A Wittelsbach-ház () bajor származású uralkodóház, melynek tagjai a 11. századtól uralkodtak Bajorországban a királyság 1918-as fennállásáig, valamint 1214 és 1805 között a Pfalzi grófság (majd választófejedelemség) uralkodóit is adták. A dinasztia tagjai eljutottak többek között a Német-római Birodalom császári címéig, továbbá a Magyar, a Dán, a Norvég, a Svéd, a Cseh és a Görög Királyság trónjára is.

A dinasztia eredete Számos legenda keletkezett a család származásával kapcsolatban. A történettudomány mai álláspontja szerint ősük a bajor Luitpolding-ház egyik leszármazottja, Berthold volt. A család tagjai kezdetben Scheyern grófjai néven szerepelnek a bajor történelemben, míg 1113-ban a bajorországi Wittelsbach (korabeli forrásokban Wittelinspach) várába nem költöztek. Az uralkodóház első jelentős tagja Ottó volt, aki I. (Barbarossa) Frigyes seregében zászlótartóként szolgált. Ottó vitézségével és hűségével többször kivívta a császár elismerését. Erre az időszakra esik a német Hohenstaufen és Welf dinasztiák küzdelme a német trónért. Amikor a bajor herceg, a Welf-házból származó XII. (Oroszlán) Henrik – München városának alapítója – ismételten összeütközésbe került a császárral, az uralkodó elvette tőle hercegségét, és Ottónak adományozta. 1180. szeptember 16-án I. Frigyes ünnepélyes keretek között Altenburgban Bajorország hercegi trónjára emelte I. (Wittelsbach) Ottót. A Wittelsbachok ettől kezdve 738 éven keresztül uralkodtak Bajorországban, és eközben a család tagjai számos más uralkodói trónt is megszereztek.

Pfalzot (a későbbi Alsó-Pfalzot) halála után 1214-ben ítélte II. Frigyes Előkelő Ottó hercegnek. Az ő halála után, Bajorország első felosztásakor (1253-ban) a ház két ágra szakadt: idősebb ág (bajor hercegek, 1214–): II. Mogorva Lajos utódai; ifjabb ág (rajnai palotagrófok, 1214–): I. Rudolf utódai; neuburgi ág, simmerni ág stb.

A két testvér háborúját Rudolf halála zárta le. Ezután Lajos kiegyezett Rudolf fiaival, akik a korábbi pfalzi tartományok mellé megkapták Bajorországnak egy részét is, amelyet ettől fogva Felső-Pfalznak neveztek.

A Wittelsbach-ház uralkodói A Német-római Birodalmon belül Német királyok és német-római császárok IV. (Bajor) Lajos német-római császár (király: 1314. november 25. – 1347. október 11., császár: 1328. január 17-től) Rupert német király (1400. augusztus 21. – 1410. január 6.) VII. (Bajor) Károly német-római császár (1742. január 24. – 1745. január 20.)

Cseh királyok A Wittelsbachok a történelem folyamán kétszer is rövid időre megszerezték a cseh királyi címet: A harmincéves háborúban V. (Pfalzi) Frigyest mint a Protestáns Unió fejét a felkelő cseh rendek 1619. október 25-én királyukká választották. A Katolikus Liga serege azonban 1620. november 8-án a fehérhegyi csatában legyőzte a cseh rendek seregét, és Frigyes lemondott cseh királyságáról. Az osztrák örökösödési háborúban Károly Albert bajor választófejedelem, a későbbi VII. Károly német-római császár nem ismerte el a Pragmatica sanctiót, és elérte, hogy a cseh rendek 1741 decemberében királyukká válasszák. Ténylegesen nem uralkodott.

Bajor hercegek és választófejedelmek Lásd: Bajorország uralkodóinak listája

Brandenburgi őrgrófok és választófejedelmek I. (Idős) Lajos V. Lajos néven bajor herceg (brandenburgi őrgróf: 1323. április – 1351. december 24.) II. (Római) Lajos VI. Lajos néven bajor herceg (brandenburgi választófejedelem: 1351. december 24. – 1365) VII. (Lusta) Ottó V. Ottó néven bajor herceg (brandenburgi választófejedelem: 1351. december 24. – 1373. augusztus 15.)

Pfalzi őrgrófok és választófejedelmek

A Német-római Birodalmon kívül Magyarország bélyegkép|jobbra|180px|Bajor Ottó magyar király III. Ottó, Alsó-Bajorország hercege az Árpád-ház kihalása után leányági örökösödés címén Magyarország királya lett, 1305. december 6-án koronázták meg,1305. december 6. Ottó magyar király koronázása, rubicon.hu de a trónról rövid időn belül le kellett mondania.

Bajorország A napóleoni háborúk idején IV. Miksa József bajor választófejedelem Franciaországot támogatta, ezért 1806. január 1-jén Napóleon hozzájárulásával Bajorország királyság lett. A bajor királyok is a Wittelsbach-házból kerültek ki: I. Miksa (bajor király: 1806. január 1. – 1825. október 13.) I. Lajos (1825. október 13. – 1848. március 20.) II. Miksa (1848. március 28. – 1864. március 10.) II. Lajos (1864. március 10. – 1886. június 13.) Ottó (1886. június 13. – 1913. november 5.)

III. Lajos (1913. november 5. – 1918. november 7.)

Skandináv országok I. Kristóf svéd, dán és norvég király, a lemondatott XIII. Erik unokaöccseként 1440. április 9-én került trónra, 1448. január 6-áig uralkodott. A Vasa-házból származó Krisztina svéd királynő 1654. június 16-án történt lemondása után unokaöccse, X. Károly Gusztáv került a svéd trónra, és Svédország uralkodói 76 éven keresztül a Wittelsbach-ház oldalágából, a Pfalz-Zweibrückeni-házból származtak: X. Károly Gusztáv (svéd király: 1654. június 16. – 1660. február 23.) XI. Károly (1660. február 23. – 1697. április 15.) XII. Károly (1697. április 15. – 1718. december 11.) Ulrika Eleonóra (1719. január 23. – lemondott: 1720. március 24.)

Görögország I. Ottó (görög király: 1833. február 6. – 1862. október 24.)

Az uralkodóház egyéb ismert tagjai Zsófia Friderika főhercegné (1805–1872), I. Ferenc József császár és király anyja Erzsébet királyné és császárné (1837–1898), Ferenc József felesége Auguszta főhercegné (1875–1964), József Ágost főherceg felesége

Jegyzetek

Források Soós István: A Wittelsbachok (Rubicon 2000/4) Révai nagy lexikona Klaus-Jürgen Matz: Ki mikor uralkodott, kormányzott, Magyar Könyvklub – 2003,

További információk A Wittelsbach-ház hivatalos honlapja

Kapcsolódó cikkek Wittelsbach–Graff-gyémánt Bajorország történelme Brandenburg történelme Rajnai Palotagrófság