Deauxma (született Robin Collette Masterson) (Würzburg, Nyugat-Németország, 1960. január 25. –) amerikai fotómodell, pornószínésznő.
Életpályája A nyugat-németországi Würzburgban született, ikerhúgával együtt. (Egy forrás szerint a texasi San Antonióban született.) Apja az amerikai megszálló hadsereg katonája volt. Gyermekkorát Ohio államban töltötte.
Fiatalon modellkedett, de csak 2003-2004 körül került a szexiparba, több, mint 40 évesen, e műfaj szokásaihoz képest elég későn. Fényképeit beküldte egy amatőr pornográfiára szakosodott internetes honlaphoz. A dús keblű, fekete hajú, zöld szemű, napbarnított, karcsú és kisportolt testű délszaki szépség hamarosan jól fizető filmszerepeket és élő szex-szereplési ajánlatokat kapott. Művésznevének ötletét egy New Orleans francia negyedében látott reklámtábla feliratából („Deaux”) merítette. Ebből szójátékot fabrikált, eszerint a „Deauxma” szót „dúmí”-nak kell ejteni, hogy az angol „do me”-val azonosan hangozzék (sugallt jelentése „csináld nekem”, „tegyél magadévá”).
2005-től kezdve Deauxma főszerepet kapott a Girlfriends Films stúdió Road Queen c. pornófilmsorozatában. Egy leszbikus nőt alakít, aki az 1950-es évekből való, Mercury márkájú lila országúti cirkálóval járja az amerikai vidéket, és nőkkel folytat le gyors és változatos kalandokat. A Road Queen 22-ben nyújtott alakításáért 2013-ban Deauxma-t jelölték a leszbikus műfaj legjobb szereplőjének járó XBIZ-díjra („Best Actress - All-Girl Release”). A sorozat jelenleg (2013 szeptemberében) a 26. folytatásánál tart. Deauxma mindegyik epizód egy vagy több jelenetben szerepel. Legtöbb filmjét a leszbikus filmekre szakosodott Girlfriends Films és Sweetheart Video stúdiókkal forgatta, néhány heteroszex filmben is dolgozott a Filmco és a Bang Bros Productions számára.http://deauxma.pornblogspace.com/deauxma-biography.html Életrajza (Deauxma.pornblogspace.com)
2009 szeptemberétől megindította saját website-ját (www.deauxmalive.com). Szaktársnőjének, Vicky Vette-nek üzleti honlapján is szerepel. Fotói több felnőtt magazinban (Score, D Cup, Gent, High Society) megjelentek.
Korának megfelelően Deauxma alapvetően a középkorú nők közreműködésével készülő (MILF) kategóriájú filmekben szerepel. 2012-ben mellnagyobbító plasztikai műtétnek vetette alá magát, feljavítva addig sem elhanyagolható természetes méreteit. Ekkor (52 évesen) bejelentette, hogy nem tervezi közeli visszavonulást a pornófilmezéstől: „Megyek tovább, amíg nem szorulok járókeretre.”
A pornófilmezés mellett Deauxma polgári foglalkozást is űz, egy számítástechnikai kereskedő cégnél dolgozik. Magassága 170 cm, súlya 61 kg, méretei 100-63-89 cm (32G-25-35 coll). Szexuális irányultsága biszexuális.
A texasi San Antonióban él családjával. Három fia van férjétől, Larry Pulliamtól, akivel 1979 óta házasok. A férj egy személyben feleségének fotósa, ügynöke, menedzsere és több szexfilmben vele együtt szerepelt is.
Díjai 2011: Miss FreeOnes (10. helyezés) 2013: XBIZ-díj jelölés („Best Actress - All-Girl Release”)
Főbb filmszerepei
HardScore 2 (2004) Texas Lesbian Dancer Stories 1,2 (2005,2006) Texas Video Store Seductions (2005) Women Seeking Women 15,16,26,34,51,52,53 (2005–2009) Road Queen 1…26 (2005–től) Older and Horny 5 (2005) Lesbian Triangles 5–26 (2008-2012) Lesbian Seductions 6,10,11,14,17,39 (2006–2012) Diary of a MILF 2 (2006)
No Man’s Land – MILF Edition (2007) My Friend’s Hot Mom 9,16,18,22,23,30 (2007–2012) MILF Club (2008) MILF Soup 2,5 (2007,2008) MILF Lessons 17,18 (2008) Lesbian Mentors 2,3 (2009–2010) The Mexican boyfriend of my daughter (2010) Lesbian Psycho Dramas 7 (2011) 2 Chicks Same Time 10 (2012)
Jegyzetek
További információk
Apache Warrior: Interjú Deauxma-val (Fleshbot.com) Interjú Deauxma-val (DeauxmaLive.com) Deauxma az IAFD adatbázisban Deauxm’a Bio ~ FAQ (Dreamnet.com) Adatai a FreeOnes.com adatbázisban Adatai a StarnoStar.com-on
Kategória:Amerikai nők Kategória:Német-amerikaiak Kategória:Amerikai pornószínésznők Kategória:LMBT színészek Kategória:1960-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Würzburgiak