Iulian Sebastian Filipescu (Slatina, 1974. március 29. –) román válogatott labdarúgó, hátvéd.
Pályafutása Klubcsapatokban
Pályafutását a Steaua Bucureștiben kezdte, melynek színeiben 1993-ban bemutatkozott a román első osztályban. Összesen öt bajnoki címet szerzett a Steaua játékosaként. Ezután 1997-ben a török Galatasarayhoz igazolt, ahol két idény alatt kétszer is török bajnoki címet ünnepelhetett. 1999-ben a Real Betis szerződtette és a sevillai csapatot négy szezonon keresztül erősítette, ahonnan 2003-ban a Zürich csapatába igazolt. Három bajnoki szezont húzott le Svájcban, ráadásul utolsó szezonjában (2005–06) svájci bajnok lett és nem is akárhogyan. Történt ugyanis, hogy az utolsó forduló előtt a FC Basel vezette a bajnoki tabellát három ponttal a Züürich előtt és ez a két csapat találkozott a zárókörben. A St. Jakob-Parkban rendezett mérkőzés 31. percében a zürichiek megszerezték a vezetést, amit a Basel Mladen Petrić révén a 73. percben kiegyenlített és amikor már úgy tűnt, hogy ez marad a végeredmény és bajnok a Basel a 93. percben Filipescu betalált Pascal Zuberbühler kapujába, amivel beállította a 2–1-es végeredményt. Ennek értelmében az FC Zürich nyerte a svájci bajnokságot, amit a Basel szurkolói nehezen viseltek és berohantak pályára, hogy megtámadják a Zürich játékosait és a játékvezetőt. Leginkább a győztes gólt szerző Filipescu volt a fő célpont, akit majdnem fejbe dobtak egy égő fáklyával.
Válogatottban
A román válogatottban 1996. és 2003 között 52 alkalommal szerepelt a nemzeti csapatban 1 gólt szerzett.
Részt vett az 1996-os és a 2000-es Európa-bajnokságon illetve az 1998-as világbajnokságon.
Sikerei, díjai
Steaua București Román bajnok (5):1992–93, 1993–94, 1994–95, 1995–96, 1996–97 Román kupagyőztes (1): 1995–96 Román szuperkupagyőztes (2): 1994, 1995 Galatasaray Török bajnok (2): 1997–98, 1998–99 Török kupagyőztes (1): 1998–99 Grasshoppers Svájci bajnok (1): 2005–06 Svájci kupagyőztes (1): 2004–05
Jegyzetek
Források Iulian Filipescu – a FIFA.com honlapján Iulian Filipescu – a National-football-teams.com honlapján
Kategória:1974-ben született személyek Kategória:Román labdarúgók Kategória:Labdarúgóhátvédek Kategória:A Steaua București labdarúgói Kategória:A Galatasaray labdarúgói Kategória:A Real Betis labdarúgói Kategória:Az FC Zürich labdarúgói Kategória:Az MSV Duisburg labdarúgói Kategória:Az 1996-os Európa-bajnokság labdarúgói Kategória:Az 1998-as világbajnokság labdarúgói Kategória:A 2000-es Európa-bajnokság labdarúgói Kategória:Élő személyek