A Táncakadémia (eredeti cím: Dance Academy) szí­nes, ausztrál televí­ziós sorozat. A sorozatot először 2010. május 31-én Ausztráliában, a ABC1 és a ABC3 adta. A sorozatot A sorozatot Magyarországon az M2 és a Megamax adta.

Cselekmény

1. évad Tara Webster egy vidéki farmról érkezett a Nemzeti Táncakadémiára. Összebarátkozik Kat Karamakovval, aki mellesleg a hirhedt balerína Natasa lánya. Mindenkivel jól ki akar jönni, de nem könnyíti meg a dolgát Abigail Armstrong sem, akiről tudni kell, hogy maximalista, földhözragadt és szabálykövető. Emiatt mindenkin átgázol, csak hogy elérje célját. A balettiskola sokkal keményebb mint amire Tara számított. Ő a legutolsó az osztályban Sammy Liebermannel együtt. Tara beleszeret Kat bátyába, Ethan Karamakovba. Kat minden erejével próbálja távol tartani őket egymástól, de úgy tűnik, a vonzalom köztük erősebb, mint gondolták. Ethan koreográfusnak készül harmadéves létére, és Tarát kéri meg hogy táncolja el a kortárs szólóit. Jön a következő probléma: Tara szülei nem tudják tovább fizetni a tandijat és ott kéne hagynia az iskolát. Mivel megnyeri az ösztöndíjat, így továbbra is építheti karrierjét az álmai mellett. Eközben szép lassan közelebb kerül Christianhez. Az Akadémiára érkezik egy német cserediák, aki rajtakapja Tarát és Christiant csókolózni. Miután Abigail elküldte mindenkinek a képet, Ethan szakít Tarával. Christian bűnözői előéletét megtárgyaló bizottság felfüggesztettet ad a fiúnak. Az évadzáróban Tara megkapja a hőn áhított szerepét: Marikát táncolhatja a Diótörőben, és valóra vált első álma, melyben végre repülhet.

2. évad Tara és barátai visszatérnek az Akadémiára egy második évre. Sammynek az előző szemeszter végén gondjai akadtak a pénzzel, ugyanis az apja nem hajlandó fizetni a tandíját mondván: "Egy férfi nem táncol!" miss Rain közli a másodévesekkel, hogy idén Sydney-ben rendezik meg a balettolimpiát, azaz a Prix de Fonteyn-t. A diákok mindent megtesznek, hogy versenyezni tudjanak Ausztrália színeiben. Mindezek mellett megérkezik Grace Whitney, Miss Rain rokona, aki eddig Londonban, a Royal Balett iskolájában tanult. Katnek évet kell ismételnie, mert nem ment át a vizsgáin. Időközben a híres balett-táncos Saskia Duncan lesérül, és az Akadémián kezd oktatni. Az órájára választani kell egy szólót, amit majd bemutatnak. Tara az egyik híres szerepét választotta, a Vörös Cipellőket. Saskia hatására Tara feladja ezt a szólót, később mégis ezzel indul a versenyen. Tara és Sammy lettek a döntősök a Prix dr Fonteyn versenyen, de Sammy egy balesetben életét vesztette. A bizottság elhalasztotta a döntőt, helyéte pedig az új diákot, Benjamint Tickle-t tették. A versenyt végül Grace nyerte meg, aki szintén a Vörös Cipellőkkel indult. A nyereménye pedig az, hogy a világon bármelyik iskolában tanulhat. Tényleg bármelyikben. Ő mégis az Ausztrál Akadémiát választotta.

3. évad Elindult az országos turné, ahol a Rómeó és Júlia az előadás témája. Rómeó szerepében Ben és Christian található felváltva, míg Júlia szerepéért Tara és Grace verseng. Mint mindenhol, itt is zalanak az események: Tara és Christian, Abigail és Ollie, Grace és Ben. Mivel rövid az évad, a turné után visszatérnek az Akadémiára, hogy letegyék vizsgáikat. Választani kell egy balett és egy kortárs szólót. De mint minden, ez az évad sem maradhat dráma nélkül: a vizsgán leesett Grace ruhájáról egy gyöngy, amire Tara rálépett, és tönkre ment a lába. Az évad első része Tara beszédével kezdődik, ami a végén kiderül, hogy egy alapítványt nyitottak Sam tiszteletére. A sorozat utolsó momentuma pedig Tara, amint újra tanul járni, és a legfontosabbat: sose add fel az álmaidat.

