A nindzsa (忍者) vagy sinobi (忍) a japán feudális társadalom „árnyharcosa” volt. A szamurájokkal ellentétben a nindzsa a sötétség és a lopakodás mestere, aki inkább a ravaszságban, kémkedésben és gyilkosságban jártas. Rengeteg monda, mítosz és legenda kering róluk, amelyeknek igazságtartamát nehéz megállapítani, mivel mindig is homály övezte őket.
thumb|320px|Nindzsa akció közben|right
Nindzsa vagy sinobi A közvéleményben két fő kifejezés terjedt el: Nindzsa (忍者): kínai kiejtés szerint a kandzsi első fele a nin (忍) jelenti a kitartást. Ha még jobban szétbontjuk, akkor a felső része a kardot (刃) és az alsó a szívet (心) jelenti. A második fele a dzsa (者) kiegészíti az előzőt, ebben az esetben személyt jelent. Sinobi (忍): japán kiejtés szerint Sinobi-no-mono amit sinobira rövidítünk. A nin kandzsi olvasata japánul kiejtve shinobi, a szó másik része pedig a személyt jelölő mono, a no partikula pedig összeköti a két főnevet. A hiteles szövegek gyakran illetik őket más elnevezésekkel, mint például: Hódzsó Godaikiben a rappa és kusza, a Takeda család krónikájában a Kójó Gunkanban kagimonokiki (szaglászni és hallgatózni), továbbá a kancsó (kémek) és a teiszacu (felderítők).
Szun-ce A középkorban élt japánok is ismerték a nindzsák őseit, akik Kínából származnak. Első írásos említést létezésükről és harci viselkedésükről a kínai Szun-ce A háború művészete című könyvében tesz.
A kémek öt típusa Szun-ce (akit japánban Szonsi néven ismertek) elsődleges megállapítása: a hadsereg csak akkor támadjon, ha az ellenséget már belülről megbomlasztotta és sebezhetővé tette. Elméleteit eme könyvben részletesen kifejti és a kan írásjeggyel jelöli a kémet, akiknek öt különböző típusát különbözteti meg. Inkan (a helybéli ügynök): falusi ügynökök, rendszerint ellenséges tartományból toborzott. Kiképezni nem lehet őket megfelelően, így kockázatot nem tudnak vállalni. Hasznuk az ellenség hozzávetőleges elhelyezkedését megtudni. Naikan (a belső ügynök): ellenséges kormányzat hivatalnokai, akiket megvásároltak. Az általuk kapott információ sokkal értékesebb, mint amit az Inkan nyújt. Júkan (a baráti ügynök): ellenséges ügynök az, aki utánunk kémkedik. Az ilyen ügynököket megvesztegették és felhasználták, mint kettős ügynök. Sikan (a halál ügynöke): saját ügynökök, akik nélkülözhetőek. Szándékosan hamis információval bízzák meg őket, ha elkapják, akkor a hamis információ tudódik ki és a parancsnok aszerint módosítja a terveit. Nélkülözhetőségét az a jellege adja, hogy miután elfogják és átadja a hírt, ki is végzik, de feladatát elvégezte. Sókan (az élő ügynök): klasszikus értelemben vett nindzsa típusú kémek. Belopakodik az ellenséges felségterületre és értékes információval tér vissza. Az ilyen embereknek a tulajdonságai: szívósság, bátorság, széles körű ismeretek, és jó észjárással kellett rendelkeznie.
Japán első nindzsái (legendák) A japán hagyomány szerint Szun-ce könyve, és a katonai hírszerzés alapjai Makibi (693-775) által került a szigetországba. Érdekesség, hogy 714-ben megjelent a Kodzsiki, amely Régi idők feljegyzései és benne megtalálható a nindzsák prototípusa. A könyv Jamato herceg alakja köré sző legendákat, amelyek nagyon népszerűek.
Jamato herceg legendája thumb|Jamato herceg|right
Jamato herceget apja száműzetésre ítéli Kjúsú szigetére és megparancsolja neki, hogy fojtson el egy ottani lázadást. Amikor megérkezik Jamato herceg az ottani lázadók főhadiszállására, látja, hogy nagy lakomát szerveztek a lázadás vezetőjének újonnan felépült lakóházának tiszteletére. Ezért Jamato herceg leeresztette hosszú fekete haját, magára öltötte nagynénjének (aki az Iszei nagyszentély 伊 勢 神 宮 főpapnője volt) ruháját és kardot vett magához, majd így csatlakozott a lakomához. A lázadók vezetőit elragadta a szép nő látványa, ezért maguk mellé ültették. Amikor a hangulat a tetőfokára hágott Jamato elővette a kardját és leszúrta a vezetőket. Azonban a lázadás egyik vezetője sikeresen kimenekült a szobából. Jamato azon nyomban követte, majd hátba szúrta. A sebesült arra kérte fedje fel kilétét, s amint ez megtörtént, a Jamatotakeru (Jamato, a bátor) nevet adta neki cselekedetének elismeréseként.
