Julius Wellhausen német teológus és orientalista, a modern kritikai bibliatudomány megalapozója.
Élete A vesztfáliai Hamelnben született. A Göttingeni Egyetemen tanult teológiát Heinrich Ewaldtól, majd 1870-től az ótestamentumi történelem docense lett. 1872-ben kinevezték a teológia professzorává Greifswaldban. Lelkiismereti okokból 1882-ben kilépett, és a keleti nyelvek professzora lett a hallei Egyetem filológiai tanszékén. 1885-ben Marburgban lett professzor, majd 1892-ben Göttingenbe helyezték át; haláláig itt maradt.
Munkássága Wellhausen híres volt az Ótestamentum és a Hexateuch (a mózesi öt könyv plusz Józsué könyve) kritikai vizsgálatáról. A meg nem alkuvó tudományos mód miatt, amellyel vizsgálta ezeket, összeütközésbe került a hagyományos felfogású bibliaértelmezőkkel. Leginkább a Pentateuch eredetéről szóló dokumentációs hipotéziséről híres, melyben azt állítja, a Tóra egyes szerzői a későbbi izraelita királyságról írtak, emiatt a mű keletkezése jóval későbbre datálható, mint korábban gondolták.
Wellahusen szerint Izrael vallása természetes fejlődés eredménye, a fejlődés tetőpontját a próféták jelentik, de végeredménye hanyatlás. Ez ellentétben áll a katolikus és a zsidó hittel, mely szerint Izrael hite a kinyilatkoztató Isten műve, aki az embert az üdvösségre vezeti.
A mózesi öt könyv elemzése Már a 19. század elején kialakultak a bibliakutatók körében azok a nézetek, miszerint főleg a Genezis, de a mózesi Ötkönyv egésze is, Mózes idejénél jóval később, és négy különböző forrás egybedolgozásával alakult ki. Wellhausen ezeket az elméleteket fejlesztette tovább.
Az öt könyvben négy különböző elbeszélés-láncolatot különböztetett meg. Ezek a Jahvista (Wellhausen által „J” betűvel jelzett), az Elohista (E) (amely részek különböző Isten-neveket használnak), továbbá a főleg Mózes V. könyvében, a Deuteronómiumban fennmaradt elbeszélésfüzér (D), valamint egy, a papi körökben keletkezhetett hagyomány (P). Ezek egyesítésére nem kerülhetett sor korábban, mint Esdrás idején, az i. e. 5. század második felében. A „J” rész keletkezését az i. e. 10/9 századra tette, az „E” a 9/8 században alakulhatott ki, a „D” létrejötte Jósiás júdai király vallásreformjához, i. e. 621-hez köthető. Ennek az új szemléletnek a jegyében módosították a régebbi szövegeket is, úgyhogy a „D” vonulata fellelhető a többi részben is. A „P” réteg a babiloni fogság idején, és azután azaz az i. e. 6/5 században megerősödött papság szemléletét, vezető szerepre törekvését fejezi ki.
Legismertebb művei De gentibus et familiis Judaeis (Göttingen, 1870) Der Text der Bücher Samuelis untersucht (Göttingen, 1871) Die Phariseer und Sadducäer (Greifswald, 1874) Prolegomena zur Geschichte Israels (Berlin, 1882; Eng. trans., 1885; 5th German edition, 1899; first published in 1878 as Geschichte Israels) Muhammed in Medina (Berlin, 1882) Die Komposition des Hexateuchs und der historischen Bücher des Alten Testaments (1889, 3rd ed. 1899) Israelitische und jüdische Geschichte (1894, 4th ed. 1901) Reste arabischen Heidentums (1897) Das arabische Reich und sein Sturz (1902) Skizzen und Vorarbeiten (1884-1899) Friedrich Bleek Einleitung in das Alte Testament című munkájának új és átdolgozott kiadásai (4-6, 1878-1893).
1906-ban megjelent Die christliche Religion, mit Einschluss der israelitisch-jüdischen Religion című műve, melyet A. Jülicherrel, Adolf Harnackkal és másokkal közösen írt. Újtestamentum-kommentátorként is hasznos munkát végzett. 1903-ban jelentette meg Das Evangelium Marci, übersetzt und erklärt című művét, 1904-ben a Das Evangelium Matthäi és a Das Evangelium Lucae címűeket, és 1905-ben az Einleitung in die drei ersten Evangelient.
Magyarul Izráel népének története Jeruzsálem második pusztulásáig; ford. Kardos Albert; Athenaeum, Bp., 1886 (Történeti Kézikönyvek) A farizeusok és a szadduceusok; ford. Szabó Csaba; Kálvin, Bp., 2001
Jegyzetek
Források
Kategória:Német filológusok Kategória:Német hebraisták Kategória:Német orientalisták Kategória:1844-ben született személyek Kategória:1918-ban elhunyt személyek Kategória:Német teológusok