Szereplők

Tara Webster (Xenia Goodwin) 1-3 Katrina "Kat" Karamakov (Alicia Banit) 1-3 Abigail Armstrong (Dena Kaplan) 1-3 Samuel "Sammy" Lieberman (Tom Green) 1-2 Christian Reed (Jordan Rodrigues) 1-3 Ethan Karamakov (Tim Pocock) 1-2 Lucinda Raine (Tara Morice) 1-3 Benjamin Tickle (Thomas Lacey) 2-3 Grace Whitney (Isabel Durant) 2-3 Ollie Lloyd (Keiynan Lonsdale) 2-3

Magyar hangok Xenia Goodwin (Gulás Fanni) Alicia Banit (Molnár Ilona) Dena Kaplan (Lamboni Anna) Isabel "Issi" Durant (Sánta Annamária) Tom Green (Penke Bence) Jordan Rodrigues (Timon Barna) Thomas Lacey (Baráth István) Tim Pocock (Szabó Máté) Tara Morice (Csere Ágnes) Keiynan Lonsdale (Előd Álmos)

Évados áttekintés ÉvadEpizódokHivatalos premierMagyar premierÉvadpremierÉvadfináléÉvadpremierÉvadfinálé1262010.május 31.2010. július 5.2012. december 22.2262012. március 12.2012. április 24.3132013. július 8.2013. szeptember 30.2015. január 11.2015. április 5.

1. évad Repülj velem! A nulladik hét Vissza a balettrúdhoz Aknamezőn Egy igazi férfi nem táncol Tökéletesnek lenni Szerelmek, fantáziák Felnőni nehéz Adj egy jelet! Alice tükörországban Egy tökéletes nap Nyomás alatt A család Fordulópontok Spiccen Kontroll alatt Mielőtt felkel a nap Beköszönt a tavasz Párbaj Balettláz Félsz, hogy kimaradsz Vedd fel a harcot, vagy fuss el! Örökre barátok Kánikula Ugrás a mély vízbe Repülj velem – 2. rész 2. évad Valami megváltozik Az élet, amiről álmodunk "Faux Pas De Deux" Legendák A fesztivál Úgy, mintha senki sem látná Egy megkoreografált élet Kötődések A szünet Egy teljes élet Önsorsrontás Töréshatár A hátbatámadás A mentőakció Ideje tovább lépni Gyökerek Szerelemben, háborúban Kapj el, ha zuhanok! Őstehetségek Iksz, vagy pipa A létra-elmélet Győzni, vagy veszíteni Szeresd, vagy harcolj vele! Prix de Fonteyn A második Vörös cipellők

3. évad Az összetartó erő Új szabályok Második esélyek Mindennek ára van Negatív minták Kamuzz amíg csak bírsz Graceland Kevesebb poggyásszal Ne bánj velem kesztyűs kézzel Megfertőzve Egy új kor kezdete A tökéletes vihar Nem lehet így vége

Díjak és jelölések Év Díj Kategória Jelölt Eredmény 2010 AWGIE-díj Legjobb C kategóriás gyerekműsor "Growing Pains" by Sarah Lambert Children's Television: C Classification Greg Waters (A "Turning Pointes" című epizódért) Australian Directors Guild Awards Legjobb rendezés gyereksorozatban Jeffrey Walker (A "Behind Barres" című epizódért) AFI-díj Legjobb rendezés televíziós sorozatban Jeffrey Walker (A "Week Zero" című epizódért) Legjobb televíziós drámai gyerekműsor Táncakadémia 2011 Kidscreen Awards Legjobb cégweboldal Táncakadémia TV Week Logie-díj Legjobb gyerekműsor Táncakadémia Seoul International Drama Awards Best TV Drama Dance Academy International Emmy-díj LEgjobb gyerek és fiatalműsor Táncakadémia Asian Television Awards Legjobb gyerekműsor Samantha Strauss (A "Learning to Fly, Part 2" című részért) Hugo Television Awards Legjobb gyerekműsor Táncakadémia, 2. évad Banff World Media Festival Legjobb kitalált ifjúsági műsor - 13 év felettieknek Samantha Strauss (A "Week Zero" című epizódért) 2012 AACTA-díj Legjobb televíziós gyereksorozat Táncakadémia, 2. évad 2013 TV Week Logie-díj Legjobb gyerekműsor Táncakadémia 2014 Legjobb gyerekműsor Táncakadémia

Jegyzetek

További információk

Kategória:Ausztrál televíziós sorozatok