Szécsi Magda (Komádi, 1958. május 9.−) roma származású magyar keramikus, író, grafikus, festő, illusztrátor.

Életútja, munkássága

Négyéves korától tizennyolc éves koráig állami gondozásban nevelkedett. Általános iskoláit Zircen, Balatonkenesén, Sopronban végezte. Más lehetőség híján egy évig a győri Dísznövénykertész Szakmunkásképzőbe járt, majd munka mellett Egészségügyi Szakközépiskolát végzett Budapesten. Az Egészségügyi Főiskolát a korabeli lengyel-magyar oktatási csereprogram keretében Varsóban végezte Török János támogatásával. Az egészségügyben két évet dolgozott, majd két évig Forancsics Lilla keramikus mellett fazekasságot tanult. Az 1980-as évek közepe felé kezdett rendszeresen rajzolni és írni. Tollrajzokat készített és meséi jelentek meg. Expresszív, stilizált látásmódja, teremtő fantáziája és erős kompozícióteremtő készsége emelte őt különösebb előtanulmányok nélkül a profi képzőművészek szintjére. Az 1990-es évek elejétől rendszeresen jelentek meg illusztrációi cigány lapokban és más folyóiratokban. Az 1990-es évek végétől már olajjal fest és számos könyvet illusztrál, s az irodalomban a mesék mellett versekkel, novellákkal, elbeszélésekkel, kisregényekkel jelentkezik.

1988 óta szabadfoglalkozású művész, tűzzománcait, grafikáit, festményeit egyéni és csoportos kiállításokon méretteti meg. Szerepelnek képei a Roma Parlament állandó kiállításán, valamint a Magyar Művelődési Intézet gyűjteményében. Szinte valamennyi rajzában, grafikájában arcokat, alakokat mutat be, a szomorúságot, az örömet, a vágyat, a félelmet, az erős jellemet, stb. mind meg tudja jeleníteni színekkel, mintákkal, szimbólumokkal (leggyakoribb a kígyó).

A Cigány festészet Magyarország 1969-2009, Cigány Ház - Romano Kher, 2009, albumban megjelent grafikái és festményei:

Harlekin (vegyes technika, papír, 20x29 cm, 1989) Elvágyódás (tempera, papír, 19x28 cm, 1990) Gyöngyhajú (vegyes technika, papír, 40x55 cm, 1990) Judith (tempera, papír, 27x41 cm, 1990) Kígyós Madonna (filc, papír, 39x47 cm, 1989) Amit szívedbe rejtesz (vegyes technika, papír, 19x30 cm, 1991) Az úton (vegyes technika, papír, 20x30 cm, 1990) Kígyólány (filc, papír, 20x29 cm, 1990) Vágy (vegyes technika, papír, 19x26 cm, 1990) Holdudvar (filc, papír, 25x35 cm, 1992) Félelem (filc, papír, 25x35 cm, 1992) Uralkodó (filc, papír, 25x35 cm, 1991)A felsorolt képek láthatók a sulinet.hu honlapján

Illusztrált kötetei (válogatás)

Várnék még : versek / Tamási Orosz János ; [ill. Szécsi Magda] ; [közread. a] Szövegtár. Budapest, 1990. Éjszakai varázs : versek / Charles Baudelaire ; vál. és ill. Szécsi Magda ; szerk. D. Kovács Júlia. Budapest : Magister'93, 1997. Biblia Ószövetség Énekek éneke / ford. Károli Gáspár ; ill. Szécsi Magda. Budapest : Magister'93, 1999. 65 p. Uram! : válogatás / József Attila ; vál. és ill. Szécsi Magda. Budapest : Magister'93, 1999. Gordoni ceruzarajzok / Farkas Kálmán ; [ill. Szécsi Magda] ; kiad. az Oktatási és Továbbképzési Központ Alapítvány. Szolnok, 2000. Zöld az erdő : cigány népismereti olvasókönyv az általános iskolák alsó tagozata számára / Menyhért Ildikó ; [ill. Szécsi Magda] Piliscsaba : Konsept-H, 2002.

Szépírói kötetei (válogatás)

Az aranyhalas lószem tükre : cigánymesék / Szécsi Magda. Budapest] : Hungária Sport V., 1988. 142 p. ill. Az álmos pék : mese / Szécsi Magda ; ill. Szécsi Magda és Jakobi Anna. Budapest : Magister'93, 1999. 38 p. Csak vitt a szél : szerelmes meseregény / Szécsi Magda ; ill. Szécsi Magda. Budapest : Magister'93, 2000. 99 p. Töredéklét ; Olga ; Szívforduló ; Húsevők ; Árnyék nélkül / Szécsi Magda ; [szerk. Szoboszlai Margit]. Budapest : Ab Ovo, 2002. 145 p. Szívednek feszülve : versek / Szécsi Magda. Szolnok : Oktatási és Továbbképzési Alapítvány, 2002. 79 p. Időtépő : elbeszélések / Szécsi Magda. Budapest : Széphalom Könyvműhely, 2006. 214 p. Cigánymandala / Szécsi Magda. Budapest : Széphalom Könyvműhely, 2007. 370 p.

Kiállításai (válogatás) Egyéni

1984 • Pataky István Művelődési Központ (Gyügyi Ödönnel) 1991 • Jótékonysági kiállítás az Élet és Irodalom megsegítéséért (Jakobi Annával, Sebestyén J. Andrással), Helyőrségi Klub, Tata 1997 • Galéria, Szeged 1998 • Tető Galéria, Lágymányos. 1989, 2000 • Kossuth Klub, Budapest 1992, 1993, 1994 • Pataky Művelődési Központ, Budapest 1997 • Gyöngy Galéria, Budapest 1998, 1999 • Fővárosi Művelődési Ház, Budapest 2003 • Tűzzománc munkái és tollrajzai, Millenáris, Budapest.

Csoportos

1992 • Néprajzi Múzeum, Budapest 2000 • Roma Képzőművészek Országos Kiállítása, Pataky Művelődési Központ, Budapest 2012 • Beszélő paletták - Magyar Roma Képzőművészeti Kiállítás, Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkársága folyosóján és irodáiban, BudapestA kiállító művészek neveit lásd a Káli-Horváth Kálmánról szóló szócikkben.

Díjak, elismerések

Ferenczy Noémi-díj (2000)

Jegyzetek

Források Szécsi Magda önéletrajza, 2000 Szécsi Magda, grafikus, festő, artportal.hu Cigány festészet : Gypsy painting : Magyarország 1969-2009 : a Cigány Ház Közgyűjteményéből : Hungary, 1969-2009 / főszerk. ... Zsigó Jenő ; [szerk. ... Fris E. Kata]. Budapest : Fővárosi Önkormányzat Cigány Ház - Romano Kher, 2009. 545 p. ill. Szécsi Magda életrajzát, képeit lásd 486-493. p.

Kategória:Magyar költők Kategória:Magyar írók Kategória:Magyar keramikusok Kategória:Magyar grafikusok Kategória:Magyar festők Kategória:Ferenczy Noémi-díjasok Kategória:Magyar cigányok Kategória:Komádiak Kategória:1958-ban született személyek Kategória:Élő személyek