Adnan Januzaj (Brüsszel, 1995. február 5. –) koszovói–albán származású belga válogatott labdarúgó, középpályás.

Pályafutása Klubcsapatban Januzaj koszovói albán szülők gyermekeként született Brüsszelben. Tízévesen csatlakozott az Anderlecht ifiakadémiájához, majd 2011 márciusában a Manchester Unitedhez szerződött, miután meggyőzte a csapat megfigyelőit egy brüsszeli tehetségkutatón.

A 2012–13-as idény vége felé Sir Alex Fergusontól megkapta a 44-es számú szerelést a felnőtt csapatban. Az idény utolsó bajnokiján, a West Bromwich Albion ellen a cserepadra került, de nem kapott játéklehetőséget. A szezon végén megkapta a legjobb tartalékjátékosnak járó díját a Unitednél, mindössze 18 évesen. A 2013–14-es évad előtti felkészülési időszakban az első csapat tagja volt. Ő volt az egyik legjobban teljesítő játékos a barátságos mérkőzéseken és gólt is szerzett. Rio Ferdinand tiszteletére rendezett meccsen, a Sevilla ellen szintén pályára lépett. Bár csapata 3–1-re kikapott, őt választották a meccs legjobbjának, melyben nagy szerepe volt annak, hogy a manchesteriek egyetlen gólja előtt ő adta a gólpasszt.

2013. augusztus 11-én tétmeccsen is bemutatkozhatott, miután csereként váltotta Robin van Persie-t a Wigan Athletic elleni Community Shield-mérkőzésen. A United 2–0-ra nyert, így Januzaj első felnőtt trófeáját is begyűjtötte. Szeptember 14-én a Crystal Palace ellen debütált a bajnokságban, Ashley Young helyére állt be a 68. percben. Első gólját a Sunderland ellen szerezte. Az Bajnokok Ligájában december 10-én lépett pályára először. A 2014–15-ös szezon elején Ryan Giggs visszavonulása után megkapta a 11-es számú mezt. Louis van Gaaltól nem kapott annyi lehetőséget, így a 2015–16-os szezon elején kölcsönadták a Borussia Dortmundnak. Mindössze hat bajnokin kapott lehetőséget (tétmeccsen is mindössze tizenkét alkalommal), és csupán háromszor volt a kezdőcsapat tagja, mikor 2016. január 6-án Van Gaal visszarendelte a Unitedhez.

Real Sociedad

2017 júliusában ötéves szerződést kötött a San sebastiani klubbal. Januzaj a 2017/18-as szezon első két mérkőzését sérülés miatt kihagyta. Szeptember 10-én kezdőként debütált a csapatban, idegenbeli környezetben a Deportivo La Coruña elleni 2–4-re megnyert bajnokin. Szeptember 28-án lépett pályára a klub színeiben nemzetközi porondon az Európa Ligában, a Zenit elleni 3–1-re elvesztett mérkőzésen. Az első gólját a 7. bajnokián szerezte az SD Eibar ellen, a 3–1-s találkozó második találatát jegyezte.Real Sociedad 3–1 Eibar

Sevilla

2022. augusztus 31-től az andalúz klub ingyen megszerezte a játékjogát, és négy évre írt alá. Szeptember 6-án mutatkozott be a Manchester City ellen a Bajnokok Ligájában, a mérkőzés utolsó 12 percében Isco-t váltotta.Sevilla 0–4 Manchester City

2023. február 23-án a török İstanbul Başakşehir csapatába került kölcsönbe. 2024. július 24-én a Las Palmas bejelentette, hogy a 2024–25-ös a szezon végéig kölcsönbe vette.

2026 júliusában lejárt a szerződése, elhagyta a spanyol klubot.

A válogatottban

2013 júniusában a belga U18-as és U19-es válogatott korábbi edzője, Marc Van Geersom azt nyilatkozta, hogy többször is megpróbálta behívni Januzajt, de ő mindannyiszor nemet mondott, mivel az albán válogatottban szeretne játszani.

Az albán válogatott szövetségi kapitánya, Gianni Di Biasi 2013. augusztus 13-án egy nyilatkozatában nagy tehetségnek nevezte Januzajt és azt mondta, hogy az Albán labdarúgó-szövetség csak a megfelelő pillanatra vár, hogy leüljön tárgyalni a játékossal és megkérje, hogy a későbbiekben Albánia színeiben játsszon.

2014-ben részt vett a világbajnokságon a belga válogatottal. Egy mérkőzésen lépett pályára.

Statisztika 2022. augusztus 20-i állapot szerint. + Mérkőzései és góljai klubcsapatban idényre bontva... KlubSzezonBajnokságKupaLigakupaNemzetköziEgyébÖsszesLigaMérk.GólokMérk.GólokMérk.GólokMérk.GólokMérk.GólokMérk.GólokManchester United2013/14Premier League274104020103542014/151802010——2102015/1651000020—71Összesen50530504010635Borussia Dortmund2015/16Bundesliga6010—50—120Összesen6010—50—120Sunderland2016/17Premier League2502011——281Összesen2502011——281Real Sociedad2017/18La Liga28310—61—3542018/1920141—2422019/2024454—2982020/212741070103642021/223234171—435Összesen13115156—2021016723Sevilla2022/23La Liga0000—30—30Összesen0000—300030KARRIER ÖSSZESEN21220216613222027329

A válogatottban 2022. október 21-i állapot szerint. BelgiumMérkőzése(i) Belgium színeibenÉvMérk.Gólok201460201841201920202110202220ÖSSZESEN151

Sikerei, díjai

Manchester United

FA Community Shield: 2013

Real Sociedad

Spanyol kupagyőztes (1): 2021

Jegyzetek

További információk

Adnan Januzaj a Topforwardon Adatlapja a Manchester United honlapján https://en.wiki.org./wikipedia/Adnan Januzaj

Kategória:1995-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Belga labdarúgók Kategória:Labdarúgó-középpályások Kategória:A Manchester United labdarúgói Kategória:A Borussia Dortmund labdarúgói Kategória:A Sunderland labdarúgói Kategória:A Real Sociedad labdarúgói Kategória:A Sevilla labdarúgói Kategória:Az İstanbul BB labdarúgói Kategória:A Las Palmas labdarúgói Kategória:A Premier League labdarúgói Kategória:A Bundesliga labdarúgói Kategória:A La Liga labdarúgói Kategória:A Süper Lig labdarúgói Kategória:A 2014-es világbajnokság labdarúgói Kategória:A 2018-as világbajnokság labdarúgói Kategória:Európa-liga-győztes labdarúgók