idei szezonjában az Ajax által megszerzett 93 pont máig a legtöbb pont EREDIVISIE-REKORD! A bajnokság idei szezonjában az Ajax 19 egymást követő győzelmet aratott, ami máig a legtöbb A bajnokság, kupa és BEK-győzelmekkel sikerült az ún. Európai-tripla megnyerése 1972–73 · Holland bajnok (16. alkalommal) EREDIVISIE-REKORD! Az Eredivisie máig legnagyobb arányú győzelme: Ajax-Vitesse 12:1 Holland-kupa: legjobb 32 15px Bajnokcsapatok Európa-kupája-győztes (3. alkalommal) 25px UEFA-Szuperkupa-győztes (2. alkalommal) Világkupa: BEK-győzelem ellenére nem indultak a kupáért Az egymás utáni 3. BEK-győzelemmel megkapták az ún. Többszörös győztes jelvényt 1973. · Edzőváltás. A csapat új edzője George Knobel lett (23.) Akkori VILÁGREKORD! 1973 nyarán Johan Cruyff eligazolt az Ajax-tól 922 ezer fontért, így ő lett a világ akkori legdrágább játékosa 1973–74 · Eredivisie: 3. hely Holland-kupa: Elődöntő Bajnokcsapatok Európa-kupája: 2. forduló 1974. · Átmenetileg az irányítást Bobby Harms vette át (24.) Edzőváltás. A csapat új edzője Hans Kraay lett (25.) 1974–75 · Eredivisie: 3. hely Holland-kupa: Nyolcaddöntő UEFA-kupa: 3. forduló