Sir Ian Murray McKellen (Burnley, Anglia, 1939. május 25. –) Golden Globe- és Tony-díjas angol producer, forgatókönyvíró, színész és filantróp.

Hosszú karrierje során kitüntették többek között Európai Filmdíjjal és a San Sebastián-i Nemzetközi Filmfesztivál díjával is, valamint négy Emmy-, négy BAFTA- és két Oscar-díj jelölést is magáénak tudhat. Filmes munkássága mellett színházi tevékenysége is rendkívül jelentős, gyakran szerepel Shakespeare-darabokban. A nemzetközi közönség a mozivászonról – elsősorban Gandalfként a Gyűrűk Ura- és a Hobbit-trilógiából, valamint Magnetóként az X-Men-filmekből – ismerheti. Sokoldalúságát mutatja, hogy a főhős és a főgonosz szerepében is egyaránt megállja helyét.

Egyik alapító tagja a Stonewallnak, amely az Egyesült Királyságban a legnagyobb LMBT-jogi csoportja, és amelynek ma is gyakori szóvivője. Emellett más hasonló csoportoknak is tiszteletbeli tagja.

A Brit Birodalom Rendje (CBE) 1979-ben lovaggá ütötte. 1991-ben II. Erzsébet brit királynő szűk körének tagja lett, a New Year Honours tüntette ki „nemzeti jelentőségű szolgálataiért”, majd 2008-ban becsületrenddel is díjazták.

Fiatalkora Gyermekkorát Wiganban töltötte. Nem sokkal születése után kitört a második világháború, ami McKellenben is mély nyomot hagyott. Ugyan a németek soha nem kerültek közel a családjához, mégis egy betegség majdnem elvitte, mikor az acéllemezekkel biztosított házukban elkapta a diftériát. A betegség a torkában lévő hangszálakat örökre megváltoztatta, ez később hozzájárult karrierjének alakulásához. Egy magazinnak adott nyilatkozatában kifejtette, hogy ezért tudta viszonylagos higgadtsággal és nyugalommal megemészteni a 2001. szeptember 11-ei terrortámadásokat.Apja, Dennis Murray McKellen építészmérnök és laikus prédikátor volt, amit még nagyapjától vett át. Ian 12 éves volt, mikor anyja, Margery Lois (leánykori neve: Sutcliffe) meghalt, míg apját 24 éves korában vesztette el. A családja erősen keresztény volt, de nem ortodox. A család egy 4 szobás házban élt, de távol állt a szegénységtől. A szülei ösztönözték a művészi pályára, apja sokat zongorázott (közvetlenül Ian szobája alatt) és sokszor elvitték moziba. Első színházi élményét 3 éves korában szerezte, mikor a Manchesteri Operaházban megnézte a Pán Pétert. Bár első benyomása az volt, hogy:

Ian a Wigan Grammar Schoolba járt, ahol gyakran fellépett iskolai darabokban, emellett dráma szakkörre is járt. Itt debütált és szerzett önbizalmat, mint Malvolio a Vízkereszt című darabban.

Ezután elment a Wigan Kis Színházba, ahol játszott a Macbeth és a Szentivánéji álom (ebben nővérével, Jean McKellennel együtt) című darabokban. 11 éves korában a család elköltözött Boltonba, mely még közelebb hozta a fiatal McKellent a színházi élethez. Itt beíratták egy iskolába, ahova csak fiúk jártak. Sok időt töltött a Bolton's Grand Theatre-ben, nyaranta pedig Stanfordban táborozott, melyet az iskola szervezett. 1957-ben egy rövid időre felhagyott színészi ambícióival és inkább újságíró akart lenni vagy szakács. Azonban ösztöndíjat nyert a St. Catharine's College-ba.

Itt kezdett el egyetemi előadásokban játszani és itt szeretett bele reménytelenül Derek Jacobiba. Miután Cambridge-ben befejezte az iskolát, 1960–1961 között a Marlowe Társaság tagja lett, így komolyabban is elkezdhette színészi karrierjét. McKellen hozzájárult egy fejezettel Charleston 1990-es Ian Charleston: A Tribute című könyvéhez. 1997 őszén McKellen vegetáriánus lett.

