A Széchenyi István utca 1874-től viseli „a legnagyobb magyar” nevét, a helyiek szóhasználatában szinte kizárólag Főutca,A Széchenyi utca hivatalosan sosem viselte a Fő utca elnevezést, pedig az 1900 körüli időktől a közhasználatban így terjedt el. Miskolc belvárosának legjelentősebb és egyben egyik leghosszabb útja. Az utca 1984 óta teljes hosszában sétálóutca. Korábban – a villamos két sínpárját közrefogva – kétszer egysávos úton haladt a közúti forgalom rajta, ami azonban az út csekély áteresztő képessége miatt igen megterhelte a Széchenyi utcát. A 20. század utolsó évtizedeire nagyon lelassult a forgalom és állandósultak a torlódások, ezért elkerülhetetlenné vált az újonnan kialakított északi és déli tehermentesítő útra terelni a forgalmat. Ugyancsak gondot jelentettek az utca két oldalán futó keskeny, ezért nagy gyalogosforgalmat lebonyolítani nem képes gyalogos járdák. A sétálóutca kialakítása óta csak gyalogosok és villamosok közlekednek az úton.
A Széchenyi utca a Városház térről indul, és az Ady-hídig,Az Ady-híd a Singer-palota előtt állt, a Széchenyi utca végét keresztező Pece-patakon ívelt át. A híd a patak medrének 1911 körüli befedését követően is megmaradt, a Bajcsy-Zsilinszky utca megnyitásáig. azaz a Király/Ady Endre utcáig tart. Az utcából több utca és tér is nyílik: északi oldalán a Kossuth Lajos utca, a Déryné utca, a Kazinczy Ferenc utca, a Szentpáli István utca, déli oldalán pedig az Erzsébet tér, a Rákóczi Ferenc utca, a Kandia köz, a Szemere Bertalan utca, a Royal köz,Hivatalosan ez is Széchenyi utca, de a köz- és a félhivatalos nyelv is így hívja, a Szinva másik, déli oldalán Arany János utca néven folytatódik a Corvin utca, valamint a Munkácsy Mihály utca. Nyugaton – a Városház téren túl – a Hunyadi utcában folytatódik, keleti végében a Király/Ady Endre utca keresztezi, majd a Bajcsy-Zsilinszky Endre utcában folytatódik. A Széchenyi utca nagyjából a Szinva folyását követi, ezért vonala nem egyenes, dél felé ível (legnagyobb „belógása” 80 méter), hosszabb részt nem is lehet belátni belőle. Nyugati irányban enyhén emelkedik. Legnagyobb szélessége 32 méter az Ady hídnál, legkeskenyebb, 14 méter a színháznál, átlagos szélessége 22 méter.
A Főutcát lakó- és üzletházak szegélyezik, ezek közül több történeti fontosságú, műemlék, vagy helyi védelmet élvez, némelyikük látványosabb, mások szerényebb megjelenésűek. Többjük eredeti funkcióját már elvesztette, de más célra változatlanul használatban van. A Széchenyi utca legjelentősebb épületei között megemlíthető a szerencsétlen sorsú Avas vagy Korona szálló és a szerencsésebb Pannónia szálloda, a Vám- és Pénzügyőrség által használt Biztosítópalota, a Miskolci Galériának helyet adó Dőry-kúria, Miskolc első emeletes háza, a bájos Majzler-ház, a híres Weidlich-palota, az utcára belógó homlokzatával a Miskolci Nemzeti Színház, a Három Rózsa Szálló a Villanyrendőrnél, a Miskolc első telefonközpontjának helyet adó Silbiger-ház, vagy az utca keleti végét lezáró Singer-palota.
A 2000-es években minden hónap első vasárnapján nagy érdeklődéssel kísért régiségvásárt rendeznek a főutcán, amelyre még külföldről is érkeznek érdeklődők. A vásár igénybe veszi a teljes Széchenyi utcát és a betorkolló tereket.
Miskolci különlegesség, hogy a Széchenyi utca Villanyrendőr és az Avas szálloda (Kossuth mozi) közötti szakaszát, pontosabban annak déli, „napos” oldalát az 1960-as évektől „forint”-nak nevezte a köznyelv. Az elnevezés a 2000-es évekre ugyan elhalványult, de emlékére 2024-ben a Villanyrendőrnél egy korabeli 1 forintost idéző csatornafedelet helyeztek el.
Története
Az utcaszerkezet kialakulása Miskolc 11. századi szerkezetére ásatási eredmények alapján lehet következtetni. Az akkori város még igen kicsiny és falusias jellegű volt, nyugat-kelet irányban a piactól (mai Városház tér) a Rákóczi utcáig (Sötétkapu), déli irányban pedig a Szinváig terjedt. Utcanevekről ebből az időszakból nincs információ, de az látható, hogy a mai Széchenyi utca kezdeménye már megvolt, és irányát, futását a Szinva határozta meg. A Szinvára az idők folyamán malmok sora épült, és ezek fennmaradtak egészen az 1878-as árvízig. Egy 1376-ban kiadott oklevél már nagyobb, utcákra tagolt településről számolt be. Ismert volt többek között a Piac utca (a mai Városház tér és Széchenyi utca nyugati, „felső” szakasza), a ma is létező Hunyad utca (a Széchenyi utca nyugati folytatásaként, innen indult a diósgyőri országút), a Városház tértől északra futó Mészár utca (mészárszékek települtek ide) stb. Erre az időre kialakult a Miskolc belvárosára ma is jellemző utcahálózat, amely a mai Széchenyi utcára épül, és amelyet ebből kiágazó, valamint ezzel párhuzamos utcák hálózata alkot. A tehetősebb miskolciak, a nemesek kőházakban laktak, és házukat a Piac utcára igyekeztek építeni. 1504-ben már több kőházat említ egy forrás, 1690-ben húsz nemesi ház állt az utcában.
