Dúll Andrea (Debrecen, 1964. március 21. –) magyar környezetpszichológus, habilitált egyetemi docens a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) Szociológia és Kommunikáció Tanszékén, majd az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar Gazdaság- és Környezetpszichológia Tanszékének vezetője. Több doktori iskolában témavezető.ODT, Dúll Andrea
Életpályája
1987-ben végzett a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen pszichológia szakon, pszichológus és pszichológia szakos középiskolai tanári diplomát szerzett. Már egyetemi évei alatt is a környezetpszichológia felé orientálódott, s a végzés után is mind az oktatásban, mind a kutatás területén a környezetpszichológia foglalkoztatta. 1987 és 1990 között a Magyar Tudományos Akadémia tudományos továbbképzési ösztöndíjasaként az Eötvös Loránd Tudományegyetem Kísérleti Pszichológiai Tanszékén dolgozott, ahol 1991-ben doktorált (dr. univ.) „Hétköznapi cselekvések mentális szerveződése” témával, majd 1998-ban védte meg „Hétköznapi otthoni rutinok környezetpszichológiai vizsgálata” című PhD-disszertációját az ELTE, Pszichológiai Doktori Iskolában, summa cum laude minősítéssel. 1990 és 2008 között az ELTE Kísérleti Pszichológia Tanszékén, majd a Kognitív Tanszéken adjunktusi, később docensi beosztásban oktatott és kutatott, közben 2004-ben alapított egy környezetpszichológiai vállalkozást, amelynek vezetőjeként gyakorlati munkákat (környezetpszichológiai felmérések, tanácsadás) is végez. 2009 óta a BME Szociológia és Kommunikáció Tanszékén oktat és kutat egyetemi docensi beosztásban. Mind kutató-, mind oktatómunkája terén egyik legfontosabb szakmai eredménye, hogy kezdeményezése és immár több mint két évtizedes munkája nyomán Magyarországon is meghonosodott a környezetpszichológia tudományterülete. 2010-ben habilitált környezetpszichológia témából. Az utóbbi években a környezeti kommunikáció tudományterületét is szorgalmazza mind az oktatásban, mind a kutatásban. Oktatói munkáját félállásban folytatja a BME-n, de főállásban 2011 óta az ELTE Pedagógiai Pszichológiai Kar Gazdaság- és Környezetpszichológia Tanszékének vezetője.
Előadásai, kutatásai multidiszciplináris irányba mutatnak, így több egyetem doktori iskolájában oktató és témavezető (BME, PTE, ELTE), így tevékenységével az egyetemek együttműködését is elősegíti. 1986 és 2013 közt szakmai publikációinak száma 232 tétel.Forrás: Dúll Andrea publikációi a BME Publikációs adattárában, 1986-2013, 232 tétel Tizenöt doktorandusz hallgató témavezetője, közülük egy fő PhD vizsgát tett, 3 fő abszolutóriumot szerzett.
Kutatási területe
Környezetpszichológia: elsődleges, másodlagos territóriumok, személy-környezet tranzakciók, az épített és természeti környezet pszichológiai hatásának feltárása, környezeti egészségpszichológia.
Tudományos publikációi
Társasági tagság (válogatás)
Magyar Pszichológiai Társaság tagja (1990–) International Association for People-Environment Studies (IAPS) tagja (1995–) Magyar Biológiai Társaság tagja (2004–) OTKA Bizottság, Pedagógia és Pszichológia Zsűri-tag (2006–2008)
További szakmai kapcsolatok
UCI (University of California, Irvine) Graduate School of Claremont, California The University of Utah, Salt Lake City
Ösztöndíjak, szakmai elismerések (válogatás)
2009–2012. MTA Bolyai János Kutatói Ösztöndíj; 2004. MTA Bolyai Plakett kiváló kutatómunkáért; 2000–2003. MTA Bolyai János Kutatói Ösztöndíj (kiemelkedő minősítés); 1990. MTA TMB tanulmánypályázat, III. díj; 1987-1990 MTA TMB tudományos továbbképzési ösztöndíj (kutatóhely: ELTE Kísérleti Pszichológiai Tanszék); 1987 „Kiváló egyetemi munkáért”–plakett, KLTE, Debrecen; 1986 XVII. OTDK, általános pszichológiai szekció különdíja; 1985–1987 tanszéki demonstrátor, KLTE, Pszichológia Tanszék, Debrecen; 1982–1987 több alkalommal: Népköztársasági ill. Kiemelt ösztöndíj, KLTE.
Jegyzetek
Források
BME Szociológia és Kommunikáció Tanszék, Dúll Andrea szakmai életrajza
Tudósklub: Relativitás, multidiszciplináris kerekasztal beszélgetés az ELTE-n, 2012. február 23., YouTube Amikor a falnak nem csupán füle van, Dúll Andrea előadása, Virus Club, 2013, YouTube
Kategória:Magyar pszichológusok Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:1964-ben született személyek Kategória:Élő személyek