Istenes Bence Flórián (Budapest, 1987. május 12. –) magyar műsorvezető. Istenes László műsorvezető fia.

Életpályája A csepeli Katona József, illetve a Szent Lőrinc általános iskolákba járt. A középiskolát Németországban, Münchenben végezte. Az érettségit azonban már a budapesti Osztrák Gimnáziumban szerezte meg. 2012-ben diplomázott a Kodolányi János Főiskola, kommunikáció és médiatudomány szakán.

Karrierje 2008-ban kezdődött, amikor a VIVA TV műsorvezetője lett. 2 és fél év után az RTL Klubhoz igazolt.Istenes Bence - Sztárlexikon

2013-ban Liluval vezette az X-Faktor negyedik évadját, majd 2014 elején a Való Világ hatodik szériáját és 2014 őszén a hetedik szériáját.Istenes Bence vezeti az X-Faktort – Blikk, 2013. május 17.

2013. szeptember 2-án kezdte meg rádiós karrierjét a 89.5 Music FM reggeli műsorában, az Önindítóban. Alig több mint egy évvel később bejelentette, hogy 2014. október 1-én távozott az Önindítótól és két műsorvezetőtársától, Pordán Petrától és István Dánieltől, helyét Bochkor Gábor vette át. Istenes Bence a döntést az egyre sokasodó televíziós munkájával indokolta.

Az X-Faktor ötödik évadját már egyedül vezette, és új műsort is kapott, a Vigyél el! című párválasztó műsort.

2016-ban a németországi Kölnbe költözött, ahol a helyi tévénél helyezkedett el.Istenes Bence már munkába is állt Németországban – 24.hu, 2017. január 27.

2017-ben a Survivor magyar változatának volt a műsorvezetője. 2017. november 25-én ő vezette az X-Faktor hetedik évadjának döntőjét.

2018-ban a németországi Sky 1 csatornán az X-Factor egyik műsorvezetője lett.

2020-tól az RTL Klub Álarcos énekes (The Masked Singer) c. műsorának a vezetője lett.

2023-ban ő volt a The Voice második évadának műsorvezetője.

2023-ban a Sztárbox című műsorban (RTL) vett részt és boxolt. Első ellenfele Ifj. Schobert Norbert volt akit pontozással győzött le. Második ellenfele Rácz Jenő volt, aki pontozással legyőzte őt és kiesett a műsorból. A vereséget igazságtalannak érezte és sportszerűtlen magaviselete után elnyerte a "Hisztis" becenevet

Műsorai Év Műsor címe Szerepkör TévécsatornaMagyarország2008–2010 Megálló műsorvezető VIVA2008–2010 Interaktív műsorvezető2008–2010 VIVA Comet műsorvezető2010–2011 NekedValó műsorvezető Cool TV2014 After X műsorvezető, szerkesztő Cool TV, RTL II2012 Brandmánia műsorvezető RTL Klub2013 Péntektől péntekig műsorvezető RTL II2013 Szombat esti láz szereplő2014–2016, 2017 X-Faktor műsorvezető RTL Klub2014–2016 Való Világ műsorvezető RTL II2016 Hagyjál főzni! műsorvezető2015 Vigyél el! műsorvezető RTL Klub2017–2018 Survivor műsorvezető2018Szenzációs Négyes műsorvezető2019Nyerő Párosjátékos2020–2021, 2026–Álarcos énekesműsorvezető2024nyomozóRTL2022Tehetség első látásraműsorvezetőRTL Klub2023Az álommelóepizódszereplőRTL2023Tippelj és vidd el!műsorvezető 2023The Voiceműsorvezető 2023Sztárboxversenyző 2024–2025Hell Boxing Kingsversenyző2024Fort Boyard – Az erődműsorvezető2025 Kalandra fal!műsorvezető 2025Kész átverésműsorvezető2025Csillag Születikműsorvezető2025Most Wanted – A hajszaversenyző2026–Celeb vagyok, ments ki innen!műsorvezetőNémetország2018 X Factor műsorvezető Sky 1

Magánélete Édesapja Istenes László, az édesanyja Gergesy Éva személyiségfejlesztő tréner. A húga, Boglárka másfél évvel fiatalabb tőle. Hat éves volt, amikor a szülei elváltak, majd három évvel később az édesanyjával és húgával Németországba költöztek, ahol közel 10 évet élt, mielőtt visszaköltözött Magyarországra. Az apja második házasságából két féltestvére is van, Franciska és Benedek.

2008-ban Kovácsovics Fruzsinával került kapcsolatba, majd együtt is éltek, de 2009-ben szakítottak. 2011-ben Iszak Eszter, 2012-ben Nádai Anikó volt egy ideig a párja.

Istenes Bence és Csobot Adél 2012-ben ismerkedtek meg, majd 2013 őszén szakítottak, de egy évvel később újra összejöttek. Az első gyermekük Nátán 2016. májusban született, majd Ádin 2018. augusztusában.Megszületett Csobot Adél és Istenes Bence második gyermeke 24.hu, augusztus 11.

Jegyzetek

Források Istenes Bence – „Türelmesnek, szorgalmasnak és alázatosnak kell lenni.” interjú kidsnews.hu magyarul

Kategória:Magyar rádiósok, televíziósok Kategória:1987-ben született személyek Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Kölniek