A könyv erőteljes leírásban mutat be egy gyilkosságot, amelynek stílusa megegyezik a későbbi nindzsákéval.
Óejama legenda:
Egy Sutendódzsi nevű (ami szó szerinti fordításban borivó fiatalembert jelent) démon volt. A bor változtatta szörnyeteggé és különleges képessége az alakváltás volt. Egyik alkalommal eldöntötte Kiotóba megy, onnan lányokat és fiúkat hurcolt el magával rejtekhelyére. Raikó nevű hős kapta a nemes megbízatást, hogy végezzen a gonosz teremtménnyel (Minamoto Jorimicu létező történelmi személyiség volt, 944-1021), aki maga mellé további 4 társat választott, Vatanabe Cunat, Urabe Szuetaket, Uszui Szadamicut és Szakata Kintokit. Az út során Jamabusinak, azaz a hegyekben vándorló szerzetesnek álcázták magukat (innen erednek azok a további legendák illetve eredeztetések, hogy a nindzsák ősei hegyekben élő szerzetesek voltak). A ruházatuk megfelelt arra a célra, hogy fegyvereiket benne rejthessék el. Nagy csomagjaikban (amit a szerzetesek magukkal visznek a hosszú zarándok úton), egy korsó varázsital, szaké volt, amelyet meg kellett itatniuk a szörnyeteggel, hogy könnyű áldozattá váljon. Raikót és társait meghívták a szörnyeteg rejtekhelyére lakomázni, ahol a házigazda jóképű fiatalember alakban fogadta őket. A mulatságon a szaké tényleg varázsitalnak bizonyult, hatását megtette, a szörnyeteg és társai mély álomba merültek. Ekkor Raikó és társai támadásba lendültek. Raikó egyetlen kardcsapással levágta a szörnyeteg fejét. A testtől elválasztott fej Raikóra zuhant és agyarai a tábornok sisakjába fúródtak. A megmaradt vonagló testet szétszabdalták a tábornok társai.
Létezik még egy további híres legenda is, amely Raikó tábornokról szól. A többi legendához hasonlóan ebben is megtalálható az álcázással és rászedéssel végrehajtott cselekedetek sora.
Történelmük A nindzsák legjelentősebb bölcsője, ahol klánok és családok jöttek létre, az Iga és az Ómi tartomány déli része volt. Iga tartomány a mai Mie prefektúra északnyugati része, amely csaknem teljesen el van szigetelve a hegyvonulatok miatt. Szomszédja az Ómi tartomány ( 近 江 国 ) déli része, amelyet Kogának hívnak. A legrégebbi írásos utalás, hogy miért is nevezhető bölcsőnek eme két tartomány a Muromacsi bakufu évkönyvnek, a Nocsi Kagaminak a mellékletében található utalás.
Tamon-In nikki krónika, amely igazából egy napló, amelyet egy Eisun nevű apát vezetett. Tamon-In a narai Kófukudzsi monostor egyik szerzetes háza volt. A krónikában a nindzsákat, a ma általánosan ismert álruhában jeleníti meg és írja le.
A nindzsák fénykora a hadakozó fejedelemségek korszakában (szengoku dzsidai) volt 1450 és 1615 között. Ebben az időszakban a sógun hatalma kis híján összeomlott, és a daimjók harcoltak egymás ellen, hogy minél nagyobb földterületeket kaparinthassanak meg maguknak. Amíg nagy létszámú hadseregeik rizsföldeken keresztül meneteltek, addig a nindzsák észrevétlenül be tudtak osonni a kastélyokba, hogy felgyújtsák azokat vagy megöljék a kastélyok urait. Továbbá az ellenséges katonai táborokban pánikot és riadalmat keltettek. Ezeket a tevékenységeket jól ismerték a daimjók is, akik alkalmazták őket. A saját túlélésük érdekében ismerniük kellett az általuk alkalmazott technikákat, hogy miként lehet szembeszállni velük.
Kunoicsik avagy a női nindzsák A női nindzsákra a kunoicsi elnevezést használják.
A szónak két feltételezett eredete van Az elnevezés valószínűleg a japán nő ( 女) kandzsiból ered. Amelyet szétszedve ku ( く ) no ( ノ ) icsi ( 一 ). A másik feltételezett eredete szerint a 九 能一 a japán kilences ku ( 九 ), képesség no (能),és az egyes icsi ( 一 ) számok, melyek együttes jelentése: “kilenc képesség egy személyben”, habár nincs megbízható forrás arra vonatkozóan, hogy mit is jelent pontosan ez a megnevezés.
