Gömör Béla (Szeged, 1938. január 23. –) magyar reumatológus, író, az orvostudomány kandidátusa (1977), valamint ismert képzőművészeti gyűjteménye révén mint modern és kortárs “magángyűjtő és műbarát” is.

Életpályája 1962–ben szerzett általános orvosi diplomát a Szegedi Orvostudományi Egyetemen, „summa cum laude” minősítéssel. Szakvizsgát tett reumatológiából és belgyógyászatból. 1962 óta az Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézetben, majd 2000-től a jogutód Budai Irgalmasrendi Kórházban dolgozik.

Tudományos minősítése „A spondylarthritis ankylopoetica epidemiológiája és genetikája” című disszertáció alapján, az orvostudomány kandidátusa (1977).

1984-től egyetemi tanár az Orvostovábbképző Egyetem, majd a HIETE, később a Semmelweis Egyetem keretében a reumatológiai és fizioterápiás tanszéken egyetemi tanár, 1984-től 2002-ig tanszékvezető. 1982 és 1987 között a Magyar Reumatológusok főtitkára, 1987-től 1996-ig elnöke.

1989–1995 között a kontinentális nemzetközi szervezet, az EULAR (Európai Reumaellenes Liga) Végrehajtó Bizottságának tagja, 1991-1993-ig az elnöke.

A MediArt (Akadémiai Kiadó) és jogelődeinek főszerkesztője. 192 közlemény 14 könyv szerzője, illetve szerkesztője, 36 könyvfejezet írója.

Családja

Édesapja id. Gömör Béla (születési nevén Gammer Béla; 1888–1962) okleveles gimnáziumi tanár.https://ekonyvtar.sk-szeged.hu/JaDoX_Portlets/displayContent?docId=59778&secId=61862&cast=pdf Édesanyja Serafin Aurél lánya, Serafin Margit (1903–1982) olasz-német (és orosz) szakos középiskolai tanár és igazgató volt, aki művészettörténetet is tanított. Szegeden több neves intézményben is oktatott, a harmincas években a Szent Erzsébet Leánygimnáziumban, majd az 1950-es és 1960-as évek fordulóján a Ságvári Endre Gyakorló Gimnáziumban (mai SZTE Gyakorló Gimnázium) volt elismert oktató és vezető (igazgató, illetve igazgatóhelyettes). Ő volt az, aki a saját hivatásán és műveltségén keresztül közvetlenül átadta és megtanította fiának, a későbbi reumatológus professzornak a klasszikus művészetek és a műgyűjtés szeretetét.

Felesége jogászcsaládból származik és maga is ügyvéd. Két fiúk van, akik a maguk területén szintén jól ismertek: Tamás (1970) fotográfus, operatőr és kreatív szakember; Iván (1966) jogász és sportszakember.Gömör Tamás életrajzában nyíltan említi, hogy édesapja orvosprofesszor, édesanyja pedig ügyvéd (ami egybevág a korábban említett jogász családi háttérrel). Nemrégiben ráadásul Homo Humanus címmel portréfilmet is készített édesapjáról, Dr. Gömör Béláról.

Díjai, elismerései

1991 – Belák Sándor-emlékérem 1994 – Pro Sanitate emlékérme 1999 – Farkas Károly emlékérem 2004 – Bozsóky Sándor emlékérem 2005 – Medicina Nívódíj 2007 – Szent-Györgyi Albert-díj 2007 – Weszprémi István emlékérem 2008 – Schulhof Vilmos és Ödön emlékérem 2011 – Akadémiai Kiadó Nívódíj 2016 – Budapestért díj 2023 - Magyar Érdemrend Lovagkeresztje polgári tagozata 2024- Markusovszky Lajos díj

Elnyert pályázatok Széchenyi Professzori Ösztöndíj, 2000–2003 ETT Pályázat, 2000–2002 OTKA Pályázat, 2002–2003 Oktatási Minisztérium Biotechnológia Pályázat, 2001–2004

