Bada Márta (Erdőtarcsa, 1951. március 19. −) magyarországi cigány festőművész.

Életútja, munkássága Ötgyermekes családból származik, még a gyermekek kis korában Gödöllőre költözött a család. Az öt gyermek közül csak Bada Márta és az egyik húga fejezte be az általános iskolai tanulmányokat. Bada Mártát már nagyon korán érdekelte a festészet, ezért jelentkezett a pesti Képző- és Iparművészeti Gimnáziumba, de nem vették fel. 1963–1976 között a budapesti Épületkerámiai Vállalatnál dolgozott mint segédmunkás, kézifestőként padlólapokat is tervezett, később Gödöllőn vállalt takarítást a városgazdálkodásnál, s ebből biztosította megélhetését.

1973 óta fest rendszeresen, kezdetben amatőr festőknek hirdetett pályázatokon vett részt. Segítette őt a festésben László Lilla rajztanárnő, továbbá a Gödöllői művésztelep vezetője és Mizser Pál festőművész. A nagy festők közül Munkácsy Mihály, Szinyei Merse Pál, Vincent van Gogh és Péli Tamás festészete volt rá nagy hatással. Képein impresszionisztikus, gazdag színvilággal ábrázolja a gödöllői tájat, az ott élő cigányokat és megelevenít egy színes mesevilágot. Képeinek alakjai gyakran asszonyok, lányok, madonnák, rajtuk keresztül mutatja be sorstársai életét. Kedvelt témája a tenger és annak élővilága is. Festői pályáját segítette Daróczi Ágnes művelődéskutató, Lakatos Menyhért, Zsigó Jenő és Sári Katalin művészettörténész. 1979-ben vett részt először csoportos kiállításon Budapesten, majd első önálló kiállítására 1982-ben a Gödöllői Galériában került sor. Kereste a cigány képzőművészek társaságát, megismerkedett Oláh Marával, Oláh Jolánnal és másokkal. Egyre több csoportos cigány kiállításra válogatták és válogatják be képeit, de voltak kiállításai külföldön is. Ma már megtalálhatók képei külföldi és hazai magángyűjteményekben, a Néprajzi Múzeumban, a Roma Parlament Képtárában, a Közéleti Roma Nők Egyesületében, a Magyar Művelődési Intézet Gyűjteményében.

A 2009-es Cigány festészet című albumban megjelent festményei Tájképek Erdőrészlet (olaj, farost, 80x60 cm, 1999) Park (olajfos, farost, 89x59 cm, 1989) Gödöllői erdő (olaj, farost, 53x39 cm, 1991)

Figurális képek Szépasszonyok a szigeten (olaj, farost, 85x64 cm, 1984) Testvérek (olaj, vászon, 60x63 cm, 2009) Kurvák (olaj, papír, 55x53 cm, 1990) Portré (olaj, farost, 60x80 cm, 1992) Férfi fej (olaj, farost, 51x71 cm, 1982)

Mitológia és álomvilág Vízitündér (olaj, farost, 80x88 cm, 1988) Magdolna sárkánnyal (olaj, farost, 60x43 cm, 2002 Túl az Óperencián... (olaj, farost, 70x54 cm, 2009)

Kiállításai (válogatás) Egyéni 1982 • Gödöllői Galéria, Gödöllő; 2001 • Balázs János Galéria, Budapest. 2019 • Cziffra György Fesztivál keretein belül a MOMkult Reich Károly Lépcsőház Galéria, Budapest 2019 • budavári Mária Magdolna-torony, Budapest 2020 • Levendula Galéria, Gödöllő 2023 • Szentandrássy István Roma Művészeti Galéria, Budapest 2023 • Művészetek Háza, Gödöllő

Csoportos 1979, 1989, 2000 • Autodidakta cigány képzőművészek országos kiállítása, Budapest; 1985 • A cigány művészek világkiállítása, Párizs; 2003 • Kortárs roma nőművészet I., Balázs János Galéria, Budapest; 2005 • Önarcképek - Az Európai iskola és a kortársak, 2B Galéria, Budapest 2007 • Mi arcunk : roma portréábrázolás, Balázs János Galéria, Budapest • Az emlékezés színes álmai, vándorkiállítás, Peking • Magyar Nemzeti Galéria, Budapest 2008, 2009 • Az emlékezés színes álmai, vándorkiállítás, Szolnok • Eger • Pécs • Salgótarján • Miskolc • Szekszárd 2009 • Köztetek : nőábrázolás a roma képzőművészetben, Balázs János Galéria, Budapest. 2012 • Beszélő paletták című Magyar Roma Képzőművészeti Kiállítás a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkársága folyosóján és irodáiban, Budapest.Kiállító művészek: Bada Márta; Balogh Tibor; Balogh Balázs András; Balázs János; Balogh József; Csámpai Rozi; Deák Izabella; Dilinkó Gábor; Farkas Ervin; Ferkovics József; G. Zámbó Gábor; Gyügyi Ödön; Horváth Judit; Illés Henrik; Káli-Horváth Kálmán; Kunhegyesi Ferenc; Kökény Róbert; Mocsár Gyula; Nyári Sárkány Péter; Oláh István; Oláh Jolán; Oláh Mara; Oláh Zoltán; Orsós Teréz; Péli Tamás; Palotai Lajos; Szentandrássy István; Szécsi Magda; Váradi Gábor; Túró Zoltán; Vári Zsolt. (A kiállítók nevei Balog Zoltán honlapjáról).

Jegyzetek

Források Cigány festészet : Gypsy painting : Magyarország 1969-2009 : a Cigány Ház Közgyűjteményéből : Hungary, 1969-2009 / [főszerk. ... Zsigó Jenő ; [szerk. ... Fris E. Kata]. Budapest : Fővárosi Önkormányzat Cigány Ház - Romano Kher, 2009. 545 p. ill. Bada Márta életrajzát, képeit lásd 6-15. p.

További információk Nemzeti Erőforrás Minisztérium Artportal.hu Magyar Kurír Sulinet.hu

Kategória:Magyar festők Kategória:Cigány képzőművészek Kategória:Magyar cigányok Kategória:1951-ben született személyek Kategória:Élő személyek