A Paffendorf egy német származású dance formáció.

Története Az 1998-ban létrehozott project mögött az a Ramon Zenker áll, aki a Fragma és a Bellini producere is volt.

Debütáló daluk a Smile volt, majd ezt követte a Ruf Mich An / Call Me Now és a Terminator. Ismertté igazán 2000-ben váltak a Where are You számmal; ekkor már két fiú és három lány alkotta az együttest. Ebben az évben jelent meg első albumuk, Dance City címmel. Az album következő sikeres dala a Rhythm And Sex, ezután érkezett a Be Cool, amelynek két változata jelent meg; a másodikhoz Madonna Vogue című dalának dallamát használták fel.

2002 végére az együttes három taggal maradt. Még ebben az évben adták ki a Crazy, Sexy, Marvelous dalukat, majd 2004-ben az On & On-t és 2005-ben az Under My Skin-t. Ekkor a régi tagok közül már senki sincs a Paffendorfban. 2006-ban jött ki a La La La Girl, majd a Where are You 2007-es változata.

2007-ben jelent meg második albumuk, a Planet Dance. Sikert arattak Self Control számukkal, ami egy feldolgozás volt, majd 2009-ben következett a Bring it Back és a Discover.

2012-ben a Paffendorf mögött álló DJ elhagyta a produkciót, helyét egy másik DJ vette át, de már nem érték el a Paffendorf korábbi sikereit. 2021 júliusában a Brooklyn Bounce-al közreműködve adták ki a Rave all Night című dalt.

Diszkográfia

Albumok 2000: Dance City 2007: Planet Dance

Kislemezek Megjelenés Dal Slágerlistás helyezés Album AUTInternational peaks GER NED SUI UK 1998 "Smile" — 22 — — — Dance City "Ruf Mich An" — 49 — — — "Terminator 2 Theme: Main Title" — 49 — — — 1999 "Allnight" — — — — — "Where Are You" 21 11 18 52 — 2000 "Everybody Scream" — 43 56 — — 2001 "Rhythm & Sex" — 61 — — — Be Cool 2002 "Be Cool" 41 29 — — 7 "Crazy, Sexy, Marvelous" — 33 — — 52 Planet Dance 2004 "Welcome to Africa" — — — — — 2005 "On & On" — 80 — — — "Stop That Shit!" — — — — — "Under My Skin" — — — — — 2006 "Vogue" — — — — — "La La La Girl" — — — — — "Where Are You 2007" — — — — — 2007 "It's Not Over" — — — — — Singles only 2009 "Self Control" — 59 — — — "Bring It Back" — — — — — "Discover" — — — — — "—" denotes releases that did not chart

Videók 1998: Smile 1998: Terminator 2 Theme: Main Title 1999: Where Are You 2001: Rhythm & Sex 2002: Be Cool 2002: Crazy, Sexy, Marvellous 2005: On & On 2006: La La La Girl 2006: Where Are You 2007

Jegyzetek

Kategória:Német könnyűzenei együttesek Kategória:1998-ban alakult együttesek