A Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány 1993 óta működő közhasznú, független civil szervezet.
Magyarországon Az alapítvány minden munkatársa azon dolgozik, hogy az ENSZ definíciója szerinti gyermeki jogok megvalósuljanak Magyarországon, hogy a gyerekekkel kapcsolatba kerülő felnőttek, szakmai és állami szervek a gyerekek mindenekfelett való érdekeit képviseljék. A Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány Európában az elsők között vezette be a 116-111 és a 116-000 harmonizált európai hívószámokat.
Hívószámok Az ingyenesen és akár névtelenül hívható lelkisegély vonal mellett az eltűnt gyerekek vonala fogadja a bajba jutott, csellengő, segítségre vagy felelős beszélgetésre vágyó gyerekek és fiatalok hívásait.
Az elmúlt 20 évben közel 3 millió gyerek hívta a Kék Vonal telefonszámait.
További tevékenységek A telefonos segítségnyújtáson túl a gyerekek chaten vagy e-mailen keresztül is fordulhatnak az alapítvány munkatársaihoz, külön gyerekjogi munkacsoport foglalkozik tanácsadással, konkrét esetek kezelésével.
Klubházak 2010 óta az Intel Computer Clubhouse Network magyarországi tagjaként Miskolcon, 2012 óta pedig Kecskeméten működik a Kék Vonal Komputer Klubház, ahol a hátrányos helyzetű fiatalok mentorok segítségével és támogatásával sajátítják el a legkorszerűbb informatikai ismereteket.
Képzés A Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány Segítői Alapképzése akkreditált képzés. Az alapítvány alapítása óta tagja az Eltűnt Gyerekek Európai Hálózatának, a Gyerektelefonok Világszövetségének valamint a Safer Internet Plus program keretében az internetbiztonság hazai megismertetése céljából létrehozott konzorciumnak.
Jegyzetek
Források A Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány honlapja Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány - Osztályfőnök.hu Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány - Jog és Pszichológia
Kategória:Magyarországi alapítványok