Könyvei

Gömör B. – Bálint G.: Reumatológia (MEDICINA, Budapest, 1989) Benevolenszkaja L.I., Mjakotkin V.A., Ondrasik M., Gömör B.: Klinikogenetícseszkije aszpekti revmatícseszkih boleznyéje (Medicina, Moszkva, 1989) Bálint G., Gömör B., Hodinka L.: Rheumatology, state of the art (Elsevier, Amsterdam, 1992) Gömör B., Simon L., Lonovics J., Nemesánszky E.: A reumatológia és a gasztroenterológia közös területe: a nem szteroid gyulladásgátlók. Válogatott kérdések és irányelvek (Medicom, Budapest, 1995) Nem-szteroid gyulladásgátlók (SPRINGER, Budapest, 1997) A magyar reumatológia adattára és képeskönyve (GMR, Budapest, 1999) Gömör B., Lonovics J., Nemesánszky E., Simon L.: A nem szteroid gyulladásgátlók gasztrointesztinális mellékhatásainak megelőzése és kezelése (MGT – MRE – Medicom, Budapest, 1999) 50 years 25 presidents The portraits and biographies of EULAR Presidents 1947–1997 (GMR, Budapest, 1999) Ők huszonketten – orvosok az élsportban (GMR, Budapest, 2001) Reumatológia – egyetemi tankönyv (MEDICINA, Budapest, 2001) Kis fototéka (GMR, Budapest, 2002) 120 emlékérem kultúrtörténeti háttere (GMR, Budapest, 2002) Bäck Manci – az elfeledett szegedi fotográfusnő (GMR, Budapest, 2003) Szubjektíven objektív – Múlt századi interjúk I–II. (GMR, Budapest, 2003) Klinikai reumatológia (MEDICINA, Budapest, 2005) Rácz György képzőművész (GMR, Budapest, 2005) Kisplasztikai körkép (GMR, Budapest, 2005) Szemben az árral – László Károly portréja (GMR, Budapest, 2006) A magyar balneológia aranykora. Az egyesület első ötven éve (GMR, Budapest, 2006) Válogatás másfél évtized megjelent írásaiból (GMR, Budapest, 2008) 38-ban születtünk (GMR, Budapest, 2008) Tipary Dezső élete és művészete (GMR, Budapest, 2010) Újabb válogatás megjelent írásokból (GMR, Budapest, 2012) 344 köszönet a könyvajándékokért és a dedikációkért!; GMR Reklámügynökség Bt., Bp., 2013 (GMR füzetek) Szegedi Szűts István. Egy elfeledett emigráns művész; GMR Reklámügynökség Bt., Bp., 2014 Csak a derű! Történetek az orvoslás köréből; GMR Reklámügynökség Bt., Bp., 2015 (GMR füzetek) Mesélő műtárgyak. Válogatás a gyűjteményből; GMR, Bp., 2016 125 éves a Magyar Balneológiai Egyesület. Az egyesület 1945–2016 közötti története; GMR Reklámügynökség, Bp., 2016 Gömör Béla–Oláh Mihály: Gyógyfürdőzés és vízi élmények Hajdúszoboszlón; SpringMed, Bp., 2016 (SpringMed életmód könyvek) Reumatológia. 25 érdekes és tanulságos eset; szerk. Gömör Béla; SpringMed, Bp., 2016 (SpringMed orvosi esettanulmányok) Memoár helyett; GMR Reklámügynökség Bt., Bp., 2018 Szumma, Semmelweis Kiadó, Bp., 2022 "Zseni érkezik" Dr. Kelemen Endre hematológus élettörténete GMR Reklámügynökség Bt., 2023

Jegyzetek

Források Gömör Béla könyvei – Medicalonlina.hu Életrajz

További információk Életmódszertár: Prof. Dr. Gömör Béla YouTube, (1:06:23) Gömör Béla professzor orvoslásról és műbarátságról 2014. március 28.

Kategória:Szegediek Kategória:Magyar orvosok Kategória:1938-ban született személyek Kategória:Élő személyek