Pályafutása Színházi karrierje A kezdetek Ian McKellen kisiskolás szerepei (Children's Day, Spring 1600, Doctor Faustus, Othello, V. Henrik stb.) utáni első komoly színházi debütálása 1958-ban az A Applecartban volt, melyet még az Amatőr Dráma Klubban és az ADC Színházban játszott. Ezután Tennessee Williams Camino Realjában folytatta még ebben az évben. 1959-ben egyszer fellépett a Bolton-i Kis színházban, mint Townsperson a Tom Sawyer kalandjaiban. Az '50-es évek végére Ian csatlakozott a Marlowe Társasághoz, ahol megismerkedett Derek Jacobival, David Frosttal, Margaret Drabbleval és egyben ekkor szerepelt az első Shakespeare-darabban, a IV. Henrik, II. felvonásában. Emellett persze nem hagyta ott a Dráma Klubot és az ADC Színházat sem. Fellépett a Deutsches Haus, az A lóvá tett lovagok, a Saint's Day és a Six Characters in Search of an Author előadásokban. A '60-as években már jóval több szerepet kapott a Marlowe Társaságban, emellett más színházak is szerződtették.

1960-as évek McKellen a '60-as éveket rögtön Shakespeare darabban kezdhette, méghozzá a Cymbeline címűben. 1960 és 1961 végéig három amatőr színházban is folyamatosan dolgozhatott, olyan darabokban, mint a Dr. Faustus, a Vízkereszt, az A vadkacsa, a VI. Henrik vagy az A pacsirta. 1961 szeptemberében McKellen befejezte az egyetemet, de utoljára még fellépett a Caesar és Kleopátrában. 1961 nyarán sikeresen felvételizett a Derby Játékházba és a Hornchurch Színházba, azonban Anthony Richardson a Belgrád Színház (az első városi színház volt az Egyesült Királyságban) igazgatója felajánlott heti £9 (15 $) fizetséget. McKellennek, mint amatőr színésznek, ez tökéletes munka volt. Ebben a színházban a Mindent a maga idejében című családi komédiában játszott.

Kéthetente lépett fel, mindig más szerepben, ezek közül az első az Egy ember az örökkévalóságnak. Ezután több híres író művének a feldolgozásában szerepelt: George Bernard Shaw: Sosem lehet tudni, Agatha Christie: Fekete kávé, Charles Dickens: Mr. Pickwick és Anton Csehov: Sirály (amiben többször is játszott). 1962-ben Claudio volt a Sok hűhó semmiért-ben, majd ismét Agatha Christie regényében, a Tíz kicsi néger-ben láthatták a nézők. 1962 szeptemberében azonban nem hosszabbította meg a szerződését, így új színházat kellett keresnie. A következő egy évben Ipswich-be költözött, ahol aláírt az Ipswichi Művészet Színházba.

Itt nagyon sokszor dolgozott Robert Chetwyn kezei alatt, többek közt a Becket, The Gazebo, Kaszt, Az erőd, Aladdin és a csodalámpa és ismét Shakespeare műben, az V. Henrikben. Címszereplője volt a Luthernek, melyben Luther Mártont alakította, majd kitérőt tett az Anthony Richardson rendezte The Big Contractba, ismét a Belgrád Színházba. Az utolsó alakítása ebben a színházban a Mindent a maga idejében című családi komédiában volt.

1964-et a Notthingham Játszóházban töltötte, ahol ugyan csak hat darabban lépett fel, de olyan nagyszerű darabokban, mint a Coriolanus, a Szombat este, vasárnap reggel vagy a Sir Thomas More.

Londonba települt át, ahol 1964-ben az A virágok illatával megkapta első színházi elismerését: Clarence Derwent-díj – A legjobb férfi mellékszereplő kategóriában. Ekkorra már McKellen elismert volt a színházban és már különböző meghívásokat kapott: Ismét Claudio bőrébe bújt a Sok hűhó semmiértben, melyet a Nemzeti Színházban és az Old Vicben is bemutattak. 1966-ban megkapta a Plays & Players-díjat, mint „a legígéretesebb színész” a Their Very Ownért és az Aranyvárosért. Igen sikeres lett az 1966-os év, ahol az Az ígéretben Judi Dench-csel és Ian McShane-nel volt látható. 1968-ban újabb Shakespeare drámában játszott, ezúttal főszereplője volt a II. Richárd-nak és szintén címszereplője a II. Edwardnak. 1969-ben már színházi rendezőként is kipróbálta magát: a The Prime of Miss Jean Brodie és a Három hónap elmúlt is az ő nevéhez fűződik.

Ian McKellen az 1960-as évek végére a brit színház meghatározó alakja lett, amit kamatoztatott a '70-es években is.

