150pxMexikóváros (Mexikó)150pxCaracas (Venezuela)150pxSão Paulo (Brazília)150pxCasablanca (Marokkó)150pxKairó (Egyiptom)150pxJereván (Örményország)150pxLagos (Nigéria)150pxNairobi (Kenya)150pxJohannesburg (Dél-Afrika)150pxMumbai (India)150pxDakka (Banglades)150pxJakarta (Indonézia)150pxSanghaj (Kína)150pxHo Si Minh-város (Vietnám)150pxManila (Fülöp-szigetek)
A nyomornegyed (néha „szlöm”, az angol slum szóból) magas népsűrűségű szociális krízisterület, amelyet a zsúfoltság, az épületek leromlott állapota, az elégtelen higiéniai körülmények, valamint különböző társadalomszervezési hiányosságok jellemeznek.UN-HABITAT 2007 Press Release on its report, "The Challenge of Slums: Global Report on Human Settlements 2003".What are slums and why do they exist? UN-Habitat, Kenya (April 2007) Az egész településhez viszonyítva általában kis területű városi tér, többnyire szegények, illetve alacsony szocioökonómiai státuszú emberek, rétegek lakják. A fogalom pejoratív jellegű lehet a fejlett gazdaságú társadalmakban, az ilyen nyomornegyedben, főként fejlődő országban élők csupán az alacsony minőségű lakhatást értik az elnevezés alatt. A nyomornegyedek kialakulása, kiterjedése és jellegzetességei mások országonként és kontinensenként, az egyes helyi elnevezések és típusok is többfélék. Az első nyomornegyedek kialakulása a 19. század elejére tehető, de az ilyen városrészek napjainkban is elterjedtek, és a felmerülő problémák jelentős kihívásokat állítanak az államok és a különféle szervezetek elé.
A fogalom eredete és változatai A magyar nyomornegyed kifejezés önmagában is beszédes, hiszen a nyomor szó az ilyen városrészben élők nagyon alacsony, nyomor közeli életkörülményeire utal. Az itt élőkre az elesettség, a nincstelenség, a szegénység jellemző. A fogalom negatív felhangja miatt sok helyen az angolból átvett slum szót használják.
Más kifejezések is hasonló jelentést hordoznak. Az épületek tulajdonságaira utal például a bádogváros (viskóváros, kalyibaváros) kifejezés vagy a török gecekondu. a latin-amerikai elnevezése még többek között a favela és a barrio.
További, a nyomornegyedekkel kapcsolatba hozható fogalom még a gettó, amely valamilyen okból elkülönült társadalmi réteg, a többi városrésztől általában fizikai módon is elválasztott lakóterület, illetve a menekülttábor, amely a háború és egyéb veszélyek elől legtöbbször külföldre menekülő emberek ideiglenesen létrehozott telepe. A kisebb kiterjedésű, néhány házat vagy lakást magában foglaló teret nyomortanyának nevezhetjük.
Definíciók A nyomornegyedek rendkívül sokfélék, mégis meghatározható néhány tulajdonság, ami alapján besorolhatunk közéjük egyes városrészeket. Az ENSZ egyik alegysége, a Habitat, amely a városi élőhelyekkel, és azok fenntartható fejlődésével foglalkozó szervezet az alábbi öt tényezőt emeli ki. Ha ebből az öt tényezőből legalább egy hiányzik, már nyomornegyed háztartásról beszélhetünk: 1: tartós lakóépület, amely az időjárási körülményeknek ellenáll; 2: elegendő élettér (egy szobán nem osztozik három embernél több); 3: ivóvíz-ellátás megfelelő mennyiségben, elérhető helyen és áron; 4: elérhető illemhely (amit méltányos számú ember használ); 5: lakhatás biztonsága (erőszakos kilakoltatás veszélye nem fenyeget).State of the World’s Cities 2006/2007 "UN-HABITAT (2006): State of the World’s Cities 2006/2007 – 30 Years of Shaping the Habitat Agenda. Earthscan Publications Ltd, London, 204. o." A kritériumok alapján láthatjuk, hogy ez a meghatározás is viszonylag tágan értelmezhető (tartós hajlék kérdése, birtokjog kérdése). Emellett az egyes országok saját definíció szerint kategorizálhatnak, vagyis előfordulhat, hogy az egyik meghatározás szerint nyomornegyedről beszélhetünk, míg egy másik szerint nem, az érintett ország nem rendelkezik egységes meghatározással.Czirják Ráhel: Urbanizációs válság a fejlődő világban? "PAGEO Geopolitikai Kutatóintézet (2016. április 27.)"
