A Slipknot-diszkográfia tartalmaz hat stúdióalbumot, két koncertalbumot, öt DVD-t, egy demóalbumot, huszonhárom kislemezt, négy promóciós kislemezt, és huszonhat videóklipet.
A Slipknotot 1995-ben alapította Anders Colsefini énekes, Donald Steele és Quan Nong gitáros, Shawn Crahan dobos és Paul Gray basszusgitáros Meld néven. Crahan átkerült a perkás posztra, miután bevették Joey Jordison dobost a zenekarba. Quan Nong kilépését követően Josh Brainard lett a másik gitáros Donnie Steele mellett. A zenekar első fellépése december 4-én volt még az alapítás évében The Pale Ones néven. Jordison utána kitalálta, hogy Slipknotra kéne változtatni a zenekar nevét. A készülő dalok felvétele 1996 elején kezdődött el. A felvételek készítése közben Donnie Steele távozott az együttesből, mert mélyen vallásossá vált. Helyére Craig Jones került, aki nem sokkal később átkerült a sampler posztra, a gitáros pedig Mick Thomson lett. A Slipknot debütáló demólemeze, a Mate. Feed. Kill. Repeat. 1996. október 31-én jelent meg, Mick Thomson és Craig Jones közreműködése nélkül.
1997-ben új énekest találtak, a Stone Sourból már akkor ismert Corey Taylort, Anders perkás maradt és háttérénekes lett. Hamarosan viszont kilépett, helyére Greg Welts "Cuddles" került. 1998-ban új demó készült, a lemezlovas Sid Wilson új tag közreműködésével. Július 6-án Greg Welts tagot kirúgták, helyére Brandon Darner, majd Chris Fehn került. Július 8-án a zenekar aláírt egy szerződést a Roadrunner Records kiadóval.
Az új anyagot 1998. végén kezdték el készíteni, majd a téli időszakra hazamentek Des Moinesbe, ekkor Josh elhagyta a zenekart máig ismeretlen okok miatt. Helyére James Root gitárost tették, aki az első album mindössze két dal felvételén gitározott. A debütáló stúdiólemez, a Slipknot 1999. június 29-én jelent meg. Utána készítettek egy DVD-t Welcome To Our Neighborhood néven. A második album felvételei 2001 elején készültek el, az album végül augusztus 28-án jelent meg, Iowa néven. Az Iowa albumot követően kiadtak egy koncert-DVD-t, ami Disasterpieces névre hallgat.
A Disasterpieces kiadását követően a tagok eltértek a mellékprojektjeikhez, majd 2003 végén elkezdték a felvételkészítést az új albumnak, a producer Rick Rubin lett. A harmadik stúdióalbum, a Vol. 3 (The Subliminal Verses) 2004. május 24-én lett kiadva. 2005. november 1-jén egy koncertlemezt készítettek, 9.0 Live néven. 2006-ban és 2007 végéig megint visszatértek a tagok a mellékprojektekhez.
A negyedik stúdióalbum, az All Hope Is Gone 2008. augusztus 20-án lett kiadva. Egy válogatásalbum megjelent, Antennas to Hell néven 2012. július 23-án.
Stúdióalbumok Cím Kiadási dátum Kiadó Eladási eredmény Slipknot 1999. június 29. Roadrunner RecordsRIAA: Dupla platina ARIA: Platina BPI: Platina MC: Platina NVPI: Aranylemez Iowa 2001. augusztus 28. Roadrunner RecordsRIAA: Platina ARIA: Aranylemez BPI: Aranylemez MC: Platina BVMI: Aranylemez Vol. 3 (The Subliminal Verses) 2004. május 24. Roadrunner RecordsRIAA: Platina ARIA: Platina BPI: Aranylemez BVMI: Aranylemez MC: Platina RIANZ: Aranylemez All Hope Is Gone 2008. augusztus 20. Roadrunner RecordsRIAA: Platina ARIA: Aranylemez BPI: Aranylemez BVMI: Aranylemez MC: Platina IFPI AUT: Aranylemez RIANZ: Aranylemez .5: The Gray Chapter 2014. október 21. Roadrunner RecordsARIA: Aranylemez BPI: Ezüstlemez MC: AranylemezWe Are Not Your Kind2019. augusztus 9.Roadrunner Records
Koncertalbumok Cím Kiadási dátum Kiadó Eladási eredmény 9.0 Live 2005. november 1. Roadrunner Records RIAA: AranylemezDay of the Gusano: Live in Mexico2017. október 20.Eagle Vision
Válogatásalbumok Cím Kiadási dátum Kiadó Antennas to Hell 2012. július 23. Roadrunner Records
Videoalbumok Cím Kiadási dátum Kiadó Formátum Eladási eredmény Welcome To Our Neighborhood 1999. november 9. Roadrunner Records VHS, DVD RIAA: Platina Disasterpieces 2002. november 25. Roadrunner Records DVD RIAA: Négyszeres platina BVMI: Aranylemez Voliminal: Inside The Nine 2006. december 5. Roadrunner Records DVD RIAA: Platina (sic)nesses 2010. szeptember 28. Roadrunner Records DVD RIAA: PlatinaDay of the Gusano: Live in Mexico2017. október 20. Eagle VisionDVD, Blu-ray disc
Kislemezek Név Kiadási év Wait and Bleed 1999 Spit it Out 1999 Left Behind 2001 My Plague 2001 Duality 2004 Vermilion 2004 Before I Forget 2005 The Nameless 2005 The Blister Exists 2006 All Hope Is Gone 2008 Psychosocial 2008 Dead Memories 2008 Sulfur 2009 Snuff 2009 The Negative One 2014 The Devil In I 2014Custer2015Killpop 2015XIX2015Goodbye2016All Out Life2018Unsainted2019Solway Firth2019
Videóklipek Spit it Out Wait and Bleed (élő) Wait and Bleed Left Behind My Plague (New Abuse Mix) Duality Vermilion Vermilion Pt. 2 Before I Forget The Nameless (élő) The Blister Exists (elő) Psychosocial Dead Memories Sulfur Snuff The Negative One The Devil In I Killpop XIX The Shape (élő) All Out Life Unsainted Solway Firth Nero Forte
Egyéb albumok Mate. Feed. Kill. Repeat. Kiadása: 1996. október 31. Kiadó: saját kiadású
Jegyzetek
Fordítás
Kategória:Diszkográfiák Kategória:Slipknot