Feka Lajos (Mándok, 1953. június 10. – 2011. július 31.) magyarországi cigány festőművész.

Életútja, munkássága

Családjával együtt 1958-ban költözött Mándokról Budapestre. Már elemi iskolás korában elkezdett rajzolni, festeni. Az 1980-as években Péli Tamás biztatására kötelezte el magát a festő hivatás mellett. Számos nagy festő munkásságával megismerkedett, közülük Pilkont Tibor volt rá legnagyobb hatással. Megújulásra mindig kész útkereső művész volt. Mind a tájábrázolás, mind a figurális ábrázolás erőssége volt, jellemző volt rá az expresszív szimbolikus gondolkodás. 1996-tól kiállító művész. 1997 óta 10 éven át a Cigány Ház képzőművészeti alkotói táborának rendszeres résztvevője és kiállítója volt. 2007-ben egyik lábát amputálták, így rokkant nyugdíjba került, s önerőből saját műhelygaléria megnyitását tervezte. Képei megtalálhatók a Roma Galéria Egyesület és a Cigány Ház gyűjteményeiben. Feka Lajos a magyar naiv művészet egyik legkiválóbb képviselője volt.

Képei a 2009-es Cigány festők című albumból Tájképek

Dombok között (olaj, farost, 60x50 cm, 2006) Tiszadobi hajnal (olaj, vászon, 67x42 cm, 2003) Folyóparti falu (olaj, farost, 80x60 cm. 2002)

Szimbolikus alkotások

Magány (olaj, farost, 60x80 cm, 2005) Impresszió (olaj, farost, 50x60 cm. 2006) Szomorú nő (olaj, vászon, 60x80 cm, 2003) Szegénység (olaj, farost, 40x60 cm, 2005) Tudósok (olaj, vászon, 66x71 cm, 2003)

Portré

Férfi portré (olaj, farost, 60x90 cm, 2003)A felsorolt képek láthatók a sulinet.hu honlapján

Kiállításai (válogatás)

1996 • Pesterzsébet 2002 • Roma Parlament Társalgó Galériája

Jegyzetek

Források

Cigány festészet : Gypsy painting : Magyarország 1969-2009 : a Cigány Ház Közgyűjteményéből : Hungary, 1969-2009 / [főszerk. ... Zsigó Jenő ; [szerk. ... Fris E. Kata]. Budapest : Fővárosi Önkormányzat Cigány Ház - Romano Kher, 2009. 545 p. ill. Feka Lajos életrajzát, képeit lásd 164-171. p.

Kategória:Magyar festők Kategória:Cigány képzőművészek Kategória:Magyar cigányok Kategória:1953-ban született személyek Kategória:2011-ben elhunyt személyek