A kunoicsik színrelépése A történelem során nem végig voltak jelen, mivel a Budzsinkan ( 武 神 館 ) irányzat vezetői érzékelték a jin-jang energiák egyensúlyának szükségességét a dódzsókban, ezért ez az irányzat tette lehetővé, hogy a nők is esélyt kapjanak ebben a világban. Japánban hagyományosan létezik ez az ág (ma is).
Fénykorukat a 16. században élték. Mocsizuki Moritoki felesége, Mocsizuki Csijome egy egész hálózatot hozott létre, amely egész Japán területére kiterjedt és vész esetére bevethetőek voltak. Az úrnő főként hadiárvákból válogatta ki titkos hadserege tagjait, és a lányokat jól elrejtett iskolában tanították meg a nindzsucu művészetére. A női nindzsákat, a kunoicsiket is megtanították a fegyveres és pusztakezes harcra, felderítésre, álcázásra, rejtőzködésre, stratégia kidolgozására, a gerillaharc szabályaira és taktikáira. Több éven át tartó kiképzés után vetették be őket templomok és szentélyek őrzésére, hírszerzésre, orvgyilkosságokra.
A nőknél a hangsúly inkább a hatékonyságon és eredményességen van. Így ennek is megvan a maga előnye, ebben az esetben az, hogy megtanuljanak egy technikát erőlködés nélkül végrehajtani, mivel nem tudnak az izomerőre jelentős mértékben építeni. Éles helyzetekben az erő és a könnyedség kombinációja félelmetes tud lenni. Azt mondják, ha erőt kell alkalmazni, az már nem nindzsucu. A nindzsucu nem az erőre, hanem az alkalmazott intelligenciára épít.
A női nindzsák kiképzése csak annyiban tért el a férfiakétól, hogy a képességeiket más irányba kamatoztathatták. A hangsúly női mivoltukra helyeződött és ezeket kellett kihasználniuk mint például: az álcázásra, méregkeverésre, mivel a közelharcra voltak kiképezve így tudásukat kamatoztathatták, ha elfogták őket.
Emellett további ismereteket kellett elsajátítaniuk, melyek közt a táncművészet, a hangszeres játék, az éneklés, a teaszertartás, illetve a növénytan egyaránt helyt kapott. thumb|Gésa álca|191x191px|right
Főbb álcáik Gésa, táncosnő, prostituált, jövendőmondók, rongyos koldus, szolga.
Harci technikák Az Edo-kor kezdetétől fogva számos rjú, azaz nindzsucu iskola létesült, melynek saját hagyományai, szabályai, sajátosságai voltak. Odaadóan szolgálták mesterségüket, képességeiket szinten tartották. Megfelelő eszközökkel rendelkeztek, hogy fenntartsák titkaikat, amely mestertől tanítványra vagy apáról fiúra szállt és halálbüntetéssel sújtották azt, aki eme titkokat feltárta.
A békeidő beköszöntével elvesztették jelentőségüket, így mint kuriózum kiadták különböző könyvekben. A legismertebb az 1676-ból származó Banszen Súkai, amit Fudzsibajasi Jaszutake, a mű szerzője illusztrációkkal is ellátott. Továbbá a másik jelentős mű Fudzsibajasi Maszatake 1681-ből származó Sóniki könyve. Rengeteg akkori nindzsa könyv, illetve irat, ezeknek a könyveknek köszönhetően létezik és sokan merítettek belőlük.
A tizennyolc készség A Togakure-rjú iskola volt az első, akik elkezdték használni a „tizennyolc készséget” (ninja júhakkei), amit tekercsekre írtak. Később minden nindzsucu iskolában elterjedt. A ninja júhakkeit gyakran együtt tanulták a bugei júhappannal, ami „a tizennyolc szamuráj harcművészeti készség” volt.
A 18 készség a következők: Seishinteki kjójó – spirituális finomítás Taidzsucu – fegyvertelen harc Kendzsucu – kard technikák Bódzsucu – bot technikák Sódzsucu – lándzsa technikák Naginatadzsucu – Naginata technikák Kusarigamadzsucu – kusarigama technikák Shurikendzsucu – dobálható fegyverek technikái Kajakudzsucu – pirotechnika, tűzszerészet Hensódzsucu – álruhában való megszemélyesítés Shinobi-IRI – lopakodás és belépés módszerek Badzsucu – lovaglás Szui-ren – víz képzés Bórjaku – taktika Csoho – kémkedés Intondzsucu – menekülés és elhallgatás Tenmon – meteorológia Csi-mon – földrajz
Álcázás thumb|right|Komuszó szerzetes Sóniki által ajánlott hét álcázási típus: Szarugaku táncos Rónin Jamabusi Pap Kereskedő Komuszó (nagy kalapot hordó furulyázó szerzetes) Vándor játékos
Kudzsi-kiri