Szalai Antal (Budapest, 1947. április 10.) Liszt Ferenc-díjas hegedűművész, prímás, a Honvéd Művészegyüttes Népi Zenekarának volt vezetője, Zalai Antal hegedűművész édesapja.

Életpályája Szalai Antal 1947-ben Budapesten zenész családban született. Régi zenészdinasztiából származik és generációkra visszamenően híres muzsikusok voltak ősei. Az általános iskolát a budapesti Dugonics úti általános iskolában végzi ezt követően először a Bem József majd az Asztalos János gimnáziumban tanul tovább ahol érettségit szerez. Zeneiskolai tanulmányait Mazopusz Péternél kezdte később a zenei továbbképzőben Egerland Istvánnál és Kalmár Mihálynál az operaház művészeinél végezte. Az egyéni és zenekarvezetői működési engedélyét az akkori Országos Szórakoztatózenei Központ(OSZK)-nál az 1970-es évek elején szerezte meg. Már fiatalon 16 éves kora óta szerepel pódiumokon és kápráztatja el a hallgató közönségét. Édesapja is prímás volt, két nagyapja közül az egyik cimbalmos, másik pedig brácsás volt. 1963-ban lett a Honvéd Együttes Népi Zenekarának tagja, majd később 1969-től művészeti vezetője tényleges alezredesi rangfokozatban.

1971-ben megalakította saját zenekarát. A zenekar repertoárja széles zeneműfaji tartományt ölel fel. Ezek között sok a reformkor nemzeti verbunkos zenéje, a hagyományos csárdás muzsika, a népdalfeldolgozás. A zenekar tagjai kiváló készségű és képzettségű muzsikusok, akik képesek magas színvonalon tolmácsolni a népszerű cigányzenét és többek között Lehár Ferenc valamint Kálmán Imre világhírű operett slágereit. A széles repertoár lehetővé teszi, hogy bármilyen összeállítással mutatkozzék be, minden műfajban igényesen kiművelt zenekari hangzással párosult, virtuóz előadásban gyönyörködhet a közönség.

Évtizedek alatt a világ hatvanhárom országában vendégszerepelt és ezalatt megközelítőleg ötezer koncertet adott. Vezetésével, cigányzenekarként a világon elsőként ők mutatkozhattak be a Sydney Operában. Több emlékezetes, nagy zenei fesztiválokon is részt vett (Sydney, Lucern, Ulm, Amszterdam, Párizs, London). Nagy zenei ügynökségek (Philips, Cloumbia) közreműködésével ismétlődően több hónapos koncertturnékon vett részt az Egyesült Államokban. Ezeken kívül nagy sikerrel turnézott és koncertezett Ausztráliában, Japánban és Európa majd-minden országában. A koncertezésen kívül 2011-től mesterkurzusokon is tanított a Zeneakadémián.Zeneakadémia Mesterkurzus archívum - Szalai Antal (népi hegedű)

Számtalan önálló zenekari lemez, CD, hangkazetta, valamint televízió-felvétel őrzi munkáját. Elsősorban a Magyar Televízióban, de sok más európai televízió műsorában is szerepelt. A rádióban vele rögzített hanganyagok is jelentősek. Ezek sikerét mutatja az is, hogy két éven keresztül a Magyar Rádió vezetőprímásaként is tevékenykedett. Művészi tevékenységét 1997-ben Köztársasági Ezüst Érdemkeresztel ismerték el, 2003-ban kiemelkedő katonazenészi munkásságáért Egressy Béni-díjat kapott, majd 2005-ben Liszt-díjjal tüntették ki. A 2025-ös Dankó Gálán a cigányzenei díjat kapta elismerésül.

Díjai 1997 – Köztársasági Ezüst Érdemkereszt 2003 – Egressy Béni-díj 2005 – Liszt Ferenc-díj 2014 – Kölcsey Ferenc-díj 2022 – Magyar Arany Érdemkereszt 2025 – Dankó Rádió cigányzenei díj

Lemezei Most van a nap lemenőbe' – (Szalai Antal és Népi Zenekara), 1970 Clarinet Concert – Folk Orchestra of the Hungarian People's Army, Szalai Antal, 1980 Melis György – Muzsikánál nincs jobb barát (Szalai Antal és Népi Zenekara), 1983 Hiányzik Valaki (Someone's Missing) (Szalai Antal és Népi Zenekara), 1985 Helyre Kati! – (LP), 1986 Pécsi Kiss Ágnes / Győri Szabó József* / Antal Szalai And His Gypsy Band* – Elküldöm A Levelemet (LP), 1986 De Jó Prímás Van Itt A Csárdában (Szerdahelyi János Nótái) (LP, Comp), 1988 Szentendrei Klára – Hungary, how beautiful you are – (Szalai Antal és Népi Zenekara), 1990 Gipsy Fantasia – (Szalai Antal és Népi Zenekara), 1990 Magyarok Szép Hazája (Szalai Antal és Népi Zenekara) Hazám! – Nemzeti Zenei Különlegességek 1848-1938 (CD, Comp), 2000 Antal Szalai And His Gypsy Band (CD, Album), 2007 Antal Szalai And His Gypsy Band (CD, Album), 2008

Források Port.hu – A két Szalai Leszler József: Nótakedvelőknek. Budapest, 1988. Zeneműkiadó. Adatlapja a magyarnota.hu oldalon MédiaKlikk – Húzd csak prímás – Szalai Antal cigányzenekara Szalai Antal Cigányzenekara Discography Szalai Antal az Ellenfényben műsor vendége 2007 – Csutka István – Echo-TV Dankó Gála 2024 – Kiosztották a Dankó Zenei Díjakat a magyar zene kiválóságainak

Jegyzetek

Kategória:Magyar hegedűsök Kategória:Magyar cigányok Kategória:1947-ben született személyek Kategória:Liszt Ferenc-díjasok Kategória:Élő személyek