1970-es évek Az 1970-es években nem kötött ki egy színházban, hanem különböző városokban lépett fel és már Anglián kívül is vállalt szerepeket. Az An Evening of Free Greek Music and Drama, Billy utolsó állomása, The Recruiting Officer és a Chips with Everythingben kezdte az évtizedet. 1971-ben a Hamlet című darab főszerepét kapta, mellyel európai turnéra ment. Még ebben az évben Sheffieldben az Anton Csehov: Hattyúdalban szerepelt. 1972-ben két műnek is a rendezője volt (Az igazi Kopó felügyelő, Epringham Camp), valamint szerepelt A három nyílban. 1973-ban egy újabb Shakespeare darabért, a Lear királyért és a The Wood Demonért ismét kritikai elismerésben részesült: 1974-ben megosztva a két műért megkapta a New York Dráma Desk-díjat. 1974-ben gyermekkori szerepét játszotta el, mint Dr. Faustus, majd következett a szokásos Shakespeare darab, a János király.

Egy évig játszotta el Rómeót a Rómeó és Júliában. A műalkotást Trevor Nunn rendezte és olyan színészekkel játszhatott, mint Judi Dench és Francesca Annis (Ian elmondása szerint "ő a legszebb nő, akivel együtt dolgoztam"). 1976-ban közreműködött egy koncertünnepségben, mely Shakespeare születésnapját ünnepelte. Ebben az évben három remekművet is elvállalt a kedvenc írójától: a Rómeó és Júliát, a Téli regét és a Macbeth-et, melyért a Londoni Színházkritikusok Társasága ismerte el, mint a legjobb színészt. A West End Színésztársaság a következő három évben a legjobb színésznek találta: az Az alkimistáért (1977), a Pillars of the Communityért (1978) és a Hajlamért (1979). Ezután McKellen Shakespeare-től jegyzeteket írt és megcsinálta az Acting Shakespeare-t, melyet olyan nagyvárosokban mutatott be, mint Edinburgh, Belfast, Stockholm, Párizs stb., a tengerentúlon pedig New York és Washington.

Az 1980-as években elkezdett komolyabban is filmekkel foglalkozni, így nem olyan sok felkérést vállalt, mégis ebben az időszakban kapta meg színházi karrierje legnagyobb szerepét.

1980-as évek Első alakítása Mexikóban volt A Sas Új-Mexikóban című darabban. Ezután jött élete talán legnagyobb alakítása, az Amadeus. A műalkotást Peter Hall rendezte, aki olyan színészeket hívott be, mint Tim Curry (Mozart), Jane Seymour (Constanze) és McKellen (Antonio Salieri). Először egy hónapig a Nemzeti Színházban játszották 1980. november 4-én, majd a Broadway-i Broadhusti Színházban december 17-től. Igazából nem is McKellennek szánták a szerepet, hanem Paul Scofieldnek, hisz már eljátszotta egy évvel ezelőtt, azonban ő nem vállalta, így Iané lett a karakter, aki meghálálta a felkérést, több díjat is begyűjtött, köztük a színház Oscar-díját, a Tony-díjat. Ezután két évig nem is játszott színházakban, mígnem elfogadta a The Short Listet és a Gyávaságot.

1984 és 1986 között több nagyszerű színdarabban is részt vett: Anton Csehov: Vad mézéért ismét a West End Színész Társaság ismerte el, a Coriolanus címszerepéért London Evening Standard-díjat nyert, az Amalfi hercegnő című darabban Bosola szerepét a Royal Nemzeti Színházban játszhatta el, csakúgy, mint Az igazi Kopó felügyelőt. 1988-ban mindenki előtt felvállalta, hogy meleg, mely után küzdött is a jogaikért, amit először a Before the Act műben tett meg, amit meleg és leszbikus írók és zeneszerzők alkottak. A Mostantól fogvában is Jerome-ot, a homoszexuális férfit formálja meg. Az 1990-es évek előtt ismét látható volt a Hajlamban, majd az Othellóban ismét Trevor Nunn kezei alatt, amiért megint London Evening Standard-díjat kapott.

1990-es évek Az 1990-es éveket egykori szerelme, Sean Mathias által rendezett Chip in the Sugarban kezdte. Ezután a Lyttelton Színházban ismét két Shakespeare darab következett: a III. Richard főszerepe, melyért újabb díjat tudhatott maga mögött, majd a Lear király Kent grófja követte. A Napola Milionaire és a Ványa bácsi nem hozta meg a kellő sikert McKellen számára. 1994 és 1997 között saját rendezésében szerepelt az A Knight outban, melyet több városban is bemutatott: New York, Johannesburg, Edinburgh, Glasgow, London, Brüsszel és Los Angeles.