Miskolc kora középkorban kialakult úthálózata lényegesen nem változott a következő évszázadokban sem. A Piac utcát először egy 1548. évi dokumentum említette magyar nyelven: Pyach, azelőtt többnyire „theatrum”-nak írták, piactér értelemben. A szoros telekkiosztás miatt a házak keskeny szalagtelkeken, szorosan egymás mellett álltak, és ez tömör, egybefüggő, városias képet adott a miskolci főutcának. Egy 1700-as évek elején készült összeírás (KötelkönyvA Kötelkönyv Miskolc 1702-es megváltása kapcsán keletkezett. Egyrészt összefoglalja a történeti hátteret, másrészt tartalmazza a miskolci telkek, szőlők, pincék és ezek tulajdonosainak listáját.) a Piac utcát „Derék Piacz ucza” néven jegyezte fel (ez valószínűleg a mai Rákóczi utca Szinváig tartó rövid szakasza lehetett, ami akkor tágas térnek számított). A Piac utca felső szakaszát Felső-Piac néven említették, ez a Sötétkaputól a Városház térig terjedt, az utca folytatását keleti irányban Alvég vagy Alsó-Piac névvel jelölték. A főutca a 16. században még csak a mai Villanyrendőrig ért, de 1702-re már elért a Pecéig. A főutca szerkezetében sajátos változás következett be, főleg az északi, keleti részeken: a telkek felaprózódtak, a keskeny telkek hátsó részeit is beépítették, de ezek bejárata is a főutcáról nyílott. Így alakultak ki a közös bejáratú „zugok”, amelyek ma is megfigyelhetők. A mai Széchenyi utca 91–101. számú kapuhoz például hat önálló telek kapcsolódott. Miskolc belterületének első kataszteri térképe 1817-ből maradt fenn, Domby István mérnök munkája. Az egyébként nem túl nagyméretű térkép igen részletes, és helyes méretarányban készült, segítségével pontosan behatárólhatók Miskolc régi épületei.
Miskolc építkezésében, utcahálózatának későbbi kialakításában nagy szerepe volt az 1878-as árvíznek, de ez a Széchenyi utca vonalvezetését alig befolyásolta. A romba dőlt, megsérült épületeket folyamatosan felújították, illetve újakat építettek. Miskolc részletes térképét Adler Károly főépítész készítette el 1894-ben, az erre épült városrendezési terv megvalósult elemei a mai napig meghatározzák Miskolc megjelenését. Ezen a térképen a főutca már Széchenyi István nevét viseli. Széchenyi megbecsült politikus volt a városban, többször járt ott. Nagyobb összeggel járult hozzá a Színház építéséhez, évi páholybérlete volt, és tiszteletbeli tagja volt a Miskolci Kaszinónak. Halála után Miskolc minden templomában gyászmisét tartottak emlékére. Szállodát, boltot neveztek el róla, de (azóta eltűnt) szobrokról is szólnak források. 1874-ben (más forrás szerint 1861-ben) határozott a város arról, hogy főutcáját róla nevezi el.
Az árvízi helyreállítások után a meglévő reprezentatív épületeket (pl. Almássy-kúria, Megyeháza, Dőry-kúria, Nemzeti Színház, Városháza, Három Rózsa Szálló) követve sorra épültek a főutca jellegzetes épületei, például a Miskolci Takarékpénztár, a Szirmay-kúria, a Korona szálló, a Pannónia szálloda, az Arany Szarvas Gyógyszertár épülete, majd a 20. század elején is folytatódott az építkezés (Rosenwasser-palota, Weidlich-palota, Hitelintézeti palota stb.). Építkezések a 20. század második felében is voltak, ezek azonban – az esetek többségében – nem nyerték el a miskolciak tetszését. Voltak tervek a főutca teljes rekonstrukciójára (az úgynevezett tömbrehabilitáció keretén belül), de ez nem valósult meg teljeskörűen.
1947-ben, amikor sor került a Nagy-Miskolc létrejötte után többszörösen előforduló utcanevek rendezésére, ez az utca tarthatta meg Széchenyi nevét. Diósgyőrben Szervezet utca lett az új név, Hejőcsabán rövid időre Bárczay Miklós utca,Felvidéki Népszava, 1947. február 6. amit már 1948-ban átneveztek Sütő János utcára.Miskolci Hírlap, 1948. március 27.
A házak számozása A Széchenyi utca házszámozása – főleg az út keleti szakaszán – látszólag ellentmondásos (például a 49. szám után az 59., vagy a 67. szám után a 83. következik), amit azonban a főutcára jellemző szalagtelkeken történt bontások és beépítések, telekegyesítések, a közök („zugok”) kialakulása, a háború utáni felújítások magyaráznak. A miskolci ház- és telekazonosításra alkalmas számozást először 1817-ben vezették be, és ekkor 1-től 3263-ig terjedő számokat kaptak a telkek. Ezt követően 1880-ban, illetve ezelőtt még egy alkalommal történt újraszámozás, amit a név- és címtárban rögzítettek. Ez a számozás még váltakozva jobb és bal oldali folyamatos számozás volt. A szokásos szabálytól eltérő bal oldali páratlan és a jobb oldali páros számozást 1900-ben valósították meg. 1927-ben új házszámokat vezettek be, a későbbi azonosítást – a hivatalos okmányokon kívül – az üzletek, cégek iratai, képeslapok, sajtóbeli reklámhirdetések nagy mértékben segítik (érdemi lapkiadás Miskolcon 1867-től volt).
Közlekedés bélyegkép|2013-ban Miskolc-címeres csatornafedeleket helyeztek el a Főutcán