A PAE AÉL Kallónisz (görögül: Π.Α.Ε. Αθλητική Ένωση Λεκανοπεδίου Καλλονής, magyar átírásban: PAE thlitikí Énoszi Lekanopedíu Kalonísz) egy görög labdarúgócsapat melynek székhelye Mitilíniben, Leszbosz szigetén található. Jelenleg a görög élvonalban szerepel.

Hazai mérkőzéseiket a 2850 fő befogadására alkalmas Mitilíni Dimotikó Stadionban játsszák.

Történelem

A klubot 1994-ben alapították. Leginkább alacsonyabb regionális bajnokságokban szerepeltek, ahol több alkalommal voltak bajnokok (1996, 2000, 2002, 2008). A negyedosztályt 2010-ben nyerték meg. 2011-ben második helyen végeztek a harmadosztályban és feljutottak a második vonalba, ahol első idényük végén az ötödik helyet szerezték meg. E mellett négy athéni regionális bajnoki címmel is rendelkeznek .

A 2012–2013-as szezon végén harmadik helyen végezetek a másodosztályban és történelmük során először feljutottak az első osztályba.

Sikerei

Görög másodosztály 3. hely (1): 2013 Görög harmadosztály 2. hely (1): 2011 Görög negyedosztály 1. hely (1): 2010 Leszboszi regionális bajnoki címek 1. hely (4): 1996, 2000, 2002, 2008

Keret 2013. augusztus 28.

(kölcsönben az Olimbiakósztól)

(kölcsönben a Sparta Prahatól)

Külső hivatkozások Hivatalos honlap Adatlapja az uefa.com-on Legutóbbi eredményei a soccerway.com-on

Kategória:Görög labdarúgócsapatok Kategória:1994-ben alapított labdarúgócsapatok