Története "A hosszú 19. század" London és a nagyvárosok gondjai Angliában a városrobbanás időszaka a 18. század utolsó harmadában kezdődött, az ipari forradalommal párhuzamosan. Az országban a városlakók aránya (urbanizációs ráta) az 1800-as évek 32%-áról 100 év alatt több mint duplájára nőtt: 1900-ban 78% volt, míg a világátlag ezen időszakban 2-3%-ról csupán 15%-ra emelkedett Kovács Zoltán (2002): Népesség- és településföldrajz. ELTE Eötvös Kiadó, Budapest, 239. o." 1850-ben pedig itt következett be a nagyvárosok történelmi fordulópontja, ugyanis ettől kezdve az Egyesült Királyságot, a világon elsőként, többségében városi lakosság népesítette be (több lett a városlakó, mint a vidéki). O’Meara, Molly (1999): Egy új nagyvárosi vízió In: A világ helyzete 1999 – A Wordwatch Institute jelentése a fenntartható társadalomhoz vezető folyamatról. (Worldwatch Institute), Föld Napja Alapítvány, Budapest, 146–165. o."
A faluból városba történő tömeges migráció egyik kiemelkedő célpontja az iparvárosok mellett a főváros, London volt, amelynek lakosságszáma a 19. század közepén 2,5 millió fő volt. Engels, Friedrich (1980): A munkásosztály helyzete Angliában. Magyar Helikon, Békéscsaba, 398. o." Egymás szomszédságában éltek a gazdag és szegény rétegek, az ipari forradalom következtében beinduló gyors gazdasági növekedés nyertesei, és az indusztrializáció negatív hatásaitól szenvedő munkásság. A gyors urbanizációs növekedés következtében jelentkező problémák a társadalmi egyenlőtlenségek fokozódásának eredményeképpen nem egyenlően sújtották a lakosságot. Legkiszolgáltatottabb helyzetben a foglalkozási átrétegződés következtében kialakuló nagy létszámú ipari munkásság volt. 250px|bélyegkép|jobbra|Londoni nyomornegyed a 19. század végén A szegények az általában külvárosi részen elhelyezkedő „sötét negyedekben” éltek. Ezek a nyomornegyedek Anglia-szerte hasonló képet mutattak: „a város legrosszabb helyén épült, többnyire egyemeletes vagy földszintes téglaépületek, általában lakott pincehelyiségekkel, majdnem mindenütt szabálytalanul építve”. Engels, Friedrich (1980): A munkásosztály helyzete Angliában. Magyar Helikon, Békéscsaba, 37. o." A szabálytalan beépítés miatti szűk sikátorok nem biztosították az átszellőzést. Az utcák kövezetlenek, egyenetlenek voltak. Spekulációs megfontolásokból egész városrészek épültek közművesítés nélkül, így csatornarendszer hiányában az emberi és állati szenny az utcákon folyt.
A negyedeket a hihetetlen túlzsúfoltság jellemezte. Erről számol be egy helyi lelkész: „az egyházközségben 1400 ház van, s ezekben 2795 család, körülbelül 12 000 személy lakik. Ilyen zsúfoltságban egyáltalán nem szokatlan, ha egy 10–12x10–12 láb méretű szoba (9–10 m²) férjet, feleséget, négy-öt gyermeket, sőt olykor még nagyszülőket is befogad, s ebben az egyetlen szobában dolgoznak, étkeznek, alszanak”. Ezeket a lakásokat bérelték a munkások, amiről Engels így ír: „és e szegény szerencsétleneket […] törvényes úton kiszipolyozzák a vagyonos osztályok”. Még rosszabb volt a helyzete annak a kb. 50 000 főnyi hajléktalannak, akik az utcán kényszerültek élni, vagy fizetség ellenében éjjeli menedékhelyeken (lodging-house) alhattak. Engels, Friedrich (1980): A munkásosztály helyzete Angliában. Magyar Helikon, Békéscsaba, 39. o."
A szegényeknek nem volt lehetőségük a tisztálkodásra. A nyomornegyedekben nem volt vezetékes víz, mivel a csővezetékeket csak akkor fektették le, ha a helyiek azt megfizették, a folyók pedig a gyárak által okozott szennyezés miatt váltak erre alkalmatlanná. A túlzsúfoltság, az elégtelen higiéniás viszonyok, valamint a szennyvízelvezetés, szemételszállítás megoldatlansága következtében nagyon rosszak voltak a közegészségügyi viszonyok. Londonban a születéskor várható élettartam az 1800-as évek közepén alacsonyabb volt, mint Anglia többi részén. Stephens, Carolyn – Stair, Peter (2007): A városi közegészségügy új útja. In: A világ helyzete 2007 – Városaink jövője – A Wordwatch Institute jelentése a fenntartható társadalomhoz vezető folyamatról. Föld Napja Alapítvány, Budapest, 181–197. o." A többi iparvárosban hasonló problémákkal küzdöttek: a 19. század elején Liverpool munkásnegyedeiben például a születéskor várható élettartam 16 év volt. Így a nyomortanyák számos betegség okozói voltak – tífusz, skarlát, kolera –, amik a szabálytalan beépítettség következtében, a szellőzés hiányából adódóan könnyen terjedhettek. A lakóhelyek közelében lévő gyárak által kibocsátott füst pedig széles körben okozott tüdőbetegségeket. (Nem véletlen, hogy megkülönböztetik az ún. londoni típusú szmogot.) Mindezek következtében rendkívül magas volt a halandóság.
Betegség esetén a szegények nem engedhették meg maguknak a jó orvosokat. Állapotuk vagy jobbra fordult, vagy az olcsó kuruzslókhoz fordultak, akik tevékenysége olykor többet ártott. A megbetegedés tovább fokozta a család nyomorát, hiszen az érintett személy keresete kiesett a bevételből, ráadásul kezelése többletkiadást jelentett. Bár számos jótékonysági intézmény igyekezett javítani ezen az állapoton, kapacitásaik végesek voltak a hatalmas embertömeggel szemben.Czirják Ráhel: Nyomornegyed portrék "PAGEO Geopolitikai Kutatóintézet (2016. június 3.)"
Megoldások a nyomor felszámolására Az embertelen körülmények láttán számos társadalmi szféra képviselője részéről született megoldási javaslat. Például az utópista szocialisták jeles angol képviselője, Robert Owen (1771–1858) megoldásnak egyfajta városállamot képzelt el, ahol a települések tervezőasztalon született, önellátó városokként jelennek meg. Elképzelését New Lanark-ban valósította meg, de a modell nem terjedt el. A ma már csak turistalátványosságként funkcionáló múzeumvárost viszont mind a pedagógia, mind az urbanisztika mintának tartja. Morton, Arthur Leslie (1962): The life and ideas of Robert Owen. Lawrence and Wishart, London, 186. o." 250px|bélyegkép|jobbra|A kertváros-mozgalom városmodellje Egy másik megoldási javaslat a várostervező Ebenezer Howard (1850–1928) nevéhez fűződik, a kertváros-mozgalom elindítója: Egy emberibb jövőben a továbbiakban nincs helyük rosszul szellőző, kényelmetlen, egészségtelen, spontán, terv nélkül kialakuló városoknak. Ehelyett tiszta, önellátó kertvárosok hálózatát kell kialakítani, amelyekben ötvözni kell a városi élet kiváló társadalmi adottságait a természet szépségével. Howard, Ebenezer (1902): GardenCities of To-Morrow. Swan Sonnenschein & Co., London, 167. o." Elképzelése a London környékén fekvő Letchworth (1903) és Welwyn (1920) települések esetében valósított meg a gyakorlatban, ám széles körben – Robert Owen elképzeléseihez hasonlóan – ez sem terjedt el. Így a modern urbanizáció problémáira nem akadt átfogó megoldás, a jelenségek megjelenése gyorsabb ütemű volt, mint az ellenintézkedések foganatosítása.
A megoldást végül a 19. század második felétől, a városok kaotikus fejlődése, és az itt kialakult embertelen körülmények felszámolása érdekében hozott jogszabályok segítették. A törvények hatására beindult az építésügyi szabályozás. „Meghatározták a minimális utcaszélességet, így biztosítva az átszellőzést, ezáltal visszaszorítva a járványok terjedését. Továbbá limitálták a laksűrűséget és betiltották többek között a pincelakások építését, és mindenféle építkezést a helyi egészségügyi hivatalok jóváhagyásától tettek függővé.” A jogi szabályozók eredményeként „[…] London, ahol korábban a legegészségtelenebb életkörülmények uralkodtak, történelmileg precedens nélküli életminőséget ért el. […] az 1830-as és 1920-as évek között a lakáskörülmények javulása rohamosan csökkentette a tuberkulózis okozta halálozások számát”.